Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-24 / 224. szám
4 SOMOGYI HÍR,LAP - 2004. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP A stratégia már készül, de többen kerültek utcára foglalkoztatás Egy év alatt hatezer elbocsátólevél Fábos E. - Vas A. Álmosan és többnyire unalmasan telt a szeptemberi megyei közgyűlés. Az Enjoy Rádióról szóló előterjesztés körül volt ugyan némi szóváltás. Alig három óra alatt teljesítették a több mint 30 napirendet A képviselők egy napirendnél időztek. A megye munkaügyi helyzetét és Somogy most készülő foglalkoztatási stratégiáját értékelték. Ha ez utóbbi elkészül, ez lesz az első ilyen az országban. Tarrné Törzsök Piroska, a megyei munkaügyi központ igazgatója egyenesen azt mondta: a foglalkoztatás alakulásában Somogy a negatív példa: a foglalkoztatottak száma egy év alatt hatezerrel csökkent. A cégek pedig a szokott hatszázzal szemben 1700 fős leépítést jelentettek be az első félévben. Az idén minden hónapban több volt a munkanélküli, mint egy évvel korábban. Gyenesei István, a foglalkoztatási stratégia előterjesztője azt mondta: a dolgozat azért készül, hogy az okok mellett a lehetséges megoldási javaslatokat is feltárják. Teszik mindezt azért, Megyeházi falatok: a képviselők tízóraija hogy a megye foglalkoztatási szintje és a regisztrált munka- nélküliek aránya legalább az országos szintet elérje. A stratégia a kistérségek kitörési lehetőségeire igyekszik rávilágítani. Tarrné Törzsök Piroska sokat vár ettől, mert mint mondta: eredményes lehet, hiszen a problémákat ott próbálja megoldani, ahol keletkeznek. Kistérségenként sorra veszi a foglalkoztatási gondok mellett azokat a lehetőségeket is, amelyek segíthetnek az előrelépésben. Ezzel egy olyan alapos és átfogó kép készül a megye munkaügyi állapotáról, amilyen eddig még nem volt Szabó József Andor másként csinálná tulajdonosi szálakat bogozga- tó és a médium támogatását kifogásoló felszólalásai is hatás nélkül maradtak. Szintén többször hozta szóba a közgyűlés alelnökének szobájából a választások után eltűnt, 300 ezerforintos Kunffy-képet is, de kifogásolta a koalíció listán bejutott képviselőinek lemondását követő pótlási folyamatát, végül az elnök vezetési stílusát is.- Lehet a felszólalóba belefojtani a szót, lehet nevetgélni, amikor nyomor van a megyében, mert nincs pénz semmire - igya képviselő Gyenesei Istvánnak címezve mondandóját.- Én másképp csinálnám. A replika nem késett: - Az lehet, de én csinálom jobban... A közgyűlés csendesen csordogáló menetébe csak Szabó József Andor felszólalásai hoztak némi izgalmat. A fideszes képviselő többször is megpróbálta Gyenesei István elnök torkának szegezni a kést. Az Enjoy Rádió ügyében kétszer is nekiveselkedett, hogy meggyőzze a testületet, de a Megyeházi töprengések „Nagyobb bátorsággal fogok hozzászólni, így, hogy már nem izgulok annyira, hiszen láttam, van újraéleszt&készü- lék..." (Bene László országos főkapitány hozzászólás-bevezetője, miután Gyenesei István elnök felmutatta a készüléket.) „Nagyon ritkán nem értem Schmidt Jenő barátomat, de most így vagyok vele. ” (Feigli Ferenc szocialista képviselő Schmidt Jenő fideszes kollégájának az energiaracionalizálással kapcsolatos hozzászólása után.) „Enjoy, azaz élvezet. Nekünk viszont inkább szenvedést jelent. ” (Szabó József Andor fideszes képviselő a rádióvitában.) „Úgy látszik, rosszul vagy túl körmönfonton válaszoltam. Az Enjoy Rádió név nincs levédve, de rádiót ilyen névvel az ORTT szabályzata miatt nem is lehet indítani. Ha masz- százsszalon nyílik ilyen névvel, ígérem, felvesszük vele a harcot... ” (Varga István, az Enjoy Rádió ügyvezetőjének válasza Szabó József Andornak.) „Ha lehet, ne politikai, hanem szakmai alapon jelöljék ki a felügyelőbizottság tagjait. Nem baj, ha értenek hozzá... ” (Gyenesei István a rádió felügyelő bizottságának felállításának megszavazása után.) Szemétdombok Földváron HULLADÉKSZIGETEK 11 SZelektÍY pont Czene Attila Balatonfóldváron jelentős erőfeszítéseket tesznek az illegális szemétlerakó helyek felszámolása érdekében. Ugyanakkor lehetőséget teremtenek a lakosság számára, hogy szelektíven tudják elhelyezni a háztartásukban keletkezett hulladékot. A Báthory és Hunyadi utcák végén lévő illegális hulladéklerakók felszámolásának költsége legalább 600 ezer forintra rúg majd. A képviselő-testület tárgyalt már arról, hogy a szelektív gyűjtés lehetőségének megteremtéséért a város 11 pontján gyűjtőpontokat létesítenek. Ennek költsége 5,5 millió forint. Az elkészített tanulmány kitér a lakosság tájékoztatására, szemléletformálására is, amelyet legalább olyan fontosnak tartanak Balatonföldváron, mint a beruházáshoz szükséges pénz biztosítása. Az országos és a dél-dunántúli régió hulladékgazdálkodási tervének figyelembevételével, valamint a helyi adatok széles körű elemzésével a siófoki ÖKO-TOP Környezetvédelmi Kft készítette el a város hulladékgazdálkodási tervét. Balatonföldváron hulladékkezelő létesítmények nincsenek, a hulladékot a Somban létesülő regionális lerakóba fogják szállítani 2005-től. Az unió segít az állattenyésztőknek Varga Tímea Május elsején új szakasz kezdődött az állattenyésztésben is. Magyarország egy 480 millió fős piac részévé vált, amely stabü gazdasági hátteret, növekvő élet- biztonságot jelent. Mindezt Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára mondta tegnap a Pannon Állat- tenyésztési Napok keretében rendezett konferencián, hozzátéve: az agrárágazat előnye, hogy a magyar gazdák ugyanolyan feltételekkel kaphatnak támogatásokat, mint a többi EU-tagállam- ban gazdálkodók.- A 2005. évi költségvetés készítése során arra törekszünk, hogy minél több EU-s pályázatot ki tudjunk használni a későbbiekben. Kiemelt célunk az állattartás versenyképességének javítása, a technológia fej- lesztése. Fontos feladat az állat- védelmi, állatjóléti szabályok, környezetvédelmi feltételek megteremtése az élelmiszer-biztonság érdekében.- Az elmúlt tizenöt év a magyar állattenyésztés szomorú időszaka volt - mondta Varga Gyula egyetemi tanár. - A termelés mennyiségében és hatékonyságában is inkább visszaléptünk. Az Európai Unióba való belépéssel új irányt és új feladatokat kell megfogalmaznunk. Rámutatott: elhanyagolt az egész gyepgazdálkodás, a szaporulati mutatók nem javultak és az állat-egészségügy sok gonddal küszködik. Mindezek mögött egy negatív üzemszerkezeti váltás következett be.- Feladataink között szerepel tehát az abraktakarmány-terme- lés hatékonyságának növelése és a gyepgazdálkodás megújítása. Továbbá javítani kell az állat-egészségügyi és a szaporulati mutatókat és az árutermelést olyan méretű üzemekbe kell szervezni, amelyek- f ben elvárható a haté- konyság. Mindebben az uniós feltételek is segítenek, ám ezekért is meg kell dolgozni. Mészáros Lacika a jövő gazdásza pónifogaton Cserénfa - Az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre a település harangtornyát. A torony teteje vörösréz borítást kap, s elkészültek az új, de az eredetivel megegyező nyílászárók is. Megtörtént a falak szigetelése, s a fröcskölt vakolatot szilikát- bázisú homlokzatfestékre cserélik. Az új toronyba azonban már nem a régi megrepedt harang kerül, hanem újat öntetnek. A munkákat a Belügyminisztérium pályázati támogatása tette lehetővé. (szá) SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Csurgó - Elkészült a református gimnázium fiúinternátusa. A 61 millió forintból megvalósuló, 44 személyes intézménynek 32 lakója van. A 2-3 ágyas szobákban internetelérési lehetőség van, emellett számítógépes szoba is rendelkezésére áll a diákoknak, (va) Hetes - Társadalmi munkában tették rendbe a lakók a Lenin utca árkait. A vízelvezetéssel hosszú idő óta sok gond van. Ezért a képviselő- testület egy helyi földmérnök segítségével jelölte ki az árkok mélységét, s a kitermelt földet az önkormányzat járműve szállította el. Az átereszek iszapolása még visszavan, de hamarosan ezzel is végeznek, (hzs) Kaposvár - A karanténkárosítók elleni védekezés céljából támogatást vehetnek igénybe a termelők a növény- és talajvédelmi szolgálat által elrendelt kötelező védekezések nö- vényvédőszer-költsége után. A támogatás mértéke a számlával igazolt növényvédő szer költségének ÍOO százaléka, legfeljebb azonban hétezer forint hektáronként, (vt) Kaposvár - A földművelésügyi hivatal a fiatal pályakezdő agrárszakemberek támogatása jogcímen eddig 21 támogatási igazolást adott ki mezőgazdasági szövetkezetek és társasvállalkozások részére. A vállalkozások többsége a fiatal agrárszakembereket a szántóföldi növénytermesztésben foglalkoztatja, (vt) Kaposvár - Hazánk uniós csatlakozás utáni világpolitikai, helyzetéről tartottak konferenciát a technika házában. A honvédelmi minisztérium által támogatott rendezvényen egyebek között szó esett a NATO-csatlakozásról és annak bővítéséről is. (sza) Kaposvár - Húsz somogyi, tolnai és baranyai szakember jelent meg tegnap azon a tűzoltókészülék-be- mutatón, amelyet egy német cég rendezett. Előadás hangzott el a vonatkozó uniós előírásokról, később hat tűzoltókészülék-javító berendezést mutattak be. A megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság biztosította a helyszínt, tájékoztatott Heizler György ezredes (képünkön), a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, (hm) Kaposvár - A cukormanufaktúra új, diabetikus termékcsoport piaci bevezetését határozta el. Ezt a közelgő budapesti szakkiállításon, a Foodapesten is bemutatják. A vállalkozás nemrég megnyitott Arany téri üzletében is forgalmazzák, (hm) Kaposvár - Kárpátaljai gyerekeknek szeretne ingyen cipőt, ruhát, játékot adni a kreatív üzletasszonyok klubja. Ebben az évben második alkalommal rendez gyűjtést. A felajánlók október végéig adhatják oda a használható tárgyakat, amelyeket karácsonyig eljuttatnak a rászorulók részére, (hm) Kaposvár-Szombathely - a gyér mek- és ifjúságvédelmi rendszer szerkezetében történő változásokról tartott előadást Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség országos elnöke. A kétnapos szombathelyi területi szakszolgálati értekezleten tárgyaltak az örökbefogadásról és az intézmények működéséről is. (vt)