Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-08 / 132. szám
2004. Június 8., Kedd MAGAZIN 7. OLDAL BALATONI Tágítaná a régió határait Távol a politikától KOLBER ISTVÁN: - Elengedhetetlen, hogy közös nyelven beszéljünk. Fontos, hogy a Balaton ügye ne váljék politikai csatározások tárgyává. Mert az itt élő embereket az foglalkoztatja, hogy jó állapotban van-e a tó, lesznek-e vendégek és költenek-e a tó partján, biztosítja-e ez a megélhetésüket. lehet forrásokhoz jutni. Ennek a jegyében kezdeményeztük a három balatoni megye közgyűlése és a Balaton Fejlesztési Tanács együttes ülésének megtartását. Nagyrészt rajtunk áll a régió sorsa, jövője. Ezért fontos meghatározni, hogy milyen célokat tartunk szem előtt, s mennyire vagyunk képesek összefogni ezek elérése érdekében. Partneri viszonyt szeretnénk kialakítani más szervezetekkel, a kormányzattal is. A legnagyobb lehetőséget az Európai Unió biztosítja; 2007-ig 1350 milliárd forintot nyerhet fejlesztésekre Magyarország, 2007-13 között pedig 13-15 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre - tette hozzá. - A tervidőszak előkészítése most kezdődött. Fontosnak tartom, hogy ha régiók szerint végzik a tervezést, akkor a Balatonról mint kiemelt térségről szóljon önálló fejezet. A különböző operatív programokban pedig markánsan jelenjen meg a régió. Tihanyi határozatában a kormány javaslatot tesz a belvíz elvezetésére, a harmincméteres parti sávok megszerzésére, uniós színvonalú sétányok kialakítására. Mindez több tízmilliárd forintot hozhat a régióba, számításaink szerint csak a csapadékvíz elvezetése 20 milliárd forintba kerülne. CZENE ATTILA Óvodások a tudás kerekénél A szelektív hulladékgyűjtést játékosan mutatták be a gyerekeknek fotó: oáti körnél A szelektív (válogatott) hulladék- gyűjtést mutatta be látványosan és játékosan Siófokon az Öko- Pannon Kht. A cég az óvodás, az általános és a középiskolás gyerekek tájékoztatására dolgozta ki ezt az oktatóprogramot, aminek az a célja, hogy a felnövekvő nemzedékben is kialakuljon és erősödjék a környezettudatos gondolkodás, illetve életforma. Ugyanakkor segít a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlatának az elsajátításában is.- A hulladékhasznosító torony, az ökofa és a tudás kereke mind olyan kreatív oktatóeszköz, ami látványosan szemlélteti a különböző hulladékok válogatott gyűjtését - mondta Gönci Beáta kommunikációs vezető. - Játékos formában bemutatja a hasznosítás folyamatát is a felnőttnek és a gyereknek. Az Öko-Pannon Kht a csomagolási hulladékok begyűjtésének és hasznosításának összehangolásával foglalkozó nonprofit szervezet, ami az önkormányzatokkal és a helyi kommunális szolgáltatókkal közösen tavaly nyolc városban szervezett válogatott hulladékgyűjtési road-show-t. Az idén ennél több településre láto- gatnak el.______________________■ Nagyvárosokba viszik a tavat Június 11-én kezdődik a Balaton road-show. A balatoni régiót az ország három nagyvárosában népszerűsíti a turisztikai projektiroda. Júniusban az ország három vidéki nagyvárosát érintő road-show-ra kerül sor. Ennek az első állomása Debrecen lesz június 11-12-én, ahol a plazában az érdeklődök megismerhetik a Balaton régió ajánlatait. Június 18-19-én Kecskemétre, június 25-26-án pedig Egerbe érkezik a road-show. A kampány célja az élénkülő belföldi turizmus további ösztönzése, s ettől a balatoni vállalkozók a piac élénkülését várják. Az érdeklődők a Balatoni üdülés, aktív pihenés elnevezésű kiadványból megismerhetik a kedvezményes családi üdülési ajánlatokat is. Nyilván újabb vonzerőt jelenthet, hogy egyre több szálláshelyen üdülési csekkel is fizethetnek a vendégek. De van mód erre egyebek között a balatoni hajókon is. A Balaton 2004-ben is több mint ezer rendezvénnyel, felújított strandokkal, új well- ness-szállodákkal, a Balatont körbeérő kerék- párúttal és kiváló borokat kínáló borutakkal ' várja a vendégeket. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyeire tett kirándulás vagy egy balatoni hajókázás a családi pihenés kellemes kiegészítője lehet. A kicsiket gyermekjátszóházzal, a nagyokat kvízjá- tékkal várják a szervezők. ■ Balaton sulisok jártak a tónál Nyolc éve indult be az úgynevezett Balaton-suli-program a kaposvári Toldi általános iskola és gimnáziumban, s ennek során a hatodikosok évente néhány napot a Balaton partján töltenek. Az idén hatvan diák - egy egész évfolyam - kelt útra, hogy megismerkedjen a tóval. FOTÓ: GÁTI KORNÉL tak a partról. A veszprémi kirándulás alkalmával az óvárosban és az állatkertben sétáltak, Tihanyban pedig végigmentek egy tanösvényen. Az utolsó napon sportnapot tartottak szállásukon, a fonyódligeti táborban.- Pályázati segítséggel valósulhatott meg ez az utazásunk, persze a fiatalok szüleinek is hozzá kellett járulniuk a költségekhez - mondta Nógrádi Jenő, hozzátéve, hogy ezenkívül segített az iskola alapítványa is. - Igyekeztünk úgy kialakítani mindent, hogy valamennyi hatodikos eljöhessen és a pénz ne legyen akadálya a részvételnek. KESZTHELYI Ötnapos balatoni túrájuk során a fiatalok eljutottak Tihanyba, Veszprémbe és Siófokra is. Az utóbbi településen a Balatoni Vízügyi Kirendeltség munkatársai is fogadták a csoportot; körbejárták a zsilipet és környékét, megtekintették a vízmércét, majd filmet vetítettek nekik a vízgazdálkodásról. A Balaton fővárosában meglátogatták a meteorológiai állomást és az ásványmúzeumot is.- Ez egyfajta kikapcsolódás a diákoknak, hiszen nem kell az iskolapadban ülniük, de azért komoly munkát is végeznek - mondta Nógrádi Jenő, a diákokat kísérő természetismeret-tanár. - Már az elutazás előtt csoportos feladatokat kaptak, a kirándulás idején pedig mindig Diákok nézelődnek a Sió-csatorna partján szánunk rá egy-másfél órát, hogy megbeszéljük a látottakat, hallottakat. Jutott idejük a fiataloknak kikapcsolódásra, s a borús idő ellenére a bátrabbak még a Balatonban is megmártóztak. Akik erre nem vállalkoztak, azok pecázhatHORVÁTH ÁDÁM: - Ahogy én látom, még mindig kevés a víz a Balatonban. A minősége azonban nagyon jó, ivóvíztisztaságú. Ahogy egy könyvben is olvastam: a három negyede első osztályú. Örülök, hogy vannak a fiatalok számára is megfizethető áron szálláshelyek. Remélem, a jövőben még több, Balaton sulis táborba is eljöhetek a tó mellé. TÓTH BENCE: - Több és tisztább víz van a tóban, mint amikor utoljára itt jártam. Viszont kevesebb a turista; régen ráadásul minden második vendég külföldi volt. A külföldiek viszont elmaradoznak az utóbbi időkben, mert szerintem elhanyagoljuk őket; a saját hazájukban is jobban figyelnek rájuk, ha bemennek egy étterembe vagy egy üzletbe. Fél áron a hajókon Ötszáz balatoni lakos élt azzal a lehetőséggel, hogy számukra a Balatoni Hajózási Részvénytársaság májusban fél áron kínálta a hajójegyet. A legnagyobb érdeklődés a siófoki és a fonyódi térségben volt, a legtöbben Tihanyba és Badacsonyba kirándultak. A hajózási cég kedvezményes akciót hirdetett azoknak, akik a Balaton kiemelt üdülőkörzetének 164 településén, valamint a siófoki kistérség további négy településén élnek. Miután a Balatoni Hajózási Részvénytársaság sikeresnek ítélte az akciót, ezért június 30-ig meghosszabbítja, és szeptember 1-jétől újraindítja. Az érintettek a jogosultságukat bizonyító személyi igazolványnyal vagy lakcímigazoló kártyával vehetik igénybe a kedvezményt a menetrend szerinti ha- j ójáratokon. __________________■ Élő vizekprogram Az úgynevezett élő vizek nevű szervezett program 1998-ban indult. Ez a program a világ azon tavait érintheti, amiknek az állapota, jövője veszélyeztetett lehet. A Balatonra illettek a pályázati feltételek, ezért Magyarország úgy döntött: megpróbálja a csatlakozást az élő vizek nevű szervezett programhoz, illetve az ezzel kapcsolatos feladatok megoldását. A csatlakozáshoz szükséges feltételeket ez év szeptemberéig kell részletesen kidolgozni. Siker esetén a Balaton ökológiai és biológiai állapotának a megőrzésére, jelentős javítására nyílik lehetőség. A Balaton jövőjében meghatározó szerepet játszhat a Balaton Life program is. Ez a turizmusfejlesztési koncepciók kidolgozásához, a régió további fejleszté- séhez nyújt anyagi támogatást. ■ Pénz a busahalászatra A Balatoni Halászati Részvény- társaság feladata a busahalászat folytatása, a halőrzés és a horgászat ellenőrzése, valamint az őshonos halak előnevelése és telepítése. Az ENSZ élelmiszer-ügyi világszervezete, a FAO negyvenegymillió forintot érő kétszázezer dollárt, a Balaton Fejlesztési Tanács, a Környezetvédelmi és Vízügyi, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pedig harmincmillió forintot nyújt a balatoni busahalászat eszközeinek és módszereinek a megújítására. E három feladaton túl idegenforgalmi tevékenységet is vállalhat a társaság, de legalább a nullszaldót kell elérnie - ezt mondta Tátrai Miklós helyettes államtitkár. így például két halászhajót - átalakítva - e nyáron a horgászok használhatnak. ■ Motorcsodák a tónál Június második hetében tartják a régió egyik legmeghatározóbb nyári eseményét, az ötödik alsóörsi nemzetközi Harley David- son-fesztiváit. A június 10-13-ig tartó dzsembori rendezvényei között lesz motorosparádé, sörivó-, doboló- és kötélhúzóverseny, motoros és ügyességi játékok, kaszkadőrshow, valamint Harley Davidson Fashion-show is. A fellépő együttesek közül legnagyobb érdeklődésre a Uriah Heep, a TRB Szuper- group, az Edda Művek és a Karthágó együttes számíthat. A szombati motorosfelvonulás során a motorcsodák bejárják az északi partot Balatonalmáditól egészen Tihanyig. A találkozó idején mindennap színvonalas rendezvények várják a motorritkaságok iránt érdeklődőket délelőttől egészen késő éjszakáig. _______________■ Ve rseny a virágos Balatonért A Balaton Fejlesztési Tanács, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Balatoni Szövetség közösen meghirdette a Virágos Balatonért versenyt. A legszebb kikötő, strand és szálláshely címre még egy hétig lehet jelentkezni. E versenyen valamennyi Bala- ton-parti település, turisztikai vállalkozás, szervezet, egyesület részt vehet. A verseny célja a Balaton régió környezetszépítésének fokozottabb ösztönzése. S mivel itt a turizmus fogadási feltételeinek minőségét alapvetően a kereskedelmi szálláshelyek, a kikötők és a közforgalmú strandok határozzák meg, a kiírók ebben a három csoportban alapították meg a díjat. Eredményként azt várják, hogy erősödik a Balaton kulturált, tiszta, vendégváró és -marasztaló imázsa. Ez alapvetően fontos azért, hogy a növekvő konkurencia ellenére is megtarthassa vendégeit a Balaton, illetve újabbakat is tudjon ide csalogatni. A kikötők fejlesztésére sok pénzt költ a helyi önkormányzatokkal karöltve a Balatoni Hajózási Rt. Ezek a létesítmények az utóbbi években találkozóhelyekké, nagy rendezvények helyszíÉrdeklődni lehet: Balatoni Regionális Turisztikai Projektiroda 8230 Balatonfüred, Blaha Lujza utca 2. Telefon: 87/342-801, 342-871, 482-023 névé váltak. A strandokon több a tennivaló, a régió gyenge pontjának pedig sok szakember a szálláshelyek nem megfelelő minőségét tartja. A Balaton régió legvirágosabb kikötője cím odaítélésekor egyebek között azt is figyelembe veszi majd a bírálóbizottság, hogy milyenek a mozgáskorlátozottak fogadási feltételei, milyen az árnyékos és a napos területek aránya, a szemétgyűjtő helyek gyakorisága. Fontos az is, hogy a turisták eligazodását könnyen értelmezhető feliratok segítsék. A közforgalmú strandoknál is vizsgálják a parkolóhely nagyságát, tisztaságát, valamint a kapcsolódó kiszolgáló építmények, például a büfék, boltok környezetének a rendezettségét. A kereskedelmi helyek zsűrizésekor is fontos szempont a zöldfelületek gondozottsága. S az is, hogy a fák, cserjék, évelő és egynyári virágok, rózsák és fenyők mennyire harmonizálnak a tájjal és az épített környezettel, czene Vízhőmérséklet: 17°C Átlagmélység: 81 cm Vízminőség: kiváló SoS Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Vízirendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 30/38-38-38-3 ADAC: 87/342-801 Fehér Gyűrű Áldozatvédelmi Közhasznú Egyesület: 84/310-655 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Balaton Fejlesztési Tanács 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu ■ A szezon kezdetét az is jelzi, hogy a három balatoni megye napilapjai nagyobb terjedelemben, kiemelten foglalkoznak a Balaton kérdéseivel - mondta Kolber István. - Ez is olyan együttműködés, ami segíti a régió összefogását. A régiónk három régióval és három megyével határos. Tágítani szeretnénk a határainkat, mert a Balaton élet- képessége attól is függ, hogy mennyire tud hatékony együttműködést kialakítani a döntési lehetőséggel és pénzzel is rendelkező szervezetekkel. Nem mindegy, hány operatív program érinti a Balatont, hány jogcímen # Készült 1 a Balaton Fejlesztési Tanács Balaton .. .. . , feilesztisi tanács tamogatasavai