Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-01 / 204. szám
2004. Szeptember 1., szerda H A Z A I TŰKOR 3. OLDAL Budapest - Paks ____ A paksi atomerőmű kettes blokkja teljes kapacitással üzemel, s a tervek szerint napokon belül megkezdi az üzemszerű termelést Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szerint a blokk indítása nem jár több kockázattal, mint bármely más reaktor esetében. A paksi atomerőmű kettes reaktora hétfőn este 8 órakor elérte a névleges teljesítményt. Az indítási próbafolyamat minden probléma nélkül zajlott, csütörtökre készen áll a kettes reaktor az üzemszerű termelésre - mondta el a vezérigazgató az atomerőműben tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Kocsis István rámutatott: a júniusban végzett közvélemény-kutatás szerint az ország lakosságának háromnegyede támogatja az atomerőmű működését. * Molnár Károly, az atomerőmű részvénytársaság elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy ha nem sikerült volna elindítani a kettes blokkot, a társaság hiánya nem 4,5 milliárd, hanem 9-10 milliárd forint lenne. Az elnök arról is beszélt, hogy még nem tudni, mikor emelik ki a sérült kazettákat. Ezért az igazgatóság úgy döntött: ki kell dolgozni egy újbóli átmeneti indítás tervét.- A 2-es blokk újraindítása nem jár többletkockázattal a többi blokk működéséhez képest - jelentette ki Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója az Ország- gyűlés környezetvédelmi bizottságának keddi ülésén Budapesten. A tanácskozáson Radnóti István, az erőmű biztonsági igazgatója közölte: ha a folyamatos biztonsági mérési eredmények továbbra sem mutatnak a megengedettnél magasabb értékeket, és a Magyar Villamosenergia-ipa- ri Rendszerirányító (MAVIR) Rt.- vel is megszületik a kereskedelmi szerződés, a 2-es blokk napokon belül bekapcsolódhat az üzemszerű termelésbe. Illés Zoltán, a parlamenti bizottság fideszes elnöke közölte, hogy bírósághoz fordul, mert nem kapott megfelelő információkat a próbaüzem kockázatairól. VIDA TÜNDE Vizsgálódhat az ombudsman Budapest Mától újra vizsgálhatja az oktatási jogok biztosa az egyetemi és főiskolai hallgatók beadványait. Aáry-Tamás Lajos véletlen hiba folytán egy évig nem foglalkozhatott a hallgatók panaszaival. A hivatal majd egy éven keresztül csak korlátozott hatáskörrel rendelkezett, mivel a felsőoktatási törvény 2003. évi módosítása jelentősen leszűkítette az oktatási miniszter törvényességi felügyeleti jogkörét, s ezáltal azoknak az ügyeknek a számát, amelyekben a biztos eljárhat. Aáry-Tamás Lajos, visszakapott jogkörével élve, az elmúlt egy évben beérkezett hallgatói panaszokat, a fogyatékkal élők hallgatói jogait és a tanítóképzők felvételi eljárását vizsgálja majd. Az oktatási jogok biztosa tegnap azt mondta: tavaly háromszáz olyan beadvány érkezett irodájához, amellyel jogkör híján nem tudott foglalkozni - például a Károly Gáspár Református Főiskola homoszexualitása miatt kizárt diákja is hozzá fordult először. Ezen ügyek egy része a bíróságon landolt. Sok ügy nem annyira „súlyos”, hogy perre kelljen menni értük, és a bíróságok sok esetben nem voltak felkészülve a hallgatói panaszok fogadására. A jogorvoslat ráadásul így sokkal tovább tart. Aáry hangsúlyozta az oktatási ombudsman intézményének fontosságát: kell, hogy legyen jogorvoslati lehetőség, ha már a hallgató kimerítette az egyetemi, főiskolai lehetőségeket, de nem akarja perre vinni ügyét. A diákok, hallgatók jogtudatossága egyébként évről évre nő, ahogy a biztoshoz beérkező panaszok száma is. Míg 2000-ben összesen 600 panasz érkezett, idén várhatóan 1000 körül lesz a beadványok száma. STEINER KATA Az anyja sem ismeri a titkát Fogalmunk sincs, hogyan lehet egy kéttonnás betontömbből, a Duna mélyéről élve kijönni fotó: europress/beliczay László Tíz órán át kötött a beton Dávid Merlini 26 éves szabaduló- művész teste körül, akit 2 és fél tonnás betonkocka foglyaként daruval engedtek a Dunába a LánchídróL A fogoly feladata az volt, hogy a víz alatt kiszabaduljon és visszatérjen édesanyjához, aki ugyanúgy nem ismeri a titkát, mint mi. Mutatványát tegnap este élőben közvetítette a televízió. Helyszíni riportunk az előkészületek hangulatáról szól Budapest Dávid Merlini tegnapi Nagy Áttörésén a sört ingyen kapta a nép. Ez már önmagában is áttörés a nyár utolsó napján a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt. Á mutatványt egy tévécsatorna szervezte. A vödrökön, amelyekkel a kalitkában feszengő Dávidra a három tonna szárazbetont merték, a pizzalánc márkajele volt látható, hogy el ne felejtsük, ki adta a sört. Dávid bokájától a nyakáig megtelt az üvegketrec betonnal, amit teherautóról lapátoltak a vödrökbe. A Gresham Palota mellett és a Vigyázó utcában épülő házakból kitóduló munkásokkal, akik született betonszakértők, döbbenten figyeltünk. Nem hittük el, hogy Merlini ebből a betonból kijöhet, de hosszú ideig értelmes tippünk sem volt, mi a titka az ifjú Houdininek. Főleg, ha este nyolc után tényleg a Dunába engedik a Clark Adám hajódaruval. Ötletbörze kezdődött, szóba jött Az olimpiai első helyezettek a tervek szerint másfélszer akkora összeget kapnak, mint négy évvel ezelőtt, a 4-6. helyezett sportolókat is a korábbinál jobban szeretné elismerni a MOB és a szaktárca, ezért az ő jutalmukat több mint négy és félszeresre tervezik emelni - közölte Gulyás Erika, kitérve arra: a versenyzők pénzdíja adómentes, a szakvezetőké azonban adóköteles. A 2000. évi, sydneyi játékokon egyéni aranyMedgyessy Péter miniszterelnök nem kért vizsgálatot Csillag István gazdasági és közlekedési minisztertől az M6-os autópályatender végeredményének kihirdetése előtt - mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára. Hozzátette: Csillag István a koncessziós törvény 90 napos kötelező bírálati határidejének eleget téDavid Cooperfield: - Hát a Szabadság-szobrot, meg a repülőt hogyan tüntette el? A végén azt sütöttük ki a munkásokkal, akik a házak és toronydaruk magasából is egyre többen figyelték a Roosevelt teret, hogy Dávidért a sötét Dunába búvárok mennek le éjjel. Ezt nem vettük komolyan. Szerintem nem is a betonból, hanem a kalitkából való kiszabadulás a nehéz. A betonban, míg nem köt meg, még csak- csak helyet csinál a végtagjainak, hogy kihúzza magát. De hogyan mászik ki a ketrecből a víz alatt? Felül, a kalitka tetején? Ott ki sem fér. Vagy alul? Ahol talán a testét ölelő anyag Dáviddal együtt betondugóként csúszik ki a kalitkából a Duna mélye felé? De akkor és ott odalenn hogyan veri le magáról a betont két és fél perc alatt, levegő nélkül? Vagy szétmegy a beton magától? Ezt találgattuk Bessenyei Péter műrepülő világbajnokkal, aki a tömegben előttem állt, és olyan feszülten fényképezett, hogy egy pillanatra sem eresztette le az orra elől a kameérmes magyar sportolók 6,5 millió forint jutalomban részesültek, ez az összeg az idén 10 millió lesz. A szerdai kormányülésen a kabinet várhatóan elfogadja az oktatási miniszter javaslatát a 2005-ben felsőoktatási intézménybe felvehető diákok számáról, amely a tervek szerint ugyanakkora marad, mint az idén, vagyis 62 ezer fő, de a piaci igényekhez jobban igazodva, ezen belül emelkedik majd a felsőfokú szakképzésbe bevont fiatalok aránya. A kormány döntést hozhat ve július 30-án döntött a győztesről, és erről a politikai államtitkár személyesen tájékoztatta a miniszterelnököt. Sem a döntés előtt, sem pedig a miniszterelnöki tájékoztatás után a kormányfőtől nem érkezett semmilyen visszajelzés ami arra utalt volna, hogy a döntés kivizsgálását kérné. Az államtitkár szerint a GKM-nek nem volt tudomása azokról a magyar sajtóban megjelent híresztelésekről, miszerint a nyertes konzorrát. Bessenyeihez azzal fordultam, hogy bizonyára a Lánchídhoz kötődő kunsztjai hozták ki, mire ő:- Mindent tisztelek, amit nem értek. Dávidéhoz képest az én Lánchíd alátti átrepülésem veszélytelen vállalkozás. Ez valódi kockázat. A beton tetejére gipszet öntöttek, hogy abba estig hírességek nyomhassák bele a tenyerüket. Dávid sok puszival búcsúzott el édesanyjától, aki a fia titkát ugyanúgy nem tudja, mint mi, és nyakig bebetonozva mondta el a mikrofonba, hogy halálfélelme nincs, de a lámpaláza erős. Tizenöt olyan pont lehet, ahol ronthat. Befolyásolhatja például a folyam sodrása, s az biztos, hogy két és fél percnél a tüdeje tovább nem bírja víz alatt. Este nyolcig Dávidot pizzával etetik, miközben a lábfejére 15 kiló vízoszlop súlya nehezül. Zsibbad, mert mozdulni nem tud. Ruhája vízhatlan, hogy a szárazbeton ne vonja el bőréből a vizet. A kötésnek induló anyag a locsolás után 75 Celsius-fokos hőt termel, talán ez a forróság lehet az egészben legrosszabb. S a- sok kérdésből megválaszolatlan az is, hogyan végzi el vagy tartja vissza órákon át kisebb-nagyobb szükségét... arról is, hogy az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram keretében meghosszabbítja a vállalkozók számára a hiteligénylés lehetőségét, megnövelve a Magyar Fejlesztési Banknak nyújtott árfolyamgaran- cia-keretet. A kedvező kamatozású hitel olyan sikeres a kis- és középvállalkozások körében, hogy az eredetileg 80 milliárd forintos hitelkeret várhatóan év végére kimerül. A hitelprogram elindításáról tavaly tavasszal döntött a kormány, annak célja a magyarországi székhelyű vállalkozások beruházásainak támogatása, hogy minél hamarabb felzárkózzanak az uniós piaci viszonyokhoz, növelhessék versenyképességüket. cium egyik tagja a német szociáldemokrata párt korrupciós botrányába keveredett volna korábban. A pályázatokat értékelő tíztagú bizottság 7:3 arányban döntött az M6 Duna Konzorcium mellett. A győztesnek kiválasztott konzorciummal várhatóan szeptember 30-ig aláírják a koncessziós, az építési-kivitelezési, illetve az üzemeltetési szerződéseket, majd következhet azok ország- gyűlési jóváhagyása. _________■ C* ?t2Jsfej2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 246.0000 252.0000 USD 203.5000 209.5000 GBP 365.0000 375.0000 CHF 158.5000 163.5000 SKK 5.9500 6.4500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: augusztus 31. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Hat elnökjelölt a szocialistáknál Az MSZP politikusai közül hatan vállalják az elnökjelöltséget: Hiller István alelnök, Jánosi György, az országos választmány elnöke, Lamperth Mónika elnökségi tag, Szekeres Imre alelnök, Szili Katalin elnökhelyettes és Toller László Baranya megyei elnök - közölte Lendvai Ildikó, a jelölőbizottság elnöke, frakcióvezető, mti Módosul a kormányprogram A miniszterelnök-jelölt érdemi módosításokra készül a kormányprogramban. Gyurcsány Ferenc, a koalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje a többi között erről tájékoztatta a szocialista párt szakmai tagozatainak vezetőit és több megyei MSZP-elnököt Budapesten. MTI A Fidesz 2006-ra készül A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy Navracsics Tibor, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője irányítja majd a Fidesz kormányzati munkára való felkészülését. Navracsics utódja az elnöki kabinetvezetői poszton Kozma Ákos lesz. mti Találkozó a kormányfővel Találkozót kért levelében erre a hétre Áder János, a Fidesz frakcióvezetője Medgyessy Péter miniszterelnöktől. Az ellenzéki politikus azt szeretné tudni, hogy mire gondolt a kormányfő, amikor a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ korrupciós ügyeit említette, europress Közös kérés az államfőhöz Az MSZP és az SZDSZ arra kérte Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy a 30 napos határidő lejárta utáni első munkanapra, szeptember 27- ére terjessze Szili Katalin házelnök elé az új miniszterelnök nevét, hogy a parlament minél hamarabb megválaszthassa, és elfogadhassa a kormányprogramot. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: pártja hivatalos fórumon nem követelt új miniszteri tárcákat, mti Kitüntetés Fejtő Ferencnek Állami kitüntetést adományozott Medgyessy Péter miniszter- elnök Fejtő Ferenc írónak. A 95". születésnapját ünneplő Fejtő Ferenc kritikus, író, Kelet- Közép-Európa történelmének kiemelkedő szakértője jelenleg Párizsban él. mti ■ IZING ANTAL Jutalmakról dönt a kormány A kormány mai ülésén dönt arról, hogy mekkora jutalom illeti meg az athéni olimpián sikeresen szereplő magyar versenyzőket, illetve edzőiket A kormányszóvivő tudatta azt is, hogy a tanácskozást a miniszterelnököt helyettesítő Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, kormányfőjelölt vezeti. Budapest M6: ki és miért nyert Budapest Felpörgött a kettes blokk II PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Gyermek-. Ifjúsági es Sportminisztérium a „Sport XXI létesítményfejlesztési program „Sport a kistelepüléseken" alprogramja kereteden vissza nem terítendő támogatást BlHPP nyújt a 2®00 lakosnal kisebb lélekszámú települések sportletesitmenyeinek epitesehez. fejlesztesehez. kor- szerűsíteséhez. felújításához. Az 1-5 millió forintos támo- gatast települési önkormányzatok, kisebbségi települési onkormanyzatok vagy helyi kisebbségi önkormányzatok imUHK áltál alapított közalapítványok igényelhetik. Hpjj^ A palyazat részletes ismuleteseta www.gyism.hu/palyazat H| HmK tölthetik |P ' ’ ,, / jí további információkat a (40) 4 14-555 teletonszamon kaphatnak Hk ■ 9-16 ura Kozott, valamint a palyazat@mobilit3S.hu e-ma! cinion §w’hv. a www.gyism.hu/palyazat honlapon, es a GYISM Intormacios és HPIbSHHI Szolgáltató Irodában (1065 Budapest. 3ajcsy-Zsilinszky u! 57.j M§ . ,^2;, A palyazat benyújtásának határideje 2004. október 20. HffijÉ A palyazat kódja: SPO-SL-04 ■ HP MOZDULJ, a*v Ball MAGYAR0RSZAG!