Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-12 / 136. szám

2004. Június 12., Szombat 19. OLDAL H I R D ETE S A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezert az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal Felejthetetlen szeretteimre emlékezünk, HUBER JÁNOS 10. és fia JÁNOS 9. HUBER JÁNOSNÉ 6. és leánya VINCZE ZSUZSANNA 26. halálának évfordulóira. Gyuszi és családja „Csak egy könny voltam, aki porba hull, Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.’ (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, NAGYMIKLÓSNÉ Kaposvár, Arany J. utcai lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése június 16-án, szer­dán 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló csalad GYASZHIR KÓNYA FERENC a Jogar Továbbképző Központ és Hotel nyugalmazott igazgatója türelemmel viselt, gyó­gyíthatatlan betegségben 57 éves korában elhunyt Temetése június 14-én 15 órakor lesz a balatonföldvári Új temetőben. Tisztelettel adózunk a Somogy megyei közigaz­gatásban és a Jogar Hotel élén végzett munkája előtt. Emlékét megőrizzük. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, Somogy Megyei Önkormányzat, Jogar Továbbképző Központ és Hotel Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, KOVÁCS JÁNOS volt postai kézbesítő, volt Nagyatád, Alkotmány utcai lakos június 3-án elhunyt. Temetése június 15-én, kedden 13.30 órakor a nagyatádi központi temetőben lesz. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁSPÁR JÓZSEF volt BV-dolgozó kaposvári lakos 71 éves korában el­hunyt. Búcsúztatása - katonai tiszte­letadás mellett - június 16-án, szer­dán 11 órakor a kaposvári Keleti te­metőben lesz. BV és a gyászoló család „Ha emlegettek, közietek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KARNIS MIHÁLYNE Horváth Mária bolhási lakos szerető szíve életének 76. évében megszűnt dobogni. Temetése június 14-én, hétfőn, a 14.30 órai gyászmisét követően lesz a bolhási temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Ma is csak úgy, mint réges-régen, Ő volna végső menedékem. Mindent, mi fáj, mi szívemet tépi, ^ elpanaszolnám sorra néki. S fejem áldott keblére hajtanám, ha élne most az én Édesanyám." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ Molnár Irén volt csombárdi, majd bárdudvarnoki lakos 59 éves korában elhunyt. Temetése június 14-én, a 16 órai gyászmisét követően a bárdudvarnoki temetőben lesz. Gyászoló szerettei INGATLAN KAPOSVÁR 48-as Ifjúsági u. III. em-i 1,5 szo­bás tégla-gázos lakás eladó 20/9629-539---------------------------------------------'128045* BALAT0NKERESZTÜR0N 2 szoba-nappalis, egyedi fűtésű családi ház-200 n-öl telken el­adó. Tel.: 06-30/256-1465, 06-85/376- 389. —------------------------------------------•129072' SZ ÁNTÓ-, erdő-, gyep megnevezésű tulajdoni illetőségek egyben eladók. Tel.: 30/665­5223. Irányár: 800 E Ft.-----------------------------------*129941* KAPOSVÁRON a 48-as Ifjúság u-ban, Tescohoz közeli, 2 szobás, erkélyes, felújított lakás el­adó. Ár: 7,5 M Ft. 30/902-9908.--------------------------------------------*130069* IPA RTELEP ELADÓ Kaposvár, Jutái út 41., összközművesített, 2000 m! terület, 450 m!-es raktárral, irodák­kal. 06-30/3368-883.--------------------------------------------•130123* KA POSMÉRŐBEN 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. 06-70/522-9919.---------------------------------------------• 130484* MARCALIBAN fürdőhöz közel családi ház pad­lásszobás eladó vagy lakáscsere 85/310- 618.--------------|------------------------------*130524* KA POSVÁRON nagyon szép csendes környe­zetben 2 szobás, erkélyes, egyedi gázos, fel­újított lakás eladó. Irányár: 10,5 M Ft. 30/405-9830.---------------------------------------------*130554* CS URGÓN 1,5 ha területen, volt sajtüzem EL­ADÓ! 16 MFt+ÁFA Tel.: 30/9913-547.---------------------------------------------'130559* 8 SZENTB0RBÁS0N komfortos családi ház nagy kerttel eladó. I.án 1,8 M Ft 20/475- 3495.---------------------------------------------*130586* FO NYÓDON vízparti társasüdülőben 27 m2-es lakrész eladó. 06-30/4220-220.---------------------------------------------*130627* KA POSVÁRON a Béke u.-ban 4. em-i erkélyes lakás eladó. Ár: 7,3 M Ft. 30/972-1395. Balatonlellén a mólósétányon, a vitorlás kikötőnél, exkluzív környezetben szaunával felszerelt apartmanházban 32 m2-es amerikai nappalis lakás kedvezménnyel eladó. Tel.: 06-30-397-7281 KAPOSVÁRON 48-as ifjúság úton 1,5 szobás, tégla, távfűtéses lakás eladó. Irányár: 8,8 M Ft. Tel.: 30/346-8647.---------------------------------------------*130679* KAPOSVÁRON kecelhegyi lakóparkban családi ház 80%-os készültségi fokon eladó. Irányár: 27,7 M Ft. Tel.: 30/9522-019.---------------------------=------------------*130679' KAPOSVÁRON a Tisztviselő telepen ház eladó. 20/447-7050. BALATONLELLE központjában, belső udvari fürdő- és pezsgőmedencével, 1 -2-3 szobás, összkomfortos társasházi öröklakások nagyon kedvező feltételekkel már 9 500 E Ft-tól eladók! EZT NE HAGYJA KI! Államilag támogatott, kedvező kamatozású hitel, szoc.pol., Áfa visszatérítés igénybe vehető! Tel.: 06-30-3377-421 KECELHEGYEN könnyűszerkezetes családi ház építéséhez ikertársat keresek. 20/803-3741--------------------------------------------*130744* KA POSVÁR belvárosi felújított, 55 m2-es, gá­zos-tégla 1. em-i lakás eladó, lár: 10,7 M Ft. 30/509-6545.---------------------------------------------*130766* DE SEDAI Szőlőhegyen 340 n-öl szőlő, gyümöl­csös eladó. 30/598-6329.---------------------------------------------*130791* KA POSVÁRI 82 m2-es, 2. em-i erkélyes lakás a színházzal szemben eladó. 30/390-4478---------------------------------------------*130792* * KAPOSVÁR belvárosában magasszínvon­alon felújított 107 2m-es, 3 szobás lakás ga­rázzsal igényes vevőnek eladó. 30/901-2613.---------------------------------------------*130794* S0 M0GYVÁR0N összkomfortos családi ház nagy telekkel, melléképületekkel eladó. 20/544-8360, 20/549-0315.---------------------------------------------*130823* KAPOSVÁRON a Füredi u.-ban 2,5 szobás IV. em-i igényesen felújított lakás eladó. 82/411- 147, 30/901-7778. 8 KAPOSVÁRTÓL 17 km-re 80 m’-es lakó­ház szép környezetben eladó. Tel.: 30/631- 4183.---------------------------------------------*130857* KA POSVÁRON Tescohoz közel, 2,5 szobás la­kás eladó. Tel.: 20/9139-244.----------------------------------- *130882* MA GYAREGRES, Kossuth u. 23. alatt 3 szobás családi ház eladó. 82/423-470.---------------------------------------------*130899' SZ ENTGÁLOSKÉREN gázfűtéses, 2,5 szobás családi ház eladó. Tel.: 82/704-570.---------------------------------------------*130919* MA RCALI környékén 4 ha közművesített terü­leten ossz. 1400 nf-es épületek eladók. 06- 20/444-9937.--------------------------------------------*130929* KA POSVÁR, Béke u-ban II. em-i 1,5 szobás 40 m2-es felújított lakás eladó. Ár: 7,2 M Ft. 30/240-0981,30/214-1384.---------------------------------------------*130954* CS 0K0NYAVIS0NTÁN 40 m!-es rendezett nya­raló eladó. 82/428-247.-----------------------------------------;---*130972* KA POSVÁR, Baross G. u. 31.sz alatt épülő tár­sasházban lakások és üzletek eladók. Tel.: 20/9608-025, 20/455-9458.--------;------------------------------------*131000* KI SBAJOMBAN (Somogy megye) 8450 m2-es telek gazdasági épülettel eladó. 83/348- 836.---------------------------------------------*131001* KA POSVÁRON, Eger u. 3. felújításra szoruló 3 szobás családi ház eladó. 30/369-0447.---------------------------------------------*131005* 8 HETESEN 130 m2-es családi ház eladó. 82/485-902.---------------------------------------------*131035* BERZENCE külterületén 21143 m! alapterüle­tű - jelenleg 30000 db brojlercsirke tartására alkalmas technológiával teljesen felszerelt - közművesített 1600 m2 felépítményű ingatlan eladó, esetleg bérbeadó. 06-30/378-5770. Kaposváron a Petőfi u-ban, jó állapotú, egyedi gázos, földszinti, 35 m2-es lakás eladó. Tel.: 06-20/569-3335. *i3io69* KAPOSVÁR-TOPONÁRON új amerikai stílusú, kulcsra kész családi ház eladó. 125 m2 hasz­nos terület+302 garázs, 22 2 terasz, 20 2 ka­zánház, 600 n-öl, parkosított, sziklakertes tel­ken. 06-20/973-1091.--------------------------------------------*131121* KA POSVÁRON a Búzavirág utcában, 2 szobás, mfsz-i lakás eladó. Tel.: 06-30/612-49-64. .....—----------------------------------*131148* KA POSVÁRI belvárosi 2 szobás, egyedi fűtésű lakások eladók. Tel. 82/425-224.---------------------------------------------*131151* ME RNYÉN az alsó szőlőben présház szőlővel, és szántóval sürgősen eladó. 30/9571-918---------------------------------------------*131198* KA POSVÁR Zselic kertvárosban ingatlan el­adó. 30/9260-147.---------------------------------------------*131203* FO NYÓDON, központi helyen 1. emeleti, erké­lyes, 87 m3-es egyedi gázos lakás eladó. Tel.: 30/348-6806. ________JÁRMŰ________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.---------------------------------------------*118423* TEREPJÁRÓ Suzuki SJ410 eladó. 30/264- 3942.---------------------------------------------*129853* IFA 16x20-as 5 db komplett kerék 90%-os gu­mival eladó, vagy műszaki cikkre cserélhető. 230 E Ft. 30/224-8920.---------------------------------------------*130633* 8 IFA szippantós gépkocsi eladó. 82/357- 236, esti órákban.---------------------------------------------*131044* PEUGEOT 205 ‘88-as eladó. 85/345-065.---------------------------------------------*131051* |h engerfej j Javítás 82/422-105 uLJ ASTRA Combi G 1.4 16V '99-es, zöld, klímás és Daewoo Nexia 1.5 GLX klímás, '97-es, aut. váltós, 0%-os befizetésű hitelre eladók, Lada Nivák 200 E-1,5 M Ft-ig részletre is eladók. 20/3311-187.---------------------------------------------*131087* EL ADÓ karambolos BMW 730i 8 hengeres jobb oldala sérült. Csak 500 000 Ft-ért. Tel.: 06-85/550-660.---------------------------------------------*131164* MU LTICAR billenős műszakival, tahográffal, alkatrészekkel eladó. 30/425-4367.---------------------------------------------*131186* DA EWOO Lanos 1,5 SE eladó. 30/9974-202.---------------------------------------------*131187* 8 TRABANT 601 speciál friss műszakival szép állapotban sürgősen eladó. 82/315- 038-as telefonon reggeli és az esti órákban lehet.---------------------------------------------*131219* 8 SKODA Fabia Sedan 1.4 Comfort 2002- es évjáratú, 4 ajándék téli gumival eladó. Irányár: 2 M Ft. Tel.: 85/421-401. MUNKATÁRSAT KERESÜNK „Gyakorlott lovász személyében”- 8-10 ló gondozása, ellátása, trenírozása- teljesen felszerelt, új szolgálati lakás- ideális jelentkező 25-40 év körüli házaspár- hosszú távú munkalehetőség, biztos jövő Jelentkezés írásban: Westerheide Kft. 7533 Hedrehely, Szabadság u. 9. (,30698) ÁCSOKAT vagy ácsbrigádot hosszú távú mun­kára a fővárosba felveszünk. 06-20/964- 2327.---------------------------------------------*130677* AG ILIS, szervezőkészséggel rendelkező mun­katársakat keresünk nem biztosítási üzleti te­rületre. 06-20-5491-883.--------------------------------------------*130728* BA LATONFÖLDVÁRRA, pénzváltó irodába valu­ta pénztárosi végzettséggel munkatársat ke­resek. Érd.: 06-30-9366-039.---------------------------------------------*130728* AG ILIS, szervezőkészséggel rendelkező mun­katársakat keresünk nem biztosítási üzleti te­rületre. 06-20-5491-883.---------- '130728* SZ AKÁCSOT étterembe éves állásra felveszek. 06-20/458-8202.---------------------------------------------*130752* HA SZERETED a sok pénzt, akkor hívj a 06- 30/598-6329-as telefonszámon. 8 KŐMŰVEST felveszek. 06-20/381-8678.---------------------------------------------*130796* ORSZÁGOS kereskedelmi hálózat siófoki köz­pontja keres vezető mellé assziatenst. Felté­telek: legalább középfokú végzettség, magas fokú számítógépes ismeret (Word, Excel, Internet), gépírás, precíz, megbízható munka­végzés, diszkréció. Hasonló munkakörben végzett szakmai tapasztalat előnyt jelent, va­lamint pénzügyi ügyintézőt. Feltételek: közép­fokú végzettség, szakmai tapasztalat. A pályá­zatot kézzel írott, szakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: 8602 Siófok, Pf. 6.---------------------------------------------*130811* KIADÓ Széles ügyfélkörrel, gyakorlattal rendelkező, agilis üzletkötőket keresünk banki termékek értékesítésére. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal. í 8360 Keszthely, Pf. 203. : TERÜLETI képviselőt keresünk! Édességek, élelmiszerek forgalmazásához. Gépkocsi szükséges. Tel.: 20/3838-299.---------------------------------------------*130818* BALATON-PARTI vendéglőbe felszolgálót kere­sünk. Szállás van. 06-20-9213-742.---------------------------------------------*130838* A FONYÓDI Híradásipari és Kereske­delmi Szakközépiskola pályázatot hir­det matematika-fizika szakos szakkö­zépiskolai tanári állásra. Jelentkezni lehet: Zádori János igazgatónál 85/361-510. *130878* ÁLLÁST KÍNÁL KÁRTEVŐÍRTÓT keresek. Alkalmazás jutalékos rendszerben. 30/911-8896.-----------------------------------------------*---------------*123210* SZ AKÁCSOT gyakorlattal felveszek. Petörke Vendéglő. Tel.: 06-30/2374-721.--------------------------------------------------------------*129920* BA LATONKERESZTÚRI kertépítő cég munkatár­sakat keres. Szakvégzettség, gyakorlat és né­met nyelvtudás előny. 70/3314-476.---------------------------------------------------------------*130547* FALURA ház körüli munkára férfi munkatársat keresek. Szállás megoldható. 30/224-8920.---------------------------------------------------------------*130633* KAPOSVÁRON több éve működő reklámvállal­kozás agilis, számlaképes üzletkötőt keres. Az ideális jelölt ügyfélkörrel rendelkezik, más média képviselete nem kizáró ok. Tel.: 06- 20/9651-191.---------------------------------------------*130931* ORSZÁGOS hálózattal rendelkező számítás- technikai cég keres jó kommunikációs kész­séggel rendelkező fiatalos, dinamikus munka­társakat. Feladat: oktatásunk iránt érdeklő­dők személyes tájékoztatása. Gépkocsi előnyt jelent. Kereseti lehetőség: 150-200 ezer Ft. Személyes elbeszélgetésre időpont kérhető június 14-15-én, 10-17 óra között a 82/410- 050 telefonon.---------------------------------------------*130984* AV ON munkatársat keres 06-20/320-6769.---------------------------------------------*130995* FO NYÓDI munkahelyre felsőfokú pénzügyi végzettséggel, szakmai gyakorlattal rendelke­ző pénzügyi vezetőt keresünk. Jelentkezni: 85/362-222 Berkesné.--------------------------------------------*130996* 8 BOGLÁRI panzióhoz keresünk felszolgá­lót, szakács vagy főzőasszonyt, takaritónőt. Tel.: 06-30/399-3991. ING Holland pénzintézet állásbörzét tart 2004. 06. 15-én, 8-12, 13-18 óráig. Balatonboglár, Sétáló u. 2.1. em. 85/554-177.------------------------------ *131071* MIXERT és pultoslányk keresünk Balatonfeny- vesre nyári munkára: 06-30-989-5913.---------------------------------------------*131072* KE RESKEDELMI végzettséggel, 24 év feletti, ügyes pultost keresek. 82/410-810 (Plaza)---------------------------------------------*131073* FŐ ZŐ és tálaló szakácsot felveszek fonyódi vendéglőbe. Szállást biztosítok. 06-20/9650- 060,10-22 óráig.--------------------------------------------*131131* ÜZ LETKÖTŐKET keresünk ipari higiéniai ter­mékek értékesítésére. Személygépkocsi felté­tel, tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezni élet­rajzzal a jelentkezook@freemail.hu címre.---------------------------------------------*131146* MU NKALEHETŐSÉG Önnek és családjának. 30/670-1605.---------------------------------------------*131149* DO LGOZZON velünk! Vegyen rész jól bevált adminisztrációs munkáinkban. írjon és vá­laszborítékért tájékoztatom: Vörös Józsefné 7432 Hetes, József A. u. 19.------------------------.--------------------*131159* AM BICIÓZUS fiatal munkatársat vagy terjesz­tési szervezőt keresünk minimum középfokú német nyelvtudással újságunk terjesztéséhez. Érd.: 85/550-660 Frau Meyernél.---------------------------------------------*131164* ÉV ES állásra keresünk németül beszélő pul­tos-felszolgálót balatonlellei szállodába. Tel.: 85/554-299.---------------------------------------------*131184* BA LATONSZEMESI strandhoz úszómestert és vizi mentőt felveszek. Tel.: 30/939-7584.---------------------------------------------*131187* PU LTOS-FELSZOLGÁLÓT keresünk Kaposváron. Kézzel írott jelentkezést “ügyes, fiatal” jeligé­re a hirdetőbe várunk.---------------------------------------------*131189* KA POSVÁRI Gyorsétterembe felveszünk gya­korlattal rendelkező fiatal női pultost. Helybe­liek jelentkezését várjuk. 30/227-1300.---------------------------------------------*131191* 8 BARCS és környékéről lakatosokat és se­gédmunkásokat felveszek. 70/335-4206. ——---------------------------------------*131205* ME ZŐGAZDASÁGI cég keres vidéki munkahely­re traktorost, szántógépkezelőt, könyvelőt. Je­lentkezni írásban 131232 számra a hirdető­be. —■------------------------------------------*131232* A KAPOSFÖI Általános Iskola felvesz legalább 5 éves gyakorlattal, valamint tanári végzett­séggel rendelkező pedagógust. Előny magyar szak, közoktatási vezetői végzettség. Pályáza­tokat írásban a Kossuth L. u. 206. címre, leg­később június 20-ig kérjük.---------------------------------------------*131236* OKTATÁS FELNŐTTOKTATÁS: OKJ-s szakképzések indul­nak szept. 1-én: szociális gyermek és ifjúság- védelmi ügyintéző, irodavezető, pedagógiai­gyógypedagógiai asszisztens. Krúdy- Euroszolg: 30/9405-389, 06/1-311-0876.---------------------------------------------*129951* SZEMÉLY- és vagyonőri tanfolyam indul Ka­posváron és Fonyódon. 06-30/405-70-41.---------------------------------------------*136479* KIADÓ 120 N-ES HELYISÉG parkolóval, (üzletnek, raktárnak) Kaposvár, Pécsi u. 9-11. Delta Udvar. 06-20/9662-978, 20/3988-666. SÖRÖZŐ KIADÓ balatonszárszói strand pavilonsorán, beren­dezéssel. 06-20/9460-610.--------------------------------------------*130915* KA POSVÁRI belvárosi, utcafronti, földszinti, 60 m2-es üzlet kiadó. 06-20/978-4959.-------------------------------------------------------------------------------*131147* SZ OLGÁLTATÁS PARKETTÁZÁS, csiszolás, lakkozás. 82/420- 028---------------------------------------------*119612* GÉPKÖLCSÖNZŐ Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar) 82/429- 693,30/901-8305.---------------------------------------------*122605* HYPOXITRAINER narancsbőr és zsírpárnák ellen. Szauna és pezsgőfürdő. Wellness Oázis Kaposvár, Achim A. u. 12-16. az udvarban 30-236-8215.--------------------- *123891* TE LE TAXI 555-555 Megbízható - pontos! KŐMŰVES-, ács-, tetőfedő-munkák. 30/381- 6624 —------------------------------------------*128737* TŰ ZIFA (száraz) Marcali környékén kedvezmé­nyes áron kiszállítva eladó. 30/243-8920.---------------------------------------------*129020* „Tankoljon és strandoljon” 4 9 AUTÓGÁZ A j í taszáron /»>'. A szlovák fakereskedés mellett. Újranyitási kedvezménnyel! így már megéri!!! ANTIK, régi és használt bútorok restaurálása és felújításai Garantált minőségi munkai 82/711-240, 30/237-5779, e.mail-restaurá- tor@nagyatad.hu .---------------------------------------------*130463* HÍRES SZEGEDI jósnő ismét Kaposváron június 12-ig. 20/315-1023. Bejelentkezés: 8-20-ig. FÜGGÖNYVÁSAR! Minden csipkefüg­gönyre 30% engedményt adunk! Méter­áru és Függönyház Kaposvár, Kisfaludy U. 17. *130720* RÉGI tetők felújítása, új tetők gyors és korrekt kivitelezése. 20/458-6272.---------------------------------------------*130735* NAPERNYŐK, HINTAÁGYTETŐK, pavilontetők, árnyékoló és gépkocsiponyvák gyártása és javítása. DELTA-2002 Kft Kapos­vár, Pécsi u. 9-11. DELTA Udvar. 82/312-941, 20/9662-978.---------------------------------------------*130789* MUNKAVÉDELEM kockázatértékelés. 20/947-1565---------------------------------------------*130870* MÉLYFÚRÁSÚ KUTAK tervezése, készítése és javítása. Tel.: 06­30/225-7299. 8 LAKATOSMUNKÁK, kovácsoltvas kerítés gyártása. 30/327-2977. ________VEGYES________ ÉR SZŰKÜLETES? Van segítség: Sonoterápiával. Cukorbetegek­nek is ajánlott! 82/414-389---------------------—--------------------*119850* UP C DIRECT-AKCIÓ! Akár ingyen is felszereljük. Műszaki Bolt Szőlősgyörök 85/330-545, 30/2883-583.---------------------------------------------*126245* KAPUTÁWEZÉRLÉS Videó és riasztórendszerek, garázsajtók, so­rompók. Videó M Kft 30/9522-019.---------------------------------------------*128272* BÚTORBOLT NYÍLT Kaposváron a Baross G. u. 12-ben, az udvar­ban. Akciós árak!------------------------------------------ -*128386* SÓDER, homok, töltésföld eladó. 82/412- 942---------------------------------------------*130100* SÓDER, homok, töltésföld eladó. 82/412- 942---------------------------------------------*130100* FÜ RDŐMEDENCÉK értékesítése, telepítése- kompletten, gépé­szettel- családi házakhoz, igény szerint föld- besüllyesztéssel, 9-54 m3-ig. PL 7,2x3,6x1,2 m, 459 E Ft-tól. Tel.: 70/316-0163.---------------------------------------------*130682* FENYŐ FŰRÉSZÁRU 42500 Ft/m3. Verseczki Kft. Építőanyag, Balatonboglár. Tel.: 85/353-853,85/550-294.---------------------------------------------*130820* VADÁSZJOG eladó. Telefon: 06-20/498-6439. IDŐSEK ápolása, gondozása családias kör­nyezetben, jelentkezés a 06-30/630-9890.---------------------------------------------*130868* ZOKNI I. o. nagy tételben viszonteladóknak eladó. 60 Ft/pár. Tel.: 20/341-0300. I TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/410-500, 412-404 Ügyeletes szállítás: 06-30-6367-003, 06-30-2565-444 Fonyód: 06-30-2565-400 „Szeretteim, én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. 8WÓ Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok.” V Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy ÁROK LÁSZLÓ balatonboglári lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése június 15-én 11 órakor lesz a balatonboglári temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom