Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-01 / Vasárnap Reggel, 31. szám
«—mmmmmwmmmmmmmmmmm■ 10 Sport, labdarúgás 2004. augusztus 1., vasárnap Gera Zoli albioni terhei Az évek óta tartó GERA ZOLTÁN-sztori véget ért. A birminghami WBA három plusz egy évre leigazolta. A csatár szerdán utazik vissza Angliába, s hogy milyen sors vár rá, arról már tudakolódott Torghelle Sándornál. F urulyás János, az FTC elnöke talán mindenkinél jobban várta, hogy végre valaki elvigye Gera Zoltánt. Joggal, hiszen a klub adóssága közel 300 millió forintra rúg. A mentőangyal az angol Premier League-be most feljutott birminghami West Bromwich Albion képében kopogtatott az Üllői úton, s leszurkolt a válogatott játékosért 1,5 millió fontot (560 millió forint).- A menedzserem szerdán értesített a WBA ajánlatáról, s aznap már ki is kellett utaznom - mondta a hazaérkezése utáni rögtönzött sajtó- beszélgetésen a kedden még az FTC Bl-selejtezőjén pályára lépett Gera Zoltán. - Egy napom volt a döntésre, de előtte kikértem a hozzám közel állók véleményét. Gera nem titkolta, hogy a számára fontos HIT Gyülekezet vezetőjét, Németh Sándor lelkészt is megkérdezte, és ő is a váltás mellett voksolt. (A csatár viszont cáfolta, hogy a vételárból a közösség is részesül, az kizárólag a Fradié.) Kint átesett egy tüzetes orvosi vizsgálaton, beszélgetett a WBA menedzserével, Gary Megsonnal leendő posztjáról, majd bemutatták annak az úriembernek, aki a klubnál csak a játékosoknak segít hétköznapi dolgaik, mint autószerelő- vagy villanyszerelő-keresés, elintézésében.- A kezembe nyomtak egy dosz- sziét, amiben megtalálom, hogy például a bank, az orvosi ügyelet hol található a városban - tette hozzá. - Egyelőre még szállodában fogok lakni a feleségemmel, majd később választjuk ki a lakást, meg a kocsit. Azt viszont megtudtam, hogy mindkettőt nekem kell fizetnem, ezeket a klub nem állja. Nagy szerencséje, hogy a nejével költözik ki - szerdán kell jelentkeznie új csapatánál -, hiszen őt nem lehet eladni angolul. Gera legszívesebben mostani nyelvtanárát vinné ki magával, de mivel ezt nem lehet, majd fogad maga mellé egy birminghami oktatót. Az immár ex-FTC-s futballista furcsa pletykákkal szembesült angliai tartózkodása alatt. Az ottani sajtóban elterjedt, hogy igazából nem is akar külföldre menni, mégpedig azért, mert a HIT gyülekezet nem engedi. Az alaptalan híreszteléseket eddig sem vette komolyan, viszont az az információ, amit a Crystal Palace-hoz néhány napja leszerződött Torghelle Sándortól kapott igen.- Az aláírás után felhívtam Sanyit, hogy mégis milyen edzésekre számítsak. Nos, azt mondta, a legenyhébb az, amikor súlyt raknak a hátára és úgy kell futnia... (raffai) Született: 1979. április 22. Klubjai: Pécsi Kinizsi, P. Zsolnay SE, P. Bőrgyár, Harkány, PMFC, FTC NB l-es mérkőzései: 130 meccs, 30 gól Válogatott mérkőzései: 22 meccs, 5 gól. Szerényebb tervekkel vág neki az új bajnokságnak, amondó, a tavalyi sikertelen idényt követően ezúttal a középmezőny lehet a Hertha reális célja N agy blamázs volt, éppen ezért idén finomítottak az elvárásokon, ezúttal a középmezőnyt célozták meg. A csapat tavasszal Hans Meyer vezérletével maradt az élvonalban, ám a nyári felkészülést már az egykori közönségkedvenccel, Falko Göztcel kezdte. A játékoskeret is átalakult, főképp azoktól szakadtak el,, akik csalódást okoztak. A gárda ma-1 gyár légiósai közül a kapus Király US Gábor távozott, ugyanakkor Dárdai Pállal szerződést hosszabbított a klub. <- Még három évig biztosan Berlinben játszom - mondta Dárdai Pál. - Semmi okom váltani, jól érzem magam a német fővárosban. Berlintől néhány kilométerre egy kis faluban, egy gyönyörű lakóparkban élünk. Akkora a nyugalom, hogy az ötéves fiam gond nélkül biciklizhet az utcán, nincs forgalom. A középpályás elmondta: a szerződése lejártakor még két évet külföldön játszana, aztán hazatérne. - Harmincegy éves koromban még simán vállalhatok két évet valahol, aztán hazatérek Pécsre, és itthon fejezem be a pályafutásomat. Nincs más tervem, egyértelmű a jövőképem. Dárdai jövőképe az idei szezon kapcsán már nem ennyire egyértelmű, a tavalyi betli óvatosabbá tette.- Sajnos az egész csapatban benne maradt a J tavalyi csalódás, éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy győzelmekkel kezdjük a szezont. El kell felejtenünk a kudarcokat. A csa- . pat papíron megint az első hat közé illik, de már nem merek jósolni, majd meglátjuk. Egyelőre a középmezőny a cél. A Hertha vezetősége ezúttal nem igazolt nagy sztárt, a nyári szerzemények közül a legnagyobb név a török középpályás, Yildiray Bastürk. Szokás szerint szereztek egy brazilt is, a Sao Caetanótól Gilberto érkezett. Király Gábor távozása kapcsán Dárdai elmondta: szerinte a hálóőr két éven belül sztárcsapat hoz kerülhet.- Christian Fiedler lesz az elsőszámú kapusunk, ő tavasszal végleg bevédte magát. Jól teljesített, része volt abban, hogy bent maradt a csapat. Gábor Angliában nagyot ugorhat, a tudása alapján két éven belül akár a Manchester Unitednál is kiköthet. (szabó) Király Gábornak nem sürgős, 28 évesen türelmesen megfontolja, hogy melyik angol klub ajánlatát fogadja el A Crystal Palace tűnik befutónak, ha a klub ma jelentkezik, Király Gábor aláír a londoni együtteshez.- Végre megegyeztem a Crystal Palace vezetőivel, mindent tisztáztunk - mondta Király Gábor. - A múlt héten 50 százalékkal kevesebb fizetést kínáltak, de azóta módosították az ajánlatukat. Persze korábban kétszer is igent mondtak a kérésemre, aztán mégsem lett belőle semmi. Az elnök azt hitte, sürgős az ügy, úgy hitte, majd gyorsan szignálom a kontraktust. Nos, nekem egyáltalán nem sietős a dolog. A mostani szerződés viszont abszolút megfelel az elvárásaimnak. Azonban Király aláírása továbbra is hiányzik róla. Ugyanis a Crystal Palace addig-addig „szórakozott” a kapussal, j^míg új kérők bukkantak fel. A jóval na- obb múltú Everton például azonnal vinné a 48-szoros válogatott hálóőrt.- A liverpooli gárda ma érkezik haza az edzőtáborozásról. Ha nem írok alá a Crystal Palace-hoz, akkor hétfőn vagy kedden az Evertonnal tárgyalok. Rendkívül komoly a klub szándéka, azonnal szerződtetne. Az Evertonnál térdproblémákkal küzd az angol válogatott egykori kapusa, Nigel Martin, mellé szeretnének egy megbízható portást szerezni.- Engem szemeltek ki Martin mellé. Nagyon örültek neki, hogy még nem írtam alá a Crystal Palace-hoz. Király kapcsán szóba került a Portsmouth is, de a kapus elmondta, napok óta nem jelentkezett a klub.- A Crystal Palace és az Everton maradt. Ebben a pillanatban az a legvalószínűbb, hogy a londoni csapatnál folytatom. Jobban ismerem őket, két hétig velük edzőtáboroztam. Rendkívül elégedett voltam mindennel. A magyar kapus persze megismételte: neki tényleg nem sürgős, 28 évesen a lehető legjobb döntést szeretné meghozni. Sz. T. Egy türelmes Király Crystal Palace vagy Everton? Duóra szűkült KIRÁLY GÁBOR vevőköre. A magyar kapus még mindig nem döntött, de annyi bizonyos, Angliában folytatja pályafutását. Berlin fölött szürkébb az ég Berlinben tavaly alaposan elszámolták magukat. A HERTHA BSC-t dobogóra várták, ám a klub végül örült, hogy megkapaszkodott a Bundesliga első osztályában. ■Ham www.bpsportiroda.hu AXEL SPRINGER BUDAPEST KIADÓI KFT. AUDIOTEX 1539 BP. PF. 591 TEL.: 488-5615 19. PLUS BUDAPEST NEMZETKÖZI MARATON® 2* Meghallgathatja leendő párja üzenetét Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! ’ Találjon társat még ma! 06-90-230 720 A hívás díja 99 Ft + áfa/perc + 6Ft + áfa kapcsolási díj KÉT HÓNAP MÚLVA FUTÓFESZTIVÁL! Október 3-án ismét felvirrad a FUTÁS NAPJA. A Budapest Sportiroda ezen a napon rendezi a 19. Plus Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztivált a Felvonulási téren. A 42.195 kilométert lehet egyéniben, háromfős staféta (12,6km-21,6km-8km) vagy ötfős ekiden (12,6km-7,4km-8,2km-6km-8km) váltócsapatokban is teljesíteni. A rövidebb távok kedvelői a minimaraton (7,5 km), a maratonka (4 km) és a családi futás (800 m) közül választhatnak. A városligeti séta és a Plus gyaloglás indulói csatlakoznak a Gyaloglás Világnapjához. Reggeltől estig sportbemutatók, zenei koncertek, játszóházak és egészségtudatos kiállítás várja az érdeklődőket. Nevezz a legkedvezményesebb árakon! A nevezési dijak augusztus 7-éig: Plus maraton: 4500 Ft, ekiden: 8500 Ft, staféta: 5400 Ft. Bővebb információ a Budapest Sportiroda (061) 273 0939-es telefonszámán kérhető, vagy a www.bDSPortiroda.hu honlapon olvasható. Beckenbauer bizakodó LABDARÚGÁS - Franz Beckenbauer szerint az új szövetségi kapitánnyal, Jürgen Klinsmann- nai győzhet a 2006-os hazai rendezésű világbajnokságon a német válogatott. „Az embernek nagy célokat kell kitűznie maga elé, mint ahogy Klinsmann is teszi. Mikor akarjon világbajnok lenni valaki, ha nem azon a vb- n, amelyet a hazájában rendeznek?” - mondta a 2006-os torna szervezőbizottságának elnöke. Beckenbauer úgy véli: a portugáliai Eb-kudarc ellenére a nemzeti együttes képes a kimagasló teljesítményre. „Csakúgy, mint a kontinensviadal előtt, valakik vagyunk a futball világában. Van két évünk arra, hogy felépítsünk egy csapatot, amely eredményes lehet a vb-n”. 1 I I I i