Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

KAPÓ S V Á R 5. OLDAL 2004. Június 24., Csütörtök Nehéz helyzetben a fazekasok Nehéz helyzetben van az átalaku­lás alatt álló Somogyi Fazekas Manufaktúra Szövetkezet, amely a jövőben a kor szellemének job­ban megfelelő kft formában kíván működni. Ám a gazdasági forma­váltásnak szigorú követelményei is vannak: az adósságállományt fel kell számolni, s rendezni kell a tulajdonviszonyokat is. A telek, amin a szövetkezet működik, teljes egészében ön- kormányzati tulajdon, az épüle­teknek pedig a 44,6 százaléka a városé. Használatukért az önkor­mányzat bérleti díjat szed a faze­kasoktól, ám a szövetkezet 1997 óta nem fizet, így már 4,5 millió forinttal tartozik a városnak.- Ez az összeg az utóbbi egy­másfél évben keletkezett - mondta Sárái Péter, az önkor­mányzat vagyongazdálkodási igazgatója -, hiszen a korábbi esztendőkben a cég bérletidíj­mentességet élvezett. A szövetkezet tehát nehéz hely­zetben van, s bár az adósságállo­mánya - miután tavaly év végén válságmenedzser vette át az irá­nyítást - már nem növekedett, így is jelentős összeggel tartozik a hi­telezőknek, az önkormányzatnak és a dolgozóknak. Ezeknek a csök­kentéséhez külső tőke bevonására volna szükség, ez azonban lehe­tetlen, amíg nem rendeződik az in­gatlanok sorsa. Éppen ezért - mint lapunknak korábban Balogh Ist­ván válságmenedzser elmondta - kidolgoztak egy javaslatot, misze­rint az önkormányzat értékesítheti a csaknem 45 százalékos tulajdon- részét. A város vezetősége a javas­latot szakértők bevonásával vizs­gálja, s emellett garanciát kért, amely szerint a szövetkezet rende­zi a fennálló tartozását. ■ Végeláthatatlan útvita Két napirendi pont borzolta a kedélyeket a városi képvise­lő-testület tegnapi rendkívüli ülésén. S bár mindkettő több­séget kapott, a szócsaták a nyári melegben sem marad­tak el. A legtöbb érv és ellenérv a kaposfüredi északkeleti lakóte­lep útépítési érdekeltségi hozzá­járulásról szóló előterjesztést kí­sérte. Mint tegnapi lapunkban már megírtuk: több száz lakos­nak nincs lakhatási engedélye ezen a területen. Ennek a feltéte­le ugyanis a szilárd burkolatú út, de azt még nem építették meg, mert néhány, lakos nem tudja, esetleg nem akarja befizetni az útépítésre az ingatlanonkénti 350 ezer forintot. Az engedély híján pedig nem tudják fölvenni a bankhitel utolsó részletét az épít­kezők. A tegnapi közgyűlésen fő­ként arról folyt a vita, hogy az ön- kormányzat milyen törvény alap­ján kívánja behajtani a pénzt a nem fizetőktől, s hogy miért ép­pen ennyi átszámított összeg. Szó szót követett, s ez kisebb po­litikai vihart kavart. Heintz Tamás (Fidesz), a tele­pülésrész képviselője azzal érvelt a határozati javaslat mellett: ren­geteg támadást kapott már az ott élőktől, hogy nem tud az út meg­építésének a végére járni, hogy megoldódjék a probléma. Végül arról szólt, hogy több száz kaposfüredi választópolgár érde­két képviseli, mikor a határozati javaslat elfogadása mellett kar­doskodik. Bár Pintér Lóránd (SZDSZ) érintettséget jelentett be az ügy­ben, hozzászólásában azt hang­súlyozta: sajnálja, hogy 4-500 vá­lasztópolgárra csupaszították le a kérdést, és reméli, hogy nemcsak a választási szavazatokért fontos a segítség. Kováts Imre (Somogyért) te­lekspekulációt emlegetett. Sze­rinte többen csak üzleti céllal vá­sároltak telket a környéken, és azt kérdezte: milyen alapon várja a részönkormányzat, hogy olyat támogasson a közgyűlés, aminek üzleti haszna lehet? Kéki Zoltán címzetes főjegyző arról szólt, hogy az önkormány­zat semmiféle pénzügyi kockáza­tot és kötelezettséget, nem vállal a javaslat elfogadásakor, csak az összeg behajtását segíti, s ehhez megvan a törvényi felhatalmazá­sa az úttörvény szerint. Pogány Zoltán az építőközösség képvise­letében azt hangsúlyozta, hogy nem pénzt, csak apparátusi segít­séget kérnek a várostól. Végül a képviselő-testület elfogadta a ha­tározati javaslatot, s ennek értel­mében, ha az ingatlantulajdono­sok kétharmada befizeti az ösz- szeget, akkor az önkormányzat a többi lakost kötelezi a hozzájáru­lás megfizetésére letiltással, ingó­ság lefoglalásával, esetleg jelzá­log bejegyzésével. Döntés született arról is: Ka­posvár csatlakozik az államilag tá­mogatott iskolatejprogramhoz, valamint arról, hogy a város “is igé­nyel a taszári állami ingatlanok­ból. Az utóbbiról úgy határozott a képviselő-testület, hogy a tulajdo­ni arányoknak megfelelően nyújt­ja be a város, a megye és Taszár önkormányzata az ingatlanok in­gyenes tulajdonba adása iránti igényét a Kincstári Vagyoni Igaz­gatósághoz. Meg nem erősített in­formációk szerint azonban Taszár nem kívánja a vagyonmegosztást, s minden ingatlanra igényt tart. Ha ez beigazolódik, akkor a köz­gyűlésnek módosítania kell a teg- napi döntését. __________Márkus Ki nőtte magát ármúzeum Európai színvonalú kiállítás nyílt a megyei múzeumban. A tárlat - uniós támogatással - Somogy testvérmegyéinek kor­társ művészetét mutatja be, és kalandos körülmények között sikerült megszervezni. A nemzetközi kiállítás ékes bizo­nyítéka annak, hogy nemcsak a pálma, de a kultúra is teher alatt nő. Az évek óta helyhiánnyal küsz­ködő Rippl-Rónai Múzeum ugyan­is akkor, amikor a pályázati tóírást közzétette, nem gondolta, hogy olyan sikere lesz, hogy nem tudja majd hova tenni a beérkezett alko­tásokat. Pedig ez történt.- Az uniós csatlakozás tisztele­tére szerveztük meg a Változó vi­lág-képek nemzetközi kortárs kép­zőművészeti kiállítást - mondta Winkler Ferenc, a megyei múzeum igazgatója. - Svéd, észt és erdélyi testvérmegyéinket kértük: küldje­nek anyagot a közös tárlat megren­dezéséhez. Közben egy uniós pá­lyázat is készült, Phare-forrásból 12 millió forintot nyertünk a mun­kához. Somogy svéd, észt és erdélyi testvérmegyéinek alkotói elfogad­egy ták a felkérést, s a vártnál jóval na­gyobb számban érkeztek pályamű­vek a múzeumba. Olyannyira, hogy a szabad kiállítóhelyekre nem is fértek be.- Kénytelenek voltmik korábbi állandó kiállítást fel­számolni és a helyiségeket rendbe tenni, hogy a munkákat bemutathas­suk a közönségnek. Ezek a termek ugyanis szinte ro mos állapotban voltak. A ki­lenc évvel ezelőtti fel­újítás alkal­mával nem futotta már a helyreállí­tásukra. Kényszer­ből tehát most három jó álla­potú, új kiállító- helyhez jutott az intézmény. Továbbra sincs azonban elég hely, hiányoznak a közönség foglalkoz­tatására alkalmas helyiségek, és nagy szükség volna egy megfeleli Mecénáshiány Hazánkban száz évvel ezelőtt építettek utoljára múzeumot. Klebensberg Kunó minisztersé­ge idején Kaposvár és Somogy megye kétszer is összegyűjtött a maga részeként tízmillió pen­gőt a leendő kultúrpalota fölépí­téséhez, de a szükséges költ­ség másik felét az állam nem adta hozzá. KOVÁCS JÁNOSNÉ nyugdíjas: - Frissnyugdíjas­ként adódott a lehetőség: dolgozhatok a múzeum­ban. Mivel mindig érdekelt a művészet, boldogan fo­gadtam el az ajánlatot, így 14 éve teremőrként dolgozom. A klasszi­kus festmények és a régészeti kiállí­tások állnak hozzám legközelebb. A Losonczi- és a Zsolnay-kiállításon kívül az 1992-ben rendezett Szász Endre-kiállítás volt számomra a leg­emlékezetesebb. Akkor ugyanis na­ponta 600 látogatónk volt. LUKÁCS TAMÁS tanuló: - Mivel az iparművészeti iskolában keramikusnak tanulok, különösen figye­lek a művészetekre. Kedvelem a múzeumlátogatá­sokat. Az új tárlatokat mindig meg­nézem, és abban reménykedem, egyszer én is rendezhetek kiállítást a saját munkáimból. Természetesen figyelem a formákat, az anyagokat, és igyekszem tanulni más művé­szektől. A legnagyobb élményem az volt, hogy láthattam a Monet- és a Mednyánszky-tárlatot is. SIKERES DIÁKOK KÖSZÖNTÉSE. Az országos tanulmányi versenyeken eredményesen szereplő diá­kokat és felkészítő tanáraikat köszöntötték tegnap a városházán. Az ötödik alkalommal megrendezett ün­nepségen Tóth Lajos, az oktatási iroda vezetője arról szólt, hogy nem könnyű ma sem szülőnek, tanárnak vagy diáknak lenni, mert alkalmazkodni kell az uniós tagsággal megváltozott helyzethez és igényekhez. Szita Károly polgármester vásárlási utalványt és oklevelet adott át 90 diáknak és tárgyjutalmat a 67 felké- szítő tanárnak. Képünkön Morapitye Sunil veszi át az ajándékot Szita Károly polgármestertől, fotó, láng Hollywood multiplex PREMIER! PADLÓGÁZ* 84145 (sz) 16:30, 21:00; AZ 50 ELSŐ RANDI * 91225 (sz) 16:45, 18:45; H A R R Y POTTER AZ AZKABAI FOGOLY* 91236 (sz) 17:00, 20:00; HOLNAPUTÁN* 91230 (sz) 15:30, 18:15, 21:15; TRÓJA** 91229 (f) 20:45; ART TEREM MARADOK!* 80661 (f) 18:30 *122920* Gige - A megyei területfejlesztési tanács pályázatán 1,5 millió forin­tot nyert a község informatikai eszközök vásárlására. Az önkor­mányzati hivatalban nem volt számítógép. Most hozzájutottak egy számítógéphez, egy hordoz­ható kivetítőhöz és egy note- bookhoz. Százezer forintért riasz­tót szerelnek az önkormányzat hivatalába és 200 ezer forintért hangosítóberendezést vásárolnak a falu rendezvényeire, (csm) Igái - A mozgáskorlátozottak me­gyei egyesületének rehabilitációs és oktatási központja az elmúlt időszakban 300 vendéget foga­dott. A 2800 vendégéjszaka bevé­telét közhasznú tevékenységek fedezésére használták. A vendé­gek 85 százaléka a fogyatékosok üdülési célú állami támogatását vette igénybe Igáiban, (mk) Igái - Az ifjúság és sportminiszté­riumhoz benyújtott pályázaton 1,8 millió forintot nyert a község. A pénzt a futballpályán található sportöltözők felújítására fordítják. A beruházás kétmillió-hétszáz­ezerbe kerül. Az összeget az ön- kormányzat egészítette ki. A munkákat egy helyi cég néhány napon belül megkezdi, (csm) Iharos - Kétmillió forintért pályá­zik a falu az ifjúsági és sportmi­nisztériumnál. Ezt egy ifjúsági re­ferens alkalmazásának bér- és működési költségeire kívánják fordítani. A feladata a csurgói kis­térség 18 településének fiataljait összefogni, tevékenységüket szer­vezni és újabb ifjúsági szerveze­tek alakulását segíteni, (csm) JákŐ - A nyugdíjasklub a falu szépítésére társadalmi munkába kezdett. A település parkjait falá­dába ültetett virágokkal díszítik. A költségeit az önkormányzat és az idősek állják, (csm) Kaposújlak a területfejlesztési tanács pályázatán 2,6 millió forin­tot nyert az önkormányzat egy 300 méter hosszú járdaszakasz megépítésére. Ezt az összeget 1,1 millió önerővel kiegészítve a ta­valy megnyitott Deák Ferenc utca nyugati oldalán készítenek gya­logutak A földmunkákat és az ala­pozást még ősszel elkezdik, a tel­jes beruházás azonban csak jövő­re fejeződik be. (hzs) Kaposvár - Az előző évek tapasz­talatai alapján az összes évi gye­rekbaleset több mint a fele a nyá­ri szünidő alatt történik. Tavaly nyáron összesen 27 gyerek volt részese vagy okozója balesetnek, a sérültek száma öt volt. A legve­szélyeztetettebb a hét és 14 év kö­zötti korosztály, (mk) KapOSVár - A TIT kaposvári ala­pítványi közép- és szakiskolájá­ban, valamint a nagyatádi, barcsi és siófoki tagintézményekben az idén 479 tanuló vizsgázik. Közü­lük mintegy kétszáz nappali és es­ti tagozatos hallgató áll az érettsé­gi bizottságok elé, s tudásukról egyebek közt beszámolnak az iro­davezetők, a marketing- és rek­lámügyintézők, valamint a gazda­sági informatikusok is. (hzs) Kaposvár-Budapest - a gépjár mű-márkakereskedők országos szövetsége a fővárosban tartotta közgyűlését. Ezen részt vett Zsillé Péterné, a Seat Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke is, akit beválasztottak a Gémosz elnökségébe. A szakmai szerve­zet elnöke Gablini Gábor, (hm) LakÓCSa - A fonyódligeti tábor­ban töltenek el egy hetet az általá­nos iskola tanulói. A 22 szentbor- bási, tótújfalusi, potonyi és helyi felső tagozatos táborozásának a költségeit pályázaton nyert pénz­ből fedezi az intézmény, (ga) Marcali - A Noszlopy Gáspár Ál­talános és Alapfokú Művészetok­tatási Iskolában egy hétig idegen nyelvi táborok vannak. A német mellett angolból is tovább képez­hetik magukat a diákok. A tábor­lakók napi 5 órában vesznek részt a rendhagyó tanítási órákon, (ve) Nagyberény - A tanévkezdésre tervezik az új óvodakonyha át­adását, a régi további üzemelteté­sére a szakhatóság már nem adott engedélyt az önkormányzatnak. A település most hét és fél millió forint pályázati támogatást nyert a beruházáshoz a megyei területfej­lesztési tanácstól, (fi.) Siófok - Matzon Ákos magán- gyűjteményét bemutató kiállítás nyílt a napokban a Kálmán Imre Múzeumban. Tegnap a Duna Te­levízió Kalendárium című műsora is méltatta a kortárs klasszikusok műveiből összeállított kiállítási anyagot, (fi) Siófok-Budapest - Ezer rajz kö­zül választották a fővárosi döntő­be Bene Dávid, Dér Martin és Kor­csok Gergely, a siófoki Vak Boty­tyán Általános Iskola diákjainak munkáit, melyeket a McDonald’s Környezetvédelem Álomország­ban című pályázatára adtak be. A megye legjobb gyermekrajzait Frigúr István kaposvári, Bene Dá­vid, Dér Martin, Korcsok Gergely, Bódizs Ferenc és Nyári Evelin sió­foki diákok készítették, (sza) Szabadi - Áramszünet volt teg­nap, de erről a szabadiak semmi­lyen tájékoztatást nem kaptak. A Dédász munkatársai a Csornát és Szentivánpusztát összekötő út­szakaszon javították a nagyfe­szültségű vezetéket, és ez okozta a délután 3 óráig tartó áramkima­radást. Bár ez senkinek sem oko­zott kárt, a lakók aggódtak a hűtő- szekrényben és a fagyasztóládák­ban tartott ételek miatt, (sza) Toponár - Négy szakembert vett föl a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal. Augusztus végéig a több mint 600 Sapard-pályázat feldolgozását segítik, (hm) u raktárra is. A szakemberek szerint ezeket a hiányosságokat lehetet­len megoldani a mostani épület­ben. Új múzeumra lenne szükség, hogy az Európában versenyképes tartalmat európai körülmények között és versenyképesen bemu­tathassák. FÁBOS ERIKA am-ÜSlf E (jŐ^CttAMOB Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfolyaminformáció 82/428-888 Nagyatád, Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL ____USD ELADÁS 20 7.00 212.49 VÉTEL __ELL8 ELADÁS [253,00 257,491 Érvényes: 2004. június 23. Jogi személyeket is kiszolgálunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom