Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-14 / 190. szám
2004. Augusztus 14., Szombat KAPOSVÁR 5. OLDAL Korlátoz a szolgáltató A társasházak után most a családi házas övezetekben is vízkorlátozást akar bevezetni a notórius nem fizetőknél a kaposvári vízművek. A kedden kezdődő akciótól a több mint ötmillió forintos tartozás mielőbbi behajtását reméli a víz- szolgáltató. Az a célunk, hogy ne a tisztességesen fizetők legyenek a néhány adós hanyagságának szenvedő alanyai - hangsúlyozta Ift Miklós, a Kaposvári Vízművek Kft ügyvezető igazgatója. - A nyár elején még 30 kaposvári társasháznak volt hárommillió forint tartozása. A szigorú intézkedéseknek köszönhető, hogy mára 27 lakóközösséggel megállapodás született. Most csak három társasháznak van tartozása - tette hozzá Ift Miklós igaz, 650 ezer forintnyi. Oda vízkorlátozó berendezéseket szereltünk föl. A kedden kezdődő újabb akció során 250 családi házas övezetben élő kaposvári összesen 5,2 milliós hátralékát kívánja behajtani a víz- szolgáltató. Az ügyvezető igazgató szerint az átlagos tartozás 21 ezer forint, de akad olyan fogyasztó is, aki 150 ezer forinttal tartozik a vízműveknek. Az elsődleges cél az lenne, hogy a hátralékosok egy ösz- szegben fizessék ki a tartozásukat, de a cég a részletfizetéstől sem zárkózik el. - A legcélravezetőbb az volna - mondta az ügyvezető igazgató -, ha azok a fogyasztók, akik már több fizetési felszólítást kaptak, fölkeresnék az ügyfélszolgálatot. így ugyanis elkerülhető lenne a helyszíni kiszállásért és a vízkorlátozó fölszereléséért a fogyasztónak fizetendő 25 ezer forint vagy végső esetben a fővezetékre erősíthető szűkítőért kiszabott 80 ezer forin- tos díj megfizetése. _____ Márkus Ri asztót a galambok ellen A galambokat a szökőkutak környékén örömmel fogadják a járókelők. A lakótelepeken azonban nagyobb gondot, sok kellemetlenséget okoznak. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője elmondta: kárt nem okoznak a madarak, s védekezni is lehet ellenük például egy húsz centiméteres dróthálóval. Galambriasztó több épületen van - a városházán is -, s hatékony: így az ablakpárkányt nem piszkítják be ürülékükkel. Önkormányzati rendelet szerint egyébként a galambot csak közterületen szabad etetni, s azt is kimondja: magánterületen ne etessük. Ünnep a Augusztus 19-én, az ünnep előestéjén a városligetbe várják a kaposváriakat, ott a szabadtéri színpadon az István, a király című rockoperát láthatják a Roxinház előadásában. Augusztus 20-án a Kossuth téren katonai tisztelet- adással emlékeznek az államalapítás ünnepére. 10 óra 30-kor ünnepi szentmise lesz a székesegyházban, majd fél 12-kor megkoszorúzzák a Szent István-dom- borművet. A városligetben már délelőtt fél 10-től várják az érdeklődőket, s egész napra kínálnak nekik látnivalót. Délelőtt óvodás- duatlon, 16 órától pedig kaA madaraknak van egy sajátos betegségük, s az ornitózist az ember is elkaphatja. Szőllősi József megyei járványügyi főorvos azonban nem emlékszik rá, hogy az utóbbi években lett volna Somogybán olyan megbetegedés, amit galamb terjesztett volna. Madarakról emberre terjedő járvány volt, de azt papagáj terjesztette. A kaposvári állat-egészségügyi intézet illetékese elmondta: az intézetnél nem találtak olyan galambot, amelyik veszélyeztette volna az ember egészségét. VARGA TÍMEA ligetben jak-kenu szlalom és vadvízi bemutató, történelmi játékok és játszóház a Fekete Hollók Rendjével, lovagi torna és lovasbemutató szórakoztatja a közönséget. A polgármesteri köszöntő után 21 órakor „Ezeregyév” címmel Román Sándor koreográfiáját mutatja be az ExperiDance tánckara. 23 órától színpompás tűzijáték zárja a programot. A tömegközlekedési rt augusztus 20-án 24 órakor járatokat indít az OBI parkolójából a 3-as, 7-es, 8- as, 11-es, 14-es és 15-ös autóbuszok vonalán. Jegyeket a gépkocsivezetőnél lehet váltam. ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Horváth Lajos: - A Badacsony ut- Hartner Rudolf, a városgond- ca 18. számú ház előtt levő vascö- nokság vezetője: - A közterület- vekeket mikor szedik föl? Az út felügyelők felszólították a tulajdobál oldalán gépkocsik parkolnak, nőst, hogy a cövekeket távolítsa a másikon pedig cövekek van- el. A felszólítást követően a cöve- nak. Ez nagyon balesetveszélyes, keket eltávolították. __________■ Sz élrózsa segíti a kicsiket A szélrózsa minden irányában segíti a gyerekeket az SOS alapítvány. Tegnap Kaposváron várták a gyerekeket fotó: láng Róbert Táncbemutató, játszóház, kézműves- és barkácssarok egyaránt várta azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket, akik tegnap részt vettek az SOS Szolgálat alapítvány Szélrózsa elnevezésű rendezvényén. Nétling Ibolya Nikolett pszichológustól, a szervezőtől megtudtuk: az ország 13 településén már szervezett az alapítvány hasonló, étkeztetéssel egybekötött találkozót, és tervezik, hogy Kaposváron rendszeressé teszik a Szélrózsa rendezvényt.- Az alapítvány 1996 óta tevékenykedik - mondta Balogh Csaba elnök -, s legfőbb célunk a kizárólag külföldön kezelhető gyermekek gyógyításának a finanszírozása. Támogattuk már izomsor- vadásos és súlyos csontritkulásos beteg gyerekek külföldi kezelését. A szükséges pénzt eddig nagyobb szponzorok és árverések segítségével sikerült összegyűjtenünk. Tevékenységi körünket kibővítettük - tette hozzá -, havonta egy-két alkalommal szervezünk budapesti kirándulásokat a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Tegnap az RSG-csarnokban összegyűlt több mint félszáz gyereknek sor- és váltóversenyeket is szerveztek, de nagy sikert aratott a barkácssarok és a táncbemutató ÍS. MÁRKUS KATA DK JONES NONSTOP A j t PIZZERIA ESSOKOZOsSm S Kaposmérő, Rákóczi u. 39. lljlir / j Tel.: 82/480-800; 70/5656-126 ' 1 Itt van ismét a hétvége, szórakozz kedvedre! 1 ; Mini Casino, zenegép, széles 1 ; étel- és italválaszték! K t Minden játékosnak egy ingyen sör jár! ' mrrr?TmnTmTmTmrTnmnrmrmw Hollywood multiplex PREMIER! PÓKEMBER 2.* 91257 (sz) 10:45, 13:15, 15:45, 18:15, 20:45; MEGTORLÓ** 91251 (f) 21:15; A LEGELŐ HŐSEI 91254 (sz) 11:00, 13:00, 15:00, 17:00; SHREK 2. 91243 (sz) 11:15, 13:15, 15:15, 17.15, 19.15; HARRY POTTER AZ AZKABAI FOGOLY* 91236 (sz) 14:45; A TŰZ ÓCEÁNJA* 91250 (f) 12:00,17:45, 20:30 *122920* Kérdezzen! Már nemcsak vonalas telefonszámon, hanem sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címüket, telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: vtimea@mailbox.hu 16 év a város szolgálatában (Németh István kaposvári polgármester emlékezetére) Buzsákon született 1849-ben jómódú kisbirtokos család sarjaként. Szülei nagy gonddal nevelték: cseregyerekként Szulokban tanulta a német nyelvet, Keszthelyen, majd Pécsen járt egyházi középiskolába, a jog- és államtudományokat a budapesti és a bécsi egyetemen hallgatta. Diplomájának megszerzése után, 1876-ban ügyvédi irodát nyitott Lengyeltótiban. Képességei, erényei már ekkor megmutatkoztak. „Németh István egyike volt azoknak - írták 1890-ben -, kik Lengyeltótiban és vidékén maguknak közbizalmat és tisztelettel párosult szeretet kiérdemelni, megnyerni tudták. Higgadt, csendes, de eleven modora lekötelezte azokat, kik vele érintkeztek; Lengyeltóti társadalmi életének összetartásában, a súrlódások kiegyenlítésében egyik első tényező mindig ő volt.” Házassága révén, 1890 őszén kerijlt Kaposvárra, ahol megbízható ügyvédi munkájával, egyenes jellemével olyan népszerűséget szerzett, hogy öt év múlva, 1895. december 30-án polgár- mesterré választották. Program beszédében kifejtette, hogy a városi közügyekben meg kell valósítani a legnagyobb nyilvánosságot, a tisztake- zűséget, a takarékosságot, és ki kell zárni onnan a pártpolitikát. „Jó akarattal és ambícióval fogok minden jelentkező föladat megoldásához - ígérte -, és mindenben iránytűm leend: a jól megfontolt közérdek. ” Megválasztásával új korszak kezdődött Kaposvár történeté ben. Átgondolt és nagyvonalú, ugyanakkor a költségvetés egyensúlyát is szem előtt tartó városfejlesztési koncepciót dolgozott ki, melynek első eleme az ún. Meggyes-telek megvétele volt 1896-ban. Az Esterházy herceg tulajdonában levő földterület megszerzésével nemcsak a város északi irányú terjeszkedését biztosította, hanem jelentős bevételhez is juttatta az önkormányzatot. A nagyrészt üres szántóföldön házhelyeket alakítottak ki, és több középületet emeltek: egyebek közt a MÁV-rievelőin- tézet, a főgimnázium, az igazságügyi palota, a Szent Imre-temp- lom és az új református templom. Németh István 16 éves polgármestersége idején számos utcát nyitottak, sokukat kőburkolattal látták el, ekkor keletkezett a cseri városrész is. A város tulajdonába került a villanytelep, bővítették a vasútállomást, vízvezeték- és csatornahálózat létesült, hivatásos tűzoltóságot szerveztek, szaporították (és államosították) az elemi iskolákat, megépült az új városháza. Németh István halála előtt néhány héttel nyitották meg a színházat, és leplezték le a főtéri Kossuth-szobrot. A polgármester 1911. szeptember 24-én hunyt el, szívbetegségben. Népszerűségéhez nemcsak városszépítő tevékenysége, hanem puritán jelleme, előzékenysége is hozzájárult. Nem szerette ünnepeltetni magát, hivatali feladatai miatt még a szokásos társadalmi érintkezést is elhanyagolta. 1939- ben a város szobrot állított tiszteletére: Ispánky József alkotása a mai Berzsenyi parkban emlékeztet arra a polgármesterre, aki tervszerű és kitartó munkájával évtizedekre meghatározta Kaposvár fejlődését, s elévülhetetlen érdemeket szerzett a korszerű városkép és városszerkezet kialakításában. NAGY ZOLTÁN Segesd - Esztelnekre utazott a segesdiek küldöttsége; a testvér- településen élők közös vacsorával és zenés műsorokkal várták az érkezőket. A csaknem harminc segesdi lakónak fejenként mintegy tizenötezer forintjába került az utazás, (kzs) Simonfa - Beiskolázási segélyt adnak a simonfai diákoknak: testületi ülésen döntöttek arról, hogy az általános és középiskolások személyenként háromezer, a főiskolások húszezer forint juttatást kapnak a szeptemberi iskolakezdés előtt. Ezenkívül az ön- kormányzat veszi meg a bejáróknak a bérletet is. (hv) Somogyaracs - Budapestre vitték kirándulni az aracsi iskolásokat; az egynapos városnézés csaknem kétszázezer forintjába került az önkormányzatnak. A gyerekek megnézték a Camponát, a Tropicariumot és jártak az állatkertben is. (hv) Somogyaszaló - Rendkívüli támogatásból állítja helyre az ön- kormányzat a polgármesteri hivatal megrongálódott tetőszerkezetét. Egy vihar során ugyanis a közeli gesztenyefákról ágak zuhantak rá és összetörték a palát. A munka elvégzésére 280 ezer forint támogatást kaptak, s ebből kicserélik a sérült palákat, (hzs) Somogyiad - A szülők terheit kívánja enyhíteni a képviselő-testület azzal, hogy a középiskolásoknak ötezer, az egyetemistáknak nyolcezer forint beiskolázási segélyt ad. Azoknak az általános iskolásoknak, akiknek nem jár az ingyenes tankönyv, legföljebb 4500 forintot kell befizetni, mert a többit átvállalja az önkormányzat. (száj Somogymeggyes - A területfejlesztési tanács pályázatán 4,5 millió forintot nyert az önkormányzat a település négy útjának a felújítására. A napokban kezdődő munka során csaknem 1800 méter hosszú szakaszt fednek be szilárd burkolattal. A költségek tíz százalékát az önkormányzat teremtette elő. (hv) Somogyvámos - Új játékokat állítanak föl a somogyvámosi játszótéren. A háromezer négyzet- méternyi területen mostantól az uniós szabványnak megfelelő játékokon játszhatnak a gyerekek. A kétmillió forintos beruházáshoz önerőből teremtette elő a forrást az önkormányzat, (me) Szenna - Negyvennyolcmillió forintot nyert a területfejlesztési tanács pályázatán a községi önkormányzat. A pénzből mezőgazda- sági utat építenek majd a zártkertekbe. (kzs) Szolad - Juhász Gyula ötvös-iparművész gyűjteményes kiállításának ad helyet a Pajta Galéria. Ezzel kezdődött tegnap a program- sorozat; ma vendégcsalogató rendezvények várják az érdeklődőket az Európa Nostra-díjas löszpincesoron, s tartanak fogathajtóversenyt, lovasbemutatót is. (ca) ■ Taszár - Átadták a felújított bölcsődét. Az uniós igényeknek megfelelő korszerűsítés három hetet vett igénybe. A teljes körű átalakítás csaknem 300 ezer forintba került, s ezt teljesen az ön- kormányzat fizetette ki. (hv) Újvárfalva - Az Erős emberek országos döntőjére utazott a község csapata. A tíz férfi és hat nő több versenyszámban is szerepel. Helyi és kaposvári vállalkozók is támogatják a versenyzők szereplését. (hv) Zamárdi - Őrizetlenül hagyott hátizsákot tulajdonított el ismeretlen elkövető a strandról. A hátizsákban volt a tulajdonos Opeljének indítókulcsa is, így ellopta az illető személygépkocsiját is. A tulajdonos kára 3,6 millió forint, (ca) ■ /\a Balatoni nyaralás? SIOTOUR a megoldás! Szállásajánlataink a déli parton és Somogy megyében: 08.14-08.22. Vadvirág Üdütőháztelep, Balatonszemes Te!/fax:84/360-115 I. o. üdülőház: 6.700-11.40G.-R/2 fő/éj, 10.300-17.600.-Ft/4 fő/éj, pótágy: 1.900.-Ft/éj Napsugár Kemping és Üdüiőháztelep, Fonyód-Bélateiep Tel.: 85/361-211 I. o. üdülöház: 6.400.-ft/2 fő/éj, 9.900.-Ft/4 fő/éj. pótágy: 1.500 Ft/éj Kék Tó Üdülőfalu, Lengyeltóti Tel./fax:85/330-422 Az üdülőfalu 2 tó partján (horgászás, sportolás), csodálatos környezetben helyezkedik el. 5 éjszaka/fö/félpanzióval, 2 ágyas szobában: 22,200.-Ft/fő. lakosztályban: 25.400.-Ft/fő, pótágy: 12.100-17.000 Ft/fő. Naponta 1 óra teniszezést ajándékba adunk! Hőforrás Kemping és Ifjúsági Szálló, Igái T/fax:82-372-025 A kemping a Balatontól kb. 40, Kaposvártól kb. 24 km-re, jellegzetesen szelíd somogyi tájon, ligetes domboldalon, közvetlenül a gyógyfürdő szomszédságában található. Kétágyas szoba: 1.700-2.700.-Ft/éj, pótágy: 600.-Ft/éj. ifa a helyszínen fizetendő. Üdülési csekket elfogadunk. Szeretettel várjuk Önöket! info: 84-310-806 www.siotour.hu