Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-24 / 197. szám
Él 2004. Augusztus 24., Kf.dd KAPÓ S V A R 5. OLDAL Utánpótlás a Vikár kórusban- Jövőre lesz nyolcvanéves a Vikár Béla kórus - mondta Lndmány Géza, a kórus karnagya. - Ebből az alkalomból tavasszal nagyszabású ünnepséget szeretnénk rendezni, s erre anyagi lehetőségeinktől függően meghívnánk hazai és külföldi kórusokat is. Tervezzük, hogy még ebben az évben elkészítünk egy cd-t is. A kórusban több korosztály is énekel, a 23-tól a 70 évesig. Elmondta azt is, hogy elégedett, hiszen a kórus utánpótlása folyamatos. Hetente kétszer,' kedden és csütörtökön találkoznak a kórustagok a Munkácsy Mihály gimnáziumban. Mint mondta: hiányzik azonban egy olyan helyiség, ahol nemcsak próbálhatnának, hanem a serlegeket, okleveleket is elhelyezhetnék. A testvérvárosi kapcsolatokat is szeretnék ápolni. Tavaly márciusban Kaposvár franciaországi testvérvárosában, Saint-Sebastienban léptek föl. Budapesten pedig a nemzetközi kórusversenyen kaptak különdíjat. Kaposváron is több fellépésük lesz az ősszel, és szeretnének eljutni egyebek között Csehországba.- Fontosnak tartom, hogy részt vegyünk a különböző versenyeken, ezek a kórus előrelépését segítik - tette hozzá. - Az igényes kórusversenyekre azonban na- gyon nehéz bejutni, varga tímea Szeptembertől új diákjáratok Iskolai időszakban naponta harminc új autóbuszjárat közlekedik a városban fotó: láng Tanítási napokon harminc új autó- buszjárat közlekedik Kaposváron, melyeket a Tömegközlekedési Rt szeptember elsejétől indít: így naponta négy és fél ezerrel több utast szállíthatnak. E járatokat június közepén állították le, s a jövő szerdától újra járnak a megszokott útvonalon. Veizer Jánosné, a részvénytársaság forgalmi vezetője tegnap elmondta: az egyetemre szeptembertől kilenc új járat közlekedik.- Nemcsak az iskolákra, hanem ránk is sok feladatot ró a tanévkezLonka-hegyi nap A Lonka-hegyért Egyesület augusztus 28-án tartja a Lonka- hegyi napot. Két év tapasztalataival szervezik meg ezt a közösségformáló, jó hangulatú rendezvényt. A megnyitót követően szabadtéri főzőversenyen is részt vehetnek az érdeklődők, s a játékos vetélkedőkön lesz egyebek között kötélhúzás, lábtaposás, sodrófahajítás, zsák- banfutás, sörösdoboz-dobálás és sörivóverseny is. A jó hangulatot ezúttal élő zene fokozza. A főzőverseny elbírálását és az eredményhirdetést 13 órakor tartják, s ezt követően rendezik meg a főbb műsorokat. ______■ dé s - mondta Veizer Jánosné. - Egyeztettünk az egyetem vezetőivel, s figyelembe vettük a hallgatók kívánságát. Az első járat 7.20-kor megy, s a következőre legföljebb tíz percet kell várni. A másik újdonság: a belvárosban újra feltűnnek a nyár közepén kitiltott csuklósok. Szeptembertől azonban a kora reggeli csúcs idején - 6.50-től 7.40-ig - mehetnek a 12-es vonalon, utána csak a város másik részein. A forgalmi vezető szerint ez a menetrend tartÓS leSZ. HARSÁNYI Egy húron pendülnek Bachtól Vivaldiig szinte minden zeneszerzőtől előadnak egy-egy művet a hatodik vonószenei művészeti napok résztvevői. Néhány hetes nyári szünet után a hét végén újra élettel telt meg a zeneiskola, száz általános és középiskolás jött az egyhetes táborba, ahol egymást érték a tanórák, bemutatók. Nehéz feladat ennyi gyerek szórakoztatását megoldani. A házigazdák kísérlete mégsem volt hiábavaló: tegnap táncházba hívták a muzsikusokat, s volt sport- és műveltségi vetélkedő, emellett az olimpia eseményeiről sem maradnak le. ■ Egyetemavató csak októberben Október végére lesznek csak teljesen készen a Kaposvári Egyetem fejlesztési beruházásának első ütemével a kivitelezők. A két hónapos csúszás nem veszélyezteti az oktatás minőségét, elősegíti viszont, hogy a hallgatók, oktatók és kutatók egy valóban 21. századi létesítménybe költözhessenek. Teljes gőzzel folynak a munkálatok a Kaposvári Egyetemen: a pedagógiai és a gazdasági karnak, előadótermeknek és az egyetemi vezetésnek helyet adó épületben éppúgy, mint a parkolóban és a parkban, ám az látszik: az évnyitóra nem lesznek kész. Ezt tapasztalva sokan tudni vélik: elfogyott a pénz. Horn Péter akadémikus, rektor azonban cáfolta ezeket a híreket, mint mondta: később lesz az avatás, de szebb és jobb lesz, mint azt előzetesen várták.- Kizárólag technikai - alapanyag-beszerzési, műszaki - okai vannak annak, hogy csak október végén avathatjuk fel a négymilli- árd forintos beruházás első ütemét - mondta Horn Péter. - Ha csak az elmúlt két hónap elvégzett munkáit látja valaki, az láthatja, a szükséges anyagi források rendelkezésre állnak. A pénzügyminiszter-váltás után úgy tűnt, hogy az egyetemfejlesztésekre szánt pénzekből is áldozatul esik néhány Készül az egyetem új központi épülete. A vonzó külső mögött meglepetésekkel teli helyiségek várják a hallgatókat, de csak októbertől milliárd a megszorításoknak, de Kaposvár akkor sem került szóba. A rektor elmondta: a beruházás új elemekkel is bővült. Egyrészt külön hangsúlyt kaphat az épületek környezetének kialakítása, a terület-rendezés és parkosítás, márpedig ennek önmagában is pozitív hatása lehet a tanulásra. Másrészt egy új pályázati lehetőség arra is esélyt ad, hogy a másoVonzó campus, vonzó szakok A Kaposvári Egyetemen a 2004/2005-ös tanévben négy karon, nappali, esti és levelező tagozaton összesen 38 szakon indul képzés. Az állattudományi kar hat, a gazdaságtudományi négy, a pedagógiai 19, a művészeti kar 10 szakot indít. A legnagyobb túljelentkezés az agrármérnöki, a kommunikáció, a színész, a fotoriporter-kép- szerkesztő szakokon volt, vagyis ezek a legnépszerűbbek. dik ütemben megvalósuló kollégium egy újabb, plusz 300 hallgatót befogadó résszel bővüljön.- Az építkezés mellett folyamatosan zajlik az új karok és szakok technikai eszközeinek beszerzése is - mondta Horn Péter. - Szerződtünk a gyártókkal, a szállítókkal, amire az épületet használatba vehetjük, addigra ezek az eszközök ott lesznek minden szakteremben. Reményeink szerint költözködés sem okoz majd zavart a munkában. Ha minden jól megy, úgy előkészíti minden érintett kar, szak, tanszék a saját átköltözését, hogy az két-három nap alatt megtörténhessen. A hallgatók annyit érzékelnek majd a késlekedésből, hogy a félév első két hónapjában átmeneti tanterem és előadói beosztás szerint kell majd járniuk az órákra, valamint néhány előadás, illetve szeminárium a késő délutáni órákra kerül. A rektor szerint ez nem szokatlan gyakorlat a felsőoktatásban, de a költözés után amúgy is visszakerül minden a megszokott kerékvágásba.- Az új és a régi szakokra is jó volt az érdeklődés, minden szak indul szeptemberben. Meggyőződésem, hogy az új fejlesztések tovább növelik a Kaposvári Egyetemt vonzerejét. Ilyen modern, ugyanakkor emberbarát környezet kevés helyen várja a fiatalokat, akiknek úgy gondolom, a megszerezhető tudás mellett az sem mindegy, hogy ifjúságuk legaktívabb éveit hol töltik el, milyen körülmények kÖZÖtt töltik el. VARGA OTTÓ BELVÁROSI ÉGŐCSERE. Városszerte folyamatosan javítják a meghibásodott lámpákat. Az Eon megbízásából egy tíztagú csoport végzi az ellenőrzést, tegnap a Pipacs utcában cseréltek hat égőt. A héten a Jutái úton, a Balaton és a Dobó István utcában is dolgoznak. Munkájukat öt felszerelt kosaras kocsi segíti. fotó= láng Hollywood multiplex PREMIER! EGY MAKULÁTLAN ELME ÖRÖK RAGYOGÁSA* 91241 ff) 20:30; HIRTELEN 30 91253 ff) 19:00; DROG- TANYA*** 91196 f) 21:15; PÓKEMBER 2.* 91257 szj 15:45,18:15, 20:45; A LEGELŐ HŐSEI 91254 (sz) 15:00, 17:00; SHREK 2. 91243 (sz) 15:15, 19.15, HARRY POTTER AZ AZKABAI FOGOLY* 91236 (sz) 14:45; A TŰZ ÓCEÁNJA* 91250 (f) 17:45 *122920* 1 Jfe lsén tZcítáz a Mit" Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok Y. ' (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 301504-2044K * 5 7 csapolt sörből választhatsz! A legolcsóbb söröző ml vagyunk! ; Ha megéhezel közben, többféle [: ^ frissen sültből választhatsz kedvedre. ' 5 A desszertből sem fogytunk ki, n kóstold a kalózok kínálatát. g) Marcali - Befejeződött a Nagypincei út felújítása. Az úttestet kiszélesítették és új aszfaltburkolatot kapott. A felújítást ezerkétszáz méteren végezték el. A beruházás csaknem tizenkilencmillió forintba került, (ve) Nagyatád - A művelődési házban rendezték meg az első vasútmodell- és képkiállítást, amelyen több mint 200 kép és a 17,2 m hosszú terepasztalon számos európai és magyar vonatritkaság látható. A különleges bemutató szeptember 4-ig látogatható, (ob) Porrog - Az önkormányzat megvásárolta a helyi posta épületét. Teleházat szeretnének itt kialakítani pályázati forrásból. A faluban tavaly ősszel szűnt meg a posta- hivatal, azóta mozgóposta látja el a feladatokat, (va) Rinyaszentkirály - Felújíttatja a Nagyatáddal összekötő földutat az önkormányzat, miután az erdészet területén megszűnt a korábbi átjárás. Főként munkába járáshoz használták sokan a rövidebb utat, amelyen 12-13 kilométert kell csak megtenni Nagyatádig. Közúton 25 kilométerre van a város. A Fülecs pusztai önkormányzati út javítására 400 ezer forintot szán a község, hogy az erdeinél is jóval rövidebb út kerékpárral egész évben járható legyen, (bm) Siófok - Tolvajt fogtak egy siófoki üdülőingatlanban a tulajdonosok. Az elkövető a Kilitiben lévő szőlőhegyen akart lopni, de észrevették. A férfit sikerült a rendőrség kiérkezéséig visszatartani a helyszínen, akit aztán előállítottak a kapitányságra, (ca) Siófok - Volkswagen Passat típusú személygépkocsit loptak Siófokról. Az autó lezárva parkolt egy teniszpálya mellett, benne személyes tárgyakkal. A német tulajdonos kára mintegy 4,5 millió forint. Egy nyaraló kifosztása közben is gazdag zsákmányra lelt a bűnöző, aki nemcsak különféle tárgyakat vitt magával, hanem a megtalált kulccsal beindította az udvaron parkoló Yamaha motor- kerékpárt is. Az okozott kár 3 millió forint, (ca) Somogyszil - Határszemlét tartott tegnap az igali Agro Kft, a jelek szerint igen kedvező lesz a kukoricahozam: 4 fajtát termesztenek, a 600 hektáron 80 mázsás termésátlagot várnak, (hm) Somogyudvarhely - Megkezdődött az iskola teljes felújítása. A több mint 50 millió forintos beruházás során nyílászárókat cserélnek le, felújítják a tetőt és a termeket parkettázzák. A régi konyha helyén vizesblokkokat alakítanak ki és a most készülő szárnyban étkezőt, valamint egy melegítő- konyhát rendeznek be. A pályázaton nyert összeghez mintegy 10 milliós önerővel járult hozzá az önkormányzat, (me) Szülök - Hamarosan befejezik az iskola körüli kerítés építését. A kőművesmunkával már tavaly végeztek, most a faanyagot rakják föl. Ez mintegy 400 ezer forintos költséget jelent az önkormányzat számára. Több mint 200 méter hosszan elkészült a kerítés, további 50 méternyi megépítése marad hátra, (ni) ’ Tab - A kisvárosban és további hét környékbeli településen ösz- szesen mintegy 850 család gondozásával foglalkozik a tabi védőnői szolgálat. Az óvodákban és az iskolákban rendszeresen szerveznek egészségügyi szűréseket. Közreműködnek a védőoltások lebonyolításában is. (kj) Táska - Felújították az Öreghegyi pincesoron az első és második világháborús keresztet. A restaurálás mintegy kétszázezer forintba került, amit a hívek adtak össze. A keresztet Balsai Tamás plébá- nos szentelte meg, (ve) _______■ EL ADNÁ, KIADNÁ, VÁSÁROLNA, ÁLLÁST KERES-KÍNÁL? Adja fel! Apróhirdetését a Somogyi Hírlapban naponta lőlezren olvassák! Somogy megyében a leghatékonyabban a Somogyi Hírlapban hirdethet. Csomag ajánlataink révén kiadónk valamennyi termékében (Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel, Tempó, Internet) elhelyezheti apróhirdetését akár 40% kedvezménnyel Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap ^