Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

12. OLDAL 2004. Június 24., Csütörtök í:. H SPORT Vitorlázás Kiél A Balatonföldvári Spartacus Vi­torlás Egylet remek párosa, a há­romszoros világ- és kétszeres Eu- rópa-bajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András duó - egy dán és két német egység mögött - a negyedik helyen zárt (hét futam alapján) a kiéli vitorláshét kereté­ben rendezett repülő hollandi hajóosztály versenyében, fenyő Labdarúgás Marcali Remek szezont tudhat maga mögött a Marcali Focisuli 1988- as korosztályú csapata. Az Elek István vezette marcali együttes előbb megnyerte az NB Il-es és NB III-as utánpótlás bajnokság zalaegerszegi csoportjának a küzdelmeit, majd a két másik csoportgyőztes - a Győri MÁV DAC és a Baja - ellen kiharcolta az országos döntőt, ahol végül bronzérmes lett. A marcali ala­kulat előbb Körösi Péter két talá­latával 2-2 arányú döntetlent ért el a Pilisvörösvár ellen, majd a második mérkőzésén 6-0-ra ki­kapott a korosztályos válogatot­takkal felálló Nyíregyházi Sport­iskolától. A Marcali Focisuli ez­zel a bronzéremmel az egyesü­let eddigi legnagyobb sikerét ér­te el, hiszen 130 csapat közül bi­zonyult a harmadik legjobbnak. A bronzérmes Marcali Focisuli csapata: Ammer Gergő, Illés Ist­ván, Búzás Krisztián, Novak Zsolt, Fenusz Tamás, Kovács Oli­vér, Balogh Bálint, Lakics And­rás, Bellán László, Tóth Szabolcs, Tóth Tamás, Bozsó Gábor, Zsiga Szabolcs, Körösi Péter, Horváth Richárd, Illés Norbert, Bőle Lu­kács, Farkas Zoltán, a felkészítő edzőjük Elek István. fenyő 76. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI ÚSZÓBAJNOKSÁG Döntőbe úszták magukat Eger Négy napon át Egerben rendez­ték meg a sorrendben 76. orszá­gos ifjúsági úszóbajnokságot; a kaposvári színeket képviselő Középületkivitelező-Adorján SE reménységei öt-öt „A” és „B”, míg a sportiskolások há­rom-három „A” és „B” döntős helyezést könyvelhettek el. A kaposvári úszók eredményei. „A” döntő - leányok. 100 m mell: ... 7. Ferlindis Petra (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE). 4x200 m gyorsváltó: ... 6. Kapos­vári Középületkivitelező-Adorján SE csapata [Tóth Renáta, Hebbache Szabrina, Kiss Nóra, Ferlindis Petra). Fiúk. 50 m gyors: ... 7. Kovács Attila (Kaposvári Sportiskola). 100 m pülangó:... 7. Gréczi Attila (Kaposvári Középület­kivitelező-Adorján SE). 200 m vegyes: ... 7. Gréczi Attila (Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE). 400 m ve­gyes: ... 8. Gréczi Attila (Kaposvári Középület­kivitelező-Adorján SE). 4x200 m gyorsváltó: ... 4. Kaposvári Sportisko­la csapata (Kovács Attila, Nagy Balázs, Linc Balázs, Romvári Ró­bert). 4x100 m vegyes váltó:... 7. Kaposvári Sportiskola csapata [Kalenics Ádám, Nógrádi And­rás, Linc Balázs, Nagy Balázs). ,3” döntő - leányok. 200 m ve­gyes: ... 11. Ferlindis Petra (Kapos­vári Középületkivitelező-Adorján SE). 400 m vegyes:... 10. Ferlindis Petra (Kaposvári Köz­épületkivitelező-Ador­ján SE). 1500 m gyors:... 10. Hebbache Szabrina (Kaposvári Középületki­vitelező-Adorján SE). Fiúk. 100 m hát: ... 10. Gréczi Attila (Kapos­vári Középületkivitele­ző-Adorján SE). 200 m hát: ... 12. Gréczi Attila (Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE), ... 15. Romvári Ró­bert (Kaposvári Sportiskola). 200 m mell: ... 10. Nagy Balázs (Ka­posvári Sportiskola). 400 m gyors:... 9. Kovács Attila (Kapos­vári Sportiskola). _________fenyő Meg yej női kézilabda-bajnokság Az ezüstérmes lett a bajnok Megyei körkép Bár a nemrég zárult megyei női kézilabda-bajnokság arany­érmese a Tolna megyei Kocso- lai SE együttese lett, a bajnoki címet - mint legjobb somogyi alakulat - a mögötte második helyen zárt Nemesvid KK gár­dája hódította el. A végeredmény: 1. Kocsola SE 42 pont, 2. Nemesvid KK 36 pont, 3. Taszári DSE 34 pont, 4. Balaton- szemesi KSE 32 pont, 5. Balaton­szárszói SE 29 pont, 6. Kéthely SE 21 pont, 7. Böhönye SE 14 pont, 8. Lengyeltóti KK 13 pont, 9. Barcsi VSE 12 pont, 10. Mesztegnyői KSE 12 pont (rosszabb gólkülönbség­gel), 11. Vonyarcvashegy SE 10 pont, 12. Kadarkúti SZSE 7 pont. (A sportszerűségi versenyben a barcsiak végeztek az élen; a kép­zeletbeli dobogó máso­dik fokára a kéthelyiek, a harmadikra pedig a balatonszemesiek áll­hatták fel.) A góllövőlista élcso­portja: 1. Fábián Szabi­na (Kocsolai SE) 195 gól, 2. Kiss Erzsébet (Taszári DSE) 163 gól, 3. Németh Tímea (Nemesvid KK) 138 gól, 4. Káplár Anikó (Böhönye SE) 130 gól, 5. Kozma Regina (Balatonszemesi KSE) 117 gól, 6. Kövesdi Kata (Mesztegnyői KSE) 113 gól, 7. Fias Melinda (Balatonszemesi KSE) 112 gól, 8. Tráj Ágnes (Taszári DSE) 111 gól, 9. Mészá­ros Melinda (Kocsolai SE) 110 gól, 10. Bakonyi Eszter (Kadarkúti SZSE) 105 gól, 11. Bodó Kriszti­na (Lengyeltóti KK) és Máj Mónika (Balaton­szárszói SE) 100-100 gól. A 2004/2005-ös bajnoki sze­zon a tervek szerint szeptember első hetében rajtol majd - a remé­nyek szerint szigorúbb követel­ményekkel és valószínűleg új személyekkel.____________fenyő XI. Alpok-Adria Nyári Ifjúsági Játékok Horváth Gréta is bronzos Rijeka Az úszók első napi érme után az atléták sem akartak üres kézzel visszatérni szállásuk­ra, ők elsősorban Horváth Gréta 1500 méteren szerzett 3. helyéért örülhettek. A teni­szezők a 6. helyen zártak. A lapzártánkkor zajló villanyfé­nyes eseményen Horváth Gréta 1500 méteres síkfutásban kiválóan szerepelt. Keményen kezdett és so­káig vezetett is, végére aztán - a ti­zenkettes mezőnyből - az időseb­bek közül ketten lehajrázták. A ve­le egykorú vetélytársait maga mö­gé utasítva az élmezőnyben ma­radt és 4,40.44-es idővel a harma­dikként ért célba. A fiúk 400 méte­res számában Dobrovodsky Tamás a nem túl kedvező, külső szélső hatos pályát kapta, ráadásul épp a legerősebb futamban szerepelt. Háromszáz méterig jól tartotta ma­gát, ám az utolsó szakaszon lehaj­rázták, így 51,48-cal az ötödik he­lyen zárt. A távolugró lányoknál Táskái Diána volt érdekelt. A ka­posvári leány 514 cm-t ugrott és ez­zel pedig épphogy lemaradt a dön­tőről. Az egyébként is elhúzódó program közben tovább csúszott, így a 100 gátra készülő Hanyecz Ré­kának csak öt perce maradt a be­melegítésre. Ez kizökkentette meg­szokott ritmusából, és eddigi leg- jobbjától kissé elmaradva a 12. he­lyet szerezte meg. A diszkoszra ké­szülve kiegészítő versenyszám­ként indult a súlylökésben Kovács Boglárka. Új egyéni csúcsot jelentő 9.79-es eredménye a 11. helyhez volt elegendő. A fiúknál ugyaneb­ből a célból versenyzett a gerelyha­jításban Molnár Gábor, aki nem igazán jó teljesítménnyel 10. lett. A második versenynapot is az úszók kezdték. Egly Dániel nem tudta megismételni előző érmet érő szereplését és 200 gyorson nem jutott döntőbe. Csapattársai közül ez sikerült három leánynak és négy fiúnak, akik a 12 verseny­számból összesen nyolc döntőben képviselték Somogy megyét. A délutáni eseménysort Heb­bache Szabrina nyitotta, aki 200 m gyorson 8. lett. Őt Zsigó Bence kö­vette 100 mellen. A siófoki fiú he­tedikként kvalifikálta magát, s ezt a pozíciót meg is tartotta. A 200 méteres hátúszásban Gréczi Attila 6. helye érdemel dicséretet, csak­úgy, mint a 4-5.-ként végző Kovács Attila. Történt, hogy a nagy csatá­ban még az elektronikus időmérés sem tudott dönteni. Mindkét úszó­nál 58.62-őt mutatott az ered­ményjelző. A 100 méteres pillan­góúszásban Tóth Renáta kissé el­maradt a délelőtt úszott idejétől és egyet rontva helyezésén a 8. lett. Tartotta délelőtti szereplésével ki­vívott 7. helyét Gréczi Attila is, aki immár második fináléját küzdötte végig becsülettel. Számára még nem volt vége, mert a végén a vál­tóban is számítottak rá társai. Előbb azonban jött Ferlindis Petra a 200 vegyesen egy remek ötödik helyezéssel. Zárásként a 4x100-as váltón 8. lett. A somogyi úszók te­hát újabb érem nélkül zárták a második versenynapot, ám a nyolc döntős helyezés minden­képp elismerésre méltó tett volt. A Kvamer Teniszközpontban az 5-8. helyért léptek pályára a siófoki­ak. Borsányi Csilla mindkét össze­csapását nyerte, míg Czékus Gábor kettőt vesztett. Vegyes párosban még újabb meccset fogtak, ám ez az 5. helyért Frioli együttese ellen már nem sikerült. kun zoltán Ma játsszák - első negyeddöntő Ronaldo kontra Roon-aldo Csütörtöktől már a negyed­döntőket játsszák, s nyitány­ként máris rangadó követke­zik, hiszen a hazai válogatott ellenfele az egyre jobb for­mában futballozó angol együttes lesz. Portugália - Anglia Lisszabon, 20.45 A csúcstalálkozót néhány héttel ezelőtt még a Reál Madrid két „galaktikusának”, vagyis Luis Figónak és Dávid Becldiamnek a párharcaként reklámozták vol­na, most viszont két tinisztár, Cristiano Ronaldo és az EURO­2004-en már négygólos Wayne Rooney, vagy ahogyan hazájá­ban becézik, „Roon-aldo” csatá­jaként emlegetik. Ha ez a kije­lentés túlzott is, azt senki sem vi­tatja, hogy parádés találkozóra kerülhet sor a Benfica arénájá­ban. A két ország közvéleménye napok óta a negyeddöntőre ké­szül, s a futballtörténelemből két korábbi párharcot idéznek leg­gyakrabban, az 1966-os angliai vb-elődöntőt, amelyen a hazaiak 2- 1-es sikert arattak, valamint a 2000-es Eb csoportmeccsét, ami­kor a portugálok 0-2-ről győztek 3- 2-re. Érdekesség, hogy mindkét vá­logatott élén külföldi szövetségi kapitány áll, de ennek ellenére már van közös múltjuk, hiszen Luis Felipe Scolari irányította azt a brazil gárdát, amelyik a 2002- es világbajnokság negyeddöntő­jében 2-1-re nyert az angolokkal, vagyis a svéd Sven-Göran Eriksson tizenegyével szemben.- Nem hiszem, hogy ennek most lenne jelentősége - jegyez­te meg a skandináv tréner. - Az akkori eredmény már a múlt ré­sze. Én amúgy kedvelem Scolarit, remek ember és termé­szetesen edzőként is kiváló. . A brazil szakember az első két Frank lampard igyekszik megmutatni a helyes irányt az an­goloknak FOTÓ: EPA találkozón még a kispadra ültet­te a Manchester Unitedet erősítő Cristiano Ronaldót - igaz mind­kétszer be is küldte -, a spanyo­lok ellen azonban már a kezdőcsapat­ban számított rá, s nem is titkolja, csü­törtökön újra bízik a fiatalemberben.- Az Angliában töltött egy év alatt, s a legutóbbi négy hétben is sokat fej­lődött, rengeteg vál­tozott és érett a játé­ka - szögezte le Scolari. - Örülök an­nak, hogy jól kezeli a felelősséget, s egyéni érdekei he­lyett inkább a csapatot helyezi előtérbe, nem futballozik öncé­lúan. Kollégája a nagy csata előtt kissé lazított a keret szigorú élet­módján, a játékosok a horvátok elleni hétfő esti kilencven percet követően még kedden is szeret­teikkel tölthették idejük egy ré­szét.- A nagy tornákon hátrányos lehet az unalom, s mi már hetek óta együtt vagyunk. Ezért volt szükség arra, hogy a játékosok találkozzanak a családjukkal, hi­szen így nem borul fel túlságo­san a megszokott életmódjuk. Örülök annak, hogy a srácok is­mét láthatták feleségüket, vagy barátnőjüket és gyerekeiket. így nem csak a futballon járt az eszük, másról is beszélhettek - indokolt Eriksson. A szakvezető úgy véli, hogy csütörtökön tovább fokozódhat a Rooney-t övező hisztéria, az Everton csatára akár az elődön­tőbe is vezetheti a szigetországi csapatot.- Remélem, hogy folytatja re­meklését, hiszen elképesztően játszott az eddigi mérkőzéseken. Pedig még csak tizennyolc éves, így még sokat fejlődhet. Ha to­vábbra is sokat dolgozik, akkor óriási jövő előtt áll - mondta Sven-Göran Eriksson. Egymás elleni mérleg: 9 an­gol, 3 portugál győzelem, 8 dön­tetlen. Kedden játszották Dánia 2-2-es döntetlent játszott Svédországgal a portugáliai lab­darúgó Európa-bajnokság C-cso- portjának skandináv rangadó­ján, így mindkét együttes beju­tott a negyeddöntőbe. C-csoport, 3. forduló: Dánia-Svédország 2-2 (1-0) Porto, Bessa-stadion, 28 ezer né­ző. V.: Merk (német). Gólszerzők: Tomasson 2 (a 28. és a 66. percben), illetve Larsson (a 47. percben 11-esből), Jonson (a 89. percben). Olaszország-Bulgária 2-1 (0-1) Guimaraes, D. Afonso Henriques-stadion, 17 ezer néző. V.: Ivanov (orosz). Gólszerzők: Perrotta (a 48. percben), Cassano (a 94. perc­ben) illetve M. Petrov (a 45. percben, 11-esből). __ ■ Lab darúgás Vállalják az NB Ill-at Lengyeltóti A Lengyeltóti VSE csapata nyerte a Sanovita Rt megyei I. osztályú labdarúgó-bajnok­ságot, megelőzve a Petőfi SE Fonyód és a Felsőmocsolád SE együttesét. A Lengyeltóti VSE gárdája torony­magasan - 12 ponttal - nyerte meg az első osztályú pontvadá­szatot. A tótiak harminc mérkő­zésükből huszonnégyet meg­nyertek, és négy döntetlenjük mellett mindössze kétszer hagy­ták el vesztesen a pályát. Hetven­hat gólt szereztek és huszonhár­mat kaptak. A bajnok alakulat a következő idénytől már az NB Hi­bán szerepelhet.- Milyen célokkal vágtak neki a pontvadászatnak ?- Az idény előtt az első öt hely valamelyikének a megszerzését tűztük ki célul. Aztán egyre job­ban teljesített a csapat és jöttek az eredmények is; a tavaszt vereség nélkül sikerült végigjátszanunk, s 12 ponttal megnyertük a bajnok­ságot.- Kikkel erősítették meg az együttest?- Csatárposztra érkezett a még ifista korú Vágner Csaba, aki a Rákóczi ÖLUE játékosaként Nagyberkiben játszott kölcsön­ben. Varga Bálintot Siófokról iga­zoltuk, tavasszal pedig Hársházi Norbert - Somogyvárról - csatla­kozott hozzánk, de a legnagyobb erősítés a csapat magjának együtt- tartása volt.- Mikor hitték el, hogy megnyerhetik a bajnokságot?- Május végén pótol­tuk a Felsőmocsolád el­len elmaradt mérkőzé­sünket. Ezen a találko­zón 2-1-re diadalmas­kodtunk és ez erőt adott a labdarúgóknak a foly­tatásra. Az egész idény során a fonyódiakkal versengtünk, ezért nagyon fontos volt számunkra az is, hogy hazai pályán (Lengyeltó­tiban) le tudtuk győzni a riváli­sunkat.- Kikkel lehetnek maradéktala­nul elégedettek?- A védelemből a kapusunkat, Kovács Zoltánt emelném ki, aki rengeteg bravúrt mutatott be, sőt tizenegyest is hárított. Rajta kí­vül még Károli Gyula, Schmida István és Borbély Zsolt nyújtott kiemelkedőt. A középpályán So­mogyi Zoltán, Tar Lajos és Bojkovszky Balázs teljesítménye volt említésre méltó. A csatárok közül Hermann Szabolcs közel sem talált be annyiszor az ellen­felek hálójába, mint az előző baj­nokságban, ám nagyon haszno­san játszott. Bertus Gábor rutin­jával tudott sokat segíteni, Vágner Csaba pedig nagyon sok fontos gólt rúgott. Úgy érzem, hogy a legfőbb erényünk az egység volt, minden mérkőzé­sen igazi csapatként szerepeltünk és ennek meg is lett az eredmé­nye.-Azév negatívuma? - A harmadik fordu­lóban a legnagyobb ve- télytársunk, a Petőfi SE Fonyód otthonában léptünk pályára. Ezen az összecsapáson nagyon jól játszottak a hazaiak és 4-2-re megvertek minket.- Tudják vállalni az NB Ill-at?- Nagy nehézségek árán, de el­indulunk az NB III-ban. Sokkal többet kell utaznunk, mint eddig és ez rengeteg pénzbe kerül. A csapatot is meg szeretnénk erősí­teni; jelenleg is tárgyalunk játéko­sokkal, de konkrétumokat még nem tudok mondani.- Honnan tudják előteremteni a szerepléshez szükséges pénzt?- Az önkormányzat a fő támo­gatónk, de a helyi vállalkozók is sokat segítenek. molnár gábor I. OSZTÁLYÚ SERDÜLŐ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Megyei körkép 13 évesek: Balaton FC-Dunaújvárosi FC 2-2 (1-0) A siófoki gólszerző: Pető 2. Bp. MAC II. Kerület- Balaton FC 4-1 (2-1) A siófoki gólszerző: Kun. Sopron-Balaton FC 1-2 (0-1) A siófoki gólszerzők: Kun, Ba­logh T. 15 évesek: Balaton FC-Dunaújvárosi FC 3-0 (3-0) A gólszerzők: Magyar, Balogh G„ Stocker. Bp. MAC II. Kerület- Balaton FC 2-0 (0-0) Sopron-Balaton FC 2-1 (0-0) A siófoki gólszerző: Kiss B. A Balaton FC 13 és 15 évesekből álló csapata is a bentmaradást je- lentő 10. helyen végzett, keszthelyi Dr. Baka József pénzdíjas amatőr tenisz-emlékverseny HELYE: Kaposvári Teniszcentrum, Iszák u. IDEJE: 2004. * június 26-27. Versenvszámok: Féri: „e,es o t . £J * 50 HMM) Férfi pai OS szeretettel vár Női egyes a rendezőség!

Next

/
Oldalképek
Tartalom