Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-01 / 152. szám
2004. Július 1., Csütörtök EGYHÁZA K ÉLETE 13. OLDAL Ha szellemi törésvonalakról van szó, az egyházak világánál töredezettebbet aligha fedezhetnénk fel a történelem folyamában. E gondolat igazságát tapasztalhatja meg a turista - akár katolikus, akár protestáns aki londoni utazása elmaradhatatlan programjaként elmegy a Szent Pál-katedrálisba. Ha nemcsak nyitott szemmel, nyitott lélekkel is járja be Európa ötödik legnagyobb templomát, különös, olykor meghökkentő benyomásokat, mintegy mozaikkockákat gyűjthet egy számunkra furcsa, ellentmondásokkal teli egyház életéről. Az egyházról, amely egy király - VIII. Henrik - dacos indulatából született, amikor a római pápa nem hagyta jóvá a válását, s így meggátolta, hogy hitvesévé tegye az imádott (majd kivégzett) Boleyn Annát, akitől utódot remélt. Az egyházról, amelynek feje - az 1539- es kinyilatkoztatás szerint - a mai napig a királynő, ám amelyik egyre inkább függetlenedni szeretne az államtól. Az egyházról, amely alkotmányában és rítusaiban lényegében katolikus, miközben a tanításaiban protestáns. Az egyházról, amelyiknek két éve megválasztott, öt nyelven beszélő, teológus tudós, prímás érseke nemcsak a nők pappá szentelését helyesli, hanem püspökké választásuk lehetőségét is fontolgatja. Közben kiáll „meleg” püspökei mellett a hívők többségének nem tetszése ellenére. Ez a világban mintegy 70 millió hívet számláló Anglikán Egyház. A székesegyházba a belépődíj 7 font. Borsos ár, ám így is van olyan nap, amikor 8 ezer látogató sétál végig a főhajón, bolyong a föld alatti kriptában vagy tüdejét nem kímélve 530 lépcsőn mászik föl a kupola 280 láb magas aranygalériájára. (A csúcs még 100 lábnyira van.) Aki déli fél egykor érkezik, azt az elegáns teremőrök udvariasan megkérik, hogy az istentisztelet idejére kerülje el a kupola alatti templomteret. Naponta, négyszer hordják be ide a székeket, ahol többnyire 40-50, zömmel idősebb hívő vesz részt a szertartáson. A déli alkalmon egy fehér, virágos szegélyű palládiumot viselő középkorú hölgy, Helen W. Parker tiszteletes hirdeti az igét. A prédikáció rövid, annál gazdagabbak a liturgiái elemek, az ének és az imádság. Az istentisztelet végén a lelkésznő személyesen köszön el a hívektől.- Nem zavaró, hogy a szertartás közben kívülállók százai “leskelődnek”, igaz, tisztes távolból?- Én inkább örülök és büszke vagyok, hogy székesegyházunk ilyen sok vendéget vonz - mondta Helen W. Parker tiszteletes. - Korántsem csak azért, mert a befolyó pénz szükséges a nagyarányú restaurálásához. Mai formájában a templom jövőre lesz 300 éves, s az évfordulóra szeretnénk befejezni a sok millió fontba kerülő felújítást. Még fontosabbnak tartom azonban, hogy az itt szerzett benyomások alapján néhány látogató később talán az istentiszteleteinkre is eljön. Sajnos, a britek zöme egyáltalán nem él aktív hitéletet, ritkán jár templomba, s a vallást csak az idősebb generáció tartja fontosnak. A nagy-britanniai egyház - anyakönyvi értelemben - 23 millió tagja közül csak mintegy 900 ezer él hitéletet. Az újszülötteknek már csak egyötödét keresztelik meg az anglikán egyház szertartása szerint.- Hogyan próbálnak kitömi ebből a defenzívából? Megállíthaló-e a közösség fogyása?- Talán csak lassítható, ám ehhez is alkalmazkodnunk kell a változó világhoz. Egyházunk vezetése reformokat fontolgat, bár ennek még csak apróbb megnyilvánulásai vannak. Egy nemrég közreadott munkadokumentum szerint már nemcsak a templomokban, hanem kastélyokban, szállodákban, sőt'a szabad téren is lehet egyházi esküvőt tartani. Erre van igény, s tanácsos kielégítenünk, mert az elmúlt tíz évben felére esett vissza az egyházi esküvők száma. Hallani arról is, hogy az egyház elnézőbb lesz a korábban már elváltak templomi esketésével kapcsolatban. Ennek sajátos belpolitikai jelentősége is lehet, hiszen így elhárulna az akadály Károly walesi herceg és kedvese, Camilla Parker Bowles egybekelése elől.- Úgy tudom, az esetleges reformok sarkalatos pontja az egyház állami jellegének megszüntetése, s ezt az új canterbwryi érsek, Rowan Williams is szorgalmazza.- Ez nem könnyű kérdés, hiszen ha az államfő az egyház feje, akkor a kettő nem válhat szét. Püspökeink valamennyien a felsőház tagjai... Az új érsekprímást a Tony Blair által előterjesztett jelöltek közül II. Erzsébet királynő választotta ki. Másfelől viszont tény, hogy egy közvélemény-kutatás szerint minden második, anglikánnak keresztelt brit polgár függetleníteni szeretné az egyházat az államtól. S az is, hogy Skóciában 1690-ben, Írországban 1876-ban, Walesben pedig 1920-ban választották szét az egyházat az államtól. Figyelemre méltó lehet, hogy Rowan Williams a történelem során az első walesi érsek, akit az anglikán egyház fejévé választottak.- Az előző kérdést nehéznek ítélte, pedig ez talán még nehezebb: katolikus vagy protestáns-e valójában az anglikán egyház?- Egyik sem. Ám azt is bizonyítani lehetne, hogy mindkettő. VIII. Henriknek például esze ágában sem volt támogatni a reformációt, ő csak válni, illetve újra nősülni akart. Megtagadta a pápa fen- sőbbségét, ám az egyház szervezete és tanítása lényegében egész életében katolikus maradt. A kálvinista tanokra épült hitújítást a kilencévesen trónra került VI. Ed- ward nevében Thomas Cranmer canterburyi érsek vezette be. Végül is I. Erzsébet királynő hozza létre valóban a reformációt: maradjon katolikus, de mégse legyen római. Az 1549-ben kiadott Book Common Prayer (Közös imádságok könyve) angol nyelvű liturgiát és két szín alatti áldozást írt elő, s az úrvacsorával és predesztinációval kapcsolatban is kálvinista alapokon állt. Az anglikánok ugyanakkor nem utasították el az apostoli utódlás elvét, vagyis ragaszkodtak ahhoz, hogy püspökeiket érvényesen fölszentelt püspökök szenteljék föl. A liturgiánk katolikus jellegű, ugyanakkor elvetjük a tisztítótűz létét, a szentek tiszteletét és a pápa primátusát. Tudni kell azt is, hogy az anglikán egyházon belül két fő irányzat alakult ki. Az úgynevezett magas egyház (High Church), amelyik például szertartásaiban közelít a katolikusokhoz és az alacsony egyház (Low Church), amelyik markánsabban protestáns. Az egyház jövője szempontjából is fontos e máig létező megosztottság feloldása. Amúgy Williams érsek a High Church híve, ami azt jelzi, hogy a katolicizmushoz közelebb álló irányzat is igen távol vari a mai katolikus egyház tanításától. Ennek ellenére II. János Pál tavaly nagy tisztelettel fogadta Williams érseket, s mindketten egyetértettek abban, hogy a párbeszélnek az evangéliumra és a közös ősi hagyományra kell épülnie. A pápa egy mellkeresztet adományozott az érseknek, s ő ezt az üzenetet jól értette: közös feladatunk Krisztus keresztjének hordozása a világban, bíró ferenc Feltámadt a székesegyház A kereszténység kezdeteitől itt állt katedrálist elpusztította az 1666-os nagy londoni tűzvész. Összesen 89 templom égett le a városban, közülük ötvenet építettek újjá Anna királynő rendeletére. Harminc épület, köztük a Szent Pál-katedrális helyreállítását a neves matematikusból és csillagászból lett építész, Christopher Wrent kapta feladatul. A 31 méteres kupolaátmérőjü templom déli kapuíve fölött, a lángokból kiemelkedő főnixmadár alatt a Resurgam (Feltámadok) szó olvasható. Történt pedig, hogy amikor 1675-ben elkezdődött az építkezés, Wren arra kérte az egyik munkást, hozzon valahonnan egy követ, hogy megjelölhessék az épület mértani középpontját. A segéd hozott is egy egész talicskával, s alighanem a régi katedrális sírkövei közül került a rakomány közé az a töredék, amin ez a felirat állt. Wrennek volt érzéke a szimbólumok iránt, Így a követ a kapu fölötti falrészbe építette be. Canterbury új érseke Isten irányítását követem, amikor új kihívásnak próbálok megfelelni. Az alkalmatlanság, meg nem felelés, de egyben a remény, öröm és lelkesedés érzésével tekintek feladataim elé. Ezekkel a szavakkal vette át tavaly az anglikán egyház irányítói tisztét, a canterburyi érseki címet Rowan Williams, aki 52 évével kétszáz esztendeje a legfiatalabb anglikán vezető. Briliáns elmének tartják, akinek a teológiai nézetei konzervatívak, etikai kérdésekben azonban liberális. A karizmatikus egyházfi walesi bányászközösségben nőtt fel, Így máig megtalálja a hangot a munkásemberekkel. 14, főként teológiai tárgyú könyve jelent meg. Máris állást foglalt az iraki háború ügyében, amit csak ENSZ-jóváhagyás mellett hajlandó támogatni. Bejelentette: szét akarja választani egyházát az államtól s ezzel megszüntetni annak államegyházi státusát. Máris vitákat kavart a női lelkipásztorok esetleges püspöki rangra emelését igenlő nézeteivel, a homoszexualitás kérdésében tanúsított engedékenységével és az elváltak új egyházi házasságát lehetővé tevő kezdeményezésével. Dr. Williams érsek bevallotta, élvezettel nézi a Simpsons-sorozatot. Rokonszenves volt feszengése a konfirmálását kísérő pompa közepette. Hangot is adott véleményének, mennyire elítéli az egyház túlzott figyelmét a státus és a cimek iránt. Egyházi hírek templomfelújítások. Csokonyavisonta fontosnak tartja a helyi egyházi épületek karbantartását. Ezért a település önkormányzata kezdeményezi a 220 éves csokonyai és az 1834-ben épült visontai református templom tatarozását. Idősek az egyháztagok, és híveiben is megfogyatkozott mindkét gyülekezet. Az épületek felújításához szükséges önrészt az önkormányzat állja, míg a költségek nagyobb hányadát pályázaton szeretnék elnyerni. (ga) BEKERÍTIK A SÍRKERTEKET. A régi és új temető bekerítésére készül a lakócsai önkormányzat. Ehhez 941 ezer forintot a terület- fejlesztési tanácstól nyertek, ám az összegből idén csak 541 ezret kapnak. A két sírkert köré több mint 800 méter hosszan építenek kerítést. Ennek költsége eléri az 1 millió 300 ezer forintot, (ga) SZOLGÁLAT ÚJ NÉVEN. Ma gyár Ökumenikus Segélyszervezet néven működik a továbbiakban a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. Ez az elnevezés sokkal inkább jellemzi tevékenységünket - mondta közgyűlésükön Lehel László igazgató. Ez a segélyszervezet az egyetlen Magyarországon, amelyik megállapodást kötött az Európai Unió humanitárius szervezetével, az ECHO- val, így pályázhat EU-s forrásokra nemzetközi programok esetében. A szerződést az idén írták alá. TAIZÉI ZARÁNDOKLAT. Július 7-én indul a franciaországi Taizé- ba az a tíz somogyi fiatal, akik a kaposvári egyházmegyét képviselik az ismert franciaországi zarándokhely szerzetesi közösségének lelkiségi programsorozatán. Magyarországról összesen százan lehetnek részesei egy héten át a taizéi közösség életének, (bp) MAGYAR-NÉMET MISE. Barcs és Sinshein között 15 éve alakult testvérvárosi kapcsolat, amit azóta kölcsönös látogatások erősítenek. A napokban német küldöttség járt a Dráva-parti városban, s részt vettek a római katolikus templomban tartott ünnepi szentmisén. A vendégek orgonaművekből és egyházi énekekből álló műsort is adtak, (ga) BÉKEVÁRI HÉT. A Kecelhe- gyen, a kettős keresztnél Kaposvár városért mondott ima nyitja meg vasárnap a Békevár baptista gyülekezet már hagyományos nyári rendezvénysorozatát. Hétfőtől szombatig a Békevár imaház melletti sátorban zajlanak az események: igehirdetések, koncertek és főzőversenyek, játékok. Hangulatos kávéház is nyílik, s ott a meghívott vendégekkel zajló beszélgetéseket hallgathatják meg az érdeklődők, (bp) _____■ Új abb Mária-jelenés SZÓKEFALVA ismeri el hivatalosan a szőkefalvi Mária-jelenéseket, ez minden alkalommal nagyszámú hívőt vonz a faluba. Jakubinyi György gyula- fehérvári érsek korábban körlevelében leszögezte: üdvös dolog nagy számban összegyűlni és Mária segítségét kérni, még akkor is, ha a jelenés valós volta nincs bizonyítva. A gyulafehérvári római katolikus érsekség - amelynek területén a csodának tartott jelenséget a vak cigányasszony látni véli - a napokban elindította a Vatikánban a szőkefalvi Mária- jelenés elismertetésének folyamatát. ■ katolikus, refoimatus. evangélikus, zsidó ES RÉGISÉGBOLT FESTMÉNY ÉS MŰTÁRGY. ÉRTÉKBECSLÉS ANTIK TÁRGYAK HITELRE IS.HELYSZÍNI ÜGYINTÉZÉSSEL. AdáS'Vetel Kaposvár, Kontrássy u. 1. Tel.: 82/427-944 Nyitva tartás h-p 9-18. szó 9-12 Több száz hívő - köztük magyar- országiak és dániaiak - gyűlt össze a Maros megyei Szőkefalván, hogy részt vegyenek az évi egy-két alkalommal bekövetkező Mária-jelenésen. A Krónika című erdélyi és a Jurnalul National című bukaresti lap egyaránt beszámolt arról, hogy Szőkefalván egy vak cigányasz- szony hosszabb ideje állítja magáról: megjelenik neki a Szűzanya. A jelenés következő időpontját mindig előre közli. Bár a katolikus egyház egyelőre nem Hét évtizede papi szolgálatban Görgeteg Egy röpke délutánra szinte megállt az idő Görgetegen. Templomba siettek a népek, hogy ünnepeljenek, s rubinmisén köszöntsék élő kincsüket, az ország legidősebb papját. A kivételes alkalomra hónapok óta készült az egész falu, hófehér virágdíszbe öltöztették a templomot, s százszor gyakorolták az ünnepi műsort a gyerekek és a segítők. Azon a napon mégis különösképpen megilletődtek a köszöntőt mondó apróságok csakúgy, mint a jeles vendégek és a nagy tisztelettel szolgáló paptársak. Varga Lajos címzetes prépost ugyanis pappá szentelésének 70. évfordulóján is olyan emberszere- tetet és hitet sugárzott a körülötte lévőknek, aminek ereje a következő nemzedékek számára is példát mutat. Hihetetlen, hogy 93 évesen VARGA LAJOS 1911. május 26-án született Háramfa-Nagybaratin pusztán. Nagyatádon járt polgári iskolába. Csurgón gimnáziumba majd a veszprémi bittudományi főiskolán tanult 1934. június 24-én szentelték pappá, majd / Somogytarnócára került a grófi plébánia papjaként 1946-tól Görgeteg plébánosa. 1965-től '90-ig kerületi esperes. 1990-94-ig segesdi föesperes. 1984-től tiszteletbeli kanonok. 2000-től címzetes prépost Nyugdíjasként Is aktivan dolgozik, s az ország egyetlen papja, aki 70 éve végzi szolgálatát. is autót vezet, másodmagával hat faluban miséz, s hittanra tanítja a környék nebulóit. Ha kell, vasárnaponként három szentmisét is tart Görgetegen és a szomszédos falvakban, karácsony napján pedig még a negyedik, éjféli szentmise is kitelik az erejéből.- A Teremtő megadta nekem, hogy megérezzem az emberek szeretetét és gondoskodását. Az is a Mindenható kegyelme, hogy ennyi időt megérhettem, de még inkább az, hogy pap lehetek, s én is áldoztathatok. A híveim sem hagytak el, üres templom előtt sosem kellett miséznem - érzékenyük el a felé sugárzó szeretettől az idős pap, majd korát meghazudtoló fürgeséggel lépdelt ki a szertartás után a templomból. Ahogyan mindannyiszor, már 58 esztendeje ugyanott, Görgetegen. Úgy tetszett, nemcsak egy röpke délutánra állt meg az idő Görgetegen: az alkalmat betöltő szeretet fénye ajándékként ott maradt Varga Lajos címzetes prépost csillogó tekintetében, visszaidézve azt az ifjúkori pillanatot, amely a fáradhatatlan papi szolgálatra Szólította. bíró maria Anglikán egyház: a remény kátéd ralisa