Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-08 / 158. szám

2004. Július 8., Csütörtök 15. OLDAL H I R D E T É S „Az emlékezéshez nem emlék, 40+ hanem szeretet kell. S akit szeretünk, azt soha nem ♦ feledünk." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, VOLÁK GÉZA viszi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése július 9-én, a 15 órai gyászmise után a viszi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Elfeledni Téged nem lehet soha, T Meg kell tanulni nélküled élni." I Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF volt Kaposvár, Búzavirág utcai lakos 54 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Te­metése július 12-én 13.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Kérjük a rész­vétnyilvánítás mellőzését Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjá­ra elkísérik. Gyászolja: szerető nővére és a rokonság t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem és édes­anyánk, MARTZY FERENCNÉ Cvikk Mária siófoki lakos 78 éves korában csen­desen elhunyt. Temetése július 9-én, pénteken, 15 órakor lesz a Siófok, Kele utcai temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEF volt Marcali, Katona József utcai la­kos életének 78. évében elhunyt. Te­metése 10-én, szombaton, 11 óra­kor a marcali Központi temetőben lesz. Gyászoló család Szerető Istenünk akaratában békességet találva értesítjük min­den ismerősünket hogy kislányunk PARÓCZI BOGLÁRKA 2 és fél hónapos korában az Úrhoz költözött. Búcsúztatása július 9-én, 17 órakor lesz Bodrogon a felsőbűi temetőben. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ 8 BÖHÖNYÉN a szőlőhegyen a főúthoz kö­zel 4700 nm-es terület, pince, szőlő, akácos rét eladó. 30/331-2828.------------ *125380* KA POSVÁRON a József A. u. 9. szám alatt épü­lő társasházban lakások és a mélygarázsban kocsi beállók eladók. Teljeskörű hitel, Szoc.pol. és Áfa ügyintézés. 06-70/381-5354.------------------------------—--------------------------------------126577­KA POSVÁR 48-as Ifjúsági u. III. em-i 1,5 szo­bás tégla-gázos lakás eladó 20/9629-539----------- *128045* KA POSVÁRON a Berzsenyi u.-ban 68 m2-es, 2,5 szobás, erkélyes, egyedi gázos, 1. emele­ti, tégla lakás felújítva, garázzsal eladó. Tel.: 82/432-658,17 óra után.-----------------------------------------------------------------------• 130500* KA POSVÁR, Petőfi u-ban jó állapotú, 30 m!-es garzon eladó. 06-30/335-4002.-----------------------------------------------------------------------*131765* * BÉLATELEPEN a fonyódi hegy oldalában, 100 m2-es összközműves lakóház 160 n-öl telken sürgősen eladó. Irányár: 19,5 M Ft. Tel. 06-30/202-4569.-----------------------------------------------•--------------------*131796* KA POSVÁRON 71 m2, 3 szobás, erkélyes, üres lakás a Kinizsi Itp-n eladó. Tel.: 30/403- 8773. Irányár: 7,95 M Ft.------:-----------------------------------------------------------------*132207* BALAT ONFENWESEN, Fenyves u. 49. alatt 565 m!-es telek 28 m2-es faházzal eladó. Ár: 3,8 M Ft. Tel.: 70/217-3471.------------------------------------------------------------------------*132331* CSURGÓN 1,5 ha területen, volt sajtüzem EL­ADÓ! 16 MFt+ÁFA Tel.: 30/9913-547.------------------------------------------------------------------------*132424* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4904.------------------------------------- * 8 * *132153* GIG E Község Önkormányzatának Képviselő­testülete eladásra meghirdeti a Gige külterü­letén (079 hrsz.) a szőlőhegy szomszédságá­ban lévő volt szeszfőzde épületeiét. Irányár: 600 E ft. Érdeklődni munkaidőben 8-16 óráig a 82/721-321 telefonszámon, illetve a 06- 30/396-9685 telefonszámon.------------------------------------------------------------------------*132590* a E LADÓ szőlő terméssel is, pince, hordók, teljes felszerelés. Somogyvár, 85/340-487.^ FONYÓDON a Nap utcában 1190 m2 beépít­hető telek eladó. Tel.: 06-30-569-5653.------------------------------------------------------------------------*132644* TELEK marcali központjában, Orgona u.-ban eladó, építési engedéllyel 6,5 M Ft 1400 m2. Tel.: 06-70-943-6237.-----------------------;-----------------.-----------------------------*132658* a T 0P0NÁR0N családi ház csendes helyen eladó. 30/473-3071.------------------------------------------------------------------------*132667* TÖRÖCSKEI kertbarátoknál telek ingyen bérbe adó vagy eladó. Tel.: 30/9293-991.------------—--------------------------------------------------------*132685* S0M 0GYJÁD, Gárdonyi G. u. 14. sz. alatt össz­komfortos családi ház eladó. 82/489-126.-----------------------------------------------------------------------*132687* NAGY BERKIBEN 2 generációs, padlástér- beépítéses, egyedi tervezésű, gáz kp-i fütéses családi ház 1500 m2 telken eladó. Ár: 15 MFt. 30/212-8481-----------------------------------------------------------------------*132694* KA POSVÁR, Iszák utcában 1,5 szobás házrész eladó. Tel.: 20/594-7256, 20/374-5608.----------------------------------------------------------------------* 132700* KA POSVÁRTÓL 17 km-re lakóház szép helyen eladó. 30/631-4183.----------------------------------------------------------------------*132710* KA POSVÁR, Arany J. közben téglaépületben, 3. em-i, egyedi gázfűtéses, 54 m2-es, 2,5 szo­bás lakás azonnali beköltözéssel eladó. Irány­ár: 9 M Ft. 30/408-2356,82/434-573------------------------------------------------------------------------*132720* KAP0SFÜREDEN kertes sorházban 3 szoba+nagy nappalis, amerikai konyhás, szu- terénos, 2 garázsos ház eladó. 30/2378-205.-----------------------------------------------------------------------• 132752* KA POSVÁR, ÉNY-I városrészben azonnal be­költözhető családi ház eladó. 20/331-4455.------------------------------------------------------------------------*132776* SIÓFOK-KILITIN kö zművesített építési telek el­adó. Tel.: 06-30-227-2929.-----------------------------------------------------------------------*132778* S K APOSVÁRON, Berzsenyi u.-ban 54 m2- es tégla, gázos lakás eladó. 30/275-7124.-------- -132861* BA LATONSZÁRSZÓN vízparti őrzött üdülőpark­ban társasházi lakások és építési telkek el­adók. 30/504-0416.------------------------------------------------------------------------*132879* 200 m2-es, kúria jellegű családi ház 0,5 ha te­rülettel Jákóban eladó, lár: 9,7 M Ft. 06- 30/6811-425.-----------------------------------------------------------------------*132888* KA POSVÁR központjában 3 helyiségből álló, 55 m2-es ossz alapterületű iroda eladó. Tel.: 30/3367-696.-----------------------------------------------------------------------*132911* KA POSVÁRTÓL 10 km-re 1000 m2-es szarvas- marha istálló komplett belső technológiával, jó infrastruktúrával eladó vagy tartásra bérbe adó. Tel.: 30/3367-696.----------------------------------------------------------------------*132911* KA POSVÁRON 2,5 szobás, I. em-i panel, maxi­málisan felújított lakás, csendes környezet­ben eladó. 70/577-2627.------ *132924* 1, 5 - 2 szobás erkélyes lakást keresek II. eme­letig Kaposváron. 30/214-0797.-----5—L--------------------------------------------------------*132930* S B UDAPESTEN a 12. kerületben teljesen felújított, igényes, fiatalos lakás, 30 m2 + ga­léria, beépített fenyő konyhával, cirkó fűtéssel eladó. 20/511-9796.-------- *132935* KA POSVÁRON új családi ház eladó, üzletnek, irodának, stb. 90% készültségi fokban, iker­telken 215 m2, Bláthy és az Eger utcára nyílik. Tel.: 06-30/956-3113.------------------------------------------------------------------------*132950* KAPOSVÁRON, a kórházzal szemben 2,5 szo­bás III. em-i tégla, egyedi gázfűtéses lakás el­adó. 20/5887-464.-----------------------------------------------------------------------*132952* __________JÁRMŰ__________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.------------------------------------------------------------------------*118423* OLAJCSERE INGYEN! 82/526-826. Kaposvár, Ond V. u. 1. (Inkubá­torházi------------------------------------------------------------------------*125371* r *é Bendix indítómotor generátor szerviz Alkatrész forglamazás, javítás. Digitális kilométerórák beállítása, beszabályozása, javítása. Nagyakanizsa Tel.: 06-93/320-989; 06-30-9940-888, www.kilometerora.hu AUTÓÜVEGSZAKÜZLET Kaposvár, Semmelweis u. 14. VW Szalon mel­lett. 82/526-060.------------------------------------------------------------------------*130434* 8 LADA 2105 1994-es, vonóhoroggal el­adó. Zamárdi. Tel.: 84/348-220. —-------------------------------------------------------------------*132511* SÜRGŐSEN eladó kétéves újszerű állapotban Suzuki Sedan GLX 1300-as 480 ezer Ft+hitelvállalás. Tel.: 85/322-377, 20-580- 8126.-------------------- *132918* a F ORD Focus Trend 1999. IV. havi, 1.4- es, 16V, szervizkönyv, sötétkék metál, 70 E km-rel 1,75 M Ft-ért eladó. 06-20/488- 2228.------------------------------------------------------------------------*132946* ÁLLÁST KÍNÁL TÁVMUNKA nyolcvanezerért! SMS-ben közölje címét, tájékoztatom levélben! 20-482-4146.---------------------------------------------------------------------*130306* RE HABILITÁCIÓS cég keres 1-1 fő megválto­zott munkaképességű alkalmazottat takarítói és udvari munkás munkakörbe Siófok- Szabadisóstón. Tel.: 06-30/565-9925.-----------------------------------------------------------------------*132857* 52 FOGYNI vágyót keresek most! 20/468- 7506-----------------*-----------------------------------------------------*132696* MISKOLCI székhelyű építőipari Rt keres az M7-es autópálya építésénél történő munkavégzésre betonacél szerelésben jártas művezetőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: 46-414-575-ös te­lefonszámon 8-16 óra között. *132535* Magyarország egyik meghatározó nyí­lászáró gyártója keres műanyag nyílás­záró rendszereinek értékesítésére - lehetőleg- bejáratott üzlettel rendelke­ző partnereket. Partnereink részére rö­vid gyártási határidőket és kiemelt juta­lékot biztosítunk. Érdeklődni lehet munkaidőben: 06-1-224-7280, 06-1- 224-7281. *132136* ÁCS, tetőfedő, bádogos vállalkozások jelent­kezését várjuk. Pályázati anyag átvehető az Etalon Kft Császárréti telephelyén. 82/511- 365.------------------------------------------------------------------------*132549* Fonyódi székhelyű kft. keres gazdasági­pénzügyi vezetőt felsőfokú végzettség­gel és gyakorlattal. Tel.: 85/362-222, vagy 85/561-950. *132642* ÁCS, tetőfedőt felveszek. 20/806-8933.--------;----------;--------------------------------------------------*132679* KÖ ZÉPFOKÚ végzettségű személyeket kere­sünk másodállásban Siófok környékéről. Kez­dőkereset: 192 000 Ft 06-70-454-6262.-----------------------------------------------------------------------*132760* KA POSVÁRI gyorsétterembe felveszünk éves állásra megbízható, szakmáját szerető, fiatal szakácsot. 30/227-1300---------------------------------------------------------,-------------*132785* FON YÓDI ABC-be, kávézóba fiatal női munka­erőt felveszünk. 85/363-602, 30/227-1805.----------------------------------------------------------------------• 132786* EG ÉSZSÉGVÉDELEM területére kiemelkedő jö­vedelemmel munkatársat keresek. 30/3368- 345.---------------------------------------------------------------*192801* MINDENNAPI embereknek, nem mindennapi jövedelem! 06-20/392-2560.--------------------------------- *132801* PÉ KET, gk. vezetőt mozgó ABC-re felveszek. Tel.: 30/484-9219.-----------------------------------------------------------------------• 132825* ÖN MUN KÁT én munkatársat keresek. 20/246-7424. —-------------------------------------------------------------------*132827* PÉKEKET felveszek Kerekibe, szállás ingyenes, tel.: 06-30/3366-254.---------------------------------------:-------------—------- ‘132899* ZÖ LDKÁRTYÁS klímaszerelőt felveszünk. Tel.: 06-30/273-2566 vagy 06-30/417-8598.-------------------------------------—-------------------------------*132912* DUNÁ NTÚLON piacvezető oktatási cég kapos­vári irodája jó megjelenésű, határozott mun­katársat keres. Feladat: Az oktatásaink iránt érdeklődők személyes tájékoztatása. Kíná­lunk rugalmas munkaidőt, kiemelt bérezést, szakmai képzést. Érdeklődni: 82/413-040.--------------------------..-------------------------------------------*132938* LA KATOSOKAT-HEGESZTÖKET kiemelt bérezés­sel felveszünk. 30/9598-957.------------------------------------------------------------------------*132939* NAGYBERKI Teke Vendéglőhöz éjjeliőrt felve­szünk. Környékbeliek előnyben. 30/9598- 957.------------------------------------------------------------------------*132939* KŐMŰVESEKET és segédmunkásokat felve­szek. Tel.: 06-30/956-3113.------------------------------------------------------------------------*132948* KONTÉNERES autóra tehergépkocsi vezetőt felveszünk. 82/377-633, 30/9272-928.---------------------------------------------------------------------*132966* 6 ÓRÁS telemarketinges feladatra lelkes, nyi­tott, dinamikus jelölteket várunk. Országos Pályázati Tanácsadó Iroda. 06-70/451-9367.-------- ---------- ------------- -----------*132975* OK TATÁS OKLEVELET adó masszázs tanfolyam indul jú­lius 12-én Kaposváron. 70/501-7867.----------------------------------------------------------------------*131218* S IN TENZÍV gépíró tanfolyamok. 20/370- 2087.-----------------------------------------------------------------------*131338* LI TE NYÁRI DIÁKTANFOLYAM NÉMET kezdő tanfolyam indul július 13-án, középhaladó aug. 9. kf. vizsgára felkészítő júl. 26., aug. 7. ANGOL kezdő indul júl. 12., hala­dó júl. 5., 21. kf. nyelvvizsgára felkészítő júl. 26. aug. 11. -30% SZJA. Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920. OKÉV: 03-0123-03. Falvai és Társa Kft.------------------------------------------------------------------------*132472* ANGOL, NÉMET GYEREKEKNEK 7-11 éveseknek nyelvtanfolyam júl. 12-31-ig. LITE Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920. OKÉV: 03-0123-03. Falvai és Társai Kft.--------------------:--------------------------------------------------*132472* NÉ MET-FRANCIA középfokú előkészítő a Ko­pernikusz Nyelviskolában. Telefon: 20/9177- 842.------------------------------------------------------------------------♦132725* INTENZÍV ESZPERANTÓ képzés indul folyamatosan az Ezópus Tanodá­nál (AL-0196) 82/429-246.-------1---------------------------------------------------------------• 132752* ANGOL tanítás, pótvizsgára felkészítés. Telefon: 30/298-0355.-----------;--------:--------------------------------------------------*132759* SZ EMÉLY- és vagyonőr tanfolyam indul Kapos­váron, taszári munkalehetőséggel. Érdeklőd­ni: munkanapokon 13 és 17 óra között sze­mélyesen Döbrönte Security Bt. Kaposvár, Rákóczi tér 12-12/a. (Somogyterv irodaház, III. emelet) vagy telefonon egész nap a 06- 30/432-8800 számon lehet.----------------------------------------------------------------------* 133006* SZ OLGÁLTATÁS GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybéle­lés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. Telefon: 82/321-517.------------------------------------------------------------------------*119537* HYPOXITRAINER narancsbőr és zsírpárnák ellen. Szauna és pezsgőfürdő. Wellness Oázis Kaposvár, Achim A. u. 12-16. az udvarban 30-236-8215.------------------------------------------------------------------------*123891* MÉRETES SZABÓSÁG Kaposvár, Kossuth L. u. 8. Telefon: 82-422- 932.------------------------------------------------------------------------*123891* REDŐNY AKCIÓ 30-70%! Redőny, reluxa, szalagfüggöny,- napellenző. Nyugdíjasoknak +12%! 82/413-384, 85/450-396, 30/620-8258.------------------------------------------------------------------------• 125843* VILLANYSZERELÉSI munkát vállalunk referen­ciákkal. Telefon: 30/277-1305. —-------------------------------------------------------------------*132552* BÁDOGOS munkákat vállalok. Telefon: 30/522-1364.-----------------------------------------------------------------------* 132676* KL ÍMA! A legnagyobb választékban! Rpont bemutató- terem Kaposvár, Damjanich u. 4. 82/311- 000----------------------------------------------------------------------*132922* ÁR OKÁSÓS minirakodóval munkát vállalnék Kaposvár és környékén. Telefon: 06-30/245- 6811.------------------------------------------------------------------------*132959* VEGYES LAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ szárított anyagból folyamatosan kapható. Al- fa-Tóth Kft Kaposvár, Szent L. u. 5., 82/419- 819.------------------------------------------------------------------------*121722* SÓDER 3100 Ft/m3. 82/412-942.-----------------------------------------------------------------------• 131710* KAMIONNAL könnyen megközelíthető, ipari árammal ellátott, targoncával bejárható kb. 500 m2-es ipari csarnokot vagy műhelyet bé­relnék hosszú távra. Tel.: 06-30-377-5232 Balogh.------------------------------------------------------------------------*132612* JÚLIUS 6-TÓL 50%-OS NYÁRI AKClá a Quelle kaposvári üzletében. Kvár., Somssich P. u. 4.------------------------------------------------------------------------• 132808* EDZÖTERMI berendezések üzemeltetéséhez helyiséggel rendelkező partnert keresek. 30/284-4466.------------------------------------------------------------------------*132824* VÁLLALJUK idősek ápolását gondozását csalá­dias környezetben a Balatonnál szobák apart­manok leköthetők: 30-630-9890.------------------------------------------------------------------------*132914* SÓDE R 3100 Ft/m3.82/412-942.-----------—---------------------------------------------------------*132949* BI LIÁRDASZTAL eladó. 82/315-218 -14 órától------------- *132993* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON bútorozott, felszerelt lakás hosszú távra, azonnali költözéssel kiadó. Tel.: 30/569-8610.------------------------------------------------------------------------*132716* TÁRSKERESÉS JELENTKEZZEN a Balaton legjobb társkereső klubjába. CronosTel.: 06-30/332-5073.------------------------------------------------------------------------*125155* SIKER, korrekt párkeresés Kaposváron! Tel.: 06-30-419-5893.------------------------------------------------------------------------*130186* S A LEGKORSZERŰBB személyiség közpon­tú társkereső. Kérésre felkeresem Önt 30/9945-968------------------------------------------------------------------------*132478* SZABADIDÓ partnert keresek. 06-30/585- 0865------------------------------------------------------------------------*132566* KAPOSVÁRON partnerközvetítés. 30/600-1039. *i 32810* __________ÁLLAT__________ a SZ OPÓS borjak eladók. 82/385-449 es­te.------------------------------------------------------------------------•132750* a FIATAL tojótyúkok 350 Ft/db áron kap­hatók naponta 7-16 óráig a nagyrécsei major­ban. (Zala megye) Telefon: 06-30/3399-960. — *132849* ÁLLATELEDEL bolt Kaposvár, Béke u., pavilon­sor.------------------------------------------------------------------------*132853* ROTTWEILLER 7 éves szülőpár kutyáimat el­ajándékoznám. 30/214-0797.----------------------------------------------------------------------*132930* LO VAGLÁS, lótartás Kaposvártól 4 km-re kelle­mes környezetben. Telefon: 06-70/318-5316.--------------------------------------------------- *132944* ELADÓ 4 db 12 hetes malac. Tel.: 82/414-668.------------------------------------------------------------------------• 132958* ÁLLÁST KERES ORSZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselő­ket keres átképzéssel! Telefon: 06-1-210- 4673.----------------------------------------------------------------------*132481* FŰ KASZÁLÁST, parlagfű irtást, bozótírást, cse­meteápolást vállalok 6 Ft/m2-től. Tel: 16 óra után 20/560-3502-----------------------------------------------------------------------• 132768* 20 ÉVES agilis lány ügyintéző-titkári végzettséggel, alapfokú német nyelv­tudással elhelyezkedne Balatonlelle vonzás körzetében. Tel.: 06-70-363- 1859. *132909* BUSZSOFŐR keres munkát. Telefon 20/9862-709.-----------------------------------------------------------------------*132917 ÉR ETTSÉGIZETT diáklány munkát keres, lehe tőleg Kaposváron. Telefon: 82/425-631,06 20/596-1146.-----------------------------------------------------------------------• 132921 KAP OSVÁRON bejárónői állást vállalok Telefon: 06-20/396-8408.------------------------------------------------------------------------• 132927 APRÓ-CSEPRŐ BONTOTT tégla, faanyag, cserép olcsón eladó kaposvár Kórház területén. 20/3344-605----------------------------------------------------------------------*132764* BO NTÁSI anyag eladó: nagyméretű tégla 10 Ft/db (Babócsa) 06-30-232-9515.----------------------------------------------------------------------*132872* GÁ ZTŰZHELY 4 lángos panorámás, 1201 Lehel hűtőszekrény eladó. Kaposvár 82/319-035.--------------------------------------------------------------------—*132961* GÉPEK FŰKASZA Akció! Felét befizeti, elviheti, a töb­bit októberben. Tel.: 06-92/377-107.------------------------------------------------------------------------*132430* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON, Honvéd utcai edzőcsarnok mö­götti garázssoron végleges felépítményű ga­rázs eladó. Tel.: 06-30/277-3992.-----------------------------------------------------------------------*130859* ME ZŐGAZDASÁG 1 DB DEUTZ Fahr kombájn M 1202 fül­ke nélküli, 160 LE napi 8 hektáros tel­jesítménnyel, jó állapotban eladó. 1 db 1933 MB 1987-es évjáratú nyerges vontató billencsre átalakítható, jó álla­potban eladó. Érdeklődni: 30/9395- 040 telefonon. *132273* AKÁC tűzifát veszek nagytételbe tőmellől égész évben. Tel.: 06-30-4112-215. ——-------------------------------------------------------*132537* SZ ÁLLÍTÓSZALAG vastagponyvás gabona, ku­korica, burgonya rakodására alkalmas, eladó, lár: 300 e Ft. 30/640-7225.-----------------------------------------------------------------------*132722* KA JSZI vásár Viszpusztán termelői áron min­den nap 8-18 óráig. Tel.: 06-30-385-6357.---------------------------------—-----------------------------------*132979* DIÓT veszek. Tel.: 06-30-232-7222.-----------------------------------------------------------------------*132986* ADÁSVÉTEL SZÉN akció! 1.850 Ft/q-tól. 06/30/320- 6554--------------:--------------------------------------------------------*132774* PÉ NZPIAC MINDEN típusú forint és devizahitelek teljes körű, gyors, korrekt ügyintézése. 82/526- 560, 30/389-2780.-----------------------------------------1---------------:--------------*132945* RE NDEZVÉNY PÉNTEKEN Gyékényesen a Zöld Sasba - Gold bál! Sztárvendég: Matyi és a Hegedűs.------ ------- *132977* UT AZÁS CSOKONYAVISONTÁN nyaraló kiadó 82/412- 452.-------------------------:-----:---------------------------------------*132969* VÁ LLALKOZÁS PALATETŐ-FELÚJÍTÁS zsindelytekercs-ragasz- tás lapos tetők szigetelése 06-20/9318-900.------------:---------------------------------------1-------*132377* RÉ GISÉG ÜZEMKÉPES régi Csepel varrógép, stb. eladó. 30/214-0797.-----------------------------------------------------------------------*132932* ÜZ LETHELYISÉG CSURGÓ központi helyén 1100 m2 területen 80 m2 üzlet (lakható), utcafronton beépíthe­tő, áron alul eladó. 30/9561-742.----------------------------i------------------------------------------*132555* KA POSVÁR, Ady E. u. 17. sz. alatt üzlet bérleti joga eladó. Tel.: 06-30/956-3113.-----------------------------------------------------------------------*132950* KI ADÓ c : > SIÓFOK központjában KIADÓ ÜZLETHELYISÉGET (50-100 m2) keresünk, szeptemberi költözéssel! Telefon: 30/9551-561. ^____________________________________________(132201^ JIHCZ-K Mfl ­SEGÍTSÉGÉVE iHHHBBÍ 06 90 230-473 KOS 06-90-230-461 MÉRLEG 06-90-236467 BIKA 06-90-230-462 SKORPIÓ 06-90-230*468 IKREK 06-90-230-463 NYILAS 06*230-469 RÁK 06-90-230464 BAK 06-90-230470 OROSZLÁN 06-90-230-465 VÍZÖNTŐ 06-90-230-471 SZŰZ 06-90-230*466 HALAK 06-90-230472 t „Álmodtunk egy öregkort, szépet A kegyetlen betegség mindent ősz- szetépett." Fájdalommal tudatjuk, hogy DANCS LAJOS somogyszili lakos 76. életévében csendesen elhunyt Temetése július 9-én, pénteken, a szentmisét köve­tően 9.30 órakor lesz a somogyszili temetőben. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik utolsó útjá­ra elkísérik. Gyászoló család Kedves ismerőseinkkel tudatjuk, hogy nagymamám, dédikénk, anyó­som, SÁNDORJÓZSEFNÉ Sóstai Ilona 96. évében csendesen elhunyt. Te­metése július 9-én, a 8 órai szentmi­se után a somogyvári temetőben lesz. Emlékét szívünkben őrizzük. Sándor család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik ÖZV. FILIPOVICS PÁLNÉT utolsó útjára elkísérték és gyászunk­ban osztoztak. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KESZTYŰS JÓZSEFNÉ lengyeltóti lakos, életének 81. évében elhunyt Temetése július 10-én, a 10 órai gyászmisét követően a lengyeltóti újtelepi temetőben lesz. Gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom