Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-11 / Vasárnap Reggel, 28. szám
Közélet, gazdaság, politika 2004. július 11., vasárnap HÍREK Eltemették Thomas Kiestilt BÉCS: Eltemették Bécsben Thomas Klestilt, Ausztria II. világháború utáni történelmének hetedik köztársasági elnökét, aki kedden hunyt el. Az államfő koporsóját tegnap Bécs központi temetőjében az osztrák köztársasági elnökök végső nyughelyeként kialakított kriptában helyezték el. A gyászmisén 28 államfő volt ott, közöttük Mádl Ferenc köztársasági elnök. A magyar kormány képviseletében Lamperth Mónika belügyminiszter volt jelen. A szertartáson megjelent az osztrák származású Amold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója is. A beteg Karadzic feladja magát? BÁN JA LUKA: A szökésben lévő Radovan Karadzic boszniai volt szerb vezető beteg, ezért lehet, hogy feladja magát - jelentette ki tegnap Banja Lukán Virgil Packett, a NATO-vezetésű boszniai békefenntartó erők főparancsnoka. A hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött szökevény betegségének jellegéről Packett nem tett említést. A hágai törvényszék népirtással, háborús bűnök és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolja a volt szerb vezetőt. Karadzic 1997 óta bujkál. Hollandia tart a terrortól AMSZTERDAM: Magasabb szintű biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Hollandiában, miután a hatóságok olyan információkat kaptak, hogy radikális iszlám szervezetek támadásokat tervezhetnek. A nagyobb óvatosság egyelőre abban érződik, hogy több rendőr látható az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren, s komolyabb az ellenőrzés a kormányépületeknél és a királyi palotánál. A holland kormány a közelmúltban közölte, hogy jövő márciusig tervezi meghosszabbítani az Irakba küldött mintegy 1300 holland katona mandátumát. Öt palesztin halt meg a robbanásban GAZA: Négy palesztin meghalt tegnap a Gázai övezetben, miután - feltehetően harci cselekmény következtében - felrobbant egy autó. Az ötödik áldozatot izraeli katonák lőtték le. Palesztin források szerint a Mercedes három utasa közül kettő tagja volt egy fegyveres szervezetnek. Az izraeli hadsereg elismerte, hogy egyik helikoptere figyelmeztető lövést adott le a térségben, azt azonban cáfolta, hogy bármilyen gépkocsit célba vettek volna. A Fülöp-szigetek kivonul Irakból MANILA: A Fülöp-szigetek kormánya augusztus végén, megbízatásuk idejének lejártakor vonja ki békefenntartóit Irakból - jelentették be tegnap Manilában. Előzőleg az emberrablók közölték: ha a Fülöp-szigetek 72 órán belül nem vonja ki Irakból katonáit, kivégzik azt a Fülöp- szigeteki túszt, akit pénteken raboltak el. A döntés hallatán a terroristák állítólag szabadon engedték az elrabolt férfit, ám később ezt más források cáfolták. Megtalálták a gyilkos autóját MOSZKVA: Tegnap megtalálták azt a gépkocsit, amelyből előző nap este Paul Klebnikovot, a Forbes amerikai gazdasági magazin orosz nyelvű kiadásának a főszerkesztőjét lelőtték. Az áldozat halála előtt még el tudta mondani: egy férfi lőtt rá, akit ő sohasem látott. A gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert, de a nyomozók az újságíró szakmai tevékenységével kapcsolatos okokat tartják a legvalószínűbbnek. Feketelista a légi társaságokról? AMSZTERDAM: Az Európai Unió inkább a nem biztonságos légi társaságok „feketelistáját” akarja elkészíteni, semmint egy olyan „kék listát”, amelyet a biztonságosnak tartott cégekről vezettek be Franciaországban - jelentette ki tegnap az Európai Bizottság közlekedési biztosa. Loyola de Palacio arról nem nyilatkozott, hogy mikor készülne el a lista. Azt viszont bejelentette: összehívnak egy tanácskozást, hogy megtárgyalják a biztosítók ama fenyegetését, miszerint a jövőben nem fizetik ki a repülőgépes terrorcselekményekből származó károkat. II. János Pál ajándéka II. Alekszijnek VATIKÁN VÁROS: A „Kazáni Madonna” ikonjával ajándékozza meg II. János Pál pápa II. Alekszijt, Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját. A szentképet, amely 30 éve van a Vatikán birtokában, és amelyet a pápa maga szeretett volna elvinni Oroszországba, augusztus 28-án adja át a Szentszék küldöttsége az orosz ortodox egyház fejének. A pápa reményét fejezte ki, hogy az ikon „Rómában tett zarándoklata" hozzájárul a katolikus és az ortodox hívők egységének megteremtéséhez. Az MSZP új szocdem arca Magyarország ma szabad és igazságtalan. Ez a meghökkentően szellemes megállapítás adja az alaphangját az MSZP új vitairatának, amelyet HILLER ISTVÁN jegyzett. A z MSZP kongresszusa tavaly már- ciusban adott megbízást Hiller Ist/ ...% vánnak arra, hogy készítse el a JL J Lpárt hosszú távú programját. A kulturális miniszter számos baloldali gondolkodót vett be csapatába. A héten bemutatott és Az új magyar szociáldemokrácia címet viselő vitairat - kritikai vélemények szerint - épp azért lett egyenletlen, mert szerzői a párt holdudvarának eltérő részén találhatók. Például Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter a modernizáció radikális híve, Vitányi Iván a tiszta, hagyományos szociáldemokrácia elkötelezettje, a történész Krausz Tamás pedig a szocialisták balszámy főideológusa. A dokumentum szerint a rendszerváltás kora véget ért, és az uniós tagságunkkal új fejezet kezdődik hazánk történelmében. A demokrácia 15 évének elemzése kapcsán a Gyurcsány Ferenc Krausz Tamás Vitányi Iván szerzők rámutatnak arra, nagy kitűzött célok váltak valóra, de a lendület kifulladóban van. A, szerzők a párttagság mellett figyelemmel voltak az átlagpolgárok elvárásaira is, csak ezzel magyarázható, hogy olyan népszerű kijelentéseket vetettek papírra, mint, hogy „Vagyon, családi háttér, születési hely, nem régió, a származás még mindig sokkal-sokkal inkább meghatározó, mint a tehetség, a szorgalom és a tudás. Még mindig nagy a szegénység.” Hiller és csapata öntudatos állampolgárokat szeretne, akik megvédik a köztársaságot a szélsőségektől. S szomorúan állapítják meg, Magyarország gazdasági, jóléti, földrajzi és politikai értelemben is kettészakadt. Ezzel a szocialista ideológusok egyfelől annak a baloldali elvárásnak tesznek eleget, hogy próbálják csökkenteni a a legmagasabb életszínvonalon és a legrosszabb körülmények között élők közötti különbséget, másfelől megállapításuk egy oldalcsapás a jobboldalnak is, hiszen szerintük miattuk alakult ki a politikai értelemben vett két Magyarország. A vitairat szerzői elmagyarázzák, a szociáldemokrata felfogás miért jobb minden szempontból, mint a konzervatív, illetve a liberális. Ők nem szabad piaci, hanem tisztességes piaci versenyt akarnak, és számukra a munkahely- teremtés mindennél fontosabb. Debreczeni Józsefnek a vitairat olvasása során az volt az érzése, mintha a szerzők elkéstek volna az anyag nyilvánosságra hozatalával. A szövegből ugyanis az tűnik ki, mintha az európai választás kampányára időzítették volna, s az állampolgárok meggyőzése lett volna a céljuk. A közíró azt mondta, az anyagban a retorika a meghatározó, a kétségtelenül előremutató, népszerű elemek mellett olykor közhelyes kitételek szerepelnek benne, s híján van a konkrétumoknak, a mély elemzésnek. Elkerülhetetlen. Ezt mondta Jasszer Arafat palesztin elnök tegnap az Izrael által épített védőkerítés lebontásáról, miután a hágai Nemzetközi Bíróság jogsértőnek minősítette annak felhúzását. Arafaton kívül Egyiptom is a hágai ajánlás végrehajtását sürgeti. Nyakó szerint Orbán hazudik „Orbán Viktor hazudik, amikor azt mondja, ismét olyan időket élünk Magyarországon, amikor ha valaki valamivel nem ért egyet, és ezt szóvá teszi, előfordulhat, hogy a bíróság előtt találja magát” - jelentette ki Nyakó István. Nyakó szerint Orbán előtt két út áll: ha feljelenti rágalmazásért, örömmel áll elébe, ám ha nem reagál, hazugságban marad. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője nem sokkal később válaszként kijelentette: „az ordenáré stílus már a választási kampányban sem vezetett eredményre”. Pálinkás a magyar feltámadásról A Trianon utáni időkhöz hasonlóan ma is egyre többen hisznek abban, hogy lesz magyar feltámadás - mondta a Fidesz kulturális tagozatának elnöke tegnap Sátoraljaújhelyen. Pálinkás József kijelentette: szerinte a magyarság ismét elfoglalja azt a helyét, amelyet több évszázadon keresztül betöltött. Az Orbán- kormány oktatási minisztere erről a magyar diákok és tanárok találkozójának megnyitóján beszélt a Kálvária-hegyen, az 1936- ban országos közadakozásból épült, 2000-ben helyreállított Magyar Kálvária bejáratánál. Újhelyi több főállású pártvezetőt akar Az MSZP-nek nyitottabb politikai párttá kell átalakulnia, olyanná, amely megfelel a baloldali értékrendnek, s ehhez több főállású pártvezetőre van szükség - jelentette ki Újhelyi István elnökségi tag tegnap a Fejér megyei Kisgyónban rendezett politikai pikniken, ahol a párt megújulása volt a téma. Mesterházy Attila elnökségi tag ezt azzal egészítette ki: nem generációs határvonalat kell húzni, hanem az alkalmasság alapján kell dönteni. Szerinte olyan vezetést kell választani, amelynek eredményeként az MSZP elsőként tud egymást követő két ciklusban kormányt alakítani. Kovács-Kasza találkozó A vajdasági magyarság helyzetéről tárgyalt tegnap Kovács László külügyminiszter Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével Budapesten. A megbeszélésre abból az alkalomból került sor, hogy a külügyminiszter ma Belg- rádban részt vesz Boris Tadic szerb köztársasági elnök beiktatásán, majd találkozik Vojislav Kostunica miniszterelnökkel, és tárgyalásokat folytat Vük Draskovics külügyminiszterrel. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a VMSZ és a szerb kormány közti tárgyalásokról tájékoztatta a külügyminisztert. Adó: nem engednek a 48-ból M int ahogy az elmúlt hetekben megírtuk, a kormánykoalíció tagjai között hatalmas viták várhatók a jövő évi adóterhekről. Ám az kissé meglepő, hogy már most, a nyár kellős közepén kialakultak a frontvonalak. Az MSZP a héten állt elő a javaslatával, feltehetően úgy gondolták, az EU-választási vereség után nem árt valami pozitívummal előrukkolni. A középső adósávot - hogy az átlagos keresetűek jövedelme ne csússzon a 38 százalékos sávba - a jelenlegi 1,5 millióról kitolnák 2 millió forintra, de megmaradna a 26 százalékos kulcs. Viszont bevezetnének egy újabb sávot is: a hatmillió - ez havi ötszázezres fizetést jelent - forintot meghaladó összeg 48 százalékára csapna le az APEH. Emellett egyéb kedvezményeket is ígérnek, többek között azt, hogy azok is megkapják a gyermekkedvezmény teljes összegét, akik alacsony jövedelmük miatt azt nem tudják adókedvezményként leírni. Az SZDSZ persze - miután az EU-kampányban szinte csak az adócsökkentéssel foglalkozott - azonnal reagált, s határozottan elvetette az újabb sáv bevezetését. Mi több, azt javasolja, hogy a középső sávot 2 és fél millióra tolják ki, ráadásul csökkentsék a kulcsot 24 százalékra. Kuncze Gábor pártelnök, parlamenti frakcióvezető Lendvai Ildikónak, az MSZP országgyűlési csoportja vezetőjének címzett nyílt levelében azt írja, nehezen igazodnak el a szocialista javaslatok között, hiszen Medgyessy Péter kormányfő adócsökkentést ígért, az MSZP Új Magyar Szociáldemokrácia című vitairatában pedig az szerepel, kisebb államot szeretnének. S már a jövő hétre egyeztetést kezdeményez kettejük között. A szocialisták azonban már tegnap bejelentették, kitartanak a 48 százalékos kulcs mellett. Erre azért van szükség, hogy pótolják a középső sáv kitolásából származó bevételkiesést. Persze jól hangzik az az érv, hogy fizessenek többet a gazdagok. Csakhogy ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a mintegy 40 ezer embernek az adószakértői azonnal kitalálnák, miként lehet eldugni ezt a pluszpénzt, s más címen jutnának hozzá a jövedelmükhöz. Arra tehát kevés esély van, hogy minden, havi ötszázezernél magasabb bérrel rendelkezőtől beszedhetnék ezt a szuper adót. Feltehetően az SZDSZ is előhozza a tárgyalások során ezt az érvet, amellett, hogy szerintük kevesebb kiadásba kellene az államnak vernie magát, s akkor nincs is szükség olyan nagy adóbevételre. De miután mindkét párt meg van győződve a maga igazáról, s ebben a kérdésben csak nagyon nehéz lesz kompromisszumot kötni, forró nyár vár a az SZDSZ és az MSZP szakpolitikusaira, hogy a parlament őszi ülésszakára már kiérlelt koalíciós javaslattal tudjanak előállni, almási Ahogy számítani lehetett rá, megindult a koalíciós küzdelem a jövő évi adókról. Az MSZP bevezetne egy újabb szja-sávot, az SZDSZ azonban csökkentéspárti.