Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-25 / Vasárnap Reggel, 30. szám

2004. július 25., vasárnap Csúcsnevezés a forróságban LABDARÚGÁS A négy egyéni verseny­számban 42-en, a páros­ban pedig 22 egység kezd­te meg tegnap a csatározá­sokat Kaposváron a Gilice utcai donneri sportcentrum­ban az immár hatodik alka­lommal kiírt Gienger Kupa old-boy amatőr férfi tenisz- versenyen. Az ember azt hinné, hogy eb­ben az elviselhetetlen káni­kulában még a megszállott sportemberek is nagy ívben elkerülik a pályákat, s inkább az árnyas, hűs helyeket kere­sik. Hát ha még azt is hozzá­tesszük, hogy jelen esetben öregfiúkról van szó. Erre tes­sék: minden korábbi részvé­teli rekord megdől... A hagyo­mányos kaposvári old-boy amatőr férfi teniszversenyen - amelyet immár hatodik al­kalommal rendeznek meg az egyre szépülő Gilice utcai donneri sportcentrumban, s ezúttal a Gienger Kupáért ír­tak ki - négy egyéni számban és a párosban avatnak ma győzteseket; az (összevont) 35 és 45 év közöttieknél 17­Lötyögős döntetlenek Balatonlelle SE- Tamási 1-1 (0-0) Balatonlelle, 50 néző. V.: Tóth K. Az NB Il-es Balatonlelle SE nyári felkészülési prog­ramjában még két edző­mérkőzés szerepel, s mind­kettőt a jövő héten játsz- szák; szerdán a NAB1 Ka­posvári Rákóczi FC alaku­latát fogadják, pénteken pedig a szomszédos Bala- tonboglárra „ugornak” át. A balatonlellei gólszerző: Fenyvesi. Komlói Bányász- Barcs SC 2-2 (1-0) Komló, 100 néző. Az NB Il-es Barcs SC a jövő hét végén Celldömöl- kön a hagyományos „Négy város tornája” mérkőzésso­rozattal zárja a felkészülé­sét; előbb szombaton a Kör­menddel, másnap pedig a Lentivel és a házigazda Celldömölkkel mérkőznek. GólszerzőkBori, Augusün, illetve Koller, Gyaraki. Harmadik NB Il-es lab­darúgócsapatunk, a Ka- posvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki ma Felsőmo- csoládon a Vill-Master Ku­pán lép pályára az NB I-es NABI Kaposvári Rákóczi FC, az NB Ill-as Nagyatád FC, valamint a megyei I. osztályú bajnokságban szereplő házigazdák együt­tesének a társaságában; a mérkőzéssorozat 10 órakor kezdődik. Fenyő Az öt versenyszámban nyolcvanhat örökifjú sportember lépett a vörös salakos pályára FOTÓ LÁNG RÓBERT en, a 46-50 éveseknél hatan, az 51-55 éveseknél heten, míg az 55 éven felülieknél - ahogy a kétnapos mérkőzés- sorozat főszervezője, Witz István fogalmazott, a „nyug­díjasoknál” - 12-en adták le a nevezésüket, a párosoknál pedig 22 duó jelentkezett. A kaposváriak mellett érkeztek még a somogyi megyeszék­helyre Nagyatádról, Kaszó- ról, Balatonboglárról, sőt, dombóvári és budapesti in­dulók is vannak. Tegnap mintegy 40 mér­kőzést játszottak a donneri sportcentrumban, s gyorsan tegyük hozzá, hogy ma sem akármilyen meccsdömping várható. A népes mezőnyök miatt már reggel 8 órakor megkezdődnek újra a csatá­rozások, de minden bizony­nyal így is kora este lesz már, amikor eredményt túdnak majd hirdetni. Fenyő GAbor Rajtra váró kaposváriak Ma rendezik meg Tiszaúj- városban a VI. TVK Triat- lon Nagyhét keretében az U23-as Európa-bajnoksá- got, amelyen a Buda-Cash Team Kaposvár két sporto­lója is érdekelt lesz; a női mezőnyben Szomjas Bor­báláért, a férfiaknál pedig Rendes Csabáért szorítha­tunk. A nagyszabású tisza- újvárosi rendezvénysoro­zat zárását az egy hét múl­va esedékes Világ Kupa-fu- tam jelenti. Az előzetes ne­vezések alapján a 28 nem­zet sportolóit felvonultató mezőnyben ott lesz Kuttor Csaba, a Buda-Cash Team Kaposvár triatlonistája - Somogy egyetlen olimpi­konja -, aki főpróbának te­kinti ezt a rangos erőpró­bát. Fenyő Folytatódik a Gréczi-show A kaposvári Gréczi Attila eddig négyszer állhatott fel a dobogóra, miközben három számban új országos felnőtt, s ugyanennyi junior csúcsot állított fel. Nincs rá jobb kifejezés; egy­szerűen káprázatos, amit Gréczi Attila, a Kaposvári Köz- épületkivitelező-Adorján SE büszkesége előad Egerben a Bitskey Ferenc Sportuszodá­ban a jubileumi, X. junior uszonyos és búvárúszó Euró- pa-bajnokságon. A kedden kezdődött kontinens-viadalon a fiatal kaposvári búvárúszó - a 4x200-as váltóval együtt - eddig összesen öt számban volt érdekelt, s négyszer állha­tott fel a dobogóra az ünnepé­lyes eredményhirdetéskor. Amolyan ráadásként három számban állított fel új orszá­gos felnőtt csúcsot, s ponto­san ugyanennyi junior rekor­dot is megdöntött... Tegnap este például egy­szerre két fináléban is érde­kelt volt. Előbb a 200 méteres uszonyos úszásban lett har­madik, az időeredménye pe­dig új országos junior csú­csot ért. Mindjárt az ered­ményhirdetés után lőtték el az 50 méteres uszonyos úszás rajtját, ahol Gréczi csu­pán hajszállal csúszott csak le a dobogóról. A junior Eb utolsó előtti napján a 400 méteres búvárúszásban is volt kaposvári érdekeltség, ahol ifjabb Kovács László éle­te legjobbját úszva végül a 10. helyen zárt. A mai zárónapon újra két számban lesz érdekelt Gré­czi Attila. Rajthoz szólítják a 100 méteres búvárúszásban, s természetesen tagja a 4x100-as uszonyos váltónak is. Vajon hány éremmel zár­ja a szépreményű kaposvári sportoló a jubileumi egri utánpótlás kontinensvia­dalt...? Fenyő Gábor MAI SPORTAJANLAT Vitorlázás: British Columbia Kupa nagyhajós vitorlás- verseny. Balatonföldvár. Versenyek: 10 órától. Autósport: Országos roncsderbi-bajnoki futam. Igái. Nevezés, gépátvétel 9 órától; (időmérő) edzések 11 órától; ifjúsági verseny 11.30 órától; felnőtt versenyek (Lada, épí­tett, széria közép és nagy, szuperfutam, plusz női verseny) 13 órától. Lovassport: III. Amazon Ugróderby díjugratóverseny. Szántódpuszta. Amazon Ugróderby az Escada Kupáért 14.30 órától; Szántódpuszta Nagydíja a Novasol Díjáért 17.30 órától. Sakk: Nagyatád (pénzdíjas) nyílt egyéni sakkbajnoksá­ga. Nagyatád, művelődési ház. Verseny - negyedik forduló 9 órától; ötödik forduló 14 órától. Tenisz: V/. Gienger Kupa old-boy férfi amatőr (egyéni és piros) teniszverseny. Kaposvár, Gilice utcai donneri sportcentrum. Mérkőzések: 8 órától. Versenyszámok - egyéni (összevont 35 és 45 év közöttiek; 46-50 évesek; 51-55 évesek; 55 évnél idősebbek); páros (az összéletkor- nak minimum 85 évnek kell lennie). Strandlabdarúgás: X. (pénzdíjas) Borsodi strandlab- darúgó-bajnokság - országos döntő (16 csapat részvételé­vel). Balatonboglár, Platán-strand. Mérkőzések: 10 órától. Döntő (várhatóan): 15.30 órakor. Labdarúgás: Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Len- gyeltóti-NABI Kaposvári Rákóczi FC. Lengyeltóti, 17 óra. Vill-Master Kupa nyári felkészülési labdarúgótorna (négy csapat - a NABI Kaposvári Rákóczi FC vegyes, a Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki, a Nagyatád FC és a házigazda Felsőmocsolád Vill-Master SE - részvételével) Felsőmocsolád. Mérkőzések: Felsőmocsolád Vill-Masti SE-Nagyatád FC 10 órakor; NABI Kaposvári Rákóczi I vegyes-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki 11. órakor; a harmadik helyért (a két vesztes) 15 órakc , döntő (a két győztes) 16.30 órakor. Fenyő Tondach T0~—: cserépvásár áfás non Hornyolt körszeletvágású 137 Ft/db Csárdás, Tangó natúr 130 Ft/db; színes 140 Ft/db Keringő, Polka, Palotás natúr 136 Ft/db; színes 150 Ft/db Raktárról azonnal telefonon megrendeli és helyszínen szállításkor fizeti! ...ÉS MINDEN AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! 8230 Balatonfürcd, Fürdő u. 21. raitlin Tel./fax: 87/341-349; 87/341-459 Szerencseszám: zöld 53-as A barcsi Kuzma Lilla több sportágban is maradandót alkotott idén. Tavasszal a kaszói országos duatlon- bajnokságon az élmezőny­ben végzett, majd a Barcs-Babócsa közötti több mint 13 kilométeres futóver­senyen a második helyen zárt, a kerékpáros diákolim­pia döntőjében pedig két aranyat és egy ezüstöt gyűj­tött be. S a ráadás: ott lehet nézőként augusztusban az athéni olimpián.- Az Orfűn rendezett or­szágos diák­olimpiái dön­tőben 15-en álltunk rajthoz a korosztá­lyomban mondta a Pa- luska-házas- pár tehetséges tanítványa. - Az egyenkénti időfutam során hat kilomé­tert, míg *az országúti me­zőnyversenyen ennek a dupláját kellett teljesíteni. Egyéniben a leggyorsabb voltam, így az összetett sor­rendben is az élen zártam. Bár év végén a harmadik helyen álltam a magyar ranglistán, most már lejjebb csúsztam; ennek az a leg­főbb oka, hogy korosztályt váltottam. Nagyon jó ered­A tornászból lett duatlon- versenyző szí­vesen indul ut­cai futóverse­nyeken, illetve kerékpáros-via­dalokon is. Az idei legna­gyobb sikerét éppen bringá­val érte el. A barcsi Kuzma Lillát (balra) rendre az élmezőnyben kell keresni ménynek számít a kaszói duatlon ob-n szerzett hete­dik helyezésem, már csak azért is, mert nagy riváliso­mat, a kaposvári Horváth Grétát sikerült megelőznöm. Szeretném felvenni a ver­senyt a legjobbakkal is, ép­pen ezért a nyáron sem lazí­tok; heti hat edzéssel készü­lök az újabb erőpróbákra. A 14 éves Kuzma Lilla a szerencse kegyeltje is, és bi­zonyára a „zöld 53-as ’’ a ked­venc száma. Ennek köszön­heti ugyanis, hogy ő is ké­szülhet Athénba - nézőként.- A tavalyi Tri-Ász bálon a tombola fődíja olimpiai uta­zás volt; ezt a felajánlást Pé­ter Attila, a triatlonversenyek népszerű szpíkere tette - folytatta a barcsi sportoló. - Az utazást ugyan a kereszt­anyám nyerte, az olimpiára azonban én mehetek... Eddig csak Horvátországban jár­tam, s igazából még fel sem fogtam, hogy ott lehetek a görög fővárosban augusztus 22-e és 29-e között. A triat- lon- és úszóversenyek érde­kelnek a legjobban, s Molnár Erika és Cseh László a ked­vencem. Remélem, utóbbi mielőbb felgyógyul a sérülé­séből, Athénban pedig jó pár alkalommal felcsendül majd a magyar himnusz... Gamos Adrienn X. JUNIOR USZONYOS ÉS BÚVÁRÚSZÓ EB Sport 11 Páter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola a KING'S SCHOOL OXFORD magyarországi képviselete Szeptember 1-jén induló képzéseink érettségizetteknek:- vámügyintéző (jövedéki ismeretekkel) ♦külker ügyintéző 1 év- nemzetközi logisztikai menedzser +külker ügyintéző 2 év- irodavezető + alapfoké nyelvvizsga 1 év- idegenvezető + középfokú nyelvvizsga 1 év- idegenforgalmi technikus + idegenvezető 2 év- gazdasági informatikus 2 év- újságíró + alapfokú nyelvvizsga 2 év- marketing- és reklámügyintéző 1 év EGYETEMEKKEL KÖZÖS. FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK- pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron - felvételi mentességet nyújt -),- logisztikai műszaki menedzserasszisz­tens (Budapesti Műszaki Egyetem­felvételi mentességet nyújt -),- idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola- felvételi mentességet nyújt -),- jogi asszisztens (Pécsi Tudományegye­tem), Nappali tagozaton. 23 év alatt ingyenes képzések, kollégiumi elhelyezés. Valamennyi szakunk levelező tagozaton Is indul, korhalár nélkül, szombati tanitási napokkal. FELVÉTELI IDŐPONT: 2004. Július 23., 24., 30., 31. Képzéseinkről és a KING'S SCHOOL OXFORD angliai kurzusairól információ: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22-348-103 1051 Budapest, Vörösmarty tér 2. Tel.: 1-411-0900 Honlap: www.peter-rozsa.hu 5 MmmmmmmmmmmmmmummmmMmmmmmmmmm ^ ÜÜ Törődik Önnel f^O +150,080 Ft ajándék ajándék klímával .íi BtUrulu^^^^^IbvOrtljuJInéVleJ ; í/e»» IC&lóx. p s xm" Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok ' ' ■*!( üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044 /) X Családi ebéd : magyarnótákkal? X Ajándék desszert, akár fagyi, X ezt most ne hagyd ki! HnnmmrnmmwmmniDm/m

Next

/
Oldalképek
Tartalom