Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-09 / 159. szám

2004. Július 9., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Négy csillaggal több az Unióban A kormány fokozottan figyel a balatoni turizmusra Új, négycsillagos szállodakomp­lexumot adott át Medgyessy Pé­ter Siófokon. A Balaton régió legnagyobb beruházása 3,8 mil­liárd forintba került, s ebből 885 milliót tett ki a központi és regi­onális támogatás. Siófok A miniszterelnök azt mondta, hogy a Balaton nem szezonális, hanem folyamatos odafigyelést kíván. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt Tihanyban tar­tották a kormányülést, s e hét keddjén újra áttekintették a mi­niszterek a Balaton ügyeit. Mint mondta: azt tapasztalja, hogy minden szempontból emelkedik a színvonal. Siófok újabb négycsillagos szállodával gazdagodott. A Hotel Azúr szállodakomplexum a vá­rosközponthoz közel, közvetlen vízparton, egy hathektáros ős­parkban található. A koncepciótervek már 1999- ben elkészültek, az átalakítási munkák pedig 2002-ben kez­dődtek. A részben állami és regi­onális támogatással megvaló­suló, mintegy 3,8 milliárdos be­ruházás befejeztével az egykor kétcsillagos ház minden elemé­ben megújult; mediterrán stílus­ban alakították ki a 204 szobát. A létesítmény - s ez kifejezetten fontos a Balaton régióban - kivá­lóan alkalmas nagy létszámú konferenciák lebonyolítására is. Családokat is vár az új hotel a Balatonnál. Medgyessy Péter miniszterelnök a szállodaturizmus kilátásairól tárgyalt vendéglátóival FOTÓK: SOMOGYI HÍRLAP/GÁTI KORNÉL A vezeték nélküli számítógép- rendszer használatával a vendé­gek a szálloda bármely részén, vagy akár a vízparton is inter- nezhetnek.- A Balaton mérhetően felzár­kózik az európai uniós követel­ményekhez, korábban három- csillagos szállodából is kevés volt - mondta Medgyessy Péter. - A kormány tesz annak érdekében, hogy a Balaton minél vonzóbbá váljon; így például továbbépítjük az M7-es autópályát Zamárdi és az országhatár között, rövidesen körbeéri majd a kerékpárút a ta­vat, s arra törekszünk, hogy vas­útállomásokon peron alatti átjá­rón át is meg lehessen közelíteni a vonatokat. czene attila Magas kategóriájú remények Az áprilisi adatok szerint növekszik a balatoni négycsillagos házak és gyógy­szállók forgalma. Örvendetes, hogy egyre több belföldi turista veszi igény­be e kategóriák szolgáltatásait. A bel­földi vendégek száma 25 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 30 százalékkal nőtt az elmúlt esztendő hasonló ada­taihoz képest. Ugyanez a gyógyszálló esetében 34, illetve 39 százalékos nö­vekedést mutat 2003 áprilisához viszo­nyítva. Az élénküléshez nagy mérték­ben hozzájárul a magasabb kategóriá­jú szállodákban egyre nagyobb szám­ban, tanácskozási vagy konferencia jel­leggel szervezett céges rendezvények aránya. Pál Béla, a Gazdasági és Közlekedé­si Minisztérium turizmusért felelős po­litikai államtitkára az Europress kérdé­sére azt is elmondta, hogy a panziók valóban kedveltebbek a belföldi turis­ták körében, míg a külföldiek a maga­sabb komfortfokozatú szálláshelyeket, sokan a luxusvillákat keresik, de új tendenciaként említésre méltó a lakó­buszok megjelenése is. Ez arra utal, hogy a hagyományos kempingezés - lega-lábbis Nyugat-Európában - veszí­teni látszik vonzerejéből. A la­kóbuszos turisták nem feltét­lenül veszik igénybe egy-egy kemping infrastruktúráját, számukra „elegendő” alap­szolgáltatás egy beállóhely szennyvíz- és villanycsatla­kozással. Három-öt éven belül a Ba­laton arculata kedvező mó­don fog megváltozni az elmúlt évek­ben megkezdődött fejlesztéseknek kö­szönhetően. A részben már átadott, il­letve jelenleg is építés alatt álló magas kategóriájú wellness szállodák, konfe­rencia-helyszínek, vitorlás kikötők, golf- pályák meghatározó kínálati ele­mei lesznek az elkövetkező évek bala­toni turisztikai kínálatának.-Ez a tendencia együtt jár-e a külföl­di turisták számának növekedésével?- A nemzetközi turisztikai piac számos vonatkozásban átstrukturá­lódni látszik. A számunkra igen fon­tos német küldőpiacon éppen a nagy túraszervezők vannak komoly vál­ságban, hiszen a fapados járatok és az internetes foglalások elterjedésé­vel egyre kevesebben utaznak szerve­zetten, és a foglalások is egy­re később történnek. Erre bi­zonyos értelemben a balatoni szolgáltatóknak is fel kell ké­szülniük, míg ezen a terüle­ten az egyik legfontosabb ál­lami feladat a fapados járatok fogadási feltételeinek mielőb­bi megteremtése, így a sár­mellék repülőtér fejlesztése. A balatoni termékpalettán egyelőre alig találni üdülési klub jellegű aján­latot, holott a nyaralásnak ez a formá­ja egyre elterjedtebb a közkedvelt fo­gadó országokban.- Hogyan érinti a belföldi turizmust?- Az üdülési csekk egyre széle­sebb körű elterjedése révén nő a Ba­laton népszerűsége is, de nő a szol­gáltatások magasabb színvonalának igénye is. Sokakban egy régi, kevés­bé vonzó kép él a Balatonról, amely azonban az elmúlt években teljesen megváltozott, így nemcsak kellemes, de tartalmas nyaralást is biztosít a tó és környéke azoknak a honfitársa­inknak, akik a szabadságukat itthon töltik el. FARKAS MELINDA Közpénzek a tóra A kormány minden eddiginél nagyobb figyelmet kíván szentelni a Balatonnak. Ezért 2003 nyarán komplex cselekvési programot dolgozott ki az összes Balatont érintő kérdésre. Ennek értelmében a kormány évente napirendre tűzi a tervben foglalt feladatok végrehajtá­sát, s ha szükséges, új teendők meghatározását. A legfontosabb területeken jelenleg 50 milliárd forint ér­tékű fejlesztés zajlik, így az M7-es autópálya építésére 44 milliárd, a sármelléki repülőtér korszerűsítésére 300 millió, területfejlesztésre 2,5 milliárd forintot fordít a gazdasági és közlekedési tárca, valamint a Balaton Fejlesztési Tanács. Utóbbi tételben szerepelnek töb­bek között a mederkotrásra, a kulturális rendezvé­nyekre, a településkép javítására és a termékfejlesz­tésre fordított összegek. A program további fontos te­rületei a Balaton ökológiai állapotának védelmére és a vízminőség javítására vonatkozó intézkedési terv, vala­mint a szennyvíztisztítás és csatornázás programja, és a kerékpárút-fejlesztésre, közbiztonságra fordított ös­szegek. Idén a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszté­rium forrásaiból mintegy 2 milliárd forintot, más tárcák által kezelt forrásokból hasonló nagyságrendű össze­get szánnak a fejlesztési célokra. Megnövelte a kor­mány a Balatoni Fejlesztési Tanács állami támogatását is, így az az idén már 900 millió forinttal gazdálkodhat. Természetesen az ezzel összefüggő marketing felada­tok ellátására is biztosítunk forrásokat, hiszen létrejött a Balatoni Rendezvényiroda, és hamarosan forgalom­ba kerül a több tucat szolgáltatást kedvezményesen magába foglaló Balaton Kártya. Fiatal vezetők Budapest Nemzetközi konferenciát ren­deztek a közép-európai régió helyzetéről 44 ország több mint négyszáz fiataljának a Parla­mentben. A tanácskozás 16 és 18 év közötti, diákönkormány­zatokban tevékenykedő résztve­vőit a Fiatal Vezetők Nemzetkö­zi Konferenciája nevű, washing­toni székhelyű ifjúsági szerve­zet felhívására választották ki tanáraik. A fiatalok hasonló programon vettek részt egy hete Bécsben, vasárnap Prágába mennek. Tirts Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, a ren­dezvény házigazdája azt mond­ta: a tanácskozáson kormány- párti és ellenzéki országgyűlési képviselők ismertetik a fiatalok­kal a közép-európai rendszer- változások történetét, és szó esik nemzeti és etnikai kérdé­sekről is. ■ Állapota stabil Szeged Kielégítő az állapota annak az idős ásotthalmi férfinak, aki he­lyett tévedésből egy másik bete­get küldtek át a szegedi idegse­bészeti klinikára. Az ásotthalmi betegen elvégezték a koponya­műtétet; a beteg jelenleg nincs eszméleténél, de spontán légzé­se van. Mint ismert, szombaton leletcsere miatt egy ugyancsak nyolcvanéves kisteleki férfin hajtották végre a koponyaműté­tet a Szegedi Tudományegye­tem Szent-Györgyi Albert Or­vos- és Gyógyszerésztudomá­nyi Centrum idegsebészeti kli­nikáján. A betegcsere csak a ko­ponya felnyitása után derült ki. A kisteleki férfi azóta meghalt. Az ásott-halmi beteg családját senki nem tájékozatta hivatalo­san, az esetről az újságokból szereztek tudomás. MTI Nem lesz orosz veszély Pakson A szakember szerint az apróbb-nagyobb hibák természetesek Az elhárítást a legnagyobb biztonságban fogják végezni, nem igaz a hír, miszerint az orosz TVEL cég olyan technológiát ter­vezett a tavalyi paksi üzemzavar elhárítására, amelynek so­rán sugárveszélynek teszik ki a dolgozókat - mondja a tervek értékelésében részt vevő szakember. Paks A paksi üzemzavar felszámolásá­val megbízott TVEL cég olyan ter­veket készített, amelyekben jó néhány hibát tártak fel a magyar szakemberek - adta hírül több te­levíziós csatorna a Központi Fizi­kai Kutatóintézet Atomenergia Kutatóintézetének igazgatójára, Gadó Jánosra hivatkozva. A hiba­jegyzékben eszerint több fizikai számításnál pontatlanságok vol­tak, egyeztetési, adatkezelési problémákat tártak fel, illetve az orosz cég olyan technológia ter­veit nyújtotta be, amely alkalma­zása esetén ellenőrizhetetlen mértékű sugárterhelés érhette volna azokat a dolgozókat, akik a sérült fűtőelemek eltávolítását végzik. Lapunk megkeresésére Gadó János elmondta: az orosz TVEL által készített anyagokat január­ban kapták meg véleményezésre. Valóban találtak apróbb-nagyobb hibákat, ezt azonban a szakem­ber teljesen természetesnek tart­ja. A magyarok által felvetett hi­bákat a TVEL rövid időn belül korrigálta - mondta Gadó János. Az viszont szerinte ostobaság és teljesen alaptalan, hogy ellenőriz­hetetlen folyamatok indulhatná­nak meg az oroszok által javasolt technológia alkalmazása során, vagy az ott munkát végzőket ve­szélyes mértékű sugárterhelés ér­né. A lehető legnagyobb körülte­kintéssel, biztonságosan fogják elvégezni az elhárítást - tette hoz­zá. Mint hangsúlyozta, az orosz és magyar szakemberek azon dolgoznak, hogy nyugodt körül­mények között, senkit sem veszé­lyeztetve történjen meg a sérült fűtőelemek kiemelése. Az oroszok által készített dokumentáció véleményezése fo­lyamatban van. Azt, hogy mikor­ra készül el az engedélykérelem, még nem tudni, mint ahogy egyelőre azt sem, hogy az Orszá­gos Atomenergia Hivatal mikor engedélyezi a kettes blokk újra­indítását. VIDA TÜNDE Có?RJ\lE_R. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 247.5000 254.0000 USD 200.0000 206.5000 GBP 369.5000 379.5000 CHF 162.0000 167.0000 SKK 6.0500 6.5500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: július 8. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Ingyen tankönyv Néhány év múlva minden diák, aki erre igényt tart, ingyen jut­hat tankönyvhöz - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának tagja. Szeptembertől már a csa­ládi pótlék összegét tartalmazó fizetési jegyzék felmutatása is elegendő lesz a támogatás­hoz. EUROPRESS Drága beszerzés A Fidesz tudni szeretné, miért kerültek egymillió forintba azok a számítógépek, amelye­ket az informatikai tárca adott az óvodáknak. Az IHM közölte: a szállítás és az üzembe helye­zés, valamint az óvónők oktatá­sa is része volt a pályázaton el­nyerhető adománynak, europress Nyereségadó Támogatást kaphat a parla­mentben ősszel az árfolyam- nyereség-adó újbóli bevezetése; az MSZP mellett a Fidesz is megszavazna egy ilyen javas­latot. Az SZDSZ azonban nem támogatja sem az árfolyam- nyereség-adó bevezetését, sem a 48 százalékos adókulcsot - mőndta Kuncze Gábor párt­elnök. EUROPRESS Felmentették A miniszterelnök javaslatára a kormány felmentette Szanyi Tibort vidékpolitikai kormány­meghatalmazotti megbízatása alól. A közlemény nem tartal­maz indoklást, europress Csökkenő támogatás A fogyatékossággal élő emberek életminőségét célzó támogatá­sok értéke folyamatosan csök­ken, bizonyos formái meg is szűnnek, miközben a kormány az esélyegyenlőség fontosságát hangoztatja - állítja Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szö­vetségének elnöke, europress Tigris - kutya A Környezetvédelmi Miniszté­rium illetékesei szerint nem zárható ki, hogy egy kisebb tig­ris kószál Baranyában, de való­színűbb, az emberek nagy testű kutyával tévesztik össze a ve­szélyes ragadozót, europress Címzésoktatás Harminc év után ismét levelet címezni tanít a Magyar Posta. Naponta ugyanis 200-250 ezer levélen rossz a címzés, ál­talában az irányítószám hiány­zik. A Posta részben ezzel magyarázza, hogy napi 30-40 ezer küldemény máshova érke­zik. europress Repülőtér Zalaegerszeg önkormányzata pályázatot ír ki a város füves, sportcélú repülőterének keres­kedelmi légikikötővé fejleszté­sére. A megyeszékhely közgyű­lése tavaly ősszel fogadta el az andráshidai városrész szélén fekvő repülőtér átalakításának tervét, europress Utolsó képzés Szentkirályszabadján utolsó ki­képzési repülését hajtotta végre a Magyar Honvédség Bakony Harci Helikopter Ezrede. A har­ci és a szállító helikopterek au­gusztusban áttelepülnek Szol­nokra, a kutató-mentő szolgálat pedig Pápára, europress ____________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom