Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-08 / 132. szám
2004. Június 8., Kedd KAPÓ S V Á R 5. OLDAL vesznek országos megmozdulásokban is; 12 tagja második éve járja a kék túra útvonalát, hogy meglegyen az „egymillió lépés” Magyarországon. - Lelkes csapat jön minden túrára, főként középkorúak, de több fiatal is - tette hozzá. - A legfiatalabb tagunk kétéves, a legidősebb pedig 96. A tagdíjakból, pályázati pénzből és két turistaházának a bérbeadásából tartja fenn magát az egyesület. Simonién van a Meteor és a Zselic turistaház, 2002-ben alakították ki 14 millió forintból. E két épületben már 3000- nél több vendégéjszakát töltöttek a kirándulók. Udvarukon lehetőség van sütés-főzésre és hangulatos estek tartására is. __________________________PFEIFFER ROLAHP SZIES ZTA. A tegnapi igazi nyári idő sokakat csábított a szabadba. Szerelmes párok és ráérős belvárosiak lep- ték el a padokat. Akadtak azonban, akik az áüagosnál is jobban elfáradtak a munkában... fotó, láng Róbert Utat építettek a temetőbe Leaszfaltozták az utat a to- ponári felső temetőben. A munka a Toponári Rendezvény Szervezők közreműködésével valósult meg. A 45 méter hosz- szú, a hídtól a ravatalozóig megépített útszakasz május végén készült el.- Ez a kezdeményezés része a szervezet 6 éves munkájának - mondta Hermann-né Kanyar Julianna, a rendezvényszervezők tagja. A beruházás 380 ezer forintba került. A pénz jótékonysági bál bevételéből és a védnöki támogatásból gyűlt össze. A toponári szervezet már a tavaly novemberi bálban elhatározta, hogy a bevételt az egyházi temető útjának az épí- tésére fordítja. _______varga tímea Hol lywood multiplex Nagy Imrére emlékeztek Rainer M. János és Ujsagh Tibor a Nagy Imre-szobor előtt FOTÓ: TÖRÖK ANETT Száznyolc éve született Nagy Imre, a mártír miniszterelnök, róla emlékeztek meg tegnap dokumentumfilm-ve- títéssel és koszorúzással Kaposváron. A Nagy Imre Társaság Somogy' Megyei Szervezete a mártír miniszterelnök születésének 108. évfordulójára emlékezett tegnap. A résztvevők dokumentumfümet tekintettek meg, s beszélgethettek Rainer M. János történésszel, majd megkoszorúzták Nagy Imre Nagy Imre 1896-ban született Kaposváron. Politikus, miniszterelnök, köz- gazdasági Író, egyetemi tanár, Az MTA tagja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúja. 1958-ban végezték ki. szobrát. Ujságh Tibor nyugdíjas tanár, szervező elmondta: Nagy Imre, Kaposvár szülötte 1896. június 6-án született, s XX. századi történelmünk kiemelkedő alakja volt. Politikai tevékenységét és helytállását a világtörténelem is számon tartja. Életútjáról szólt a közelmúltban elkészült dokumentumfilm.- Rendkívül nehéz egy órában összefoglalni egy ilyen életutat - mondta Rainer M. János történész. - Életútja viharos, fordulatokkal teli volt. A film főként életének utolsó öt esztendejéről szól. Akkor került be az országos és a világpolitikába. Ez a Nagy Imre-film épített az általam írt Nagy Imre-életrajzra, a vele kapcsolatos irodalomra, más szakértők véleményére, visszaemlékezésekre és a kor mozgóképes dokumentumaira, a filmhíradókra. VARGA TÍMEA Forgalomirányítás Fényvisszaverő mellényeket és jelzőtárcsákat vásárolt a megyei baleset-megelőzési bizottság. Jó lenne, ha a következő tanévtől az iskolák környékén a gyerekek segítenék a biztonságos közlekedést. A rendőrök szeretnék, hogy szeptembertől Kaposváron is szülők, pedagógusok és polgárőrök ellenőrzésével diákok irányítsák a forgalmat az oktatási intézmények közvetlen közelében. Márkus Kaszálnak a parton Befejezte a Kapos-part kaszálását a vízügyi igazgatóság. A napokban a kiegészítő kaszálást végzik, kézi kaszával dolgoznak ott, ahol gépekkel ezt nem tehették meg. Ezután a Deseda menti parti területekkel folytatják a munkát. Mint megtudtuk: jelenleg a Kapós vízállása egy méter körüli, s ez ilyenkor megszokottnak mondható. ■ Sínen vannak Felújítják a pályaudvaron a hatodik vágányt. Több mint 600 méter hosszan ásnak s kiemelik a talpfákat, kicserélik az elkopott régi sínt. A dombóvári pályamémöki létesítmény dolgozói mára behozták a néhány napos lemaradást is, amit az időjárás okozott, s tegnap már 70 százalékos volt a készültség. Csaknem 500 betonaljzatot raknak le. A felújítás több mint tízmillió forintba kerül. harsányi HOLNAPUTÁN* 91230 (sz) 14:00, 16:30, 19:00, 21:30; TRÓJA* * 91229 (f) 14:15, 17:30, 2 0:4 5; UNDERWORLD* * 91214 (f) 14:45; VAN HELSING* 91227 (sz) 15:30, 20:30; A PASSIÓ** 91200 (f) 17:15; HŐS* 89624 (f) 20:00; ART TEREM PREMIER! BARBÁROK A KAPUK ELŐTT* 88439 (f) 18:15 *122920* Küzdöttek a Donner önállóságáért Zrínyi-vendéglő a Zrínyi és a Sétatér utca sarkán. 1912-ben lebontották Ezekben a napokban múlt 90 esztendeje, hogy kis híján tragikus fordulat állt be Kaposvár sorsában. Az 1914. május végén tartott városi tanácsülésen kipattant, hogy a Donner városrész több tekintélyes polgára azt tervezi: a Donner szakadjon el Kaposvártól, s alkosson önálló települést, külön önkormányzattal. Ha pedig ez nem megy, akkor maga a város alakuljon vissza nagyközséggé! A városrész története akkor már csaknem hatvanéves múltra tekinthetett vissza. A donnervárosiak egyes hangadói úgy érezték, hogy szűkebb pátriájuk a város mostoha- gyermekévé vált, nem részesül méltóképpen azokból az előnyökből, amelyeket a nagy tempóban fejlődő Kaposvár más városrészei élveznek. Az elszakadás ügyében gyűlést is tartottak, de a mozgalom vezetői jó darabig csak titokban szervezkedtek. 1914 májusában aztán Tankovics János donneri képviselő kirukkolt a tervvel a kaposvári tanácsülésen. A város vezetője, dr. Kovács-Sebestény Gyula erre előadta, hogy senki sem akarja mellőzni a Donnert, iskolákat és ipari üzemeket is telepítenek oda hamarosan. Kifejtette a polgármester azt is, hogy Kaposvár rendkívüli ütemben fejlődött az utóbbi évtizedekben, és a további haladás csak a városi rang fenntartása mellett biztosítható. Kaposvárnak minden feltétel a rendelkezésére áll ahhoz - mondta -, hogy „nagy város legyen”. Ebben aztán az interpelláló képviselő és az egész testület is megnyugodott. A kezdeményezés olyan értelemben nem volt alaptalan, hogy a Donner városrész lakossága némileg elkülönült társadalmi életet élt: például külön tűzoltóságot szerveztek, s a Kapós folyó egy időben tényleg válaszfalat kezdett képezni a város polgárai között. Bizonyára nem túlzunk, ha feltételezzük, hogy Kaposvár vezetői kissé meglepődtek a „donneri sza- kadárok" nyílt pártütésén. Aztán elhatározásra jutottak: nem tárgyalták érdemben a problémát. A helyi sajtó is hasonlóképpen reagált. „Ez az idea néhány donnervárosi vezérember szűkre szabott agyában fogamzott meg" - írta a So- mogyvármegye című kaposvári napilap. „Maga az elszakadási törekvés annyira komikus, hogy egyetlen pillanatig sem akarunk vele komolyan foglalkozni" - tették hozzá az újságírók, de azért több ízben is vezércikket szenteltek a történteknek... A Kapóson túli merész atyafiak egyvalamit azért elértek: némileg ráijesztettek az elkényelmesedett városi vezetésre, s gondoskodtak az utókor szórakoztatásáról is. Egy hónappal ezután aztán eldördültek azok a bizonyos szarajevói pisztolylövések... nagy zoltán A névadó serfőző Megalapítója és névadója Donner János, a Grazból Kaposvárra került serfözőmester volt, aki 1857-ben földet vásárolt és építkezni kezdett a Kapós folyó déli partján. Később felparcellázta, majd eladta a birtokában levő területet, s ezzel megvetette az alapját a Donner városrésznek. Donner János 1879 szeptemberében halt meg Kaposváron. Kaposvár - Az írásbeli felmérések után tegnap 152-en kezdték meg alap-, közép- és felsőfokú szóbeli nyelvvizsgájukat a TIT Alapítványi Közép- és Szakiskolában. Az intézmény 120 és 600 órás angol és német tanfolyamainak hallgatóin kívül egyre több felnőtt, köztük tanárok is jelentkeznek nyelvvizsgára, (hzs) Kaposvár - A Zrínyi Lovasklubban ötnapos turnusokban indítanak lovasnapközit, ahol a gyerekek megismerkednek a lovaglás elméletével és gyakorlatával, s emellett kézműves-foglalkozásokon fejleszthetik ügyességüket. A haladók tereplovagláson is részt vehetnek. A családi nyüt napon a gyerekek a szüleikkel együtt lovas vetélkedőkön mérik össze tudásukat. Kaposvár-Keszthely - Ezüst minősítést kapott a Helikonon a Zichy iskola néptánccsoportja. A 18 tagú csoport 25 induló közül szerezte meg a második helyet. Czigány Tamás koreográfiája alapján farsangi bolondlakodalmast adtak elő a diákok, akik közül többen csak tavaly októberben kezdtek táncolni, (mk) Kéthely - Negyedik alkalommal szervez az iskola biciklitúrát a tanulóinak. Ezúttal a Balatont kerülik meg, s megnézik a nevezetességeket, amelyek kapcsolódnak a tananyaghoz. A kirándulás egyes állomása lesz Szigliget, Badacsony, Tihany és Siófok. A nyolcnapos túra költségeinek egy részét az iskola alapítványa állja, a szülőknek 3 ezer forintot kell befizetniük, (ma) Marcali - Pedagógusnapi ünnepséget tartott a város önkormányzata a kulturális központban. Sütő László polgármester mondott beszédet, külön köszöntve a nyugdíjba vonulókat, majd az óvodások és zeneiskolások műsorát nézték- hallgatták meg a jelenlevők, (kk) Marcali - Mintegy 70 nyolcadikos tanuló bérmálkozott a város általános iskolásai közül. A bérmálás szentségét Balás Béla megyéspüspök szolgáltatta ki ünnepi szentmisén a római katolikus templomban. (ve) Marcali - Nyílt napot tartott a Hétszínvirág Általános Iskola. A diákok szabadon választott sport- és játékos foglalkozásokon vettek részt. A szülőknek fórumot tartottak, hogy teljesebb képet kapjanak az iskolában zajló munkáról, (ve) Nagyatád - Májusban 14,8 százalék volt a városban a munkanélküliségi mutató. A barcsi és a csurgói kistérség után a nagyatádi körzetben él a legtöbb állástalan. A somogyi munkanélküliségi ráta 12,7 százalék volt, így a 17. helyen állunk a megyék sorrendjében, (hm) Nagybajom - A Duna-Dráva Nemzeti Park védett növényeivel, állataival, valamint a környék nevezetességeivel, hagyományaival ismerkedtek a nagybaj orni iskola hatodikosai. Az őrtüosi Éltető Virág erdei iskolában a diákok részt vettek drávai hajókiránduláson, s igazi élmény volt számukra a kenyérsütés is. (szá) Polány - a település 5,5 millió forintot kap ígéret szerint a kistérségi társulástól. E pénzből az uniós igényeknek megfelelően felújíthatja a ravatalozót. Az önkormányzat a támogatás folytán és önerővel fedezi a költségeket, (sza) Siófok - A vendégek 32,3 százaléka külföldi állampolgár volt a Dél- Dunántúlon a KSH adatai szerint. Somogyba csaknem 400 ezren látogattak, s 54,7 százalékuk volt külföldi. Ide elsősorban német, holland és osztrák turisták látogattak, (vt) Zákány - Somogybán hetvenöt- ezer gazdálkodó nyújthat be támogatási igényt a mezőgazdasági parcellaazonosító program keretében. Eddig 5400 gazda élt a lehetőséggel, igényeiket most dol- gozzák fel, (mk) _______________■ Az ország legszebb tájaira szervez kirándulásokat a Meteor Természetbarát Turistaegyesület. Országszerte 18 szervezete, a somogyi megyeszékhelyen 235 tagja van. Évente több mint hetven túrát rendez, köztük jó néhány külföldit is.- Gyalogos, kerékpáros és autóbuszos túrákat szervezünk. Vannak könnyebbek és embert próbáló, hosszú barangolások is mondta Sármezei Ferenc, az egyesület elnöke. A Meteor-túrák célja főleg az Őrség, a Zselic, a Bakony és Zemplén tája. Horvátországba a plitvicai tavakhoz, Ausztriába a Rába-át- töréshez is szerveztek már utat, ősszel pedig Krasznahorka várának környékére mennek. Részt Túráznak éjjel-nappal-----------1 Somogyi Hírlap ---------Gr átisz A Somogyi Hírlap Grátiszban megjelent folytatásos regény: A legnagyobb kockázat 13. rész Gépeltérítés 1. Mit láthattak a nagy fali képernyőn? 2. Hogy' hívják az orosz alvilág vezérét? ^ A szelvényt nyílt levelezőlapra ragasztva csütörtökig kérjük beküldeni. Cím: 7401 Kaposvár, Pf.: 31.