Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-04 / 129. szám
16. OLDAL 2004. Június 4., Péntek ||| K R 0 N I K A __________ T űzzománc-dimenziók Örök kísérletezés eredménye a különleges művészi világ fotó: láng Róbert Kaposvár A természet vadvirágai, meseszerűen dülöngélő épületek, s a gyermeki képzeletvilág megany- nyi szereplője feltűnik Pótó Kornélia művésztanár alkotásain. A Pro Arte Galériában tegnap nyílt tárlat megnyitóján a munkatársak, a tanítványok és a tűzzománc szerelmesei egyaránt elismeréssel szóltak a művészi hitvallásában az örök útkeresést választó művésztanár kiállított műveiről. Mint mondta: a siketek általános iskolájában szerzett élményanyag sok alkotás elkészítésében játszott kulcsszerepet. Az egykoron szövéssel foglalkozó tanár több mint egy évtizede fedezte fel magának ezt a technikát, amelynek titkaiba ma is nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel avatja be tanítványait. Az időnként síkból térbe sikló, dimenziók között mozgó, ezerszínű tárlatot Mihalovics Jenő igazgató nyitotta meg, s egészen a hónap végéig látogatható. TAKÁCS Gasztronómiai randevú Szölösgyörök-Nagyatád Jó hír az ínyenceknek, hogy a hét végén két helyszínen is versenyre kelnek a Különleges asztali örömök Somogybán rendezvénysorozat versenyzői. Szombaton Szőlősgyörökben, a honfoglalás kori ételek sütő- és főzőversenyét rendezik. Ez is azt bizonyítja, hogy hiába telt el 1100 év, nem merültek feledésbe azok az ételek és ételkészítési praktikák, amelyeket honfoglaló őseink hoztak magukkal a Kárpátmedencébe. A versenyen természetesen csak olyan alapanyagokat és fűszereket lehet felhasználni, amelyet őseink is ismertek. A feladatot nehezíti, hogy az étkek feleljenek meg a mai ízlésnek. Vasárnap Nagyatádon a városi strandon a megye legügyesebb palacsintakészítői mérik össze tudásukat. Nagy verseny ígérkezik, hiszen újra megválasztják a palacsintás királyt, aki egy évig uralkodhat majd az arannyal hímzett szakácssipkában és gazdája lesz az ugyancsak rangos pala- csintasütő-jogarnak. lengyel Közös jövő, változó világképek Kaposvár AnnaLena Sondell Ősanyám - a mérnök - súgta nekem, Ősanyám - a művész - súgta nekem című műve A művészet ember- és lélekformáló ereje örök, de nyomot hagy benne a folyton változó világ - mondta Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, amikor tegnap este Kaposváron a megyei múzeumban megnyitotta a nemzetközi művészeti kiállítást. A díjazottakat köszöntötte Lars-Erik Lövdén, Svédország önkormányzati minisztere is. Négy megyéből negyven művész küldte el alkotását Kaposvárra, az Európai Unió Bizottsága által kiírt Kultúra 2000 című pályázatra. Az észt Valga, a svéd Vasternorrland, Díjazottak Nemzeti dijat kapott Baktai Patrícia (Somogy), Valló Kalamees, (Valga megye), Margaréta Kling- ber (Vasternorrland) és Csillag S. R. Imola (Hargita megye). Szakmai dijat kapott: Jónás Péter (Somogy), Péter Linnap (Észtország), Lieber Erzsébet (Somogy), Nina Svensson (Vasternorrland). Hargita és Somogy közös képző- művészeti kiállítást és művészeti konferenciát szervezett. Ahány művész, annyiféle a világ és any- nyi arculat. Ez is megmutatkozott a nemzetközi tárlaton. A szemlélőt persze saját gondolatai foglalkoztatják; mit lát a művész, milyen lesz a jövő és benne az ember. Gyorsan változó világképek. Észak és dél, kelet és nyugat, mind-mind más megközelítés, eltérő a gondolat. Mást mutat a vüág, ha befelé fordult a művész, s megint mást, ha biztató az egyéni sors. Közös a jövő. Az ember, aki folyamatosan változó létállapotok között él, önmagát keresi. Pozitív és negatív együtt, egymásban. Kapaszkodókért kiált az elkószált gondolat: mit hoz közös sorsunk, Európa? A nemzetközi zsűri által megítélt nyolc díjat Gyenesei István és Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke adta át. lengyel Kaposvár A megszokott fagylaltárusok és teraszos sörkertek melléjt új színekkel gyarapodott a kaposvári Sétálóutca az ünnepi könyvhét alkalmából. A könyvesboltok is az utcára költöztek, s a könyvkereskedők a klasszikusok és a közelmúlt nagy könyvsikerei mellett a legújabb köteteket is standjukra helyezhették. Azokat, amelyek a könyvhétre jelentek meg. A jeles alkalom megnyitóján Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: örömteli látvány, ahogy Kaposváron is az utcára költözött az irodalom. Tüskés Tibort idézve megállapította: az ember nem születik könyvolvasónak, hanem azzá kell érnie. Előbb megtanul olvasni, majd könyveket kap ajándékba, később könyvtárba jár, s végül maga is betér a könyvesboltba - immár vásárlási szándékkal. Szita Károly polgár- mester adatokkal támasztotta alá, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a ma emberének könyvek iránti lelkesedése nem hagyott alább az utóbbi években. Elmondta: 1997 óta az inflációt meghaladó mértékben nőtt a könyvvásárlásra fordított összeg, s jelenleg minden polgárra három könyv jut. Minderre büszkék lehetünk, s a kaposváriak arra is, hogy a városi önkormányzat kiadásában Mikor-hová Képviselői fogadóóra Szászfalvi László országgyűlési képviselő (MDF), az ország- gyűlés emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöke Nemesdéden a polgár- mesteri hivatalban június 4- én, pénteken 17 órakor fogadóórát, 18 órakor lakossági fórumot tart a művelődési házban. ■ SZOMBATON Bárdudvarnokon 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a falunap, 10 órától pedig többek között labdarúgás, kerékpárverseny, szkan- derbajnokság, főző- és horgászverseny várja az érdeklődőket. . Szőlősgyörökön 10 órától kezdődik a II. Györöki Juniális, a honfoglalás kori főzőverseny és fesztivál a Hét Vezér fogadónál. Kaposváron 15 órakor G. Ekler Ágnes, a szombathelyi Waldorf- iskola tanítója tart előadást Nevelés és korproblémák címmel a Szín-Folt Galériában. 17 órakor kezdődik a centenáriumát ünneplő Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola koncertje a re- formátus templomban. ■ Tarka sorok Karambol A feleség összetört autóval ér haza.- Mi történt? - kérdezi a férj.- Nekem jött egy biciklista.- Úristen! Hányszor? Mint a villám- A feleségem úgy vezet autót, mint a villám.- Komolyan mondja?- Igen... Állandóan fába csapódik. Postaláda... Egy ifjú hölgy panaszkodik:- A piros kis Polskim nagyon szép. De valahányszor kinyitom az ablakát, az emberek beledobálják a leveleiket!!! Rohanó világ Sétál a nénike az úton, s egyszer csak meglát az árokba borulva egy úthengert. A nénike megáll, nézi, majd odaszól a járókelőknek:- Mert csak száguldanak, mint az őrültek. Cipőpróba A hangya hazafelé menet találkozik a százlábúval. Megszólítja:- Üdvözlöm, kedves szomszéd! Hol van a felesége? Már legalább két hete nem láttam.- Ne is kérdezze! Akkor ment el cipőt vásárolni, és tudja, mániákusan imád próbálni. Intelem- Tudja, fiam, ha nem italozna, már főhadnagy is lehetne - mondja rosszallóan a százados a részeges őrmesternek.- Igaza van, uram, de tudja, ha bepiálok, mindig tábornoknak érzem magam. Ki fizet? Záróra van a kocsmában, de az egyik részeg nem akar fizetni. Mire a kocsmáros:- Na, gyerünk! Fizet, vagy rendőrt hívok!- És gondolja, hogy ő majd fizet helyettem? Állatkertben Kovács és a felesége a vízilovat nézegeti az állatkertben.- Látod? - fordul a férfi az asz- szonyhoz. - Mekkora szája van, és mégsem beszél. Hadgyakorlaton A hadgyakorlaton elakad a teherautó. Szerencsére arra jön egy dzsip négy tiszttel. Nekiáll- nak, és megfeszített munkával kiszabadítják a kocsit.- Mit szállít? - kérdezi egyikük a sofőrt.- Huszonhat újoncot százados úr. Méhecskék- Miért zümmögnek a méhek?-Mert nem tudják a szöveget. ■ UPC Direct 0 Ft-tól. Tel.: 20/957-1099. *129828* A CITROEN Autósiskola június 14-én és 28-án intenzív tanfolyamot indít. Jogosítványt gyorsan, eredményesen! Tel.: 82/511-000. *130299* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-fNagyarország Kft. Somogy Megyei Irodála. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. * Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezetö: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihiriap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Szabadság tér 6. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1450 Ft, negyed évre 4350 Ft, fél évre 8700 Ft, egy évre 17 400 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. MA IS ESIK Készítette: 1S ' /flottét át "Párttal . ^^fOTQ K 28* *0 MáSonyód *Táb 16 y ^ wc ■ iá °r tWtte 2S*C r~.„rqá ™ r -Kaposvár tsurgs**i4 c UHC 20‘C ■ NaöyjÉ? 14-c wmSmmm r* * . .> ■ í Délutáni felvétel Ma itt, a Dél-Dunántúlon ismét jelentős mennyiségű eső 22. d - esik. A hőmérséklet délutánra is csak 15 íok köré emelkedik. Késő estére 13 fok várható. Víihőmérséklet Szombaton és vasárnap borús, mérsékelten esős idő, P.una lfc~Í Tisza 18—19 °C enyhébb hőmérséklet valószínű. Balaton 17 °c A jövő hét közepe 25 fok körüli meleg délutánokat, na- Velencel-té 20 “C ...... Fertő-tó 18 ”C pos időt ígér. Tisza-tó 18 aC Orvosmeteorolégia: fronthatás nincs. _ Pofién Közlekedés-meteorológia: az eső miatt csúszós utak- fűfélék magas ra lehet számítani! külsőtéri penész alacsony A prognózis sikerességének valószínűsége: „ÁTLAGOS" tiárs közepes További folyamatos helyfüggő információk a T-Mobite Wap-on. rozs alacsony » DRA V/fePrfEISITI TAKARÉKSZÖVETKEZET betétákgíő ám hí lejárattól és összegtől pj | ff IJfjk Sk 1 ? tessirií: ® ijww EBKM:7,73-11,2% Érdeklődjön kirendeltségünkön! Kaposvár, Petőfi S. u. 5. Tel.: 82-512-334 ^*4^ Utcára jött az irodalom erre az alkalomra megjelent az Örökség sorozat újabb két kötete is, Bertók László Kossuth-díjas költő megjegyezte, hogy a könyvhét ünnep az írónak, a kiadónak, a könyv- kereskedőnek és az olvasónak is. Az utóbbi évtize dekben egyre nagyobb konkurenciája van a nyomtatott betűnek, s ezért még fontosabbá vált, hogy a könyvhét valódi ünnep legyen. Hozzátette: a könyvkiadásban ma nagy a szabadság, bármi megjelenhet. Éppen ezért ízlés kell a választáshoz. S aki jól választ, az tudja az örök igazságot, amely szerint lehet könyv nélkül élni, de nem érdemes, takács WWW.VtlIfcsWBBtJtLhv ! Árak hátram«n«tbtn • * I ^ U|, meglepően kedveié ditel >—f—e mmtHtjajánlatok a Volkswagennel! SH PelePDTÖl 3 3Itt 000 Ft-tól Bora TDI 4 499 000 FWál God IV Variam TÓI 4 499 000 Ft-tál ' mü. * . Gall V TDI 4 794 000 Ft-tól A Teuton m TDI S S87 0 00 FHál Peuat PD TDI 5 716 000 Ft-tól Auti ftiowWtal, A* ©n Völfcv#*j#e!»T Karg Autó Kft. HÖQ Kapöívát, Ái-fiíM w, 39, Miiaw&ofou wmm *t aftMM tótöRWrtH dttwNuiHW wpfc 'töMNumin A Vötojwnsat iiötf n tgtn tombinft Mm lm Cty kttvwvéhwv. 1 KWSátfktK