Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-10 / 160. szám

| 2004. Júuus 10., Szombat KAPÓ SVA R 5. OLDAL Csatorna épülhet félmMárdért Zöld utat kapott a csatorná­zásra benyújtott kaposvári pályázat a legutóbbi kor­mányülésen, így 2006-ig a vá­ros minden utcájában, vala­mint a szentjakabi városrész­ben is kiépülhet a szennyvíz- hálózat. A teljes csatorná­zottsághoz az utolsó lépés a töröcskei beruházás lesz. Két terület csatornázására nyúj­tott be az idén a város céltámo­gatási kérelmet: az egyik a töröcskei városrész, ahol a kör­nyező településekkel, Zselickis- faluddal, Zselickislakkal és Simonfával együtt végeznék el a Fizetnek a késlekedők A város 95 százalékán van le­hetőségük a lakosoknak, hogy rákössenek a csatornahálózat­ra. Ez 25 ezer ingatlant érint. A fogyasztók 8-10 százaléka, mintegy 2100 ingatlan tulajdo­nosa azonban annak ellenére nem élt azzal, hogy utcájuk­ban már elkészült a gerincve­zeték. Júliustól az ilyen fo­gyasztókat talajterhelési díj megfizetésére kötelezik. En­nek az összege 120 forint köbméterenként, ám ezt lép­csőzetesen szeretnék beve­zetni, az idén még csak a ki­szabható összeg 20 százalé­kát kell fizetni. beruházást, a másik pedig a szentjakabi városrész és 19 ki­sebb kaposvári utca. Az utóbbi pályázat a szerdai kormányülés döntése értelmében zöld utat kapott. Bajzik Imre műszaki igazgató elmondta: ezzel egy mintegy 500 milliós program va­lósulhat meg 2006-ig, melyhez 40 százalékos, 200 millió forin­tos központi támogatást kap a város. A 60 százalékos önerőhöz az idei költségvetésből 90 millió forintot különítettek el, s jövőre 105 millió, azt követően pedig újabb 105,3 millió forint jut erre a célra. Abban is bíznak a szak­emberek, hogy Kaposvár a kör­nyezetvédelmi és vízügyi alap pályázatán további forrásokhoz juthat. Bár a hivatalos közlés még nem jelent meg, a város a lehető leghamarabb kiírja a munkákra a közbeszerzési pályázatot. A döntés így is kissé későn szüle­tett, a munkákat az idén valószí­nűleg már nem lehet elkezdeni, így két év lesz rá, de 2006 szep­temberére akkor is szeretnék be­fejezni. A megyeszékhelyen most 95 százalékos a csatorná­zottság, s ha Szentjakab és a vá­ros területén elszórtan levő 19 kisebb utca is csatornát kap, ez az arány 99 százalékra emelke­dik. Csak a töröcskei városrész marad ki egyelőre, ám erre újra pályázatot nyújt be az önkor­mányzat. JAKAB EDIT VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Baracsi Jenő, Komárom u. 1.: - Mozgássérülteknek segítségért hova lehet folyamodni? - ezzel a kérdéssel kerestem volna meg a polgármesteri hivatal szociális osztályát. A közpon­tos név szerint kérte, hogy kit keresek. Nem tudtam meg­mondani, hogy ki tudna felvilá­gosítást adni, ezek után lecsap­ta a telefont. Én rokkantnyug­díjas vagyok, a feleségem moz­gássérült. Miért nem várják meg, hogy mit szeretnék kér­dezni? A hívó fél is ember, mi­ért nem úgy viselkednek vele? Kovács Veronika gondnokság­vezető: - Nagyon sajnáljuk, hogy a tisztelt levélíró a kérdésé­re nem kapott megfelelő tájé­koztatást. A telefonálás időpont­ját nem tudom, és az sem, hogy a telefonvonalak terheltsége mi­att esetleg egy mellékállomás fo­gadta-e a hívását. A telefonköz­pont kezelőjével eddig ilyen pa­nasz nem merült fel, a jelzésre természetesen felhívtam a fi­gyelmét az udvarias tájékoztatás fontosságára. Reméljük, hogy azóta a kért segítséget megkap­ta. Ha nem, akkor kérem, szíves­kedjen telefonon megkeresni, szívesen állok a rendelkezésére problémájának a megoldásában. Név nélkül: - Kaphat-e szo­ciális bérlakást az az igénylő, aki lakás-résztulajdoni joggal rendelkezik? Vörös Gyula, a kaposvári önkormányzat népjóléti igazga­tója: - Önkormányzati bérlakás­hoz pályázat útján lehet jutni, erre a nyilvántartott lakásigény­léssel rendelkezők jogosultak. A nyilvántartásba vétel - egyebek között jövedelmi, vagyoni - fel­tételeit jogszabály határozza meg. E rendelet szerint nyilván­tartásba vehető annak az igény­lőnek a kérelme, akinek a tulaj­donrésze a mindenkori öregségi nyugdíjminimum ötvenszeresét (jelenleg 1 millió százhatvan­ezer forintot) nem haladja meg. Nyilvántartásba kerülhet továb­bá a lakásigénylési kérelem, ha az igénylőnek, a házastársának, élettársának, kiskorú gyermeké­nek, valamint a vele együtt köl­töző családtagjának a tulajdoná­ba a lakás a kérelem benyújtását megelőző három évnél régeb­ben, haszonélvezettel terhelten került és a haszonélvező benne lakik, illetve a kérelem benyújtá­sát megelőző három éven belül haszonélvezettel terhelten örö­költ lakásában a haszonélvező lakik. ■ Véradó: csúcs ez az érzés! A kis épület szerényen meghúzó­dik a baleseti sebészet tömbje mö­gött, mintha csak valamiféle kiszol­gáló létesítmény volna. Az Orszá­gos Vérellátó Szolgálat kaposvári te­rületi vérellátó intézetében járunk vagy közismertebb nevén a véradó­ban. A rekkenő hőségnek megfelelő­en most meglehetősen gyér a láto­gatottsága, mindössze egy katona­ruhás fiatalember ücsörög a kéziszőttes függönyökkel ékesített váróban.- Tíz esztendeje adok folyamato­san vért - állítja Bíró Lajos -, a szü­leim hatására lettem véradó. Évente négyszer jövök, így még körülbelül hatvanszor kell megcsapoltatnom magam, hogy kiérdemeljem a száz­szoros véradóknak járó emlékla­pot. Azt hiszem, A-negatív a vér­csoportom - mondja, már Németh Ildikó főorvos felé fordulva. Utóbb kiderül: a betű stimmel, csak éppen Rh-pozitív, azaz Bíró Lajos is a hazánkban leginkább el­terjedt vércsoportúak közé tartozik.- Nincs ráírva a honvédségi la­punkra - teszi hozzá védekezőén. A legenda szerint a honvédség­nél az afganisztáni háború idején törölték a dögcéduláról a vércso­portjelzéseket, ugyanis a gerillák fogságába esett szovjet katonák vé­rét az ellenség leszívatta, hogy ellát­hassa a saját sebesültjeit... A katona ezután egy asszisztens- nő kíséretében az egyik szoba felé veszi az irányt, s leheveredik a na­pozóágyhoz hasonlatos három bú­tor egyikébe. A következő bő ne­gyedórában nincs más dolga, mint­hogy nyugodtan feküdjön és néha pumpáljon a kezével.- Naponta átlagosan öten jönnek be vért adni - veszi át a szót a főor­adók közül hívnak be megfelelő do­norokat.- Háromnapi készlettel mindig rendelkeznünk kell - folytatja Né­meth Ildikó. - Ez körülbelül 120-150 egységet jelent. Egy egység 450 milliliter teljes vért jelent: ennyit vesznek le egy embertől. A vért ezután minden esetben ellenőrzik, fertőzések meg­akadályozása céljából különböző vírusteszteknek vetik alá.- Természetesen már a véradás előtt kikérdezzük a leendő donort - így a főorvos asszony -, van-e vala­miféle betegsége vagy milyen élet­a fertőző betegségek közül többnek hosszú a lappangási ideje. Közben Bíró Lajos végzett, s míg ő átveszi a jól megérdemelt kalória­pótló csomagot, a vére egy kis tárolókocsira kerül. Ott a hűtőlap­nak köszönhetően hamar 20 fokos­ra hűl, s ebből aztán Szekszárdon gyártanak különböző készítménye­ket.- A véradás mindig térítésmen­tes - magyarázza Németh Ildikó -, ugyanis nem akarjuk, hogy bárki anyagi kényszer hatására jöjjön el hozzánk. A csomagban csokoládé, üdítő, sör és májkrém lapul, de aki igény­li, főzethet magának virslit is.- Ilyenkor nyáron, sajnos, több vérre van szükség - mondja elgon­dolkodva a főorvos asszony -, de úgy is mondhatnám, nincs elegen­dő donorunk. Az évek múlásával pedig még kevesebb lesz, hiszen a mostani véradó generáció lassan el­éri a 65 éves felső korhatárt. A fiata­lok hajlandósága már jóval kisebb. Ők máshogy szocializálódtak, nem érzik át a véradás fontosságát. Pe­dig az a tudat, hogy segítünk vala­kin, rettentő jó érzés. ____________________________ VAS ANDRÁS vos asszony. - Reggel fél nyolc és módot folytat. Két dologra ugyan­délután kettő között mindenkit fo- is nagyon kell figyelnünk: ne árt- gadunk. sunk a véradónak és ne veszé­Sokkal többen vesznek részt vi- lyeztessük a majdani reci- szont a heti három-négy kiszállá- pienst se. És nagyon són, amikor a vöröskereszt szer- kell figyelni, hiszen vezte véradóalkalmakon adnak vért. Ha az itt levett vér valamilyen oknál fogva nem ele­gendő, sürgős esetben az állandó vér­Klubtáborban a kinizsisek Csaknem félszáz kinizsis kisdi­ák táborozott a héten Somogyaszalóban a Kids Klub angol nyelvi táborban. Az Angli­ában már évek óta népszerű klubrendszerű nyelvoktatást 2002-ben bevezették a kaposvá­ri Kinizsi-lakótelepi iskolában is. A módszer lényege a tevékeny­ség- és beszédközpontú nyelvta­nítás. Koczorné Béres Angéla tá­borvezetőtől megtudtuk: játé­kos nyelvi foglalkozásokat tar­tottak - bontott csoportokban - az elsőstől ötödik osztályos gye­rekeknek, angol drámajátékokat játszottak, részt vettek kézmű­ves-szakkörökön is, s a tenisze­zés és a sétakocsikázás sem hi­ányzott a hét gyermekrendezvé­nyei közül. A tegnapi táborzár­óra a szülők is hivatalosak vol­tak. MÁRKUS Többirányú érdeklődés Az ott lakók kérésére a város- gondnokság vizsgálja, hogyan le­hetne megváltoztatni a Szántó ut­ca forgalmi rendjét. A problémát az okozza, hogy az utca túl szűk, és ha valamelyik oldalon parkol­nak, nehézkessé válik a kétirányú forgalom. Hartner Rudolf, a vá­rosgondnokság vezetője elmond­ta: ahol a lakosok kezdeménye­zik és indokolt a kérésük, meg­vizsgálják, hogy van-e lehetőség a forgalom ésszerűsítésére. A Szántó utcában először azt mér­ték fel, hogy az ottaniak szerint hogyan lenne jobb a helyzet. Azt, hogy az utca melyik oldalára ke­rül a behajtani tilos tábla vagy hogy marad-e a régi rend, attól is függ, hogy a lakosok közül me­lyikre szavaznak a legtöbben. Dönteni augusztus végén fog az önkormányzati bizottság. ■ Gyermeket gázoltak Javában tart a szünidő, ám en­nek árnyoldalai is vannak. Rend­szerint ezekben a hónapokban történik a legtöbb gyermekbal­eset. Szerdán késő délután egy ötéves kisgyermeket ütött el egy autó a Béke utcában. A kisfiú az úttesten akart átszaladni, a par­koló autók takarásából lépett ki az útra, éppen egy arra jövő Opel személygépkocsi elé. Az autó ve­zetője a baleset után segítség- nyújtás nélkül elhajtott a hely­színről. A rendőrök az eset vizs­gálata során a kórház területén elfogtak egy 47 éves kaposvári nőt. Az asszony elismerte, hogy ő vezette a személygépkocsit. A baleset során a kisfiú nyolc na­pon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset körülmé­nyeit a rendőrség szakértők be- vonásával vizsgálja. ________ ■ Hol lywood multiplex PREMIER! DIRTY DANCING 2.* 91240 (f) 10:30,12:30,14:45,20:45; PREMIER! ZSERNYÁ- KOK* 85056 (sz) 10:15, 16:45, 18:45; SHREK 2. 91243 (sz) 11:00, 13:00, 15:00, 17:00, 19:00, 21:00; BETÖRŐ AZ ALBÉRLŐM* 91237 (f) 10:45, 13:15,15:30; HARRY POTTER AZ AZKABAI FOGOLY* 91236 (sz) 12:15, 15:15, 18:15, 21:15; HOLNAPUTÁN* 91230 (sz) 21:00; TRÓJA** 91229 (f) 17:45 *122920* Kereki - Kilencven százalékban már befejeződtek a faültetések a település egész területén. A jövő héten pedig megkezdik a padok, ivókutak és hulladékgyűjtők elhe­lyezését is. (ma) Lábod - A lábodi művelődési ház augusztusban egyesületi na­pot szervez, augusztus 20-ra pe­dig berendezik és megnyitják a tájházat. Itt Szent István-napi ke­nyérszentelésre várják a vendé­geket. (ká) Marcali - Egynapos nyári kirán­duláson vettek részt a marcali mozgáskorlátozottak csoportjá­nak tagjai. A húsz mozgáskorláto­zottat a klub Ópusztaszerre vitte el. (ve) Mesztegnyö - A székesfehérvári Széna téri általános iskolából negyvennyolc tanuló töltött egy hetet a faluház gyermektáborá­ban. A fiatalok délelőttönként kézműves foglalkozásokon vettek részt, délutánonként pedig baran­goltak a környéken. Nagyatád - Kétszáznegyven csa­ládot érint a városban a távhő­szolgáltatás. Az önkormányzat fe­lülvizsgálta a szolgáltatási díjra és az üzemeltetésre vonatkozó szer­ződést. A város a fajlagos költsé­gek csökkentése érdekében az Ár­pád utcai óvoda és a bölcsőde táv­fűtésének kialakítását is megfon­tolja, s egy készülő áruház csatla­kozását is kezdeményezi a távhő­szolgáltatásra. Nikla - Hét közmunkás és három önkormányzati dolgozó folyama­tosan tevékenykedik a település szépítésén. Nikla több, mint há­rom hektáros zöldterületén par­kosítanak, virágosítanak, vala­mint a közintézmények környé­két is rendben tartják, (ve) Siófok - Ismeretlen tettes kész­pénzt, mobiltelefonokat, digitális kamerát, bankkártyákat és sze­mélyes iratokat lopott el egy nya­ralóból. Szintén ismeretlen az az elkövető, aki ékszereket, kész­pénzt és laptopot vitt el egy Szig­ligeti utcai házból. A kár mindkét esetben milliós nagyságú, (av) Siófok - A korábbi évekhez ha­sonlóan idén nyáron is lesznek imaalkalmak a siófoki zsinagógá­ban. Augusztus 13-ig minden pénteken 19 órától lesz ima, és az elsőt holnap tartják. Augusztus 8- án 11 órakor a holokauszt hatva­nadik évfordulója alkalmából a mártírokra emlékeznek, (fi) Siófok - A strandolásnak az idén nem nagyon kedvez az időjárás, és az elmúlt év azonos időszaká­val összehasonlítva jóval keve­sebb baleset is történt a Balatonnál. Tavaly 6, az idén 2 vízbefúlás volt ebben az időben a tónál. A fürdőzők azonban 13- szor szorultak a vízimentők segít­ségére, tavaly ilyenkor pedig 53 esetben, (nyk) Somogysárd - a nyári szünidő­ben a Belügyminisztérium somogy- sárdi lovasbázisán mintegy nyolc­van iskolás élvezte a vakációt. A gyerekeket a kastélyban szállásol­ták el, akik a lovasprogramok mel­lett felkeresték az újvárfalvai Noszlopy házat is. Csikós Nagy Márton szobrászművész pedig a kőformázás fortélyaival ismertette meg kis vendégeit, majd közösen rajzversenyt rendeztek, (hzs) Szabás - Az önkormányzat há­rom pályázatot adott be. A szociá­lis étkeztetés és házi gondozás megteremtésére és a szociális fel­zárkóztató programra, illetve a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, a posta és az óvoda köz­ponti fűtésének kiépítésére, (ká) Tab - Négymillió forint támoga­tást nyert a Koppányvölgye terü­letfejlesztési társulás a kistérségi támogatási alapból a természet­közeli szennyvíztisztító megvaló­síthatósági tanulmányának elké­szítésére. A szerződésben foglalt feltételek miatt a kistérség a támo­gatási szerződést nem írta alá, ugyanis a beruházást három év alatt kellett volna megvalósítani. A pénzszerzéshez szükséges pályá­zatok azonban nem ismertek, (kj) Tab - Eredményes véradást szer­vezett Tabon a vöröskereszt terü­leti szervezete. Felhívására 127 donor jelent meg a művelődési központban, ahol 124-en 55,8 li­ter vért adtak a kaposvári kórház számára. A vöröskereszt hat új véradót is beszervezett. Az ön­kéntesektől az életmentő vért a kaposvári vérellátó állomás dol- . gozói vették le. (kj) Toponár - Az intervenciós táro­lásban csak azok a raktárfelaján­lók vehetnek részt, akik a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hi­vatal megyei kirendeltségéhez be­nyújtott kérelmük, illetve a raktár helyszíni ellenőrzése alapján megfelelnek a követelmények­nek, s velük a hivatal tárolási szerződést köt. Becslések szerint hazánkban 7,5 millió tonna lesz a kalászos gabonatermés, s 6,5 mil­lió tonna kukoricát takarítanak be. (hm) Vése - A művelődési ház az or­szágos kovácstalálkozóra készül. A programban a kovácsok verse­nyét és a késztermékeiket tekint­hetik meg. A rendezvény tavaly is nagy sikerrel zárult, 5-6 ezer láto­gatója volt. (ká) Zala - Az önkormányzat megyei területi fejlesztési pályázatot nyújtott be az orvosi rendelő és a könyvtár külső és belső felújításá­ra, valamint a fűtés korszerűsíté­sére. (ká) Zselickislak - zselici ifjúsági napokat rendeztek a településen négy falu részvételével. A járőr - akadályversenyt a helybeli ifjak, míg a sorversenyt a simonfaiak nyerték, (szá) ________________■ DR . JONESNON-STOP mk./, l PIZZCRIA SS SOROZO^SSLf N Kaposmérö, Rákóczi u. 39. Krj V Tel.: 82/480-800; 70/5656-126 Wr 4 \ Bols-Bomba promóció | ( „Bomba" lányokkal \ \ (132471) A wmmjmmimimimmwinmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom