Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-02 / 205. szám
HAZAI 3. OLDAL 2004. Szeptember 2., Csütörtök MAGYAR TERMÉKDÍJ. Kiosztották a 2004. évi Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit szerdán a Parlament épületében. Magyar Termék Nagydíjat 16 termék nyert el, köztük az Axel Springer Budapest Kiadó Lakáskultúra című folyóirata. Szűcs Eszter főszerkesztő Podolák Györgytől, az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnökétől veszi át a díjat. _________ fotó: europress/kallus györgy Kü löndíj és iskolatej A kormányülést Gynrcsány Ferenc vezette Budapest Először vezette a kormányülést tegnap a Medgyessy Péter helyettesítésével megbízott Gyurcsány Ferenc sportminiszter. A kabinet foglalkozott a doppingüggyel, döntött az olimpián helyezést elérő sportolók és edzők külön jutalmazásáról, s tárgyalt az iskolatej- akcióróL A miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferenc a magyar sportolókat érintő doppingbotrány kapcsán közölte: a kormány arra kéri a különböző sportágak sportolóit és vezetőit, hogy vonják le a következtetéseket, és fordítsanak a dolgok menetén annak érdekében, hogy Magyarország ne doppingnagyhatalomként híresüljön el. Gyurcsány fenntartotta korábbi kijelentését, miszerint megvonhatják az állami támogatást azoktól a szakszövetségektől és egyesületektől, amelyek sportolói doppinggyanúba keveredtek az athéni olimpián. A sport- miniszter hozzátette: az állami támogatás adható és nem jár. A kormány olimpiai eredményeket érintő döntése, hogy az eddigiektől eltérően jutalomban részesülnek az olimpián 7. és 8. helyezett magyar sportolók is. Külön jutalmat szavaztak meg a férfi vízilabda- és a kajak-kenu válogatott tagjainak és szövetségi kapitányaiknak, de a vívócsapatok és a férfi kézilabdacsapat tagjai is pluszpénzre számíthatnak. A kormány tárgyalt a megkezdett iskolatej program alakulásáról. A körülbelül 700 ezer gyermeket érintő programban újítást jelent, hogy 2,5 deciliterre növelik a fejadagokat, és az iskolák, illetve óvodák már sajttal és kakaóval is pótolhatják a tejet. Azok az intézmények, amelyek még nem csatlakoztak a programhoz, szeptember 30-ig tehetik ezt meg. A kormány szerdai ülésén 20 milliárd forinttal megemelte a kis- és középvállakozásokat segítő Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitel- program hiteleihez nyújtott ár- folyamgarancia-keretet. A döntésre azért volt szükség, mert a korábban meghatározott 80 milliárd forintos hitelkeretet majdnem teljes egészében felhasználták. Gulyás Erika kormányszóvivő közölte: a hitel kamata 6,2 százalék, és egy vállalkozás 10-500 millió forint értékű kölcsönt vehet fel. A kormányszóvivő bejelentette: az Oktatási Minisztérium, a tavalyihoz hasonlóan 62 ezer főben kívánja maximálni az idén a felsőoktatásban államilag finanszírozott tanulók létszámát. Hozzátette: a kormány a munkaerő-piaci folyamatok alaposabb elemzése után tér vissza a kérdésre, és csak néhány hét múlva dönt a végleges számokról. BARANYA RÓBERT TŰKOR M6: ködösítési verseny Jegelve 2015-ig Bár időről időre felmerül a Dunántúli Autópálya (DUTAP) tervének lepo- rolása, hivatalosan egyelőre nem számolnak az út rövid időn belüli megépítésével. Szakértők szerint ugyanakkor a DUTAP a 6-os útnál lényegesen olcsóbb és hatékonyabb megoldás lehetne a Dél-Dunántúl bekapcsolására az országos közlekedési hálózatba. 2000-ben vetették fel az akkor kormánypárti baranyai honatyák az M65-ös út, népszerűbb nevén a DUTAP terveinek újragondolását. Úgy vélték, a Szekszárdot Kaposvárral és nyugati határral összekötő DUTAP a Dél-Dunántúl elmaradottabb térségeit (Észak-Baranya, belső Somogy kapcsolná be a hazai úthálózatba. Egyszerre kellene elkezdeni a 6-ost és az M65-öst, előbbit Budapesttől, utóbbit Pécsről. A terv Dévényi Sándor pécsi építész nevéhez fűződik. A pálya Pécsről Komlón, Dombóváron és Kaposváron át vezetne az M7-es felé. A terv azonban terv marad, (az építész megfogalmazásában: „ez a hajó egyelőre elment”), ugyanis - bár szerepel a Nemzeti Fejlesztési Tervben - a megvalósítás időpontjaként a 2015 utáni időszakot jelölték meg. Budapest Áll a bál az M6-os autópálya építése körül A pályázat győztese az M6 Duna Autópálya Konzorcium (M6 DÁK). A gazdasági tárca és vezetője*, Csillag István azóta nem győzi elhárítani a vádakat, folyamatosan magyarázkodik. Tagadja, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a döntés kivizsgálását kérte volna tőle, az M6 DÁK képviselői pedig tagadják a vesztegetés vádját A Fidesz szakértője egyre szkeptikusabb. A vesztegetés és összejátszás vádját visszautasítja a pályázatot megnyerő M6 DÁK. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára, Gaíl Gyula védelmébe vette közvetlen főnökét, s azt állítja, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök sem a pályázat elbírálását, sem a döntést követően nem rendelt el semmiféle vizsgálatot, csupán írásbeli tájékoztatást kért a pályáztatásról. Állítja azt is, hogy a minisztériumnak tudomása, sem volt a magyar sajtóban korábban megjelent híresztelésről, miszerint az M6 DÁK egyik tagja Németországban politikai korrupciós botrányba keveredett volna. Az M6 DÁK egyébként is „tiszta”, képviselője azt állítja, hogy gazdasági bűncselekmény miatt nem ítélték el a vállalatcsoportot, s korábban semmiféle közpénzekből megvalósuló pályázatból nem zárták ki a céget. Csillag István szerint a versenytársaknál lényegesen olcsóbban vállalta az építkezést az M6 DÁK (125 milliárd forint). Elismerte, hogy voltak viták a kockázati tényezőkről, ám ezeket utólag sikerült megnyugtatóan tisztázni. „Javában folyik az M6-os autópálya építése körüli ködösítés” - jelentette ki Fónagy János, a Fidesz volt közlekedési minisztere tegnapi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt immár sokadszor felszólította Medgyessy Pétert, hogy tárja föl, milyen aggályai voltak az autópálya kivitelezésének versenyeztetésével és kivitelezésével kapcsolatosan. A Fidesz elvárja, hogy hozzák nyilvánosságra, a kormány miért azzal a konzorciummal készül szerződni, amelynek „egyik kétes hírű tagja már Németországban is vesztegetési botrányba keveredett” - követelte ismét a párt. Az elmérgesedő és egy helyben toporgó vita ellenére a gazdasági miniszter várhatóan szeptember 30-ig aláírja a beruházási szerződést. Eddig nem nagyon fejtette ki álláspontját a politikai vitává fajuló vádaskodás igazi érintettje: Dunaújváros. Kálmán András polgármester, a város országgyűlési képviselője (MSZP) lapunknak a következőket nyilatkozta:- Javában zajlanak a régészeti feltárások és a kisajátítási eljárások a nyomvonal mentén. Nem tudok változásról: az érdemi munka októberben kezdődik, az M6-osnak 2006 márciusában, Duna-hidunk- nak a hozzá kapcsolódó 27 kilométer úttal pedig 2006 októberre kell elkészülnie. A város befektetői vonzereje szempontjából létkérdés a sztráda megépülte. Egyébként megszületett az elvi megállapodás az építők és a Dunaferr között, hogy 2,4 millió tonna meddőhányói kohósalakot felhasználnak az útalaphoz. Az évtizedek alatt fölhalmozódott mennyiség egynegyedét. Ez a kohósalak szinte már kisebb dombként tornyosul a város határában. STÉPÁN BALÁZS Borfalu a fővárosban Budapest Az elmúlt 10-15 évben megújuló magyar szőlőtermesztést és borkészítést a terület- és vidékfejlesztés pénzügyi eszközeivel is támogatni kell - jelentette ki Kovács Flórián László, a Magyar Terület- fejlesztési Hivatal elnöke az első magyarországi borfalu rendezvényeinek ismertetőjén. A Magyar Területfejlesztési Hivatal elnöke szerint a szőlőtermesztés és a borkészítés támogatása területfejlesztési pénzekkel beleillik az EU regionális fejlesztési koncepciójába, amely a szolidaritási elvet veszi alapul. Utalt arra, hogy az elmaradott térségekben a mezőgazdaság termelési szerkezetét meg kell változtatni, és elsősorban a szolgáltató jellegű tevékenységeket kell előtérbe helyezni. Ebbe a struktúraváltásba jól illeszkedik a szőlőtermesztés és a borkészítés összekapcsolása a turizmussal, a falusi vendéglátással. A folyamatot területfejlesztési források felhasználásával is segíteni kell. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy szeptember 9-12-e között megtartják az első magyarországi borfalu rendezvénysorozatot Budapesten a Városligetben, a Felvonulási téren. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vélel Eladás EUR 246.0000 252.0000 USD 202.0000 207.5000 GBP 363.5000 373.5000 CHF 158.5000 163.5000 SKK 5.9500 6.4500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: szeptember 1. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Tiltakozás A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) delegációja kivonult a Belügyi Érdekegyeztető Tanács szakértői üléséről, mert a Belügyminisztérium (BM) nem biztosítja a hatszázalékos béremelkedést a közalkalmazottaknak - közölte Pongó Géza, a szervezet főtitkára, mti Bérkérés Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége 2005-re a GDP növekedésével arányos reálbérnövekedést és a minimálbérnek az átlagkereset reálérték-növekedését meghaladó emelését képviseli az érdekvédők, valamint a kormány között hamarosan kezdődő tárgyalásokon - mondta Borsik János, mti Fiataltoborzó A Fidelitas az ifjúsági korosztályi párbeszéd kialakítása érdekében szeptember elejétől országjárásba kezd - jelentette be Nyitrai Zsolt (Fidesz), a Fidelitas alelnöke. mti Hajó „Elsüllyedt” a Médiahajó - jelentette be Enyedi Nagy Mihály, az ötletgazda. Utódaként a Hajó indul október 7-én; fedélzetén az ország meghatározó közjogi méltóságai elemzik a Magyar Köztársaság helyzetét. EUROPRESS Népszavazás helyett Az európai alkotmány a megerősítés szakaszába érkezett; az volna célszerű, ha ezt Magyarországon az Országgyűlés hajtaná végre - mondta Vastagh Pál szocialista képviselő. MTI Diákhitel Változatlan feltételek mellett vehetik igénybe az egyetemisták, főiskolások a most induló tanévben a diákhitelt. A kölcsön választható havi összege továbbra is 10,15, 21, illetve 25 ezer forint, és a kamat is megegyezik az előző szemeszterben meghatározott összeggel (11,95 százalék) - közölte Őri András kommunikációs igazgató, mti Mélyponton az MSZP népszerűsége Az elmúlt hónapban továbbnyílt a népszerűségi olló, tovább nőtt az ellenzéki Fidesz előnye versenytársával, a szocialista párttal szemben. így foglalhatók össze a Szonda Ipsos által folyamatosan végzett politikai tárgyú közvélemény-kutatások íegfrissebb, az ország egészére és Nyugat- Magyarországra vonatkozó eredményei. Az ország egészében megkérdezett felnőttek több mint egyhar- mada (34 százalék) számára rokonszenves a Fidesz, s 23 százalék tartja szimpatikus pártnak az MSZP-t. A kormányzó szocialista párt kétségkívül népszerűségi mélyponton van, bár indexe csupán 1 százalékkal kevesebb a múlt havinál, a választás óta nem volt ilyen alacsony. A FiA nyugati országrészben jóval komolyabb a Fidesz előnye: az itt lakó megkérdezettek 42 százaléka áll az ellenzéki párt mellett, s 19 százalékos a szocialistákat támogató tábor. Az SZDSZ indexe itt 2 százalék, az MDF-é 3 százalék, a MIÉP itt is 1 százalék körüli támogatói körrel bír. Hasonló arányban nőtt a Fidesz előnye a választáson részvételét biztosra ígérő, s egyben pártpreferenciával is bíró réteg körében. Ha most vasárnap kerülne sor a parlamenti választásra, az ország egészében az Orbán Viktor által vezetett párt- szövetség szerezné meg a szavazatok több mint felét (53 százalék), míg a szocialistákra a szavazatok 36 százaléka jutna, A nyugati országrészben ennél is nagyobb lenne a különbség: az itt leadott voksok 64 százaléka lenne a Fidesz-é, s 26 százaléka a Szocialista Párté. Az SZDSZ országosan 5 százalék (nyugaton 4 százalék) körüli szavazataránnyal végezne, az MDF és a MIÉP viszont 1-3 százalék körüli szavazatarányával valószínűleg nem jutna be a parlamentbe. A két nagy párt népszerűségi különbsége igen nagy, így a választópolgárok jelentős része képes helyesen felmérni az erőviszonyokat, a jelenlegi győzelmi esélyeket. Országosan a megkérdezettek 60 százaléka (a nyugati országrészben 65 százaléka) véli úgy, hogy egy most tartott választás győztese Orbán pártja lenne, s 14 százalék (nyugaton ugyancsak 14 százalék) szerint most is az MSZP jutna hatalomra. desz ugyanakkor nem ritkán érte el ezt a népszerűségi szintet ebben a ciklusban, egy esetben jobbat is. A többi párt támogatottsága hasonló az eddigihez: az SZDSZ az összes megkérdezett 3 százalékának rokonszen- vét élvezi (ez 1 százalékkal kevesebb a múlt havinál), az MDF a választók 2 százaléka, a MIÉP pedig 1 százaléka számára rokonszenves párt.