Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)

2004-05-10 / 108. szám

10. OLDAL S POR T M A G A Z I N 2004. Május 10., Hétfő A labdarúgó NBI. hétvégi for­dulójában az a szurkoló járt jól, aki az újpesti, vagy a deb­receni vagy főként a zalaeger­szegi mérkőzést látta, Szé­kesfehérváron és Pécsett vi­szont többen bánkódtak, hogy ezért nem kellett volna pénzt kiadni. Újpesten a hazaiak megfiatalí­tott csapata lehengerelte az MTK-t, és már az aranyéremre is esélyes. Ezt nem gondolták volna hónapokkal ezelőtt a lila­fehér szimpatizánsok, de Mé­szöly Géza és Véber György fa­natizálta az együttest, amely most már hétről hétre ragyogó teljesítményt nyújt. A ZTE a Haladásnak rúgott hetessel már a 7. helyet vette célba, külön ki­emelendő, hogy a zalaegersze­giek csatára, Waltner Róbert Hat gólt hozott a budapesti rangadó: már „mesterötöst” ért el. A szom­bathelyi társaságon lassan már a csoda sem segít, szinte elkép­zelhetetlen, hogy Illésék meg­ússzák az osztályozót. A tv jóvoltából vasárnap dél­előtt mindenki láthatott egy ki­váló meccset. A debreceni rangadót elveszítette a Fradi, mert a Löki végig jobb volt, a zöld-fehér védelem pedig a szü­net után a beadásoknál hibát hibára halmozott. Tököli ázsió­ja a rúgott két góljával újra emelkedett, a két kiállítással pedig a Ferencváros nem rúg labdába a sportszerűségi ver­senyben. (Tavasszal már hat ki­zárásnál tart.) w OVSC- FTC 3-2 (0-1) |f|| ZTE-Haladás 74) (3-0) |S| DVSC-MegaForce: Tomic - Nikolov (Bemáth, a szünet­ben), Éger, Flavio-Pim, Szatmári - Dombi, Habi, Sándor, Bogdanovic, Halmosi (Madar, 74. p.) - Bajzát (Andorka, 67. p.). Vezetőedző: Szentes Lázár. FTC: Szűcs - Bognár, Dragóner, Botis - Rósa (Sasu, 67. p.), Kapic (Gye­pes, 67. p.), Lipcsei, Sowunmi (Szkukalek, a szünetben), Leandro - Gera, Tököli. Vezetőedző: Pintér Attila. Zalaegerszegi TE: Varga Z. - Kocsárdi (Babati, 75. p.), Sebők V., Csóka, Sza­mosi - Nagy L., Vincze O., Balog, Koplárovics - Se­bők J. (Sabo, 80. p.), Waltner (Gyánó, 85. p.). Vezetőedző: Gellei Imre. Lombard FC Haladás: Tóth - Szűcs, Jagodics, Se­per, Tóth P. - Szabó Z. (Kincses, 60.), Kaj, Som­falvi (Czeglédi, 68. p.), Róth - Tüske (Venczel, 46. p.), Illés. Szakmai igazga­tó: Tóth Bálint. Debrecen. Nézőszám: 6500. Játékvezető: Ábrahám Attila Gólok: 0-1 Tököli (2. p.), 1-1 Flavio-Pim (52. p.), 2-1 Hal­mosi (61. p.), 3-1 Bogdanovic (66. p.), 3-2 Tököli (90. p.). Kiállítva: Leandro (45+1.), Lipcsei (91.). Sárga lap: Habi (40.), illetve Leandro (16., 45+L), Lipcsei (41., 91.), Bognár (55.) Sopron - Balaton FG 34) (1-?) öjj| Zalaegerszeg. Nézőszám: 1500. Játékvezető: Vad István ★★★★ Gólok: 1-0 Waltner (5. p.), 2-0 Waltner (29. p.), 3-0 Waltner (37. p.), 4-0 Waltner (62. p.), 5-0 Waltner (72. p.), 6-0 Sebők V. (74. p.), 7-0 Sebők J. (76. p.). Sárga lap: Seper (6.), Jagodics (39.), Tóth P. (60.). ÉS Pécsi MFC - Gyón ETO 0-2 (M) Ü Matáv-Sopron: Milinte - Grósz, Lambulics, Pető (Fehér, 77. p.),Hanák- Sifter (Lazics, 61. p.), Ba­goly, Pintér, Huszti, Vasas (Balaskó, 61. p.) - Tóth M. Edző: Dajka László. Balaton FC: Csemyánszki - Radics, Kuttor, Hegedűs, László - Mészáros (Juhász, 12. p.), Virág, Kovács P. (Vö­rös, 74. p.), Usvat (Körösi, 38. p.) - Sitku, Bajevszki. Vezetőedző: Csertői Aurél. Sopron. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Saskőy Szabolcs ★★★★ Gólok: 1-0 Tóth M. (28. p.), 2-0 Tóth M. (72. p.), 3-0 Balaskó (86. p.). Kiállítva: Virág (59.). Sárga lap: Bagoly (32.), Grósz (75.), illet­ve Virág (21., 59.), László (50.), Körösi (52.), Bajevszki (78.). Pécsi MFC: Herbert - Sí­pos, Dienes, Szekeres Vranjes - Berdó, Márton, Pavicsevics (Kerekes, 57. p.), Szabados (Erős G., a szünetben) - Pest K. (Bajúsz, 57. p.), Koltai. Vezetőedző: Nagy Tamás. Győri ETO FC: Sebők Zs.- Regedei, Stark, Kartelo, Makra - Böjté, Varga Z. (Imrik, 90. p.), Horváth R. (Oross, 85. p.), Vlajics - Perics, Priskin (Németh N„ 68. p.). Szakmai igaz­gató: Reszeli Soós István. © Újpest-MTK Újpest FC: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák - Simek, Erős, Polonkai (Rajczi, 24. p.), Tóth N. (Bánka, 76. p.) - Bükszegi, Feczesin (Cseri, 63. p.). Vezetőedző: Mé­szöly Géza. 5-1 (2-0) Pécs, Újmecsekalja. Nézőszám: 600. Játékvezető: Kassai Viktor ★★★ Gólok: 0-1 Perics (60. p.), 0-2 Horváth R. (84. p.) Sárga lap: Szabados (31.), Dienes (87.), illetve Makra (12.), Vlajics (41.), Horváth R. (65.), Németh N. (74.). M Videoton - Békéscsaba 1*3 (0-1) fp MTK FC: Végh - Pusztai (Elek, 66. p.), Juhász, Janjic, Fűzi - Zavadszky, Jezdimirovic, Pisont, Rósa H. - Torghelle (Czvitko- vics, 55. p.), Lengyel (Silva, a szünetben). Veze­tőedző: Egervári Sándor. Videoton FCF: Tudor - Pantic, Ristic, Roller - Tereánszki-Tóth (Bartyik, 86. p.), Vochin, Szabó G., Horváth G. (Lattenstein, a szünetben) - Savu, Medved, Magasföldi. Vezetőedző: Csank János. Békéscsabai Előre FC: Si- 1 munic (Fekete, 72. p.) - Schindler, Grujic, Bánföldi, | Valentényi-Szeverényi (Tóth j Gy., 60. p.), Simon, Kovács | B., Vincze Z. Miculescu | (Hoffmaim, 80. p.), Javrujan. 1 Vezetőedző: Supka Attila. Budapest, Szusza Ferenc-stadion. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Szabó Zsolt ★★★★★ Gólok: 1-0 Bükszegi (4. p.), 2-0 Tóth N. (35. p., 11-es- ből), 3-0 Rajczi (51. p.), 4-0 Rajczi (56. p.), 4-0 Czvitkovics (64. p.), 5-1 Simek (65. p.). Sárga lap: Feczesin (16.), Rajczi (52.), Cseri (66.), Erős (67.), illetve Torghelle (27.), Janjic (27.), Elek (85.). Székesfehérvár. Nézőszám: 500. Játékvezető: Sápi Csaba ★★★★ Gólok: 1-3 Pantic (82. p.), illetve 0-1 Valentényi (31. p.), 0-2 Javrujan (60. p.), 0-3 Javrujan (78. p.). Kiállítva: Ristic (90.). Sárga lap: Vochin (52.), Ristic (88., 90.), illetve Bánföldi (55.), Kovács B. (65.). Kupahelyért milliós prémium Matáv Sopron-Balaton FC 3-0 (1-0) Sopron, Siófok Hat siófoki labdarúgónak tett ajánlatot a Debrecen; ez, vagy ahogy Csertői Aurél edző mondta, a jövőjükkel kapcso­latos bizonytalanság, de vala­mi zavart okozhatott a siófoki sorokban. Az is lehet azonban, hogy csak a vizes soproni pá­lya nem ízlett a Balatonnak szombaton este... Ma kapják meg a balatoni labda­rúgók a jövő évi szerződésük ter­vezetét. Valamennyiükkel új meg­állapodást kell kötni a klubveze­tésnek, hiszen tavaly nyáron min­denki egy évre írt alá.- Lesz csapat? - tettük fel a kér­dést Kati Istvánnak, a Balaton FC tulajdonosának.- Két napot kapnak az aláírásra a játékosok; utána már tisztábban látunk. Azt tudom, hogy azért a pénzért, amit most keres, senki sem ír alá még egyszer. Az alapfi­zetéseken minimálisát emeltem, a prémiumon többet. S szerepel a megállapodásban, hogy aki most aláír a jövő szezonra, az célpré­miumban részesülhet, ha nem­zetközi szereplést érő helyen vég­zünk a jelenlegi bajnokság végén. Ez milliós nagyságrendű összeg is lehet fejenként, tehát komoly a tét...- Lesz fedezet ennek a kifizeté­sére?- Remélem, hogy egy kupasze­replés megnövelné az ázsiónkat. A ligától is komoly pénzek járnak a dobogós helyekért; 100, 50, illetve 30 millió forint.- Úgy tudjuk, párhu­zamosan több befektető- jelölttel is tárgyal. Milyen esélyei vannak a siófoki futball jövőjének?- Vannak érdeklődők, de’ elég nehezen tudom megítélni, ki közülük a nagyot mondó juhász, s ki gondolkodik valóban komolyan. Én mindent megteszek, hogy nyár­tól is komoly csapat legyen Siófo­kon, egyedül azonban a folytatás­ban már nem tudom biztosítani en­nek a hátterét. Nem vagyok focibo­lond, csak egy üzletember. S azt is tudom, nem szeretnék egy nem ba­latoni székhelyű klubban társtulaj­donos lenni...- Ezek szerint felmerült a Bala­ton FC elköltöztetése is?- Igen, én azonban próbálom Siófokon tartani a klubot; meg­győzni a más szándékú befektetőt, hogy a folytatásnak is csak itt van értelme. Igaz azonban az is; ha si­kerül kijutnunk a nemzetközi po­rondra, a siófoki stadionban nem játszhatunk kupameccset. Az is bi­zonytalan, hogy a hazai bajnoki­kon meddig tehetjük, hiszen erre csak a stadion korszerűsítése ese­tén kaphat engedélyt a klub. Már most is alkalmatlan az arénánk ar­ra, hogy júliustól ott játsszuk a ha­zai mérkőzéseinket, de mivel ezzel még számos klub így van az NB I- ben, nyilván haladékot adnak az il­letékesek. Ez persze csak annyit je­lent, hogy sürgősen meg­oldást kell találnunk, az­az nekilátni a szükséges átalakításnak. A kérdés csak az, hogy milyen pénzből? A létesítmény tulajdonosa, az önkor­mányzat nem vállal részt a fenntartásából sem, a város új stadionban gon­dolkodik, de ennek a ter­veit nem tehetjük oda, amikor bizonyítanunk kell, hogy van az előírásoknak megfelelő léte­sítményünk...- Mintha egyre sötétebb balatoni jövő képe bontakozna ki...- Pedig ünnepi hangulatnak kel­lene lenni a klubnál, s a csapat re­mek eredményei folytán soha nem tapasztalt városi összefogásnak. Hi­szen ezek a fiúk mást sem tesznek a nyár óta, mint hogy bizonyítják: képesek akár „meghalni” is a pá­lyán a Balatonért, Siófokért. Most, hogy a bajnokság vége felé tartunk, igyekeznek már zavart kelteni a fe­jekben a riválisok. A Debrecen pél­dául hat játékosunkat is megkereste a napokban. Ezt nem csak azért tar­tom sportszerűtlennek, mert nem a klubbal vették fel először a kapcso­latot, hanem azért is: egyszerűen nem hiszem, hogy valóban szüksé­gük van a fél csapatunkra, amikor náluk válogatott játékosok ülnek Oda a középpálya Mészáros és Usvat Sopronban sérült meg, Virágot kiállították, Sipeki sem egészséges és Győrök sem harcképes, úgyhogy nem éppen biz­tatóak a siófokiak kilátásai. Márpedig nincs megállás; szerdán az MTK otthonába látogat Csertői Aurél edző legénysége. Kiváncsiak vagyunk, hogyan állítja össze a szakember a Balaton FC középpályás sorát, mi­ként arra is, vajon sikerül-e néhány nap alatt túljutni a soproni kudar­con. Igaz, az MTK is beleszaladt a „késbe” a hétvégén Újpesten... még a kispadon is. fónai imre _________Totó_________ 1. B ayem München-Bremen 1-3 2 2. Hamburg-VfB Stuttgart 2-1 1 3. Hannover-Frankfurt 3-0 1 4. Hertha BSC-Dortmund 6-2 1 5. Kaiserslautem-Wolfsburg 3-2 1 6. Leverkusen-1. FÖ Köln 2-0 1 7. M.gladbach-Schalke 04 2-0 1 8. Bochum-Freiburg 3-0 1 9. Rostock-1860 München 3-0 1 10. Brescia-Lazio 2-1 1 11. Internazionale-AC Parma 1-0 1 12. Juventus-Sampdoria 2-0 1 13. AS Roma-Perugia 1-3 2 A pluszmérkőzés: 14. Reggina-AC Milán 2-1 1 Többen voltak a házigazdák Diósgyőri VTK 1910 Borsodi Sör-NABI Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-1) Diósgyőr Pont nélkül maradt a NABI Ka­posvári Rákóczi FC NB I „B” csoportos labdarúgócsapata szombaton este Diósgyőrben. Apró szépséghiba, hogy ez nemcsak a hazaiak, hanem Makai játékvezető érdeme is... A mérkőzés elején a második perc­ben Andruskó, alig három perccel később pedig Vitelki lőtt kapura jó 20 méterről, de mindketten fölé- durrantottak. A hetedik percben Makai játékvezető kissé váratlanul és túl szigorúan 11-est ítélt a haza­iak javára, miután Vitelki a 16-oson belül nagyot esett egy lökés követ­keztében. A büntetőt Halgas a jó irányba vetődő Balajcza mellett fél- magasan a bal sarokba lőtte (1-0). A 15. percben Balassa háttal háza- fejelte a labdát, alaposan becsapva ezzel Balajczát, aki óriási vetődés­sel fölütötte a játékszert, majd újabb bravúrral öklözte szögletre a kapura törő Faragó elől. Az első formás vendégtámadás a 23. perc­ben gördült végig a pályán: Farkas N. kapta jobb oldalon á labdát, majd néhány méter után kapu elé ívelt, s a csatárok csak centikkel maradtak le a beívelésről. Egy perccel később Máté kapásból nagy lövést zúdított 19-ről a diós­győri kapura, de Nagy Z. vetődve védte az előtte lepattanó labdát. A Rákóczi addigra teljesen magához tért a 11-es okozta sokkból; bátran támadott, amelynek a 45. percben lett meg az eredménye. Farkas N. húzott el a jobb oldalon, a beadása megpattant középen egy védő mellén, becsapva ezzel a kapust, s az ötös előtt elsuhanó lapos labdát Oláh mintegy négy méterről, majd­nem az alapvonalról a rövid sarok­ba lőtte (1-1). A mindent eldöntő gól a 60. percben született, amikor is egy meg nem torolt hazai sza­bálytalanság után szöglethez jutot­tak a diósgyőriek, és Hompoth mintegy hét méterről a lecsorgó labdát a lábak között a jobb alsó sarokba helyezte (2-1). Ezután a Rákóczi hosszú percekre átvette a játék irányítását; egyre-másra ve­zette a szebbnél szebb támadáso­kat, s ha Nagy Z. nem halmoz bra­vúrt bravúrra, akkor nemcsak az egyenlítés sikerült volna. Még a 92. percben is a bal felső sarokból piszkálta ki Balassa fejesét... Zárszó helyett elég legyen any- nyi; a játékvezető kissé egyoldalú­an vezette a találkozót. A vendégek három 11-es miatt marasztalták el Makai sípmestert: egy megadot­tért, és kettő olyanért, amit nem ítélt meg a Rákóczi javára... így játszottak Diósgyőr, 3000 néző. V.: Makai (Strehó, Telek). Diósgyőri VTK 1910 Borsodi Sör. Nagy Z. - Katona, Tejnóra, Hom­poth, Cmomarkovics - Halgas, Szögedi, Vitelki, Kenesei Z. - Fara­gó, Pinder. Edző: Őze Tibor. NABI Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza - Finta, Balassa, Mező - Farkas N., Máté, Petrák, Andrus­kó, Kovácsevics - Jovánczai, Oláh. Edző: Prakner László. Csere: Faragó helyett Mogyoró­di a 64., Kovácsevics helyett Nagy- pál a 68., Jovánczai helyett Galgóczi a 77., Pinder helyett Flórin a 77., Kenesei Z. helyett Ka­sza a 81., Petrók helyett Pet- ronovics a 83. percben. Sárga lap: Kovácsevics a 6., Halgas a 11., Máté a 33., Mező a 41., Katona a 45. percben. Kiállítva: Halgas a 86. percben (a második sárga lap után). Gólszerzők: Halgas (a 7. percben 11-esből), Hompoth (a 60. perc­ben), illetve Oláh (a 45. percben). Szögletarány: 5-4 (2-1). Jók: Nagy Z. (a mezőny legjobb­ja), Tejnóra, Hompoth, Halgas, il­letve Balajcza, Finta, Máté, Andruskó, Farkas N., Oláh. Őze Tibor: - Az első 20 percben eldönthettük volna a mérkőzés sorsát. A csapatom egységét mu­tatja, hogy a legrosszabbkor kapott gól után is talpra tudtunk állni. Prukner László: - Egy figyelmet­lenségünk a három pontunkba ke­rült. Ennek ellenére is minden di­cséret megilleti a játékosaimat, kü­lönösen annak tükrében, hogy a játékvezető nem biztosított azonos feltételeket... csorba andrás További eredmények: Bp. Vasas-Bp. Honvéd 1-1 (0-0) Nyíregyházi Spartacus FC- Dunakanyar-Vác FC 1-1 (1-0) Bodajk FC-FC Szeged 3-1 (2-1) Dunaújvárosi FC- Pápai Termál PELC 3-2 (1-1) Balassagyarmati SE-Szolnoki MÁV-Neusiedler FC 2-1 (0-1) REAC-FC Tatabánya Auto-Trader 1-3 (0-2) BKV Előre-Kecskeméti TE 0-1 (0-0) Hévíz FC-Dabas FC 0-1 (0-0) A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 29 19 6 4 65 -19 63 2. NABI-K. Rákóczi 29 16 6 7 43 - 27 54 3. DVTK 1910 29 16 4 9 49 - 38 52 4. Bp. Vasas SC 29 15 6 8 49-32 51 5. Nyíregyháza 29 13 7 9 33-30 46 6. REAC 29 11 10 8 35 - 32 43 7. BKV Előre FC 29 12 6 11 32-27 42 8. B.gyarmati SE 29 10 10 9 31 - 29 40 9. FC Tatabánya 29 12 4 13 35-34 40 10. Bodajk FC 29 12 3 14 42-43 39 11. FCSzeged 29 12 2 15 40-52 38 12. Kecskeméti TE 29 9 8 12 31 - 33 35 13. Dunakanyar-V. 29 9 8 12 34-42 35 14. Pápa 29 9 8 12 38 -50 35 15. Szolnoki MÁV 29 8 6 15 31 - 38 30 16. Dabas FC 29 7 9 13 29 - 49 30 17. Dunaújváros 29 7 8 14 30 - 46 29 18. Hévíz FC 29 5 7 17 28 -54 22 I I HM III M mi., !L I J,; ijiijuiiiiiim 1, HM ..................1^-inmiMr * -...i..l ZT E - Lomban! FC 7-0 (3-0) tudor ú|pest. Bellrec(in fELS0HAZ 2.3 Az eredmény, ugye, önmagáért be- Videoton Sopron-FTC 0-2 szél Pedig az előjelek nem voltak túl MTK - Balaton FC 1-2 jók főként a vendégoldalon, hiszen a Szélesi Sebők V. Juhár Szamosi ALSÓHÁZ Lombard a kiesés rémétől fenyegetve’ .Újpest ZTE Újpest ZTE ZTE-PHFC 1-2 | lépett pályára és bár becsületükre, Videoton - Győr 2-2 j válik, hogy tempósan kezdtek, Nagy L. Habi Kovács B. Haladás - Békéscsaba 1-3 ezúttal mégsem rajtuk múlt, ZTE DVSC Békéscsaba A forduló játékvezetője: hogy ez lett a forduló mec- Szabó Zsolt (***★★) cse. Sokkal inkább a négy Waltner Tököli Rajczi . MT1( -. (9 nólnasszal előrukkoló ZTE FTC Újpest „ Újpest - BlIRtH |Z-UJ gólpasszal eiorukkoio Szinte nem akadt egy rossz itelete sem. Nagy Lajoson, de légin- Pedig ideges hangulatú mérkőzést dirigált, : kább a hazai pályán ^ amelyen mindig akcióközeiben volt nem j ló Waltner Róbert bravúrjain. ltot osztott ki, de mindegyikre szükség volt Név Gólok száma Df8RECEK 27 14 8 5 45-24 50 waltner Róbert (ZTE) Tóth Mhály (Sopron) 14 \ J J J'JJ J? Érméi jobban már nem lehet jfc_ taóK 7on»i íiWm a 3' fERE"CWR0S 27 3 8 6 34-24 47 szara, amit ö művelt a labdával. 01 ti-jjjl -i ii ir.rm a 4' l^tfaT 27 12 9 8 41 -27 45 gólt lőtt, ami egyéni rekordja. Csa­I ! 5' MTK 27 11 10 6 4°-30 43 pata hétgólos győzelméből úgy Gerd Zoltán (FTC) 8 6 somon 27 10 7 10 43.37 37 |q a részét, hogy aZTE első Waltner Róbert (ZTE) 8 -TTIlgIBBErZT—r nr—öt találata az 6 nevéhez fűződik. Bajzát Péter (DVSC) 7 8 PMFC 27 7 jj g 26 - 30 32 Betalált közelről és távolról, lapo­Csartós Csaba (Balaton) 7 g videotoii 27 7 9 11 37-44 30 san és a „pipába" zúdva a láb­HercagfaM Zoltán (Vktecton) 7 jg grtR 27 8 6 13 30 - 43 30 dát, nem vétetem! kapta a sport­Kavócs Báb (Békéscsaba) 7 jj. 27 6 8 13 29-42 26 napitól a maximumot, a 10es Igor llfcsonte (C^iőr) 7 12. Szokibatheu 27 3 9 15 12-51 18 osztá|yzatot- 111 f j

Next

/
Oldalképek
Tartalom