Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-24 / 172. szám
6. OLDAL 2004. Július 24., Szombat PATALOM Patalomi Hírmondó Megválasztották a falu bikáját Ötödször rendeztek férfinapot; az erős emberek közül a legerősebb volt Czebei József, s másodszor is a falu bikája lett. A szkanderversenyt Sárközi Mihály, a 11-es rúgást Bor Gábor nyerte. A szórakoztató rendezvényektől a falu vezetői azt várják, hogy több vendég is kedvet kap a letelepedéshez, s-megáll majd a falu elöregedése. Találkozó nyugdíjasoknak Lelkesen próbálnak az Acélhang dalárda tagjai, készülve az augusztusi nyugdíjas-találkozóra. A batéi időseket látják vendégül, s első alkalommal lépnek a közönség elé. A műsor után a vendégek hidegtálakról csipegethetnek finom falatokat, s lesz zene, tánc, tombola is. Megmártóznak a tóban A következő napokban minden, a településen élő 18 év alatti fiatalt elvisznek a Balaton-partra. A falugondnoki autó egy-egy alkalommal hat fiatalt és két szülőt szállít a bogiári szabadstrandra. Az önkormányzat magára vállalta az utazási költségeket. ■ Recept Patalomból Csáki rostélyos A csáki rostélyoshoz a pénztárcánkhoz mérten veszünk daga- dót, és sűrű, tartalmas lecsót készítünk. Ebbe egy-két szem pirosodó és zöld paprikát is szeletelünk, hogy színesebb legyen. Ha a lecsó kész, fölvetünk és belekeverünk néhány tojást, s összesütjük. A dagadót felvágjuk és kiterítjük. Az így kapott téglalapba töltjük a lecsót, föltekerjük, és hústüvel megfőzzük. A tetejét megkenjük kecsappal. Egy kevés olajon mindkét oldalát megkapatjuk, majd vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk, utána fedő nélkül szép pirosra sütjük. Ha elpárolog a víz, sütés közben pótoljuk. A kész pecsenyét egy kicsit hülni hagyjuk, s csak utána szeleteljük. Galuskával vagy rizzsel tálaljuk. A CIKKEKET SZARKA ÁGNES ÍRTA FOTÓK; LÁNG RÓBERT AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A PATALOMI ÓNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA A település létét csak egyetlen tábla jelzi Magyaratádnál a 61- es főúton. Aki betér e kis zsáktelepülésre, meglepődik. A faluszépítő egyesület jóvoltából mindenütt virág s az út mellett gyümölcstől roskadozó meggyfák fogadják az utazót, s csend és jó levegő. Bár kevés az új ház, érezni a falun, hogy a nehézségek ellenére is élni akar. A főtéren a felújított hősi emlékművel szemben áll a falu díszpolgárának, Szabó Zoltán szívsebész professzor nagyapjának az emlékműve, aki itt volt néptanító. Rendezvényekkel bújnak ki a zsákból Patalomban csend van. A vásárolni vágyók már a reggeli busszal a megyeszékhelyre utaztak, az itthon maradottak pedig a kertekben szöszmötölnek vagy a tűző nap elől a lakások hűvösébe menekültek. Keszler Ferenc polgármester hideg üdítőkkel érkezik, de a beszélgetés előtt még elintéz néhány fontos ügyet. Egyedül nem megy- A szociális alapellátás, a gyermek- védelem, a belső ellenőrzés kiépítése olyan feladat, amit még körjegyzőségben sem lehet hatékonyan, gazdaságosan ellátni - mondta a polgármester. - S éppen erre jó a kistérségi társulás. A nagyobb, fejlettebb települések szinte húzzák magukkal a Patalomhoz hasonló kicsiket. Szennyvízcsatornánk talán soha nem lenne, ha egyma- gunkban vágnánk neki, most azonban úgy tetszik, társulásban még ebben a ciklusban megvalósulhat. Patalomnak hátrányt okoz, hogy zsáktelepülés, hiszen nincs átmenő forgalma. A rendezvényeknek is az a céljuk, hogy a látogatók messzire elvigyék a falu hírét, nevét.- Az a célunk, hogy tudják az emberek: Patalom létezik. Nem csak egy öregotthon van itt, a falu is él, és minden olyan dolog fontos, ami a lakosság megtartását vagy új lakosok letelepedését segíti... Elveszett álmok Még rémálmaiban sem gondolta Tián László, hogy így alakul az élete. Boldog gyerekként kamionsofőrnek készült. Gondolatban már bebarangolta a vüágot. Azután egy szörnyű baleset romba döntötte az álmait. - Tizenkét éves koromban oltatlan mésszel szembe dobtak; daganatot kaptam, négyszer műtötték. Azóta az állapotom egyre romlik. A jobb szememmel semmit sem látok, a ballal még valamit - mondta a most 33 éves fiatalember, aki betegsége ellenére önkéntes szociális munkásként dolgozik az idősekért, a gyerekekért. - Szívesen segítek az öregeknek. Elmegyek bevásárolni vagy gyógyszerért, de ha kell, a nagymosást is rám bízhatják. Tián László egyébként otthon is házias. Nyolcán élnek egy háromszobás családi házban, de a takarítás sem okoz gondot neki, sőt a főzés és a sütés sem. Ha nem a ház körül dolgozik, akkor hobbiból a gyerekekre vigyáz. Őket is bevezeti a gasztronómia rejtelmeibe, s mivel mestere a papírvirág- és békahajtogatásnak, így mindig akad játékszer. Örök sötétség peremén- Édesanyámtól lestem el a sütésfőzés mesterfogásait. Tízen vagyunk testvérek, de még a lányokat sem érdekelte, én azonban állandóan ott lábatlankodtam körülötte. Nekem a kókusztekercs a legkedvesebb, azt könnyű elkészíteni. Kérdéses, hogy meddig leszek képes erre, hiszen az orvosok semmi jóval nem biztatnak, sőt azt mondják: készüljek föl arra, hogy teljesen megvakulok... Sorvadnak a látóidegeim, és itthon nincs rá gyógyír. Talán külföldön meg lehetne műtetni, de nekem arra nincs pénzem, hiszen alig huszonötezer forint rokkantsági járulékot és tizennégyezer vaksági segélyt kapok. Megpróbálok majd úgy élni, ahogy tudok... Némely településen egyetlen nyugdíjasklub sincs, Patalomban azonban kettő is van. Az új egyesületet nemrég jegyezték be, de a tagok már az alakulóülésen elnöknek választották Bognár Józsefet. Dalolva varmának- A rendszerváltáskor már terveztük a nyugdíjasklub megalakítását, de akkor különböző akadályok, Keszler Ferenc: Várjuk a letelepedőket Bognár József: Megszervezzük a klubot széthúzás miatt ez meghiúsult. Néhány éve alakult meg az első klub, de a tagok inkább az otthon lakói közül kerülnek ki. Ezért gondoltuk több mint húszán, hogy a faluban is összehozzunk egyet. A két klub között egyelőre semmilyen kapcsolat nincs. A klub ugyan megalakult, de a tavaszi és a nyári munkák akadályozzák az összejöveteleket, hiszen a fáradt ember nehezebben mozdul ki az otthonából. Pedig a klub célja éppen az, hogy az emberek ne legyenek magányosak.- A hónap végére szervezünk egy baráti összejövetelt, ott megbeszéljük a dolgainkat. Jó lenne, ha alkalmanként összejönnénk, hogy az idősek se csak a lakás négy fala között éljék mindennapjaikat, s ne csak a tévé legyen az egyetlen szórakozásuk. Dalárdánk már van, és a terveink között szerepel még egy varrószakkör létrehozása is. A polgármesteri hivatal épületének egyik felében a gazdasági-közigazgatási ügyeket intézik, a másik részben pedig a lélek gondjaival foglalkoznak. A település kápolnája és az önkormányzat közös házban van, a régi iskolában. Esküvő és pap nélkül- Nincs papunk, így istentiszteletet sem tudunk tartani, csak liturgiát - mondta Kakas Ferenc, aki 1996 óta gondnoka, hitoktatója a falunak. - A hittanoktatás azonban nem szünetel, bár az előbb említett ok miatt az elsőáldozás és a bérmálkozás elmarad az ősszel. A kis kápolnát két éve újították föl, több százezer forintot költött rá az önkormányzat akkori vezetése.- Ha valami kell a kápolnába, azt megveszik a hívek - tette hozzá. - Az ügyes kezű asszonyok pedig megvarrják a térítőkét. Keresztelőre, esküvő, engesztelő gyászmise megtartására, a végtisztesség megadására alkalmas a kápolna, ám az előbbiekből már régóta egy sem volt.- A fiatalok inkább a városba mennek esküdni, hiszen ott tartják a lakodalmat is. Pedig de szép lenne itt egy esküvői... Skoda Norbert képviselő-testületi tag, falugondnok és vadász. Szinte állandóan találkozni vele a faluban, amikor az ügyes-bajos dolgokat intézi. Néhány hete azonban az örökmozgó fiatalember igencsak sántikál. Túl van egy térdműtéten, s most járógéppel közlekedik. A bicegős vadász- Néhány éve végzem a falugondnoki munkát - kezdte Skoda Norbert. - A dolgom a szokásos: viszem a gyerekeket iskolába, óvodába, a betegeket az orvoshoz, s hozom a gyógyszert, az ebédet vagy éppen azt, amire szükség van. Emellett képviselőként is ténykedem. Az emberek problémáit mint falugondnok jobban átlátom; gyakran szólnak, ha valami baj van. Az elképzeléseket, terveket csak az anyagi lehetősége ismeretében lehet valóra váltani. A képviselő- testületben vita van, de nincs veszekedés.- Soha nem méregből, dühből vitatkozunk a képviselőtársaimmal- magyarázta Skoda Norbert. - Inkább megbeszéljük, hogy mire jut pénz, mire nem, melyik elképzelés a fontosabb és melyiknek a megvalósítása várhat. Jó a csapat, nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Ha a falugondnok garázsba teszi az autót s a köz dolgai sem szólítják el, vállára kapja a puskáját, és irány az erdő. Ám a Turul vadásztársaság környezetvédelmi felelőse nemcsak a vadra les, hanem szervezi a téir- saságban a társadalmi munkát is. ■ Úton Európába Otthon a Parkban A település neve összeforrt a Park Szociális Otthonnal. Az intézménybe 1962-ben költöztek be az első lakók, s 1996 óta Varga Zsolt a vezetője.- Büszkék vagyunk arra, hogy megkezdődött az intézmény egykori, használaton kívüli szolgálati családi házának a teljes felújítása, s ehhez ötmillió forint pályázati támogatást nyertünk - mondta az igazgató. - A megyei önkormányzat 6,2 millió forinttal, az intézményünk pedig 2 millióval járult hozzá a költségekhez. Az új, európai színvonalú részlegbe a lakók közül 13 idős költözik, csökkentve a zsúfoltságot. A bővítés jövőre tovább folytatódik. Az otthon munkatársai rendszeresen részt vesznek továbbképzésen és tanulmányutakon is. Legutóbb nyolc dolgozó járt Németországban és Dániában. A lakók közül pedig tizenöten a Balaton-parton nyaraltak. Mivel a Park Szociális Otthon egyben a megye egyetlen módszertani intézete is - a közigazgatási hivatallal kötött szerződés értelmében -, húsz intézmény szakmai ellenőrző vizsgálatát is ők végzik, és számos továbbképző tanfolyamot szerveznek.- Megpróbálunk a lakók érdekében mindent megtenni, ám a szigorodó szakmai követelmények és a növekvő feladatok ellenére csökkennek a pénzügyi forrá- sok, főként az állami támogatások - tette hozzá. a Az egykori Gyulai Gaál-kastély alapjain 1972-ben kialakított, szép parkkal körülvett Intézetben 138 ember talált otthonra _______________________________________Patalom Kincse A néprajzi gyűjtemény Mintegy tizenöt évi gyűjtőmunka és hányattatás után tavaly került méltó helyére - a felújított és átalakított tűzoltószertárba - a falu helytörténet gyűjteménye. Határtalan volt az öröm, ám mára szinte már szűknek bizonyul a hely, hiszen annyi felajánlást kap a gyűjtemény. Sikerült egy tisztaszobát is berendezni, s a tervek szerint építenek egy búbos kemencét is. A gyűjteményben föllelhetők a régi paraszti élet háztartási és mezőgazdasági eszközei, de igazi ritkasága egy könyv, az 1922-től vezetett napló. Egerszegi Sándor kisbirtokos volt a faluban, s följegyzései alapján pontosan nyomon követhetők az akkori élet mindennapjai az időjárástól a mezőgazdasági munkában résztvevőkig. A helytörténeti gyűjtemény kezelői úgy tervezik, hogy mindenki számára hozzáférhetővé teszik ezt az írást, még a könyv kiadásának ötlete is fölmerült. Ehhez már csak az anyagi forrásokat kell megtalálni. A könyvből egyébként kiderül, hogy az összetartás, egymás segítése sokkal erősebb volt hajdan, mint ma. S megismerhetünk belőle egyes, ma már feledett néphagyományt is. Újév napján trombitával, jó kedvvel mentek újévet köszönteni, de csak pálinkát és bort kaptak, pénzt nem, mert akkor egész évben csak fizetni fog a gazda._________ ■ Eg y éve költözött méltó helyére a néprajzi gyűjtemény, de lassan ez a szoba kicsi lesz, mert annyi régi tárgyat kapnak ajándékba A L M A N A C H - 15 0