Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-01 / Vasárnap Reggel, 31. szám

6 Riport, interjú 2004. augusztus 1., vasárnap felakasztják magukat Amikor otthagyta az RTL KLubot és hírességeket porba rántó botrány­könyvével egy csapásra ismertté vált, annak a könyvnek a végén az állt: nagy álma egy saját film. Most úgy tűnik, ÁRPA ATTILA vágya valóra vált, Argó című „suttyómeséjét” szeptemberben mutatják be a mozik. K italálta már, hogy a szeptemberi filmbemu­tatójukat milyen bot­ránnyal dobja majd be a köztudatba?- Egyelőre még nem. Persze, lesznek majd gerillamódsze­reink, de a hangsúly nem eze­ken lesz. Hiszen már maga. a film is botrányos. Az Argó egy magyar trashmese, vagy más néven suttyófilm. Csúnyán be­szélnek benne, robbantásos és üldözéses jelenetek tarkítják...- Volt már ilyen a történelem­ben...- De ez olyan lesz, hogy a filmkritikusok fel fogják magu­kat akasztani. A nézők viszont szeretni fogják. A kopasz, ki­gyúrt suttyók azért, mert a saját tükörképüket láthatják, az in­telligensebb emberek pedig azért, mert végre szívből kirö­höghetik az izomagyú ember­hegyeket, anélkül, hogy félniük kellene attól, hogy az illető visszaüt.- Nincs önben egy nagyon erős igazodási kényszer? Azt mondta, hogy a film Tarantino és Kusturica stílusának az ötvö­zete, a színészeit is híres sztá­rokkal állítja párhuzamba...- A látszat csal. Én önma­* gamtól sohasem tennék ilyen összevetéseket, csak az újság­írók szeretik leegyszerűsíteni a dolgokat. Amikor már ötödjére kérdezik tőlem, hogy mégis, milyennek képzeljék el, amit csináltam, mondom, hogy nem olyan jó mint Tarantino, de pörgősebb Kusturicánál. Majd hozzáteszem, hogy természete­sen magamat eszembe sem jut­na hozzájuk mérni, de a bulvár­újságok ezt már nem írják le.- Amikor megje­lent a botrányköny­ve, sokan azt jósol­ták, hogy ezután mindenki meggon­dolja, szóba álljon- e magával. Való­ban kevesebb lett a barátja?- Három-négy ember megharagu­dott, de őket amúgy sem soroltam volna a barátaim közé. Amúgy pedig azóta többen kerestek műsoröt­letekkel, barátkozási céllal, egy­szóval nem lettem számkive­tett. Annyi történt csupán, hogy leírtam a véleményemet né­hány „szent tehénről”. Nyuga­ton ez teljesen bevett műfaj, ná­lunk én voltam az első, aki ken­dőzetlenül meg mert írni egy ilyen könyvet. Nagy siker volt, de nem fogom megismételni.- Aztán mégis jött a második könyv, amit nem is ön írt...- A Valótlan Világtalan című könyv elsősorban üzlet volt. A kiadó felkért, hogy írjak előszót egy olyan regény elé, ami egy fiktív valóságsírow-ról szól. Mondtam egy összeget, majd amikor erre rábólintottak, leül­tem, és papírra vetettem ötven oldalt. Magát a könyvet egyéb­ként nem tartot­tam se jónak, se rossznak. Igazából egy lerágott csont volt...- Hízelgett ez a hiúságának?- Nem taga­dom, jólesett, hogy vannak emberek, akik az én rész­vételemnek ekko­ra médiaértéket tulajdonítanak. Úgy gondolom, hogy amíg nem vécépapírt akarnak velem elad­ni, ez vállalható is...- Állítólag a Big Brother har­madik szériáját a tv2-nél ön fog­ja gondozni.- Erre egyelőre csak egy na­gyon diplomatikus választ tu­dok adni. Tehát: ha indulna a BB3, az nagyon jót tenne a két nagy kereskedelmi televízió közötti versenynek. Másrészt viszont nem tudom, hogy ki­nek kellene egy ilyen széria a Való Világ 4, meg a következő Survivor mellett.- Vagyis ön ott lesz a BB3 stáblistáján?- Az biztos: nem fogom meg­ismételni korábbi munkáimat. Vagyis biztosan nem teljesül a bulvárlapoknak az az álma, hogy én a saját régebbi műsoro­mat próbáljam a régi módsze­reimmel egy új csatornánál le­körözni.- Most éppen mivel foglal­kozik?- Hódolok kedvenc sportom­nak, az amerikai focinak. Ösz- szeálltunk néhány hozzám ha­sonló megszállottal, s most mi vagyunk a Budapesti Farkasok. Augusztus 15-én lesz az első meccsünk Ausztriában egy har­madik vonalbeli ottani csapat­tal, jövőre pedig indulunk az osztrák ligában.- Létezik olyan ember, akire ön felnéz? Akit esetleg a példa­képének tart?- A tisztelet és a példakép két különböző dolog. Sok em­bert tisztelek, Gothár Pétertől Makk Károlyon át Szabó Istvá­nig. De említhetném Antall Nimródot vagy Herendi Gábort, aki szerintem pofátlanul elin­dította a magyar közönség­filmek újhullámát. Mindenkit akceptálok, aki mestere a hiva­tásának, vagy szokatlan dolgo­kat művel. Dián Tamás Tisztelem Gothárt, Szabó Istvánt, Makkot. Herendi Gábor pedig pofátlanul elindította a ma­gyar közönségfil­mek újhullámát Bryan két élete Ha most azt írjuk, hogy ez a beszélgetés BOKOR TIBORRAL készült, valószínűleg senkinek sem szökik fel a pulzusa. A fiatalembert ugyanis Bryanként ismeri a fél ország. Az álamerikai fickóért annyira rajonganak a Sláger Rádió reggeli műsorának hallgatói, hogy előfordult: keresztbe feküdtek előtte az úton.- Na most akkor hogy írjam: Brájen vagy Bryan?- Én a második, vagyis az angol írásmód szerinti verziót használom: bé, er, ipszilon, a, en... Szóban is na­gyon sok embernek Bryan vagyok, még azok közül is sokan így szólíta­nak, akikkel gyermekkoromtól ismer­jük egymást. Amúgy jobban szere­tem, ha Tibornak szólítanak.- Hogyan lesz egy szombathelyi számítástechnikus vadászbolttulaj- donosból a Sláger Rádió reggeli műsorában ameri­kai fickó?- Ennek a története még 1995-re nyúlik visz- sza. Bochkoréknak akkor indult a reggeli műsoruk még a Danubius Rádió­ban, Capuccino néven, s mint ahogy sokan mások, én is ezt hallgattam. Egy­szer, amikor úton voltam, betelefonál­tam. A szerkesztő csak annyit mon­dott: egy perc és adásba kerülsz - s ek­kor hirtelen átvillant az agyamon, úr­isten, hogy fogok én itt bemutatkozni? Kezdjem úgy, hogy Tibor vagyok Szombathelyről? Nem olyan nagy ez a város, biztos nagyon sokan felismerik majd a hangomat... És akkor hirtelen azt mondtam, hogy helló, Bryan va­gyok. Talán azért, mert épp egy Bryan Adams-kazetta volt előttem.- Nem tűnt fel senkinek, hogy az adásba kerülés előtt normálisan be­szélő hallgatónak hirtelen erős akcen­tusa lett?- Hát, talán a szerkesztő csodálko­zott... A beszélgetés végig lement úgy, hogy egy amerikai fickó vagyok. Nem mondtam meg az igazi nevemet, nem hagytam meg semmilyen elérhetősé­get. Aztán két hét múlva ismét felhív­tam a rádiót, a szerkesztő pedig rög­tön azzal kezdte, hogy de jó, hogy je­lentkezel, két hete próbáljuk kinyo­mozni, hol lehet téged elérni. Mint ki­derült, annak a két héttel korábbi be­szélgetésnek nagyon jók voltak a hall­gatói visszajelzései. Akkor már adá­son kívül felfedtem magam, s így kez­dődött a mi együttműködésünk. Nem­sokára már naponta jelentkeztem.- Viszont, ahogy tudom, az igazi kilétét sokáig homály fedte.- Még a saját apám sem tudta, hogy én vagyok Bryan. Pedig másfél évig hallgatta az adást. Kérdezte is tő­lem, hogy nem ismered ezt a fickót? Hiszen itt él Szombathelyen, tenisze­zik, vadászik, akárcsak te... Én meg csak hímez­tem, hámoztam. De ez­zel kapcsolatban a mai napig adódnak vicces helyzetek. A Sláger Rá­dió amerikai vezérigaz­gatója egy amerikai hölgy, sokáig nem hitte el, hogy nem vagyok a honfitársa. Keblére ölelt, beszélt hozzám ékes washingtoni ak­centussal, miközben én néztem a Bo­csira, hogy fordítsd már le, mit mond! A hölgy persze azt hitte, csak tréfálok, s mondta is, hogy micsoda nagy kó­pék vagyunk, el akarjuk vele hitetni, hogy én csak pötyögöm az angolt... Pedig valóban nem tudok többet száz szónál.- Nem is gondolt arra, hogy megta­nulja a nyelvet?- Igazából nincs szükségem rá. Szom­bathelyen, ahol vadász­boltom van, inkább né­metek meg osztrákok jönnek. Bár legutóbb sokat nőtt az önbizal­mam: találkoztam egy holland csoporttal, és kitűnően megértettük egymást a konyhaszin­tű angollal is...- A vadászbolt adta az ötletet a nagy Bryan- vadászatokhoz?- Valószínűleg ez is közrejátszott benne. Ha jól tudom, Bochkor ötlete volt, hogy legyen egy olyan játék, amelyben megmozgatjuk az egész országot. így lettem én a va­dászat célpontja. Mindig máshol tűn­tem fel, lehetetlen jelmezekben és jár­műveken. Voltam Rambó, Harry Pot- ter, Krokodil Dundee, Michael Jack- son, James Bond... Aki felismert, an­nak adtam egy úgynevezett beszálló­kártyát, s ha az illetőnek szerencséje volt a sorsolásnál, belekerült abba a csoportba, amely a stábbal együtt el­utazott nyaralni. Naponta több ezer ember tódult ki az utcákra, csak azért, hogy engem keressen. Volt, aki ke­resztbe feküdt az úton, hogy ne tud­jak továbbmenni...- Önt pedig az arca alapján is meg­ismerte a fél ország. Mennyire válto­zott meg az élete?- Ugyanaz a szombathelyi fickó maradtam, aki tíz éve betelefonált a rádióba. Általában csöndes vagyok, társaságban sem én viszem a szót. Né­ha megkérnek, hogy ugyan, beszéljek már akcentussal, s ilyenkor még min­dig zavarba jövök. Éleinte borzasztó kínosan éreztem magam emiatt, a leg­szívesebben mindenkinek elmagya­ráztam volna, hogy én nem az va­gyok, akinek ők hisznek. Bryan az, aki reggelente a rádióban bohóckodik.- Nem zavarja, hogy ön csak egy untermann a sztárok mellett?- Nem. Sok törtetőt láttam magam körül, akik megpróbáltak a műsorban érvényesülni, míg én spéciéi az első néhány hónapban még csak nem is ta­lálkoztam Bochkorékkal. Nemrégiben egy kereskedelmi televízió kerülge­tett, hogy vezetném-e a reggeli műso­rukat, előtte egy újság is próbálkozott, hogy lehetne náluk egy saját rova­tom... De mivel mindegyik ajánlat el­fogadása a jelenlegi kényelmes szom­bathelyi életem feladásával járt volna, inkább nemet mondtam. Meg aztán az is bennem volt, hogy mi lesz, ha ez a szerep a fejemre nő? Hiszen tudom jól, hogy ők nem Bokor Tibort hívták, hanem Bryant. Abból pedig egyelőre elég annyi, amennyi reggelente a rá­dióban hallható... D. T. Még a saját apám sem tudta, hogy én vagyok Bryan, bár kérdezte, hogy nem isme­rem-e, hiszen ő is szombathelyi... á b Árpa-suttyófilm: a kritikusok

Next

/
Oldalképek
Tartalom