Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

2004. Június 24., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Eltemették Nagy Richárdot Zagyvarékas Tegnap 15 órakor több száz katona és civil búcsúz­tatta a június 17-én 27 esztendős korában Irakban szolgálatteljesítés közben elhunyt Nagy Richárdot. Szüló'falujában, Zagyvarékason, a köztemetőben hősnek kijáró katonai és társadalmi tiszteletadással helyezték végső nyugalomra. A magyar katona sírjá­nál Mádl Ferenc köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint számos katonai és más szervezet magas rangú képviselője is fejet hajtott. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az iraki misszió fontosságáról és az elhunyt önként vállalá­sáról szólt gyászbeszédében: „Azzal együtt, hogy or­szágos a gyász, ismerve hazánk múltját, a Magyar Köztársaságnak kötelessége részt vállalnia a diktatú­rák és az arctalan terrorizmus felszámolásában, a szuverén államok felépítésének megsegítésében. Nincs olyan ember, aki ne aggódna fiainkért. Nagy Richárd halála kötelez bennünket arra, hogy az Or­szággyűlés határozatát továbbra is fenn kell tartani, s az iraki alakulatunkat nem hívjuk haza. Szabó Tamás dandártábornok, katolikus tábori püspök temetési szertartást celebrált. Az 1. Könnyű Vegyes Ezred nevében Keresztúri László ezredes pa­rancsnok mondott búcsúbeszédet. Az Irakban szol­gálatot teljesítő alakulat nevében pedig Molnár Zsolt százados köszönt el a hősi halottól. A koporsót nem­zeti színű lobogó borította. Ezt a szertartás végén Nagy Richárd édesanyjának nyújtották át. Nagy Richárdot a díszszázad díszsortüze közben helyezték örök nyugalomra. MÉSZÁROS GÉZA JUHÁSZ FERENC: „Néhány hónappal ezelőtt azt ígértem mindenkinek, hazahozzuk katonáinkat Irakból, ha ott háborús helyzet alakul ki. A gyász nap­jaiban viszont úgy érzem, megfutamodás lenne rendfenntartó alakulatunk hazatérése - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter gyászbeszédében tegnap délután Nagy Richárd posztumusz hadnagy sírjánál. fotó; új néplap/mészáros jános Kevés a nyugdíjascsekk Budapest Több mint másfél órás vita alakult ki az Idősügyi Tanács szerdai ülésén a Magyar Nem­zeti Üdülési Alapítvány kura­tóriumi elnökének beszámo­lóját követően, mert a tanács nyugdíjasszervezeteinek kép­viselői kevesellték a nyugdíja­soknak juttatott támogatást, amely alapján a szerintük 1,2 millió rászoruló nyugdíjasból csak hatezer kapott üdülési csekket idén. Karácsony Mihály kuratóriumi elnök beszámolójában azt mond­ta: az alapítvány 2004-ben 129 millió forintot fordított a nyug­díjasok üdültetésének támogatá­sára: hatezer nyugdíjas kapott fe­jenként 10000-18000 forint érté­kű üdülési csekket. A nyugdí­jasszervezetek képviselői viszont elégedetlenek ezzel. Karácsony Mihály a kifogásokra reagálva azt mondta: nem várható el egyetlen civil szervezettől, hogy megoldja az üdültetés problémáját. Ráadá­sul az alapítvány azért is nehéz helyzetben van, mert ingatlanjai­nak nagy részét elvesztette. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, az Idősügyi Tanács el­nöke szerint a téma azért is na­gyon fájdalmas, meri az idős em­berek keze munkája teremtette meg azt a nemzeti vagyont, amely azonban a rendszerváltás után más tulajdoni viszonyokban rendeződött újra.____________■ Megsebzett generáció Budapest A gyermekeket érő káros kör­nyezeti hatásokkal foglalko­zik az a háromnapos konfe­rencia, amely a napokban zaj­lik Budapesten, a WHO szer­vezésében. A tanácskozás cél­ja egy európai egészségügyi akcióterv kidolgozása. Elfogadhatatlan, hogy a társada­lom legsebezhetőbb tagjai, a gyermekek fizessék meg az árát annak, hogy elmulasztjuk meg­védeni az egészséget a környeze­ti veszélyektől - mondta Dzsong Vak Li, az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) főigazgatója. Kökény Mihály egészségügyi miniszter az Europressnek azt mondta: Európában becslések szerint a gyerekek megbetegedé­seinek 30-40 százalékát a kör­nyezeti ártalmak okozzák. En­nek megakadályozására nemzet­közi összefogásra és felelősség­teljesebb magatartásra van szük­ség. A konferencia várhatóan el­fogad egy nemzetközi egészség- ügyi akcióprogramot, amely a re­mények szerint csökkenti majd a gyermekeket érő káros környeze­ti hatásokat. europress „Szerencsés” munka Budapest Újabb, mintegy félszáz megvál­tozott munkaképességű em­bert alkalmaz országos karita­tív sorsjegy-értékesítő hálóza­tában a Szerencsejáték Rt. a Spar Magyarország Kereske­delmi Kft. támogatásával. A több mint egy éve működő há­lózatban az év végére már csak­nem ezer megváltozott munka- képességű embert foglalkoztat­nak. Székely Gábor, a Szerencse- játék Rt. vezérigazgatója szerint a karitatív üzletág nem csak az állami bevételeket gazdagítja, de nagyon sok olyan embert segít vissza a munka világába, akinek más lehetősége nem lett volna az elhelyezkedésre.* Az így alkalma­zottak többsége mozgáskorláto­zott, de sokan jelentkeznek fel­sőfokú végzettséggel, leszázalé­koltként. A munkát keresőknek orvosi alkalmassági vizsgálaton kell át­esniük, s a tapasztalatok szerint 5-10 százalékuk kivételével a többség meg is felel az elvárá­soknak. A 4-7 órás munkaidővel arányos minimálbéren felül a forgalomtól függő jutalék is megilleti a dolgozókat. Azzal, hogy munkába állnak, nem ve­szítik el az őket addig megillető járadékukat, nyugdíjukat. Az üzleti siker érdekében, a vevők megnyerésére speciális oktatá­son is részt vesznek a „szeren­csés” alkalmazottak. Németh Ingyentábor Budapest Budapesten 1500, az Északi-kö­zéphegységben 200, Harkány­ban 400, a Balaton-parton 5400 rászoruló gyerek táborozhat - mondta Bongó Ágnes, a Zánkai Ifjúsági Centrum vezetője, mti Viharos ügy Budapest Rémhírterjesztésért várhatóan feljelentést tesznek Demszky Gá­bor ellen magánszemélyek a Fi- desz-MKDSZ segítségével, mert szerintük kárt okozott, mikor tíz napja tornádót jelzett. mti Közös gyűjtés Budapest A gyógypedagógiai képzési nor­matíva csökkentése ellen, a kép­zés önállóságért gyűjtenek alá­írásokat az ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai főiskolai kará- nak oktatói és hallgatói. mti Szigorúan ellenőrzött gyógyszer A gyógyszergyártók, a nagykereskedők és a patikák szigorú ellenőrzését rendelte el Bujdosó László országos tiszti főor­vos. Szerinte ugyanis van elég gyógyszer az országban, csak a várható haszon reményében feítehetően valahol visszatarta­nak készleteket. Budapest Az átmeneti gyógyszerellátási za­vart az indokolja, hogy július 1-jé- től a termelői árak és az árrések „visszaállása” miatt a raktárban álló készletek 15 százalékkal töb­bet érnek majd - mondta < az Europressnek Bujdo­só László országos tiszti főorvos. Mivel a betegek által fizetendő patikai té­rítési díjak július 1-jétől nem emelkednek, ezért a lakossági felvásárlás in­dokolatlan. A szállítókat és a patikákat mostantól a megyei tiszti főgyógyszerészek ellenőrzik, és naponta jelentést készítenek az esetleges ellátási za­varokról. Bujdosó László abban bízik, hogy az ellenőrzések hírére azok a patikaszerek is előkerül­nek a raktárak mélyéről, amelye­ket az elmúlt napokban nem kap­hattak meg a betegek. Amennyiben kiderül, hogy va­lahol - akár a gyárban, akár a nagykereskedőnél, akár a patiká­ban - szándékosan visszatartották a készleteket, ott az or­szágos üszti főorvos eljá­rást indít. Amennyiben saját hatáskörben erre nem lesz módja, akkor a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatát kéri. A gyógyszerpiac sze­replői azt állítják, hogy a betegellátás zavartalansá­gáért minden tőlük telhetőt meg­tesznek. A patikusok rendeléseik visszautasításáról, míg a nagy- kereskedők forgalmuk megtöbb­szöröződéséről beszélnek. Az Egészségügyi, Szociális és Csa­Ellenzéki gyógymód A Fidesz szerint felvásárlási pánik van kialaki iióhan a gyógyszerpia­con. Selmeczi Gabriella, a párt ország- gyűlési képvi­selője a patiku­sokra hivatkoz­va azt mondta: az elmúlt na­pokban 15-20 százalékkal emelkedett a gyógyszert vásárlók száma. A politikus szerint a Fi- desz-frakció minden segítséget megadott ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány úrrá legyen a káoszon, amit a szocialista kor­mány okozott. ládügyi Minisztériumban meg­erősítették, hogy egyre több a pa­nasz a hiánycikkek miatt, pedig az ellátáshoz szükséges gyógy­szermennyiség az országban van. NÉMETH ZSUZSA Öngyilkos busák Súlyos környezeti katasztrófától menekült meg a Balaton az­zal, hogy a csaknem 100 tonna busa a marcali víztározóban pusztult el, vélekedett a Balatoni Halászati Rt. szakembere. Ha kinyitották volna a tározó zsilipjét, akkor az még sok bu­sát vonzott volna oda. Ennek beláthatatlanok lettek volna a következményei. Marcali Az ívóhely felé tartó, „kómás” ál­lapotú halakat vonzotta a tározó leengedése miatt mozgó víz. Nagy tömegben torlódtak össze, s egyszerűen fölemésztették az oxigént. A szakértők szerint em­beri mulasztás nem történt. A tá­rozót a bőséges csapadék miatt kelett megcsapolni. Ha kinyitják a zsilipet és visszaeresztik a busá­kat a Balatonba, az tömeges pusztuláshoz vezetett volna. Negyven tonnányi busát élve si­került lehalászni, mintegy 100 tonna pedig el- pusztult. Kiss György Károly, a Balatoni Halá­szati Rt. vezérigazgatója szerint a busafeldolgozás veszteséges: 300-400 millió forintra lenne szükség nyereségessé tételéhez. Becslések szerint 5-10 ezer tonna busa lehet még a Balaton­ban. Szakái Tamás, a társaság ágazat vezetője azt mondta, hogy már csak ezt a fajtát halásszák, és kizárólag éjszaka. Arra a kérdés­re, hogy szaporodik-e a busa a Balatonban, azt felelte: vannak erre utaló jelek, de bizonyíték nincsen. Busabomba A busa a természetvédő szerint: tájidegen időzített bomba a Bala­tonban. Bár a marcali víztározó­nál nem ez a bomba robbant, de a nagy halmennyiségnek min­denképpen következménye a tö­meges halpusztulás. Kovács Péter Pál, a marcali tá­rozó vezetője elmondta: a tete­meket egy solti telepre szállítot­ták, ahol különleges komposztá- lóba kerülnek. Rótt Endre, a hor­gászegyesületi titkár szerint a bu­sa fogságban képes az önpusz­tításra is. Ilyenkor veszélyes is, mert egy 40-50 kilós hal akkora lendülettel csap, hogy egy csóna­kot is felborít. FÓNAI - VIGMOND C0&HU2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 252.0000 257.0000 USD 207.0000 212.5000 GBP 376.0000 386.0000 CHF 165.0000 170,0000 SKK 6.1000 6.6500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: június 23. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Hende kilépett Kilépett az MDF-ből és a párt parlamenti frakciójából Hende Csaba képviselő. A politikus az MDF politikai irányvételének el­bizonytalanodásával és a párton belül kialakult viszonyokkal in­dokolta döntését. Hendét koráb­ban is támadták a párton belül a Fidesz által életre hívott polgári körök koordinálásában betöltött szerepe miatt, mti Uniós forrás Magyarország számára fontos, hogy az európai uniós források felhasználásában a tisztesség domináljon, és a Nemzeti Fej­lesztési Hivatal mindent meg­tesz azért, hogy ez így is legyen- hangsúlyozta Baráth Etele, a ' Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár. Az uniós források felhasználása szigorúan ellenőrzött, zárt rend­szerben történik, mti Pálinka, pálinca Az MDF szerint magyar gazda­sági érdek húzódik meg Romá­nia azon kérése mögött, hogy használhassa a pálinká elneve­zést, pálinca írásmóddal - jelen­tette ki Font Sándor (MDF). A politikus információi szerint a kormányoldalhoz közel álló vál­lalkozók egy része Romániában szeretne pálinkalepárló üzeme­ket létrehozni, mert a feltételek ott sokkal jobbak, mti Több a büntetés Tavaly 525 millió 833 ezer forint munkavédelmi, szabálysértési és végrehajtási bírságot vetett ki az ellenőrzések során az Orszá­gos Munkabiztonsági és Munka­ügyi Főfelügyelőség- mondta Békés András, a szer­vezet elnöke. Ez 4,5 százalékkal volt több, mint 2002-ben. mti Elégedetlen postások A postások kétharmada elége­detlen a bérekkel és a jövedel­mekkel, 54 százalékuk az előre­jutási lehetőségekkel is - közöl­te a Postás Szakszervezet egy felmérés alapján. A szakszer­vezet közleményében szerepel, hogy tovább harcolnak a bér­emelésért, a korkedvezményes nyugdíjakért és a kedvezménye­zettek körének kiterjesztéséért. MTI Korkedvezmény A 23 Volán-társaság 25 ezer munkavállalóját képviselő Köz­úti Közlekedési Szakszervezet több mint ezer tagja egy új kor­kedvezményes nyugdíjrendszer kialakításáért demonstrált az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium előtt. A szervezet azt követeti, hogy a buszvezetők korkedvezménye ne a vezetett járművek típusá­tól, hanem a ledolgozott évektől függjön, mti Tanács a gazdáknak A felvásárlók a kalászos gabo­nák tonnájáért 16-18 ezer forin­tot kínálnak jelenleg a termelők­nek, ami mintegy tízezer forint­tal alacsonyabb, mint az Unió­ban érvényes intervenciós ár - hangoztatta Szabó Csaba, a Fidesz gazdatagozatának országos választmányi tagja. Szabó ezért azt tanácsolja a gazdáknak, hogy ne kótya­vetyéljék el terményüket, és gondolják meg, milyen szerző- i eléseket írnak alá. mti ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom