Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-13 / 162. szám
10. OLDAL TÜKÖR 2004. Július 13., Kedd SIÓFOKI Szépségkirálynőválasztás Sándor Orsolya már csak augusztus 6-ig a Balaton királynője, hiszen akkor választják meg az utódját. Ebben neki is szerepe lesz, a zsűri tagjaként ugyanis pontozhatja a jelölteket. A tavalyi sikert, jó hangulatot az is jelzi - a szervezők nagy büszkeségére -, hogy a legtöbb döntős lány az idén újra benevezett. A rendezvény ideje és helye: 2004. augusztus 6-a, péntek 21 óra, helyszíne a szabadtéri színpad. A döntőben megválasztott szépségkirálynő egy évig a város nagyobb rendezvényein betölti a háziasz- szony szerepét. _____________■ Ki helyezett ügyfélfogadás A korábbi évek gyakorlatát folytatva az idén is tart kihelyezett ügyfélfogadást a megyei nyugdíj-biztosítási igazgatóság és a Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Siófokon a polgár- mesteri hivatalban. A legközelebbi ügyfélfogadások időpontja: augusztus 10-e, szeptember 7-e. Ezeken a napokon 8-16 órá- ig várják az ügyfeleket.______■ Üd ülőorvosi szolgálat A felhőtlen nyaralást, sajnos, megzavarhatja nem várt rosz- szullét vagy kisebb baleset is. Ezért jó tudni, hogy a vendégek, a Balatonra érkező turisták kihez fordulhatnak ilyenkor, hol orvosolhatják a problémáikat. Siófokon június 1-30., valamint szeptember 1-30. között a területileg illetékes háziorvosok látják el az üdülővendégeket. Július 1-je és augusztus 31-e között napi 24 órás üdülőorvosi szolgálat működik a rendelőintézetben. A telefonszáma: 84/310- 150. A kórház központi számán, a 84/501-700-on is hívható a szolgálat.__________________■ Ma tzon-gyűjtemény a múzeumban A Kálmán Imre Múzeumban Matzon Ákos festőművész kortárs képzőművészeti gyűjteményét június 18-án nyitották meg. Az esemény díszvendége Habsburg György volt. A tárlat au- gusztus 8-ig tekinthető meg. ■ egyedülálló tojasmúvészeti kiállítás megtekinthető egész évben Siófokon (víztorony melleit) a Szűcs u. 4. szám alatti belső udvarban. •Tel: 84/310-276. 'Jtyitva a hé t minden napján 10-18 óráig Hét év: 3,5 millióan a strandon Legalább száz aerobikórát tartanak egy-egy idényben a siófoki nagystrandon; sok ezeken a huszonéves fiatal is FOTÓ: GÁTI KORNÉL Siófok legnagyobb attrakciója a Coca-Cola Beach House a nagystrandon. 1997-2003 között ezeket a rendezvényeket 3,5 milliónyian látogatták! Ez idő alatt a létesítményben négyezer tonna homokot használtak föl. Sor került 17 500 vízifoci-játszmára, és 600 aerobikórát is szerveztek. Kétszázharminc ingyenes koncertet tartottak; július 17-én pedig a Pa-Dö-Dö, július 28-án a Romantic lép föl. A Coca-Cola és a sport kapcsolatának csaknem egy évszázados múltja van, a nagy amerikai cég ugyanis már az 1900-as évek elején támogatója volt például a nemzetközi olimpiai mozgalomnak. Nem véletlen tehát, hogy az olimpia évében a Coca-Cola Beach House testmozgással összefüggő versenysorozatot hirdet Nyári játékok címmel. Ezen a megmérettetésen bárki részt vehet, akinek úgy tartja a kedve: hétről hétre változó sportágakban próbálhatják ki a tehetségüket. Közben az athéni eseményekről sem maradnak le az érdeklődők, mert a strandon óriási kivetítőt állítanak föl. ■ Lazítanak a szezoni függőségen Balázs Árpád siófoki polgármester ma írja alá Pécsen a támogatási szerződést a Jókai park felújítására, valamint a Sió-parti kerékpárút megépítésére; ez több mint 550 millió forintot jelent a városnak. Ugyanakkor intenzíven tárgyal egy több száz személyt foglalkoztató ipari üzem Siófokra telepítéséről. Ez utóbbi azt is szolgálná, hogy a kistérségben élők lazíthassák függőségüket a szeszélyes turisztikai idénytől. Szeptemberben tartja rendes ülését a siófoki képviselő-testület. Várhatóan azonban rendkívüli ülést kell összehívni több, a pénzügyeket érintő ügyben. A városi önkormányzat pályázatot nyújt be például a Balatoni Integrációs Kht-val közösen; a Life-projekt a Balatonra érkezők tájékoztatását szolgálja, a környezeti állapotról, a hőmérsékletről, vízről közöl adatokat a telepített terminálokon. Az önkormányzat jelentős tárgyalásokat folytat a Golden Laké kemping értékesítése végett, most folyik a telekmegosztás. S elkezdődtek a tárgyalások a Sörbár-udvar hasznosításáról is.- Látom, hogy bár júliust írunk, a turistaforgalom még előszezoni - mondta Balázs Árpád polgármester. - Esténként olyan hűvös van, hogy a vendégek behúzódnak a szobákba. Amint viszont egy kicsit kisüt a nap, rögtön ellepik a partot. Igaz, sajnos, kevesebb a vendég, mint tavaly. Ennek a nyárnak az első fele minden eddiginél jobban megmutatta, hogy a hagyományos, csak a tóra és annak a vizére mint vonzerőre épülő balatoni idegenforgalom sérülékeny. A kurtaxabevétel már tavaly is kevesebb volt, s most még annak is alatta marad. A strand bevételei is csökkentek, s nyilván kevesebb lesz a vállalkozói befizetés is. Persze, ha a nyár bedurranna, még behozhatnánk az elmaradást. Ezért is fontos, hogy elkezdtük a szerkezetváltást; a gyógy- és élményfürdők építése, a konferenciaturizmus feltételeinek a megteremtése jó ütemben halad - tette hozzá a polgármester. - A városnak remek adottságai vannak, hogy meghonosítsuk a sportturizmust is, bár a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásának az elmaradása miatt a létesítményfejlesztésben időhátrányban vagyunk. A szezontól függőségen enyhíthet, hogy beható tárgyalásokat folytatunk egy nagyobb létszámot foglalkoztató ipari üzem Siófokra telepítése érdekében. Balázs Árpád beszélt arról is, hogy az aktív szabadidő eltöltéséhez szükséges kerékpárutak létesítése az európai uniós támogatások révén dinamikusan fejlődik továbbra is. Kedden írják alá Pécsen a szerződést a Jókai park felújítására, valamint a Sió-parti kerékpárút megépítésére. A létesítési költségek 90 százalékát, több mint 550 millió forintot nyert a város. A bemházás Siójut és Ádánd közigazgatási területét is érinti, Balatonszabadiét pe- dig határolja. _____ czene attila Pr opagandára alig maradt pénz Véget ért az Aranykagyló nemzetközi folklórfesztivál. Balázs Árpád azt mondta: erre reálértékben harmadannyi pénzt tudott költeni az önkormányzat, mint tavaly. Súlyosbította a helyzetet, hogy a szereplők ellátását 44 százalékos reprezentációs adóval sújtják ez évtől. A cél az volt, hogy megmaradjon a rendezvény. A legnagyobb hiányosságnak az tűnt, hogy propagandára már alig maradt pénz. A körülményekhez képest azonban, szerintem, jó színvonalon tudtuk megrendezni. Elkerülőutakra az autókat Hazai és uniós pályázati forrásokra is számít az önkormányzat a belvárost tehermentesítő utak kialakításához. A lehetséges útvonalakat tartalmazó tanulmány elkészítését a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium állta. Ha elkészülnek a forgalmat kelet-nyugati irányban elvezető utak, jelentősen csökkenhet a városközponti utak zsúfoltsága, és kevesebb környezeti ártalom éri a közelükben élőket. A képviselő-testület döntése szerint első ütemben a 65-ös utat az iparteleppel összekötő szakasz készül el, később a széplaki városrész felé is lesz folytatása. Az elkerülőutak az M7-es autópálya közelében, azzal párhuzamosan haladnak majd. Megnyugodhatnak a Küszhegyi utcaiak: a minap átadott új sztrádafelüljáróról a forgalmat nem a telkeik végében, hanem jóval távolabb, az autópálya mellett vezetik el Széplak felé. A tanulmányterv alapján módosítják a város rendezési tervét is, azt azonban egyelőre nem tudjuk, mikorra lehet a tervekből valóság. Első lépésként új körforgalom épül a 65-ös úton, s a város szeretné, ha megkezdődne két új Sió-híd tervezése is. fónai Csendes a Balaton fővárosa Dugókat okozó autóforgalom, és ezen a nyáron jelentősebb vendégjárás először a múlt hét végén volt Siófokon. Néhány érdekeltet kérdeztünk: kezdődik-e végre a várt szezon? SZABÓ JÓZSEF nyaralótelep-vezető: - A számok nem hazudnak: július első tíz napján nálunk tíz százalékkal nyaraltak kevesebben, mint tavaly ilyenkor. Nincs tehát számottevő visszaesés, persze azért a múlt nyár vendégforgalma sem volt kiemelkedő. Az üdülőházaink forgalma ezúttal sem rosszabb, a kempingbe azonban eddig valóban kevesebben jöttek. Ezt azért ellensúlyozza egy német gyermektábor több turnusa is. Az jól észrevehető, hogy míg Dániából a tavalyinál több, Németországból viszont kevesebb a turista; ennek azonban az is oka lehet, hogy Bajorországban és Baden- Württembergben még nem kezdődtek el a szabadságolások. MAJOROS JÁNOS vendéglős: - Nem érezzük, hogy igazi szezon lenne, és az a gyanúm, hogy ez a nyár már csak ilyen gyengécske lesz. A tavalyi sem volt jó, de az idei még rosszabb. Az okok egyértelműek, és nemcsak a kedvezőtlen időjárás a ludas. A Siófok határait jelző táblák között csaknem ezer vendéglátó egység van a szállodai bároktól a benzinkutakig, s közben a vendéglátósok forgalma alig egytizede a tíz évvel ezelőttinek. Európában még tart a gazdasági recesszió, Ausztriában és Németországban is az állam a belföldi üdülést támogatja, ugyanakkor azonban nálunk nincs kellő számú hazai vendég. No, és továbbra sincs hatékony Balaton-reklám. SZIGETI LÁSZLÓ rendőrkapitány: - Bűnügyi szempontból csendesebb a város a máskor ilyenkor megszokottnál. Mi is észrevesszük, hogy kevesebb a turista, bár ez talán már nem állt a legutóbbi hétvégén. A strandi lopás, zsebtolvajlás visszaszorulásában, remélem, az is szerepet játszott, hogy több a rendőr a közterületen, a fövenystrandon pedig figyelőtoronyban teljesítenek szolgálatot a most jött fiatalok. A bűnözők persze itt vannak, csak máshol találnak terepet: gépkocsilopás és betörés az előző évekhez hasonló számban fordul elő. Megjegyzem: 2001-ben és 2002-ben mindkettőnek je- lentősen csökkent az aránya, s most azt a szintet tartjuk. ________■ (M nMDűMtö bm 1590,»Jpls5 Campus padlószőnyeg 5 színben, m . 990t, Akcióink jutius 31-ig érvényesek! r ............ ...............—----—...................................................................................... A hőmérséklet emelkedhet, de az áraink megfagytak* A Kor-Autó Kft. most a légkondicionálót minden modellhez ajándékba adja!* A részletekről érdeklődjön szalonjainkban! • Ai atóá a klímává) ieluerett modellekre vorwdkojík és ZO04. július 51-ia tart Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná Átlagos fogyaszt is: 7.15 f/100 km, CQj-kibocsátás: 175 g/km. A képttn látható autó extt» leftzeroifséget tÁrtalma*. Kor-Autó Kft. Ba&tonkaresztwr. iskola u. 64.. Tel.: 85/376-659, Mob* 30/9362-594 Kestfheiy-Gyenesdíás. Liget Ptaia. Nyitva tartás: 9-17.30-íg. Tét.: 83/511-040 Szervi?. 8360 Keszthely, Murvás u 4.. Te!.: $3/313-634 HIRDETÉSFELVÉTEL Siófokon már a Tesco áruházban is! Keresse apróhirdetési csomagajánlatainkat! A balatoni csomagban már 650 Ft-ért feladhatja hirdetését négy termékünkbe. Neckermann SC Holiday Utazási Iroda Somogybán otthon vagyunk I Somogyi Hírlap | /fDA \ HÉTVÉGI AKCIÓ! \ VBH/ 2004.07.14-TŐL 07.18-IG Lottí tej 11 2,8% politasakos 109,Lottí Túró Rudi 3Ogr 35,Medve sajt 200gr natúr, téliszalámis 219,- Ringa sertéspárizsi SOOgr 189,Ringa májas 200gr 2+1 299,Szegedi P.CIassic szárnyasmájkrém 65g 25,- Podravka Vegeta ételízesítő 75g 99,Sió narancsital 1 liter 12% 109,Sió rostos őszibarack nektár 1 liter 27% 155,- Fonyódi forrásvíz 1,5 liter PÉT 69,Pepsi Torna üdítő 21 PÉT Málna, Meggy 139,- Watt energiaital 0,25 liter 99,Horden sör 0,5 liter 99,- +ü Bacchus Beatrix gyöngyöző bor 0,75L 199,- +ü Zwack Vilmos 0,7L 38% 2399,CBA Super Hetfo-Pentek: 6.30 - 19.00 Siófok, Marosiéi. 2. Szombat: 6.30 ■ 14.00 Tel.: 84/519-194 Vasárnap: 6.30-12.00 ÉDEN ABC Hétfő-Péntek: 8.00 • 19.00 Siófok, Bláthy O. u. 12. Szombat: 7.00-17.00 Vreb: 84/310-497 Vasárnap: 6.00 - f 2.00 j