Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-29 / Vasárnap Reggel, 35. szám

Közélet, gazdaság, politika 2004. augusztus 29., vasárnap Változatok egy kormányra GYURCSÁNY FERENC leendő miniszterelnök nem forgathatja fel fenekestül a jelenlegi kormányt, de mindenképpen gyorsítania kell. Az azonban biztos, hogy Draskovics Tibor pénzügyér „szent tehénnek” számít. "edgyessy Péter kor- mányátalakltási el­képzeléseit - ame- dyeket mind az MSZP, mind az SZDSZ komolytalannak, teljesen átgondolatlannak tartott - félresöpörték az események. De hogy miként áll fel az új kormány, arról még csak na­gyon kevés információ szivár­gott ki. Egy biztos, új sportmi­niszter lesz Gyurcsány helyett. S feltehetőleg nem Baráth Etele, akit Medgyessy a posztra jelölt, Kiss Péternek (balról) és Draskovics Tibornak biztos a helye. A kancel­láriaminiszterre számít az új kormányfő, a pénzügyér a stabilitás záloga hiszen ő jelenleg az EU- fejlesztésekkel foglalkozik, és semmi sem indokolja a poszt­váltást. Másrészt ez az a terület, ahova az ifjabb szocialisták kö­zül ki lehet valakit nevezni, márpedig Gyurcsány tőlük nagy segítséget kapott, s ezt meg keíl hálálni. Mesterházy Attila jelen­legi államtitkár teljesen alkal­mas lehet a feladatra. Egy újon­nan felálló kormányba felesle­ges Kovács Lászlót kinevezni, hiszen néhány hónap múlva Brüsszelbe költözik a külügymi­niszter. Viszont a helyére min­denképp nagy tekintélyű diplo­matát kellene választania, hogy legyen valaki, aki kézen foghat­ja a külpolitikában teljesen já­ratlan Gyurcsányt. A jelenlegi EU-biztos, az Unióban nagyon népszerű Balázs Péter, vagy Simonyi András washingtoni nagykövet alkalmas lenne, de a legmerészebb ötlet Horn Gyula reaktiválása lenne. El lehetne cserélni a gazdasági miniszteri poszttal, de az SZDSZ erről hal­lani sem akar, pedig Szent- Iványi István jó külügyér lehet­ne. Kökény Mihály távozása már régóta napirenden van. Most még aktuálisabb, hiszen az államtitkára, Vojnik Mária egyike volt annak a hat politi­kusnak, akik kampányoltak Gyurcsány mellett a kongresz- szuson. Nagy kérdés, hogy mi lesz Hiller Istvánnal. Ő Gyurcsány egyik szövetségese, de most minden eddiginél na­gyobb eséllyel pályázhat az MSZP elnöki posztjára. Ha azon­ban megválasztanák, nem ma­radhatna miniszter. Lamperth Mónika széke inog, mert Gyurcsány kijelentette: az állam helyett a települések felé fordul sokkal határozottabban, és a szintén szocialista elnöki ambí­ciókat tápláló politikus hölgy nem nyújtott maradandót a tárca élén. Ha a szabaddemokraták­nak nem kell a poszt, Gyurcsány földije és támogatója, Toller Lászíó pécsi polgármester lehet a belügyér. A kijelölt kormányfő feltehetően meghagyja posztján Burány Sándor munkaügyi mi­nisztert, hiszen senki sem értet­Mesterházy Attila (balról) és Toller László kerülhet be az új kormányba, a sport-, illetve a belügyi tárca elnyerésére esélyesek te, miért akarja Medgyessy Szekeres Imrére lecserélni. Kiss Péter kancelláriaminisz­ter marad, s Draskovics Tibor sem költözik el a József nádor térről. A külföldi gazdasági és pénzügyi hatalmasságok ugyan­is rossznéven vennék, ha az erős kezű pénzügyértől megvál­na Gyurcsány. Viszont hogy mi lesz Csillag Istvánnal, még nem tudni. Medgyessy már régen ki akarta rúgni a gazdasági és köz­lekedési minisztert, de a sza­baddemokratákat már csupán az ötlettől is kiverte a víz, s a kor­mányválság kirobbantásának legfőbb oka épp Csillag leváltása volt. A hírek szerint azonban az SZDSZ most már egyik minisz­teréhez sem ragaszkodik Gyurcsány új kormányában, de Csillag partvonalra tételének ára lenne. Almási B. Csaba A palesztinok kivégeztek egy árulót RÁMALLÁH: Nyilvánosan végeztek ki palesztin militánsok tegnap egy palesztint, akit azzal vádoltak, hogy együttműkö­dött Izraellel. A 27 éves férfival egy menekülttáborban két fegyveres végzett. Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai elneve­zésű szélsőséges csoport szóvivője indoklásul azt hozta fel: a férfi korábban elismerte, segítette az izraeli hadsereget menekülő palesztin militánsok felkutatásában. Felrobbantották az orosz repülőgépeket MOSZKVA: Robbanóanyagot találtak Oroszországban a második lezuhant repülőgép roncsai között is. Hexogén nyomaira bukkantak a Tula mellett szerencsétlenül járt TU-134-es utasszállító maradványain. A hatóságok egy nap­pal korábban hasonló megállapításra jutottak a másik lezu­hant TU-154-es repülőgép roncsainak vizsgálata közben. Mindkét repülőgép ellen terroristamerényletet hajtottak vég­re. Iszlám csoportokhoz köthető internetes honlapokon a csecsen felkelők azt állították: a gépek felrobbantása bosszú a Csecsenföldön zajló orosz támadásokért. A felkelők támadásai Irakban BAGDAD - MOSZUL: Aknavetőkkel támadták az iraki fő­város keleti részét az iraki felkelők tegnap. Két polgári sze­mély életét vesztette, hat másik megsebesült. Amerikai kato­nák hangszórókon szólították fel a negyed lakosait, hogy a tisztogató hadművelet során ne mozduljanak ki lakóhelyük­ről. A harcokban három személy meghalt, 25 megsebesült. A felkelők vállról indítható rakétákkal támadták az amerikai erőket. Öt iraki meghalt, 32 megsebesült az amerikai légierő támadásában Fallúdzsában. Elraboltak egy egyiptomi férfit is. Robbanás egy illegális kínai szénbányában PEKING: Nyolc ember halálát okozta a sújtólég robbanása egy illegálisan üzemelő kínai szénbányában, három sebesült­je is van a tragédiának. Az ország délkeleti részén fekvő Csiangszhi tartományban számtalan helyen fejtenek enge­dély nélkül szenet, az illegálisan működő bányákban semmi­féle műszaki ellenőrzés nincs. A mostani robbanást követően három bányatulajdonost őrizetbe vettek. Izraeli kémet találtak a Pentagonban? WASHINGTON: Az FBI gyanúja szerint egy izraeli kém jutott be az amerikai védelmi minisztérium legmagasabb döntéshozatali szintjére. Ez a személy bizalmas anyagokat juttatott el Izrael számára egyebek között az Iránról folytatott titkos fehér házi megbeszélésekről. A gyanú egy olyan el­ismert elemzőre esett, aki a Pentagon iraki politikáját segítő munkacsoport tagja. Az elemző kapcsolatban áll a Pentagon olyan vezetőivel, akiknek meghatározó szerepük van az iraki politikában. Izrael tagadja a vádat. A DEBRECENI EGYETEM ATC AVK BUDAPESTI VEZETŐ- ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETE felvételt hirdet államilag akkreditált, másoddiploma-szerző szakirányú továbbképzési szakjaira, ezek között: Humánmenedzsment, International MBA és Közszolgálati menedzsment szak kurzusaira Jelentkezési határidő: 2004. 08.31. A képzés helye: Budapest Érdeklődni: 06/1/483 1551-es telefonon, továbbá www.avk.unideb.hu weblapon MDF: Dávid Ibolyát javasolják elnöknek MSZP: vidám nyárbúcsúztató Az MDF Debrecenben tar­tott választmányi ülése 92 százalékos többséggel Dá­vid Ibolyát javasolta pártel­nöknek, erről egyébként az országos gyűlés szeptem­ber végén dönt. A zárt ajtók mögött folytatott tanácsko­zás előtt Dávid Ibolya párt­elnök az MTI-nek kijelen­tette: az alapszabály módo­sításával a pártszerű műkö­dést kívánják jobban bizto­sítani, megszüntetve azo­kat a korábbi átfedéseket, amelyek esetlegesen szerepzavart okozhattak a különféle párttestületek működésében. Az MDF elnöke kitért arra is: szerinte a kormányválság hát­terében az áll, „hogy a két kormány­párt megbuktatta a minisz­terelnökét”. Ugyanakkor reményét fejezte ki, nem indul el egy olyan folya­mat, amelyben egymást váltják a kormányfőjelöl­tek, mert az országnak sta­bilitásra, kiszámíthatóság­ra van szüksége. Számos kérdés, így a költségvetés állapota, a megoldatlan re­formok helyzete, a magyar lakosság egyharmadának létminimum alatti szintje kiválthatott volna a mosta­nihoz hasonló válságot, de nem így történt: „egy gyanús üzleti háttérrel rendelkező miniszter menesztése vagy megtartása robbantotta ki az ügyet” - mondta. Az MSZP négy vezető politikusa szerint a vá­lasztók bizalmának visszaszerzése, a párt balol­dali „arcélének” erősítése, a kormány és a párt közötti összhang erősítése a szocialisták legfon­tosabb feladata a következő időszakban. Kovács László pártelnök, Jánosi György, a választmány elnöke, Szekeres Imre alelnök és Horn Gyula volt miniszterelnök erről tegnap Agárdon, a Fe­jér megyei szocialisták vidám nyárbúcsúztató programján beszélt. „Én nem féltem ezt a pártot, voltak már nekünk nehezebb időszakaink is. Biztató, hogy a szocialista politikusok eltökéltek abban, hogy sok mindent megváltoztatnak” - hangsúlyozta Horn. Jánosi szerint az „első fél­időt” megnyerte az MSZP, de fontos, hogy a most következő „második félidőben” a párt „bal­oldali arcélét erősítő” programot fogadjon el. Kovács azt mondta: „nem volt semmiféle puccs”, mindkét kormányfőj elölt jelölésénél „demokratikus döntés született”. Sárkányölő Szent György? Kovács László is lehetett volna miniszterelnök - állítja Dános Kornél, aki úgy véli, Gyurcsány Ferenc kommu­nikációs ELLENFELE lesz Orbánnak. S oha nem láttunk ma­gyar politikusoktól olyan érzelmi megnyil­vánulásokat, mint az elmúlt napokban - véli Dános Kornél, a Semmelweis Egyetem Nyelvi Kommuniká­ciós Központjának igazgatója. - Indulatok, sértődöttségek, depressziós hangulatok követ­ték egymást. Medgyessy Péter például leplezni sem tudta megdöbbenését. Csalódottá és letargikussá vált. Szerinte ha Medgyessy Péter a királydrá­ma első napján úgy mutatko­zik meg, mint a Frideri- kusznak adott interjújában, megmenthette volna magát.- A Friderikusz-műsorban ügyesen megkoreografálva, esendő emberként jelent meg a miniszterelnök - mondja Dános Kornél. - Elhitette, mi­lyen emberi, vannak érzel­mei, s ádáz erők támadták. A tévések kérése lehetett ez az imázs, de Medgyessy Pé­ternek már a királydráma első napján fel kellett volna tűnnie a közszolgálati televízióban, akár rendkívüli adásban is. Ha akkor őszintén és meggyő­zően elmondja, mi történt, elképzelhető, hogy szimpátia­tüntetésekre is sor kerül. Kommunikációs szempontból ez lett volna az első nyert csa­tája. , Sokan gondolták, hogy Medgyessy Péter említett exkluzív interjúja A szólás sza­badságában szánalmas és hi­teltelen volt egyszerre. A kom­munikációs elemző szerint ennek oka, hogy a politikustól korábban sosem láttunk ilyen típusú „emberi” megnyilvánu­lást. Sosem mutatták Med- gyessyt, az embert, nem csil­lanthatta meg humorát, nem kérdezték a nőkről, arról, ami nem politika. Dános azt mond­ja, a miniszterelnök a vihar ár­nyékában olyanokat vehetett volna igénybe, mint az emberi kommunikáció pszichés rend­szerét jól ismerő Veér András vagy Buda Béla.- A történtek arról győztek meg, hogy politikusaink nem ismerik fel a helyzetüket - ma­gyarázza a szakember -, amit a maguk javára fordíthattak volna. A nagyszerű kommuni­kátornak számító Kovács Lász­lóról azt hittem, bejelenti, ő szeretne miniszterelnök lenni. Ismerve Kovács Lászlót, sze­rintem megfordult ez a fejé­ben, de csak utólag, amikor a hajó már elment.- Az MSZP vezetését sok­kolta, hogy Gyurcsány Feren­Lendvai Ildikó: nem volt ki ellen forradalmat csinálni, az elnökség és a kormánytő is leköszönőben volt cet választották miniszterel­nök-jelöltnek - mondja Dános Kornél. - Eddig a párt ideoló­gusai határozták meg az MSZP politikáját, most olyan erővel találták szembe magukat, ami­vel eddig nem számoltak. A je­lölés másnapján jártam a kép­viselőházban: az MSZP szint­jén csend, a Fidesz-emeleten nyüzsgés, holott fordítva kel­lett volna lennie. Gyurcsány szívesen kockáztat. Az ő aktí­vabb mentalitása többet je­lenthet az országnak, mint Kiss Péter nyugodt politizálá­sa. Kiss ráadásul nem rutinos szónok, szókincse a közepes­nél valamivel fejlettebb, kitű­nő paneljei vannak, amelyeket bármikor képes szavakkal ki­tölteni. A miniszterelnök-jelöltnek a Sárkányölő Szent György szerepét is szánják, aki majd legyőzi Orbán Viktort. Az elemző szerint Gyurcsány kommunikációs szempontból is méltó ellenfele lehet Orbán­nak. Mindketten mesterei a gyors gondolkodásmódnak, a beszédtartalom pillanatokon belüli érzelmi változtatásának. A Fidesz-vezérről már tudják, hogy félelmetes kommuniká­tor, Gyurcsányról csak ezután fogják megtudni. Csontos Tibor í < # »

Next

/
Oldalképek
Tartalom