Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-30 / 151. szám

12. OLDAL KÉK TŰKOR 2004. JÚNIUS 30., SZERDA Készenállnak a rajtra az autópálya-rendőrök FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Már a megalakulása előtt veszélybe került az autópálya-rend­őrség felállítása, miután a megyei rendőrkapitányságok nem értenek egyet azzal, hogy az állományukból beiskolázott és tiszthelyettesként végzők más területen teljesítsenek szolgá­latot. Zimán Ferenc dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat rendőrparancsnoka kedden reggel benyújtotta le­mondását. A hírt az illetékesek nem kommentálták. Budapest ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Zárjegy nélkül Több mint tízmillió forint érté­kű csempészett ukrán cigarettát foglaltak le a hatóságok a keleti országrészben az elmúlt 24 órá­ban - közölte a Nyírbátori Ha­tárőr Igazgatóság. A határőrök feltartóztattak egy gépkocsit, amelyben 13 ezer doboz zár­jegy nélküli cigaretta volt, vala­mint 15 ezer doboz cigarettát foglaltak le egy magyar és egy román állampolgártól, europress Zsebtolvajok Zsebtolvajokat füleltek le a rendőrök a fővárosban. Egy bevásárlóközpontban lettek figyelmesek a három tolvajra, amint megpróbáltak kirabolni egy nőt. Két tolvajt a hely­színen, egyet a Wesselényi utcában fogtak el. europress Öngyilkos j elölt Fejbe lőtte magát egy helybéli lakos Nagykutason az italbolt­ban. A férfi fia értesítette a rendőröket, hogy apja öngyil­kossági szándékkal ment el ott­honról, de már csak akkor talál­ták meg a férfit, amikor éppen fejbe lőtte magát. A mentők életveszélyes sérülésekkel szál­lították kórházba, europress Motorosbaleset Súlyos sérülést szenvedett egy motoros Alcsútdobozon. Egy Suzuki sofőrje áttért a szemköz­ti sávba, ahol visszapillantó tük­rével ütközött a motorral, amely lesodródott az útról, europress Kannát loptak Krómkannát (8 db 25 literes), alumínium tejeskannát (15 db 25 literes), valamint negyven alumínium tejeskannafedelet loptak el ismeretlenek a tom- paládonyi tehenészeti telepről. A kár több mint 250 000 forint. EUROPRESS Pénzérmék Római kori és újkori pénzérmé­ket akart hazánkon át Szerbiá­ba, majd a hazájába csempész­ni egy román nő a röszkei határátkelőnél. A nő azt mond­ta, az érméket Rómában vásá­rolta, de a vételt nem tudta iga­zolni. A pénzérmék a numiz- matikusok szerint több száz- , ezer forintot érnek, europress Virágot haj igáit Cserepes virággal dobálta az utcán sétálókat egy öngyilkos­ságra készülő asszony Debre­cenben. A 41 éves nő ön- gyilkossággal fenyegetőzött, és virágcserepekkel, vízzel teli flakonokkal hajigálta a járó­kelőket harmadik emeleti laká­sából. A rendőrök daruval jutottak be a lakásba, a nőt kórházba szállították, europress Kolbász és befőtt Ismeretlen tettes surrant be Tyú­kodon egy házba, ahonnan el­lopott egy közel 400 ezer forint értékű takarékbetét-könyvet, valamint félmillió forint kész­pénzt. A zsákmányt néhány be­főttel, kolbásszal és fagyasztott hallal koronázta meg. europress Megkötözték Megkötözte, a száját betömte és bántalmazta 71 éves áldoza­tát egy 30-35 év körüli nő a fő­városban. Az idős nő lakásából az elkövető 28 ezer forint kész­pénzt, egy aranygyűrűt és egy pár arany fülbevalót vitt el. A hölgy könnyű sérüléseket szenvedett, europress Platónak ütközött Négyen sérültek meg Cserszegtomajon még hétfőn éjszaka, amikor egy VW Polo egy jobbra ívelő kanyarban át­tért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött egy traktor vontatmányával. Az au­tó utasai könnyű sérüléseket szenvedtek, europress ■ A Belügyminisztérium döntésére hivatkozva az országos rendőr­főkapitányság arról értesítette a rendőrségi biztonsági szolgálatot, hogy a július 1-jén szolgálatba lépő 210 új tiszthelyettesből no­vember 1-jén 160-at más területre rendelnek. Lamperth Mónika belügyminiszter még februárban jelentette be, hogy a Készenléti Rendőrségre építve megalakul a Rendészeti Biztonsági Szolgálat. Ennek egyik szervezeti eleme az Szeged Tizennégy évvel ezelőtt kötöttek házasságot Márkuly Miklósék. Együttélésük során folyamatosan italoztak, rendszeresen vesze­kedtek, az asszony sokszor a ve­rést is kénytelen volt elviselni. Tavaly április 28-án délután Márkulynét békési lakóházuk udvari illemhelyén találta a férj. Márkuly kinyitotta a vécé ajta­ját, az asszonyt a ruhájánál fog­va kirángatta onnan, és a földre lökte. Megragadott egy gereb­lyéz és annak vasfokával leg­alább kétszer nagy erővel meg­ütötte feleségét, akinek a bántal­A megyei bíróság sajtószóvivője, dr. Fiilöp Zsolt tájékoztatta lapun­kat a másodfokon eljáró bíróság ítéletéről. A vádlottak fellebbezé­sét elbíráló tanácsülésen az első­fokú ítéletet annyiban változtat­ták meg, hogy Szikszói Istvánt és Szikszói Dezsőt a feltételes sza­badságból kizárták. A bíróság bű­nösnek találta őket társtettesként, folytatólagosan, súlyos fenyege­téssel elkövetett zsarolás bűntet­tében, és más bűncselekmények elkövetésében, ezért Szikszai Dezsőt 4 év 4 hónap, Szikszai autópálya-rendőrség. Az új ala­kulat hivatalosan július 1-jén kez­di meg a működését. A kialakult helyzetben Hatala József rendőr vezérőrnagy köz- biztonsági főigazgató és Nemes Sándor ezredes, a Készenléti Rendőrség helyettes parancsno­ka arról számolt be, hogy az au­tópálya-rendőrség kilenc alosztá­lya az érintett megyék területén teljesít szolgálatot, tervezett lét­számuk 292, és 256-an már szol­gálatba is álltak. Az alegységnek 16 motorkerékpárja és 33 nagy mazás során több bordája is el­tört, légmell alakult ki a szerve­zetében, s ennek következmé­nyeként életveszélyes állapotba került. Az asszonyverés után Márkuly ellen büntetőeljárás indult. A fér­jet gyanúsítottként hallgatták ki. Ez újabb erőszakot szült: tavaly november 7-én, 8-án és 9-én kö­zös lakásukban Márkuly Miklós ittasan többször is megverte fele­ségét, követelve, hogy a nő vonja vissza a feljelentést. A férfi azzal is fenyegetőzött, ha börtönbe ke­rül, kiszabadulása után bosszút áll feleségén és anyósán. A Békés Megyei Bíróság élet­Istvánt 5 év 6 hónap börtönbünte­téssel sújtotta mint visszaesőt. A harmadrendű vádlottra, Zsabojed- ov Péterre 3 év 4 hónap szabad­ságvesztést szabtak ki társ­tettesként, folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt. Még 1999 és 2001 márciu­sa között a trió több ízben meg­fenyegette, tettleg bántalmazta a postai kézbesítő A. Andrást, hogy tőle pénzt szerezzenek. Tették ezt annak ellenére, hogy a sértett a követelésüknek részben eleget tett. Több ízben is veréssel körítve pénzt követeltek és vettek el a vádlottak Á. Andrástól. A két teljesítményű autója van fel­szerelve sebességmérővel és egyéb, a közlekedés biztonságá­nak ellenőrzésére és a bűnügyi munka elvégzésére alkalmas technikai eszközzel. Elsősorban a gyorshajtókra és a szabálytala­nul előzőkre „vadásznak”. A közel 300 rendőr ötszáz kilo­méternyi útvonalon kilenc szaka­szon teljesít 24 órás szolgálatot. Simon Tamás rendőr ezredes, az autópálya-rendőrség parancsno­ka egyébiránt azt mondta az Europressnek, nem tudja el­képzelni, hogy csökkentenék a létszámukat. Mint fogalmazott: „a megyéknek is az előnyére vá­lik, ha rendet teremtünk az autó­pályákon, kiemeljük a szabályta­lanul közlekedőket, hiszen annál kevesebb dolguk lesz a saját terü­veszélyt okozó testi sértés és ha­mis tanúzásra felhívás miatt idén március 9-én Márkuly Miklóst 2 év 3 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére az aljas indokból elköve­tett könnyű testi sértés bűntette miatti bűnösség megállapításá­ért, valamint a kiszabott fő- és mellékbüntetések súlyosbításá­ért nyújtott be fellebbezést, míg a vádlott és védője az ítélet enyhí­tését kérte. A Békés Megyei Bíróság ítéle­tét tegnap megváltoztatta a Sze­gedi ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa. Az 52 éves Márkuly Miklóst aljas indok­ból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében is elmarasztalta a táblabíróság, és büntetését 3 év börtönre súlyosbította. Szikszai például 2000 márciusá­ban felelősségre vonta Á. Andrást, mert azt gondolták, hogy az ő fel­jelentése miatt helyezték Zsabojedovot előzetes letartózta­tásba. Ekkor 60 ezer forintot is kö­veteltek a sértettől. Kézzel és léc­cel megütötték a sértettet, akinek eltört az ujja. Máskor pénzét, mo­biltelefonját és a kerékpárt vették el tőle, s agyonveréssel fenyeget­ték. A vádlottak a bűncselekmé­nyek elkövetését és bűnösségüket tagadták. Szikszai István azzal vé­dekezett, hogy a sértett sokat iszik és kábítószerezik, erre kel­lett neki a pénz. A bíróság a vád­lottak védekezését nem fogadta el. A sértett, a tanúk vallomása, és más bizonyítékok alapján bűnös­nek találták a triót a terhűkre rótt bűncselekményekben. MADARÁSZ ANNA létükön.” KOÓS TAMÁS Az asszonyverő útja a börtönig A férj a vécében sem hagyta békén feleségét LÁSZLÓ ERZSEBET Kézzel, léccel ütöttek Agyonveréssel fenyegették a postást Három többször is büntetett esztergomi férfit mondott ki bűnös­nek társtettesként, fenyegetéssel elkövetett zsarolás, és más bűncselekmények elkövetésében az Esztergomi Városi Bíróság, és több mint 13 év börtönbüntetéssel sújtotta őket. A megyei bí­róság a kiszabott büntetést helybenhagyta, így az jogerős. Esztergom Elfogták a gyilkos kínait Marcali Tegnap reggel Marcaliban el­fogták a június 19-i budapesti kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A BRFK életvé­delmi nyomozói egy családi házban csaptak le a 42 éves kínai férfira. Mint ismert: június 19-én Buda­pesten a VIII. kerületben egy kí­nai férfi nagy kaliberű pisztol­lyal két honfitársát agyonlőtte. A gyilkosság elkövetőjét a bizonyí­tékok és a tanúk vallomásai alap­ján sikerült azonosítani. Arra is fény derült, hogy a bűncselek­mény elkövetésében segítője is volt. A szálak Kaposvárra vezet­tek: múlt héten őrizetbe vették a segítőt, egy 42 éves kínai állam­polgárságú vállalkozót. Az akciófilmbe illő történet tegnap reggel Marcaliban folyta­tódott. A begyűjtött adatok sze­rint ugyanis ott rejtegették a ket­tős emberölés gyanúsítottját. A BRFK életvédelmi nyomozói reggel 7 órakor csaptak le, s el­fogták a 29 éves kínai állampol­gárságú Qiu S.-t. A helyszínen lapunk kiderítet­te: az a kínai, aki bújtatta a gya­núsítottat, már több mint két éve bérli lakását a Dózsa György ut­cai társasházban. A négyemele­tes ház több lakásában is élnek kínaiak, ezért az ott lakók több­ségének fel sem tűnt az idegen férfi. Bár az egyik szomszéd arról számolt be, hogy furcsállotta, amikor kiment az erkélyre, a má­sik lakás erkélyén álldogáló kínai férfi őt megpillantva, sietve visz- szavonult lakásba, illetve az is, hogy egyikük csak késő este mozdult ki a lakásból. A lakók szerint három hete biztosan a vá­rosban volt már a gyanúsított. A társasház többi lépcsőhá­zában nem tudtak semmit és nem is hallottak semmit a kom­mandósok reggeli akciójáról. A harmadik lépcsőházban azért ér­tesültek az esetről, mert az alsó szomszédot a rendőrök éjjel ket­tőkor, felébresztették, hogy en­gedje be őket. Ettől kezdve folya­matosan készültek a rajtaütésre: a kommandósok fokozatosan el­lepték a környéket és még a kö­zeli áruház tetejére is felmásztak. Végül reggel hétkor fogták el a gyanúsítottat. Az akcióról az ott élők csak annyit mondtak: né­hány perc alatt és szinte csend­ben vették őrizetbe a kínai férfit. A férfi nem tanúsított ellenállást, és információink szerint kihall­gatása során részletes, beismerő, tényfeltáró vallomást tett. ■ Nem ölt a hajléktalan PÉCS Hajléktalantársának megölé­sével és kifosztásával gyanúsí­totta a rendőrség azt a pécsi férfit, akit tegnapi ítéletében a Baranya Megyei Bíróság segít­ségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt marasztalt el, míg a kifosztás bűntette alól felmentette a vádlottat. A bűncselekmény még 2001 őszén volt, amikor K. K. a belvá­rosban akkor még álló üres volt Sopianae csarnokba tért be itta­san és beszipuzva, hogy itt töltse az éjszakát. Itt húzódott meg rendszeresen a 47 éves hajlékta­lan Cs. Ernő, akit K. K. minden­áron arra akart rávenni, hogy en­gedje át neki fekvőhe-lyét. Vita, majd dulakodás kezdődött, en­nek során egy kés is előkerült. Cs. Ernő holttestét másnap reg­gel egy biztonsági őr fedezte fel. Az orvos szakértő akkori vélemé­nye szerint az áldozat fejét két szúrás érte, ezek közül az egyik halálos volt. Az eljárás során nem volt ele­gendő bizonyíték, hogy ember­ölésért felelősségre lehetett volna vonni a vádlottat. Ezért a Baranya Megyei Bíróság segítségnyújtás el­mulasztásának bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és 1 év és 2 hónapi börtönre ítélte. Ezt az időt azonban K. K. az előzetesben már letöltötte, így szabadlábra került. Legutóbb hétfőn találtak egy hajléktalan férfi holttestére Buda­pesten. Egyelőre senki nem tudja, mi okozta a halálát, annyi bizo­nyos, hogy az éjszaka folyamán megverték a társával együtt. ■ A DÉLVIÉP RT. Siófoki Építésvezetőség 5. számú bélyegzője eltűnt, 2004. 06. 28-tól le van tiltva, használata érvénytelen. Mezőgazdasági gépforgalmazó cég területi szerviz feladatok ellátására Tolna/Baranya/Somogy megyékbe legalább 5 év gyakorlattal rendelkező vállalkozót keres A szervizszerelő alapvető feladata; CASE IH traktorok és mezőgazdasági munkagépek helyszínen történő javítása, szervizelése. Amennyiben a mezőgazdasági gépek javításával kapcsolatos kihívás felkeltette érdeklődését, úgy kérjük, hogy önéletrajzát „Gépjavítás" jeligére juttassa el a kiadóba. ÉRTESÍTJÜK BETEGEINKET, hogy dr. Antal Károly belgyógyász-kardiológus főorvos magánrendelését áthelyezte a Setfer-Renner Magánklinika Kaposvár, Ezredév u. 12. rendelőjébe. Rendelés július 7-től, szerdánként 16 órától Teljes körű kardiológiai kivizsgálás és gondozás, menedzser szűrés, utlrahang vizsgálat. Bejelentkezés személyesen a Seffer-Renner Magánklinikán Kaposvár, Szent Imre u. 7, vagy munkanapokon 8-17 óra között a 82/414-444, 511-385, 511-386 telefonon lehet. Máj dnemselszálltak a rendőrök Békési lakóházuk udvari vécéjéből a ruhájánál fogva rángat­ta ki feleségét Márkuly Miklós tavaly áprilisban, s az idült alkoholizmusban szenvedő férfi egy gereblye vasfokával majdnem agyonverte az asszonyt. A büntetőügyben hirdetett jogerős ítéletet a Szegedi ítélőtábla tanácsa. Az idén 20 éves OTP TRAVEL ajánlata: Egyiptom- júl.8. Hotel****-félpanzió, repülő- 59.900.-Ft/fő/hét Szardínia-júl-9. Hotel***-félpanzió, repülő- 149.900.-Ft/fö/hét Szardínia-Cagliari-csak repjegy­49.900.-Ft/fö-júliusban Görögország-Olympic Beach- júl.24. Apartman Kostas 2-3 ágyas 54.900.-Ft/apJhét Kaposvár, Széchenyi tér 2. Telefon; (82) 415-999 |B*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom