Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-28 / 175. szám
2004. Július 28., Szerda S P ŐRT 11. OLDAL Tour de Hongrie 2004 kerékpáros körverseny XXIV. Coca-Cola Balaton-átúszás Olimpia Fellendítik a komp forgalmát Balaton földvár A Balaton Nagydíjért szállt nyeregbe tegnap a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körverseny százöt íős mezőnye. Az első, Füredig tartó szakaszon a szél volt a legnagyobb elleníelük. Mivel Bezeréti Katalin földvári polgármester előkerült a tömegből (hol a polgármester asszony és hogy hívják, kiabálta telefonjába egy szervező, miközben az érintett pár méterre tőle várt a feladatára), s egy zöld zászlót is kerítettek neki, semmi akadálya nem volt tehát, hogy a százöt fős bringás had elrajtoljon tegnap kora délután a földvári hajókikötő elől. No nem a víz, hanem az országút felé vették az irányt kerékpárjuk nyergében, de előbb még tettek egy tiszteletkört, alapos forgalmi dugót okozva ezzel a kisváros utcáin. Aztán Földvár határában a valódi (repülő)rajt is megtörtént, Bezeréti Katalin polgármester asz- szonynak talán el sem árulták (de most tőlünk megtudja), hogy az ő zöld zászlós lengetése csak jelképes volt.- Polgárdit hagyta el a mezőny, az óriási szél miatt egy-ketten már föladták a versenyt - közölte késő délután Gombkötő Roland, a verseny sajtófőnöke. Balatonfüreden volt a cél (178 kilométert tekert le, aki addig föl nem adta), az elsőnek beérkező meglepő módon a Balaton Nagydíj győztesének mondhatta magát, de ez persze csak szakaszgyőzelem, hiszen ma már halad is tovább a mezőny. Reggel a mai naphoz hasonlóan úja kompra szállnak (fellendítik kicsit a forgalmát), aztán már ismerősként üdvözölhetik a földvári polgár- mester asszonyt, merthogy fél háromkor innen vágnak neki a Pécsig tartó 167 kilométernek. Erős az idei mezőny, ez nem lehet kétséges, hiszen 14 országból 17 csapat állt rajthoz; 6 magyar és 11 külföldi alakulat. Ausztrál, cseh és német profi csapatok is bringáznak a 31. Tour de Hongrie-n, itt van az olimpiára készülő ukrán pályaválogatott, a címvédő szlovák Remák Zoltán, no és a teljes hazai élgárda. fónai imre ________Labdarúgó NB III, Dráva csoport________ Me gnövekednek a kiadások Lengyeltóti A Lengyeltóti VSE gárdája toronymagasan - 12 ponttal - nyerte meg a megyei első osztályú pontvadászatot. A fótiak harminc mérkőzésükből huszonnégyet megnyertek, és négy döntetlenjük mellett mindössze kétszer hagyták el vesztesen a pályát. A bajnok alakulat az augusztus hetedikén kezdődő idénytől már az NB IU-ban szerepelhet.- A pályánk és az öltözőnk is megfelel az NB III elvárásainak - mondta Sípos Ferenc, a Lengyeltóti VSE elnökségi tagja. - Egyedül csak a kispadunk túl rövid, ezért nem férnek el rajta a játékosok.- Mikor kezdték el a felkészülést?- Már július elején elkezdtük a felkészülést a következő idényre - így Sípos Ferenc. - Hetente négy alkalommal napi két órát edzünk. Eddig összesen négy előkészületi mérkőzésen léptünk pályára. Az A játékoskeret Kovács Zoltán, Riba Tamás (kapusok), Hársházi Norbert, Schmida István, Perusza Balázs, Körösi Levente, Károli Gyula, Jovápczai István (védők), Somogyi Zoltán, Tar Lajos, Balogh András, Hosszú Zsolt, Presics Zoltán, Szentes Róbert, Szecsődi Norbert (középpályások), Belényesi László, Bertus Gábor, Vágner Csaba, Hermann Szabolcs, Varga Bálint. Játékosedző: Somogyi Zoltán. Öreglaki Medosz SE ellen hazai pályán döntetlent értünk el, idegenben pedig legyőztük őket, s Tapsonyban is nyerni tudtunk. A következő ellenfelünk a NABI Kaposvári Rákóczi FC volt; a megye- székhelyiektől 5-1-re kaptunk ki. Ezeken az összecsapásokon nemcsak az eredmény volt fontos, hanem az is, hogy szokjon össze a csapat. A héten még egy mérkőzést játszunk: ma 17 órakor az NB I-es Újpest FC vendégeskedik nálunk.- Kikkel erősítették meg az együttest?- Védőposztra a Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberkiből, az 1983-as születésű Körösi Leventét, Petőfi SE Fonyódból Jovánczai Istvánt igazoltuk. Balogh András Balatonboglárról, Presics Zoltán Balatonszemesről, Belényesi Zoltán Buzsákról érkezett hozzánk. Az egyik legnagyobb „szerzeményünk” Hosszú Zsolt, aki Balatonlelléről tette át Lengyeltótiba a székhelyét. Sajnos távozók is akadnak: Borbély Zsolt Marcaliban, míg Bojkovszki Öreglakon folytatja pályafutását. Perusza István nem tudta tovább vállalni a játékot, ő a jövőben az ifjúsági gárdánkat irányítja.- Milyen célokkal vágnak neki az NB III-nak?- A célunk csak a tisztes helytállás lehet. A kiírás értelmében az utolsó öt helyezett és a legrosz- szabb tizenegyedik is kiesik, így nagyon nehéz dolgunk lesz. Sajnos anyagiakban sem dúskálunk, és az NB III-as szereplés tovább növeli a kiadásainkat. Az utazás és az étkeztetés is sokkal többe fog kerülni, mint a megyei első osztályban. MOLNÁR GÁBOR Amatőr országos triatlonbajnokság Somogyiak a dobogón Zalaegerszeg Két bronzérem is jutott a MA-VIK TC Kaposvár örökifjú sportembereinek a Zalaegerszegen rendezett amatőr országos triatlonbajnokságon, s mindketten sprinttávon jeleskedtek. A senior II. korcsoportban Molnár Gábor, a senior IV. korcsoportban pedig az a Szabados Béla állhatott fel a dobogó harmadik fokára, aki másfél hete Fonyódon az ország egyetlen középtávú viadalán, a XI. Coronita Triatlon Balaton Nagydíj Neutro Roberts országos bajnokságon, egyben nyűt nemzetközi erőpróbán versenybíróként debütált. ♦ ♦♦ Kropkó Péter - aki idén megnyerte a japán Ironmant, míg a svájci nagyvárosban korábban hatszor állt rajthoz, s kétszer győzni is tudott - ezúttal a hetedik helyen zárt a hagyományos zürichi Ironman-versenyen. A 3,8 km úszásból, majd 180 km kerékpározásból, végül pedig a maratoni, több mint 42 kilométeres futásból álló gigászi erőpróbát a házigazda svájciak világbajnoka, Olivier Bemhard nyerte egymás után negyedszer. __ _ FENYŐ Cs ütörtökön eldől: igen vagy nem Gyenesei István a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2006-os magyar úszó Eb nyílt vízi hosszútáv-úszó számait a Balaton-átúszás keretében akarják megrendezni A hétvégén, szombaton rendezik meg - már ha az időjárásfelelős is úgy gondolja - a Révfülöp és Balatonboglár közötti több mint öt kilométeres, sorrendben 24. Coca-Cola Balaton- átúszást. Európa legnagyobb szabású szabadidősport-úszórendezvényére - az elmúlt két évhez hasonlóan - több mint 10 ezer próbázót, s további 30-40 ezer hozzátartozót, érdeklődőt várnak. Erről tartottak tegnap sajtótájékoztatót Budapesten a Rolling Rock Caféban. Budapest- Az úszók zarándokhelyévé vált Révfülöp és Balatonboglár; az elmúlt két évben már több mint 10 ezren neveztek a hagyományos erőpróbára, az idén pedig 11 ezernél is több úszóra készülünk fel - kezdte Szántó László, a XXIV. Coca-Cola Balaton-átúszás főrendezője. - Bár mindenkinek mérjük az idejét, nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez nem verseny. Itt sokkal többről van szó: önmagad legyőzése a tét! A tapasztalatok szerint a Balaton-át- úszók több mint 95 százaléka amatőr - már pedig a több mint öt kilométeres táv leküzdése nem kevés felkészülést igényel -, s csupán a maradék pár százalék olyan profi sportoló, aki valamilyen vizes sportágban van otthon. Úgyanakkor a Balaton-átúszás ma már igazi turisztikai vonzerővé, Európában egyedülálló látványossággá nőtte ki magát. A magyarok mellett egyre nő a külföldi indulók száma is. Tavaly például 33 nemzet képviselői rajtoltak el Révfülöpről, s több országból is szervezett csoportokban érkeznek a Balatonhoz a próbázók. Az ars poeticánk továbbra sem változott: biztonság, biztonság és biztonság! Minden más csak ezután jöhet. A Balaton-átúszások több mint két évtizede íródó történetében még soha egyetlen baleset, sérülés nem történt, s a több mint ezerfős, már alaposan kipróbált és többször bizonyított rendezői csapat most is azért ténykedik, hogy ez most szombaton - és a jövőben is - így legyen. Elég legyen csak annyi: a rajtnál és a célban vagy 80 orvos és asszisztens dolgozik majd. Mi tehát felkészültünk; hogy lehet-e majd úszni július utolsó napján, szombaton, az most már egyedül csak az időjárástól függ. Csütörtökön, 48 órával a nagy próba előtt ülünk majd össze a meteorológusokkal, s akkor mondjuk ki a végső szót, hogy igen vagy nem.- Az idei Balaton-átúszás más lesz, mint a többi - jelentette be Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a MOB elnökségének a tagja, aki már 11 alkalommal úszta át a magyar tengert. - Mint ismeretes, 2006-ban Magyarország lesz az úszó Euró- pa-bajnokság házigazdája. Bár a pályázati anyagban a nyílt vízi hosszútávúszó-versenyek helyszínéül a Velencei tavat jelölték meg, azon dolgozunk, hogy ezt a magyar tengeren a Balaton-átúszás keretében bonyolítsák majd le, a szervezést pedig bízzák Szántó Lászlóra és csapatára. A Magyar Úszó Szövetség vezérkara és a sportminisztérium mellettünk van, s az Európai Úszó Liga is - legalábbis szóban - áldását adta a dologra; csupán az aláírt papír hiányzik. Az együttműködés első jeleként most szombaton Révfülöp és Balatonboglár között bonyolítják le a hosszútáv-úszó ob öt kilométeres számát; elsőként a profi férfiak nyitnak pontban 8 órakor, őket követik öt perc késéssel a hölgyek, majd újabb öt perc elteltével elrajtol a Balaton- átúszás népes mezőnye is.- 2004 a Coca-Cola és a sport közös éve: tavasszal volt a fedett pályás atlétikai világbajnokság, a nyár elején a labdarúgó Eb, a végén pedig olimpia és paralimpia lesz - folytatta Kalos András, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft pr-igazgatója. - Természetesen nemcsak a nemzetközi porondon, hanem szűkebb hazánkban is felsorakozunk a sport mellett; a Balaton-átúszás - amelyet immár kereken egy évtizede támogatunk, ez pedig immár az ötödik olyan nagy próba lesz, amelynek mi vagyunk a névadói - Magyarországon a legnagyobb sportrendezvényünknek számít.- Én csupán a magam és valamennyi kollégám köszönetét szeretném tolmácsolni mind az úszóknak, mind pedig a szervezőknek; nem akármekkora felelősség nyugszik a vállukon. Büszke vagyok arra, hogy ehhez a remek csapathoz csatlakoztunk - vette át a szót G. Németh György, a T-Mobile kommunikációs igazgatója.- Mint az elnevezése is mutatja, a „Mozdulj, Magyarország!” - amelynek kiemelt rendezvénye a XXIV. Coca-Cola Balaton-átúszás - egy olyan jövőbeli nemzetet képzel el, amely egészségesebb és sportosabb; egy olyan országot szeretnénk, ahol az emberek nemcsak szeretik, hanem űzik is a sportot - mondta Horváth András, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium főosztályvezetője. - Az athéni olimpia után bocsátjuk majd társadalmi vitára a már többször is átdolgozott nemzeti sportstratégiát, amelynek a jelmondata nagyon is illik a Bala- ton-átúszáshoz, s akár zárszó is lehet: Magyarország ne csak sportot szerető, hanem sportoló nemzet legyen. fenyő gábor Somogyi Hírlap hivatalos médiapartner Idén szurkol, jövőre úszik- A szomszédaim, a Csikány-család tagjai nagy sportemberek, szinte soha nem hagyják ki a Balaton-átúszást; többször is megpróbáltak már rávenni, hogy tartsak velük, de eddig mindig ellenálltam. Most viszont a barátom, Nagy István, a Rolling Rock Café tulajdonosa rávett a dologra: azt mondta, feltétlenül ott a helyem, nem szabad kihagynom a nagy balatoni úszópartit. Az idén egyelőre csak a biztonságot nyújtó partról szemlélem az eseményeket, szurkolok a bátor próbá- zóknak. Ugyanakkor komolyan gondolkodom azon, hogy a jövőben én is megpróbálom átúszni a magyar tengert - mondta Jónyer István, egykori négyszeres világ- és ugyancsak négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszezö, az idei Balaton-átúszás egyik díszvendége. Budapest Az athéni nyári olimpiai játékokról összességében mintegy 310 órában, napi átlagban 16-17 órányit közvetít majd a Magyar Rádió. A görög fővárosban nyolc-fős riporteri gárda dolgozik augusztus 13-a és 29-e között, idehaza pedig további csaknem félszáz ember működik közre az ötkarikás adásokban. A négyévenkénti nyári játékokról először 1936-ban adott közvetítést - akkor 50 órában - a Magyar Rádió. Legutóbb 2000- ben Sydneyben 277 óra volt a közvetlen műsoridő. ■ Labdarúgás Svodin, Kaposgyarmat A szlovákiai Svodinban vendégszerepeit a Nagyberki KSK öregfiúk labdarúgócsapata. Immáron tizenegy éve tart a jó kapcsolat a szlovákok és a somogyiak között. A találkozón, az első félidőben a nagyberkiek szerezték meg a vezetést, ám a fordulás után a hazaiak hatalmas küzdelemben kiharcolták a döntetlent. Tj. SvodinNagyberki KSK 2-2 (0-1) Svodin, 300 néző. Vezette: Psenák. Gólszerzők: Nágel D. (2), illetve Vadócz I., Barczi T. ♦♦♦ Hazai győzelemmel zárult Kaposgyarmaton a gyarmatkupa elnevezésű kispályás labdarúgótorna. A Zselici Sportszervezői Körzet által rendezett viadalon csak zselici települések vehettek részt. A megmérettetésen az együttesek körmérkőzéses rendszerben mérték össze erejüket. A győzelmet a kapós gyarmatiak szerezték meg, mi;, a második helyen a Szentbalázs a harmadikon pedig a Cserént alakulata végzett. A torna lég jobb kapusának járó díjat Reit Tamás (Cserénfa) vehette át, míg a legtechnikásabb labdarúgónak Törzsök Gábort (Szentbalázs) választották meg, a gólkirály pedig - hat találattal - Szolimán Gábor (Kapos- gyarmat) lett. __________molnár Lab darúgó-ajánlatunk SZERDA Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Lengyeltóti VSE-Újpest FC. Lengyeltóti, 17 óra; Balatonlelle SE-NABI Kaposvári Rákóczi FC. Balatonlelle, 18 óra; Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki- Kaposfő. Nagyberki, 18 óra; Ba- latonszentgyörgy-Marcali VFC. Balatonszentgyörgy, 17.30 óra; FC Keszthely-BBBSC. Keszthely, 18.30 óra. CSÜTÖRTÖK Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Marcali VFC-Tapsony. Marcali, 17.30 óra. fenyő Nagyatád város nyílt egyéni sakkbajnoksága Nagyatád Negyedik alkalommal rendezik meg Nagyatád város nyílt egyéni sakkbajnokságát. A versenyre érkeztek sportolók Szentendréről, Pécsről, Nádudvarról, Somogyot pedig - a házigazdák mellett - Kaposvár és Bárdudvarnok képviseli. A játéknapon öt fordulót bonyolítottak le. A résztvevők semmit sem bíztak a véletlenre, hiszen a befejezett 35 játszmából mindössze három végződött döntetlennel. Az első öt forduló után Koppány Tamás (Nagyatád) vezet, megelőzve Béres Koméit (Nagyatád) és Kovács Lászlót (Bárdudvarnok). A bajnokság állása: 1. Koppány Tamás (Nagyatád), 4,5 pont; 2. Béres Kornél (Nagyatád) 4 pont; 3. Kovács László (Bárdudvarnok) 3,5 pont; 4. Szíjártó Attila (Nagyatád) 3 pont; 5. Szíjártó András (Nagyatád) 3 pont; 6. Kóta István (Szentendre) 3 pont. Hírek TEKE. Nagyberkiben, a Tekevendéglőben - pénteken 18.30 órakor - amatőr tekeversenyt rendez a Kaposmenti Sportszervezői Körzet. A megmérettetésre a helyszínen lehet nevezni; a viadalra férfiak és nők egyaránt jelentkezhetnek. (mg) SZABADIDŐSPORT. Szómba tón Mosdós ad otthont a IX. Olimpiai Nap elnevezésű Steiner Rezső emlékversenynek. A megmérettetésen három sportág - kispályás labdarúgás (kezdés 9 órakor), strandröplabda (kezdés 10 óra kor) és kosárdobó verseny (kezdés 11 órakor) - közül lehet választani. Az esemény reggel 9 órakor kezdődik, s az egész napos olimpiai totón értékes nyeremé nyekkel gazdagodhatnak a kilátogatok. A szervezők a felnőttek mellett a gyermekek részvéte: is számítanak, (mg) ________■ _______jz_ Aqi y mm ||X| ajggyg* Aii*Áe»QlAn Kaposvár, Kond vezér u. 2. Tel.: 82/555-515 Fax: 82/555-514 .rtirf I MUTOSZaiOn Tamási, Vasút u. 1-3. Tel.: 74/573-920, 74/573.923---------- ---------------- ww w.xuzuklhlrt.hu ■—■■■ ' ' — ■ mall@suzuklhlrt.hu —