Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-18 / Vasárnap Reggel, 29. szám
2004. július 18. vasárnap Rejtvény, játék 15 Trója: költészet és valóság II. Lajos nem volt bolond? A Trója című film sokaknak tetszett, a görögöknek nem, ők hiteltelennek tartják. E zer hajó és ötvenezer harcos közelítette meg éjszaka a szárazföldet, hogy meghódítsa Tróját, melyet tizenkét méter magas és hat méter széles falak Magyarországon fölöttébb sikeres a Trója című film. Az előző (28.) héthez képest három hellyel került hátrább a magyar toplistán. Jelenleg a hetedik, miközben a világ más részein például a Gyűrűk ura sokkal nagyobb kasszasiker. védtek. Hajnalhasadáskor támadtak a görög harcosok. Az egyik oldalon Agamemnón és testvére, Menelaosz, valamint Akhilleusz, az istenek legked- vesebbike állt. A másik oldalon pedig a két herceg: Hektor és Páris meg apjuk, a híres Priamosz király. A 3250 évvel ezelőtt vívott nagy háborúnak nem maradt nyoma, Trója azonban megmaradt: évente háromszázezren látogatják meg a Törökország északi részén fekvő műemléket. A helyszín filmkulisszának alkalmatlan: már semmi sem olyan, amilyennek Homérosz az Iliászban és az Odüsszeiában ábrázolja. A közeli bozótos elsivatagosodott, a várost háromszor lerombolták, aztán újjáépítették. Most minden csendes Trója helyén. A romok közt kóbor kutyák kergetik egymást, körben mezőket és szántóföldeket látni. A városfal keleti kapuját feltárták, lépcsősor vezet a templomhoz és a palotákhoz. A déli részen 27 méter hosszú falrészek láthatók, és a déli kapu is aránylag épségben fennmaradt. A körséta háromnegyed órás, hat euróba kerül. A híres trójai faló tizenkét méteres mását a bejárat mellett láthatjuk; huszonöt fokból álló lépcső vezet az épület belsejébe. Ez év augusztusában színházi előadásokat rendeznek a helyszínen, a trójai faló mását pedig a filmben használt kulisszával helyettesítik. A szolgák egyre csak arról pletykáltak, hogy a király gusztustalanul eszik, folyton grimaszokat vág a tükör előtt, csavargatja a haját meg a szakállát, és rendszeresen idétlen táncra perdül hosszú hálóingében. Nem csak a szolgák, a történészek is bolondnak tartották II. Lajos bajor királyt. S zázhúsz év telt el, mire valaki előállt egy másik teóriával. „Egy teljesen hétköznapi ember is produkálhat hasonló tüneteket” - véli Heinz Hafner kísérleti pszichológus, aki nemrég ismét kézbe vette a Lajossal foglakozó iratokat, és hevesen ellentmond Bemard von Guddennek, aki felkért szakértőként az uralkodó szellemi állapotát ekként foglalta össze: „Őfelsége egy lélekgyógyászok által igen jól ismert kórban, paranoiában (őrültség) szenved.” Heinz Hafner úgy véli, Gudden és teamje nem kellő alapossággal mérte fel Lajos állapotát. Az orvos ösz- szes értesülését pletykákból, az uralkodó köré szervezett kémektől szerezte - egyetlen adat sem tanúskodik arról, hogy Gudden megvizsgálta volna a királyt. Hafner a bajor kamarai vizsgálóbizottság és a „titkos házi archívum” iratai között kutatott, és hibátlannak találta Lajos írásképét és helyesírását: „Minden tiszta, egyetlen olyan jelet sem találtam, amely őrületre, pszichózisra utalna” - foglalja össze tapasztalatait. Lajos életstílusa természetesen ellentmondott az akkori idők normáinak - homoszexuális „kilengései”, menekülése a középkori álomvilágba való, despotikus ambíciói kortársai szemében furcsává tették. De a modern diagnosztika Hihetetlenül szép kastélyt építtetett a bajor király, és egyúttal hihetetlen adósságba verte a bajor királyi kincstárat II. Lajost őrültnek tartották. Az utólagos diagnózis szerint ellenben nem volt az magyarázatot ad a rejtélyre: a magányos éjszakai szánkózások és az egyedül elköltött vacsorák egyszerű szociális fóbia tünetei. A kulcs Lajos pszichéjének megfejtéséhez kastélyépítési mániájában keresendő, mellyel 1886 elején kereken 13 millió márkás adósságot halmozott fel. A kastélyépítés örömét egyre jobban árnyékba borította az újabb kihívás, egy még nagyobb, még pompásabb építmény létrehozásának vágya. Az építési őrület az „anyaghoz nem köthető függőség” minden elemét tartalmazta. Ahogyan a hétköznapi halandókat magával ránthatja a játékőrület örvénye, úgy hiányzott a királyból az impulzuskontroll a zabolátlan kastélyépítés során. NAPKELTE# 2004. július 19-én, hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9.00 között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 19.00 óra között ismétlés az m2-n. A Nap-kelte tervezett témái:- Kereszttűzben Demeter Ervin, a Fidesz frakcióvezető-helyettese- Figyelmeztető sztrájk lesz Szegeden... A stúdióban Vojnik Mária, az ESZCSM politikai államtitkára, majd vendégünk lesz Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára.- Már 6500 EU-pályázat... A Cím”nap"storyban Baráth Etele, a Nemzeti Fejlsztési Hivatal vezetője- Költségvetés 2005... A témáról Bőd Péter Ákos közgaszdász, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, valamint Szabó Iván és Kupa Mihály volt pénzügyminiszter. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Betlen János Telefonszámuk az adás idején: 251-0519 Előző számunk helyes megfejtése: A feleségem három napja szörfözik, pedig indulnunk kellene haza. TVR-7-előfizetést nyert: Ferancz Károly (Tököl), Juhász Tibor (Szolnok), Kószó András (Dunakeszi). Heti skandináv rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel H22 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható a 27-e$, 28-as. 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Lakáskultúra előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! IDŐJÁRÁS sport/ I MA Copa America, tWf Copa America, ÍW-1 B KEDDEN ÉS SZERDÁN ÉJJEL *222! Copa America, I ; ■ -jj| EB |l SZERDÁN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN Német Ligakupa negyeddöntők élőben! PÉNTEKIG KÁNIKULA Készítette: Délutáni felvétel .... , 1^0?''' ^•Siófok S*C Fonyód ™ ■ ' 32 x ■KHI 30 °C ~ 3B°C r.,im,32'C -Kaposvár > ‘ Csurgó-ja^ . Nagyatád “ Barcs Somogy megyében ma kissé még melegebb, derűs napunk lesz, 33'C Este lehetnek helyi záporok. A hőmérséklet délutánra 32 fok köré, késő estére 27 fok köré emelkedik. Vizhőmérséklet A legvalószínűbb folytatás: is_?rv»r héttőtől péntekig tikkasztó délutánokra, változóan napos időre van 19—23 °C kilátás. Délutánonként előfordulnak rövid ideig tartó heves záporok, Ba|a(0n 21 °C esetleg zivatar is. Velencei-tó 22 °C Pénteken lehűlés kezdődik. De - most úgy látszik - átmenetileg Fertő-tó 22 °C csak 4-5 fokkal enyhül a nagy meleg. Tlsza-tő 23 ”C A jövő hét végére még mindig napos, száraz idő ígérkezik. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás. Pollen Közlekedés-meteorológia: az un. .szép idő" sokunkban tokozza a csalánfélék közepes kockázatvállalást, Ez jelentősen növelheti a balesetek előfordulását, pázsitfűfélék magas A prognózis sikerességének valószínűsége: ..NAGY" külsőtéri penész magas További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobie WAP portaiján, a t-zoneson. sos»a alacsony