Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-19 / 142. szám

16. OLDAL KRÓNIKA Felújításra várnak a középületek Hetes A hetesi katolikus templőm fel­újítására kétszer nyert támoga­tást az egyházközség a terület- fejlesztési tanácstól: három év alatt négymillió forintot. Kelle­ne azonban még 30 millió a pa­rókia helyreállításához.- Halaszthatatlan volna a re­formátus templom felújítása is. Erre 32 millió forint kellene - mondta Ádám László hetesi pol­gármester a Sapard-hivatalhoz az egyházközösség által benyúj­tott pályázatot most bírálják el. Három éve részlegesen felújítot­tuk a kultúrházat, de további 50- millió szükséges a teljes rekonst­rukcióhoz. Ehhez persze sem sa­ját erőforrás, de még a pályázat­hoz szükséges önerő sem áll ren­delkezésünkre. Marad tehát a bi­zakodás a sikeres, önrész nélkü­li EU-s pályázatokban. MÁRKUS KATA 2004. Június 19., Szombat 1 HHH ______Postánkból______ Bé rlettel, de gyalog Május 23-án 5 óra 8 perckor a 15-ös helyi buszjárattal a Ber­zsenyi utcai megállóig szeret­tem volna utazni. "Leszállási szándékomat időben jeleztem, ám ekkor a buszra ellenőr érke­zett. Bár csak nyalc utas volt, mire elővettem a bérletemet, a busz elindult, hiába szóltam. Az egy dolog, hogy az utastársaim bliccelőnek könyveltek el, de az eső esett, az érvényes bérletem ellenére rohanhattam vissza a végállomásról. Kérem, szíveskedjenek a so­főrök és az ellenőrök is egy ki­csit jobban figyelni az utasokra. Úgy gondolom, nem érdemeljük meg ezt a rosszindulatú eljárást. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN A tiszta víz titka Információs busszal népszerűsí­ti a vízkincset a Dunántúli Regio­nális Vízművek (DRV). Az infobusz segítségével lehetővé válik, hogy víziközmű-vállalatok modern és szemléletes eszkö­zökkel mutassák be tevékenysé­güket a fogyasztóknak. A jármű egy olyan komplexum, amely­ben az érdeklődők nem csak ál­talános tájékoztatást kaphatnak a vízről, de megismerkedhetnek a ivóvíz- és a szennyvíztisztítás folyamatával is. Az érdeklődők leginkább a vízmérés és a vízmi- nőség vizsgálatára kíváncsiak. ■ CSAK EGY FALATOT. A kaposváriak, de a somogyiak is méltán büszkék arra, hogy megszépült a Kossuth tér. A városlakók hamar feltalálták magukat, megtalálták a szökőkút szépségét, a padok pi­hentetőerejét, s korábban itt elképzelhetetlen utcazenészek is megje­lentek. A legtalálékonyabbak mégis a gyerekek. Egy kis leleményes­ségért nem mennek a szomszédba. S ha kell, céljaik eléréséért szin­te bármire képesek. Úgy tetszik, mindennek ára van. Egy harapásnyi szendvicsért a térdelést kérték. fotó: láng Róbert Mikor-hová SZOMBATON Magyaregresen 8 órakor kispályás focival kezdődik a falunap a sportpályán, 12 órakor ebéd, délután kulturális műsorok, majd 21 órakor utcabál várja az ér­deklődőket. Ecsenyben 9 órakor kezdődik a harmadik nemzetiségek sütő- és főzőversenye a polgármesteri hiva­tal területén, melyen többek között lovas- és íjászbemutató, valamint koncert várja az érdeklődőket. Sömyepusztán 9 órakor kezdő­dik a múltidéző nap. Szentgáloskéren 12 órakor ebéddel kezdődik a falunap a sportpályán, melyre várják a tele­pülésről elvándoroltakat is. 13 óra­kor gyerek- és felnőttvetélkedőket szerveznek, 16.45 órától színpadi műsorokat láthatnak az érdeklő­dők, majd 21 órától bál lesz. Balatonlellén 16 órakor nyílik Vén Zoltán grafikusművész kiállí­tása a Padlás Galériában a kiállító­terem nyitvatartási idejében. A ké­peket július 14-ig láthat­ják az érdeklődők. Balatonszárszón 18.30 órakor a Hot Jazz Bánd koncertjével kezdődik a Balatonszárszói Nyár cí­mű rendezvénysorozat a művelődési házban. 19.30 órakor Harmath Imre, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke tart ün­nepélyes megnyitót. 19.45 órakor a Rokolya gyermek- tánccsoport, a Szárszói Tánc- együttes és a Nyugdíjasok Tánc­csoportja lép fel. 20.45 órakor ut­cabál lesz a vasútállomás terén. Berzencén 19 órakor kezdődik a művelődési ház évadzáró estje, melyen többek között fellép a nyugdíjasklub, a néptánc-, a kara­te-, a színjátszó csoport és a kama­rakórus. VASÁRNAP Kaposvá­ron 10 órakor kezdődik az ünnepi istentisztelet az evangélikus templom­ban, melyen az épület felújításának 75. évfor­dulóját ünnepük. Siófokon 8 órától 14 óráig tartják a 8. érem­gyűjtő találkozót a Be­szédes József Általános Iskolában. HÉTFŐN Kaposváron 9 órától tart sajtótájékoztatót Bősze Sándor a Somogy Megyei Levéltárban a Mogersdorf Kultúrtörténeti Szim- pózium megrendezéséről. ■ Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Dombóvár Szigetvár Nagykanizsa Burgonya 80-150 120-180 130-200 75-130 150 110-150 Káposzta 90 80-100 130 80-100 100 110 Kelkáposzta 150 150-180 150 180 150 160 Paprika 250450 380400 300-500 240480 320450 340450 Paradicsom 150-280 250-320 300 150-240 150-250 200-250 Uborka 98-180 140-160 180 100-160 150 170 Petrezselyem 130-230 180 220 250 210 200 Sárgarépa 130 120-150 150 100 150 170 Tojás 18-20 18-21 20 18-22 20 16-20 Hagyma 140 150-180 180 160 150 170 Fokhagyma 500-600 500 500 560 500 550 Karfiol ’ 160 180-250 250 250 200-250 250 Karalábé 80-120 50-60 120 90 80 110 Retek 50-100 95 80 90 90 80 Spárgatök 180 150 200 200 250 220 Saláta 50-75 50-90 80 50 70 75 Sampinyon 350450 450-650 500 490 500 500 Bab 600-700 450-550 500 480 500 550 Zöldborsó 150-160 140-180 200 200 160 220 Zöldbab 500 650 600 600 600 620 Spenót 500 350 350 300 360 360 Eper 150-500 420-500 500 400-500 450-500 450-500 Cseresznye 300450 350450 300 350400 450 320420 Binnye 168-200 190 250 200-300 300 220-300 Banán 300 250-320 300 300 320 300 Narancs 380 250-320 320 300 250-380 280-350 Szőlő­750-1100 1000 1000 1000 1000 Tarka sorok Fél adag- Főúr, kérem - szól a vendég a pincérnek -, hozzon nekem egy fél pohár sört!- Sajnálom, uram, de mi fél po­hárral nem szolgálunk ki.- Nem? Akkor az előbb miért annyit hozott, amikor egész po­hárral rendeltem? Házimunka- Az én drága feleségem állan­dóan panaszkodik a házimunka miatt.- És mit mond?- Azt, hogy rosszul csinálom. Bölcsődal A tévériporter interjút készít a neves zeneszerzővel.- A bölcsődalomon közel há­rom évig dolgoztam - mondja a mester.- Ilyen sokáig? - álmélkodik a riporter.- Igen, mert közben mindig el­aludtam rajta. Biztos- Szívem - mondja az ifjú asz- szony -, ma aztán nem mond­hatsz semmit a főztömre.- Biztos?- Egészen biztos. Ma ugyanis nem főztem. Modell Két barátnő beszélget.- Úgy hallottam, modellt álltái egy festőművésznek - mondja az egyik.- Igen, mégpedig aktot. Az volt a kép címe, hogy „Éva és a kí­gyó”­- És mondd, Évát kiről mintáz­ta a művész? Csigapörkölt- Hozhatok önnek egy jó csi­gapörköltet? - kérdi a törzsvendé­get a francia vendéglő pincére.- Köszönöm, nem. Tudja, ma nagyon sietek. A siker íze- Hogy sikerült az új bemuta­tótok? - kérdi a színészt a barátja.- Hagyd el, rettenetes bukás volt! Még rohadt paradicsommal is megdobáltak bennünket.- Pedig én úgy hallottam, hogy gyakran harsant fel taps a nézőté­ren.- Igen, mindannyiszor, ha elta­láltak valamelyikünket. Biztató- Szabolcs, ne feledkezzen meg arról, hogy egy óra múlva hazajön á férjem.- Es? Nem csináltam semmit.- Na, hát ezért kellene igyekez­nie. ■ HASZNÁLTBÚTOR- és műszakieladás! Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. *131368* és rersDttt totuAty JÚNIUS 19-ÉN ÜNNEPÜK TO. 4nlífnk*t BÖHÖNYÉN. Az egész család sok boldogságot, egészséget, _____hosszú életet kíván. n3,366t So mogyi Hírlap Kiadja az Aiel Springer-Magyarország Kit. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Sió­fok, Szabadság tér 6. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1450 Ft, negyed évre 4350 Ft, fél évre 8700 Ft, egy évre 17 400 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. VASÁRNAP KELETEN 30, ÉSZAKNYUGATON 15 FOK-siófok •Fonyód -Tab -JTsP ­16 °C «CC „ 15 x - » '^ítsshhbiI 0 : ■ C -Kaposvár ~ Csurgó- 27 *c '«■«£­Nagyatád 15 x o * * \ . 26*C BaTCS" Délutáni felvétel * ­Ma itt, a Dél-Dunántúlon meleg, napos idő lesz. Csak ' délután várható erősebb felhősödés, kevés esővel. A délutáni órákra 24, késő estére 20 fok körüli hőmér- Vízhőmérséklet sékletre számíthatunk. Duna 17-20 °C Vasárnap jelentősebb eső esik és lehűl az idő. ]"iS2a Héttőn már vékonyodik a telhőtakaro. Velencei-ló 20 °C Kedden és szerdán viszont napos, meleg idő a legva- Fertő-tó 18 °C lószínűbb, Tisza-té 22 °C Orvosmeteorológia: melegfronti hatás. Pollen Közlekedés-meteorológia: az időjárás az erős felmete- pázsitfűfélék magas gedés hatására nehezíti a közúti közlekedést! csalanfélék magas A prognózis sikerességének valószínűségé „átlagos” küfsőtéri penész közepes Ibvábh fotyamaros heyftigpő információk a T-MotAe WAD portáján a t-zonason rozs alacsony Somogyi Hírlapuin] A TARTALOMBÓL: KÖZELRŐL - A szépségnek ára van: A Seffer és Renner Magán- klinikán az elmúlt hetekben ismét szenzációs beavatkozást hajtot­tak végre. Egy olyan eltorzult arcból operáltak újra emberit, amit egyetlen hazai klinikán sem vállaltak. A páciensek nagy része per­sze nem kényszerből, hanem azért választja a világhírű somogyi szépségsebészetet, mert valamiért fontos számára a tökéletes kül­ső. Kiderítettük, miért és mennyiből lehet egy szép nőből még szebb, vagy mondjuk pontosan olyan, mint Angelina Jolié. Nemzetiségek főztje: Ecsenyben folytatódnak a különleges so­mogyi asztali örömök, ezúttal a magyarországi nemzetiségek sü­tő- és főzőversenyére kerül sor. A polgármesteri hivatal udvarán már tegnap délután felállították a sátrakat, ahol vend, felvidéki, ro­mán, sváb, lengyel, zsidó, orosz, görög ételeket készítenek ke­mencében, roston, bográcsban. A jeles eseményről munkatársa­ink képes beszámolót készítenek. RIPORT - Nyithatunk-e Bécsben cukrászdát? Az európai uniós csatlakozásunk lakosságot felkészítő propagandájában vált is­mertté, majd nevetségessé a bécsi cukrászda. Már több mint egy hónapja a közösségen belül vagyunk és példák is vannak arra, mennyire nyitott az unió a hazai vállalkozások előtt. 4% Nyári újdonságok a Nagybajom ! és Vidéke Takarékszövetkezetnél! v'.. ).- betétgyűjtési akciót hirdetünk 2004. június 21-től június 30-ig tartóan takarékszelvényre, jelentős kamatra- várjuk érdeklődésüket valamennyi kirendeltségünkön- Home Bank szolgáltatást bevezettük, számlás ügyfeleink erről tájékoztatást a számlavezető helyeken kaphatnak.- SMS szolgáltatást is nyújtunk Együtt tovább Jövet-menet a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Rugós-, íatex- és biomatracok sokféle méretben Í0-3ű%4s érengeí/mé/mye/

Next

/
Oldalképek
Tartalom