Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)

2004-05-05 / 104. szám

2004. Május 5., Szerda SPORT 11. OLDAL Off Road kötélhúzással SOMOGYBABOD Ha pünkösd, akkor Off Road verseny Somogybabodon. Idén sem lesz ez másként, május utolsó hétvégéjén Eu­rópa legnagyobb terepjáró­fesztiválját rendezik a babodi katlanban. A szervezők ezer indulót várnak és különleges programokkal készülnek. Már két éve, hogy ezer autóban maximálták a somogybabodi Off Road Fesztivál indulóinak létszá­mát. Jelentkező több lenne, de a helyszín nem bír el több autót. A versenyzőknek köszönhetően már ez elegendő látványt és izgal­mat jelentene, de a szervezők azt szeretnék, ha a nézők minden órá­ban találnának valami újdonságot a fesztiválon. Ezért ebben az év­ben a szokásos programok mellett - sétarepülés, dagonyajárat, feszti­válsátor - újdonságokra is sor ke­rül. Ilyen lesz többek közt a sqad­bemutató (egyre több sqados je­lentkezik az off road versenyre, külön kategóriát indítanak idén számukra), freestyle-bemutató és mivel akkor lesz éppen Gyermek­nap, a legfiatalabbakat rengeteg meglepetéssel, különprogramok- kal és ajándékokkal várják. Az idei off road még egy külön­legességgel szolgál. Itt rendezik meg A kötélhúzó magyar bajnok­ságot. Erre 10 fős csapatok jelent­kezését várják, de valóban igen erős emberekét, hiszen az indulók közt már biztos, hogy ott lesz a magyar sumo-válogatott, a magyar birkózóválogatott és a magyar szkanderválogatott. Igaz, szakér­tők szerint nem csak az erő, de az összeszokottság és a technika is fontos a kötélhúzásnál... Minden­esetre a verseny a nemzetközi sza­bályoknak megfelelően zajlik ko­moly díjakért. A szervezők még várják az erős emberek jelentkezé­sét az info@somogybabod.hu internet címen. ■ Autósport Bognár Szabrina nyolcévesen is ügyesen kormányozta a négykerekűt Somogyjád, Öreglak Idén hatodik alkalommal rendez­te tavaszi túráját a kaposvári LOCO 4x4 Egyesület. A csapat tagjai a háromnapos meghívásos túra során közel 170 km-t tettek meg kizárólag földutakon. A na­pos-szeles idő még nem tudta tel­jesen felszárítani az erdei utak nagy részét, így gyakran kellett megküzdeni a néhol 50-70 centi mély sárral, pocsolyákkal. A nyíl­tabb területeken ellenben már a por nehezítette utat. Az autós­motoros kiránduláson kívül két falunapi bemutatóra is ellátogat­tak a terepesek. Somogyjádon és Öreglakon a bátor jelentkezőket terepjáróval és quaddal is vitték egy-két kört. A quadok (négykere­kű motor) hazánkban is egyre na­gyobb népszerűségnek örvende­nek. Az ország egyik legfiatalabb hölgy versenyzője is megmutatta, mit tud a járművével. Bognár Szabrina nyolcéves, de már öt éve űzi ezt a sportot. Ügyes szereplé­sével nagy sikert aratott a több száz néző előtt. kun Dobó kupa nemzetközi uszonyos és búvárúszó verseny Eger Eger adott otthont a Dobó kupa elnevezésű nemzetközi uszonyos és búvárúszó versenynek. A viada­lon két ország tizenegy csapata mérte össze ere­jét. A kihíváson a somo­gyi színeket a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE indulói képvi­selték, akik harmincegy - tizennégy arany, nyolc ezüst és kilenc bronz - éremmel térhettek haza a megmérettetésről. A so­mogyiak legeredménye­sebb sportolója Kovács László és Gréczi Attila volt, miután mindketten négy első és egy máso­dik helyet szereztek. Ezenkívül a KKASE junior korú úszója három távon (50 m búvár, 100 m búvár és 200 m uszonyos úszás) is túlszár­nyalta az országos csúcsot, sőt öt számban is teljesítette az Európa- bajnoki szintet. Eredmények: Szintet úsztak Vinkler Péter 1500 m uszonyos úszásban, míg Lábodi Laura 400 m búvárúszásban és 400 m uszonyos úszásban teljesítet­te a felnőtt világbajnoki szintet. Wirtz Melinda versenyen kívül 1500 m uszonyos úszásban ju­tott ki a junior Eb-re, Gréczi Atti­la pedig mind az öt számában Eb kvótát érő időt úszott. Serdülő leányok. Kovács Zsó­fia 1. 50 m uszonyos úszás, 100 m uszonyos úszás, 400 m uszo­nyos úszás. Lelovics Nikolett ...3. 100 m uszonyos úszás, ...2. 400 m uszonyos úszás. Ser­dülő fiúk. Nagy Márk ...2. 50 m uszonyos úszás, ...3. 100 m uszo­nyos úszás. Ifjúsági fi­úk. Kovács László 1. 100 m uszonyos úszás, 200 m uszonyos úszás, 400 m búvárúszás, 800 m uszonyos úszás, ...2. 400 m uszonyos úszás. Junior leányok. Wirtz Melinda ...3. 200 m uszonyos úszás, ...3.400 m uszo­nyos úszás. Junior fiúk. Gréczi Attila 1. 50 m búvárúszás, 100 m uszonyos úszás, 100 m búvár­úszás, 200 m uszonyos úszás, ...2. 50 m uszonyos úszás. Fel­nőtt férfiak. Vinkler Péter -...2. 200 m uszonyos úszás, 400 m uszonyos úszás, 1500 m uszo­nyos úszás, ...3. 50 m uszonyos úszás. Nen Gábor ...3. 100 m uszonyos úszás, 400 m uszonyos úszás. 4x100 m váltó: 1. Kapos­vári Középületkivitelező Adorján SE (Kovács László, Gréczi Attila, Neu. Gábor, Vinkler Péter). Fel­nőtt nők. Lábodi Laura 1. 400 m uszonyos úszás, 400 m búvár­úszás, ...2. 200 m uszonyos úszás. 4x100 m váltó: ...3. Ka­posvári Középületkivitelező Adorján SE (Kovács Zsófia, Lelovics Nikolett, Lábodi Laura, Wirtz Melinda). molnár EnterNet-Internet Férfi kosárlabdaliga - elődöntő, 2. mérkőzés Felfüggesztett eltiltás a kiállításért Kaposvár Ma 18 órától folytatja elődöntős szereplését a Debreceni Vad­kakasok együttesét vendégül lá­tó Kaposvári KK csapata. A há­rom győzelemig tartó párharc­ban 1-O-ra vezetnek a hajdúsá­giak. A meccset az m2 televíziós csatorna élőben közvetíti. Viharos csatát vívott egymással a két döntőbe igyekvő fél. Az egyik kárvallott (bár azt mindkét fél elis­meri, hogy vétlen esetről volt szó) Patrick Lee volt, aki eltört járomíve miatt nem kerülhette el a műtéti beavatkozást sem. Ezért a második csatáról hiányozni fog. Az első meccsre még visszatérő Lee aztán Sztojan Ivkovics társasá­gában idő előtt kellett, hogy befe­jezze az ütközetet. A kiállítás előtt történtekről többnyire nem esik szó, ám a videofelvételen jól lát­szik, hogy Lee könyökkel ütötte le az ellene védekező Szőkét. A Lee- vel szemben szabálytalankodó Ivkovics tettére ez nem lehet ment­ség. A kettős kiállítás utóélete teg­nap délután zajlott az országos szö­vetségben, ahol a liga fegyelmi bi­zottsága tárgyalta az ügyet. Ott egyhangú határozattal hoz­ták meg döntését, melyről faxüze­netben értesítették a kaposvári klu­bot. Sztojan Ivkovicsot 2004. de­cember 31-ig felfüggesztve három mérkőzésről tiltották el, és 100 ezer forint pénzbírságot is kiszabtak. A határozat ellen 15 napon belül le­het fellebbezni.- Mindenképpen az indítások megakadályozása lesz a legfonto­sabb - mondta Kmézics Zorán, a kaposváriak vezetőedzője. - Ebből kaptuk a legtöbb kosarat, ezért ezen feltétlen javítanunk kell. Sok pontot kaptunk büntetőből is, ám ez nem mindig rajtunk múlott. Megfelelően, harcosan kosárlab­dáztunk, de gyorsan összeszedtük a faultokat. A negyedek harmadik, ötödik percében már bónusza volt az ellenfélnek és így sokkal köny- nyebb dolguk volt. Az eddigi kiegé­szítő emberek közül Lakatos pont­erőssége volt döntő, ezt kell mini­málisra csökkenteni. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Kosárlabda Klub: Si­mon Balázs, Szőke Balázs, Nate James (amerikai), Filipovics Gor­don, Sztojan Ivkovics (szerb-mont.) Debreceni Vadkakasok: Fodor Márton, Tóth Gábor vagy Lakatos Péter, Ledon Green (amerikai), SitkuEmő, Sejo Bukva (bosnyák). A találkozó játékvezetői: dr. Vígh Péter, Benczúr Tamás, kun A köpködés ára Sajnos, az utóbbi két találkozón a nem kívánatos szurkolói (?) megnyilvá­nulások miatt is reflektorfénybe került a kaposvári klub. A néhány magá­ról megfeledkező drukker tevékenységével kapcsolatban pedig hamar általánosítanak. Történt, hogy a Falco elleni meccsen dr. Vígh Péter, mig a debreceni találkozón Bodnár Péter játékvezetőt köpték le a ka­posvári táborból. Az ide vonatkozó előírások értelmében a somogyi klu­bot kétszer 70 ezer forintra bírságolták. Az erkölcsi kár azonban ennél sokkal súlyosabb, nem beszélve arról, hogy a mai meccset épp dr. Vígh dirigálja, gyaníthatóan nem a legszebb emlékekkel a tarsolyában. ______________________________Röplabda______________________________ Me gújult a válogatott keret Lazevarac, Szabadka A május 14-16-án rendezendő Eu- rópa-bajnoki selejtező tornára ké­szülő magyar férfi röplabda-válo­gatott barátságos találkozón két vereséget szenvedett az olimpiai bajnok Szerbia és Montenegrótól. Mindkét alkalommal szettvesz­teség nélkül nyertek a vendéglá­tók. Az első összecsapáson 18, 13,21, míg a másodikon 20,21 és 23 pontot értek el a magyarok. Nemzeti együttesünk meg­kezdte a közvetlen felkészülést a jövő héti, portugáliai Eb-selejte- zőkre. A munkát irányító Deme­ter György szövetségi kapitány a következőképp értékelte a szerbi­ai előkészületi találkozókat.- A legfontosabb, hogy ezúttal nem eredményben, hanem játék­ban gondolkodtunk - mondta a szakember. - Minden játékos hozta saját technikai tudását és taktikai felkészültségét. Remek erőfelmérő mindkét összecsapás, mert nagyon motiváltán küzdöt­tek az ellenfelek. Igazi presztízs­csatát vívtak a válogatottak. A hi­ba nélkül szereplő szer- bek első alkalommal si­mán legyőztek bennün­ket. A második alkalom­mal már küzdelmesebb csata volt, mindkét olda­lon szerepet kaptak más játékosok is. Több hibá­val játszottak az együtte­sek. Kijöttek a hibáink, elsősorban koncentrá­lásban és a taktikai ele­mek megvalósításában voltak hi­ányosságok.- Mi alapján alakította a válo­gatott keretet?- Az egész éves teljesítmények alapján válogattam. Fontos volt, hogy aki csatlakozik hozzánk, szívügyének tekintse a címeres mezben szereplést. Akadt olyan is, akit felkértem ugyan, de egyéb elfoglaltsága miatt nem áll rendel­kezésünkre. A klubedzők is segí­tettek a véleményalkotásban. Mi­után hazaértem Törökországból, személyesen is megnéztem a még zajló mérkőzéseket. A lé­nyeg, hogy minden kiszemeltem­től azt kaptam, amit vártam. Fizi­kálisán ugyan van még lemaradásunk, ám ezt a még rendelkezésre álló tíz nap alatt még behoz­hatjuk.- Az Eb-selejtezőig kik csatlakoznak még a magyar válogatotthoz?- Az igazi kulcsjáté­kosok még hiányoztak. A napokban Koch Ró­bert (német bajnoki ezüstérmes), Kántor Sándor (je­lenleg Japán Kupát játszik csapa­tával) és Veres Péter (spanyol baj­nok). Ők elsősorban figyelem­ben, fegyelmezettségben segít­hetnek.- A további program?- Pénteken és szombaton újabb két előkészületi találkozót vívunk. Ezúttal a szintén Eb-se- lejtezőre, valamint a világliga-so- rozatra készülő Bulgária nemzeti csapata lesz az ellenfél. Az előbbi találkozót Dabason játsszuk és a televízió is közvetíti. Egy nappal később Budapesten, a Folyondár utcában láthatnak minket a szur­kolók. Az Európa-bajnoki selejte­zőt a jövő péntektől a portugáliai Gunimaresben rendezik. Ez egy Portó mellett fekvő kisváros. Az első napon Németország, más­nap pedig a házigazda Portugália legjobbjaival találkozunk. A soro­zatot vasárnap Izrael együttese el- len zárjuk. ____________kun zoltán A magyar válogatott keret Koch Róbert, Gubik János, Toronyai Miklós (feladók), Mészáros Dö­mötör, Veres Péter, Jánosi Gábor, Tamás Zoltán, Mózer Zoltán, Kántor Sándor (ütők), Tomanóczy Tibor, Szekeres Tamás, Pajor Amold (cente­rek), Grózer György, Nagy Péter (feladó-átló), Geiger András (liberó). Sakk Kaposvár A sakkcsapatbajnokságok befeje­zése után rövidebb játékidejű ver­senyeket rendeztek. Az egész év­ben 6 órás, embert nem kímélő csatározásokban elfáradt sakko­zók részére felüdülés a sakk rövi­debb, gyorsabb és néha látványo­sabb formája a „villám” sakkbaj­nokság. A villámversenyben gyakran maradnak ütésben tisz­tek, maradnak el beadatlan mat­tok a kapkodásban. A döntő sze­rep a sakkóráké. Somogy megye 2004. évi „vil­lám” sakkbajnokságán 18 résztve­vő kilenc fordulóban mérte össze erejét. A 2x5 perces játékidővel rendezett versenyen a győzelmet a második fordulókban vereséget szenvedő Babits András szerezte meg, Szíjártó Andrásnak ez a győ­zelem pedig végül a harmadik he­lyet eredményezte. Kadlicskó Jó­zsef most biztosan jött be a máso­dik helyre, negyedik Szíjártó Atti­la lett. Csak az ötödik hely jutott a pécsi Pannonpower bajnokcsa­pat játékosának, Kőnig Balázs­nak, Heinrich Ferenc futott be a hatodik helyre. Bár itt nem érté­kelték külön az ifjúságiakat, Szíjártó András mögött Weisz Ta­más volt a második, Gobodics Ta­más a harmadik legjobb. Weisz 50 százalék felett, Gobodics 50 százalékos teljesítménnyel vég­zett. Utóbbi az utolsó fordulóban Babits Andrástól csak szívós küz­delemben és csak a nagy rutinkü­lönbség miatt kapott ki. A végeredmény: 1. Babits And­rás (Keszthelyi Spartacus, 7 pont), 2. Kadlicskó József (Szenna-Pack, 6,5 pont), 3. Szíjártó András (Nagyatád, 6 _______Teke_______ po nt, 34,5 PS), 4. Szíjártó Attila (Nagyatád, 6 pont, 30,0 PS), 5. Kőnig Balázs (Pannonpower Pécs, 6 pont, 27,5 PS), 6. Heinrich Ferenc (Szenna-Pack, 5 pont, 28 PS). ________________________■ Mo lnár nyert Kaposvár A legjobb tizenhat versenyző egyéni küzdelmével fejeződött be a Brands kupa elnevezésű megyei teke csapatbajnokság. A három­fordulós - egyenként 120 gurítá- sos - viadalt a végig kiegyensú­lyozottan játszó Molnár Rudolf (Kaposvári Pince TK, 1551 fa) nyerte meg. A második helyen 1531 fával a Közutasok Kaposvári TK ifjú tehetsége, Bóka Róbert végzett, a harmadik pedig Bognár József (Közutasok Kaposvári TK, 1519 fa) lett. A verseny végeredménye: 1. Molnár Rudolf (Kaposvári Pince TK) 1551 fa, 2. Bóka Róbert (Közutasok Kaposvári TK) 1531 fa, 3. Bognár József (Közutasok Kaposvári TK) 1519 fa. molnár ____________________Atlétika________________________ Ti zenhat érem Ausztriából Leibnitz Négy ország atlétái vetélkedtek egymással négy korosztályban az ausztriai Leibnitzben. A házigaz­da ország sportolói mellett szlo­vén, horvát és magyar verseny­zők álltak rajthoz az osztrák kis­városban. A nemzetközi megmé­rettetésen jelen voltak a kaposvá­ri Favorit MG Produkt AC és a Ka­posvári Sportiskola atlétái is. Ak­tív jelenlétüket tizenhat éremmel fényesen igazolták. Az érmek - három arany, négy ezüst és ki­lenc bronz - tizenegy kaposvári atléta érdemei. A legjobb eredmé­nyeket a felnőttek között is bizo­nyító, még junior korú Gelencsér Gabriella szállította. Győzött 100 méter gáton (15,10) és második lett távolugrásban (541), mindkét számban új egyéni csúccsal. Szintén egyéni legjobb kellett a két diszkoszvető, Kovács Boglár­ka és Páli Gábor győzelméhez. A legfiatalabbaknál a serdülőknél Sántosi Péter két éremmel és jó eredményekkel lett a legeredmé­nyesebb. Rajta kívül még többen dupláztak az érmek számát illető­en. Kétszer állhatott a dobogóra Gelencsér Gabriella, Vajda Anett, Páli Gábor és Kovács Péter. Eredmények: Felnőtt, nők, 100 m gát: 1. Gelen­csér Gabriella (Favorit MG Produkt AC). Távol: ...2. Gelen­csér Gabriella . Gerely: ...3. Vajda Anett (Favorit MG Produkt AC). Diszkosz: ...3. Vajda Anett. Juni­or fiúk, súly: ...2. Páli Gábor (Fa­vorit MG Produkt AC). Diszkosz: 1. Páli Gábor. Ifjúsági fiúk, 110 m gát: ...4. Dobrovodsky Tamás (Fa­vorit MG Produkt AC). Távol: ...4. Reiner Patrik (Kaposvári Sportis­kola), ...8. Lukács Máté (Kapos­vári Sportiskola). Súly: ...2. Ko­vács Péter (Favorit MG Produkt AC), 3. Molnár Gábor (Favorit MG Produkt AC). Diszkosz: ...3. Kovács Péter, 4. Molnár Gábor. Leányok, távol: ...4. Karácsonyi Júlia (Favorit MG Produkt AC). Magas: ...3. Kazár Klaudetta (Ka­posvári Sportiskola). Súly: ...3. Kálóczi Vivien (Favorit MG Produkt AC), 4. Kovács Boglárka (Favorit MG Produkt AC). Disz­kosz: 1. Kovács Boglárka, ...3. Schlegel Zsaklin (Favorit MG Produkt AC), 4. Kálóczi Vivien. Serdülő leányok, súly: ...3. Steller Gabriella (Kaposvári Sportisko­la). Fiúk, súly: ...3. Sántosi Péter (Kaposvári Sportiskola). Disz­kosz: ...2. Sántosi Péter. m ÚSZÁS Banja Luka A Dél-kelet Európai Barátság Já­tékok keretében úszóversenye­ket is rendeztek a Bosznia- Hercegovina-i Banja Lukán. A kaposvári színeket a Középü­letkivitelező Adorján SE, vala­mint a Bárczi Diáksport Egyesü­let versenyzői képviselték. Kovácsné Solymossy Mária edző tanítványai közül Gosztonyi Míra (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE) 25 méteres hát­úszásban arany-, valamint 25 ür­es gyorsúszásban ezüstérmet nyert. A 4x25 méteres gyorsváltó tagjaként is aranyéremmel gaz­dagodott. Kovács Brigitta (Bárczi DSK) is remek sorozatot produ­kált, 50 és 100 m mellen, vala­mint 4x25 m gyorsváltóban lett első. Utóbbi a legeredményesebb versenyzőnek járó különdíjat is megkapta. Csapatban (5 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel) a 2. helyen zártak a magyarok, kun t i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom