Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-01 / 77. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. ÁPRILIS 1„ CSÜTÖRTÖK 1 ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Orgazdák Orgazdaság gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 48 éves hajdúhadházi férfit. A gyanúsított a környéken elkövetett csaknem száz betörésből származó tárgyakat vásárolt és adott tovább. A betörőket már korábban elfogták, europress Cigarettatolvaj Ismeretlen tolvaj dézsmált meg egy itallerakatot Lentiben. A tettes erővágóval lefeszítette az ajtórácsot, majd a raktárból ellopott 200 ezer forint értékű cigarettát, europress Kamasz betörők Két kálozi kamasz fiút fogtak el, akik a gyanú szerint betörtek egy családi házba, és televíziót, mikrohullámú sütőt, édességet vittek magukkal. A két fiú tagadja a betörést, de a nyomozók megtalálták a lopott holmikat az otthonukhoz közeli családi ház padlásán, europress Szerszámokat loptak A budapesti rendőrök őrizetbe vettek két ócsai férfit betörés miatt. A gyanúsítottak szerszámokat loptak 600 ezer forint értékben egy Dohány utcai tárolóból, egy Erzsébet körúti ház padlásáról pedig két, összesen másfél millió forintot érő klíma- berendezést vittek el. europress Utcai rablás Rablás ügyében nyomoznak a budapesti rendőrök: két ismeretlen fiatalembert keresnek, akik kedden késő este a XVIII. kerületi Honvéd utcában bántalmaztak egy kamaszt, majd elvették a mobiltelefonját és a discmanjét. europress Tetten érték Őrizetbe vették a nyomozók azt a két budapesti férfit, akik Kispesten megpróbáltak teherautóval elszállítani két gépkocsit. A járműveket már a teherautó platójára emelték, amikor a rendőrök tetten érték őket. europress Pedofil tiszt Pornográf-pedofil képek közzétételével gyanúsít az ügyészség egy rendőrtisztet, akit őrizetbe vettek. Az ügyben a BRFK vizs- gálaü főosztálya az olasz rendőrség megkeresése alapján rendelt el nyomozást. A XV. kerületi rendőrkapitányság tisztje tavaly május 16-án a délutáni órákban tette fel a képeket az internetre, mti Zsaroló uzsorások Önbíráskodás gyanúja miatt vettek őrizetbe három férfit a budapesti rendőrök. Az illetők úgy akarták behajtani egyik adósukon a tartozását, hogy betörtek a lakásába, értékeit ellopták, bántalmazták és megfenyegették. A férfi adóssága összesen 50 ezer forint volt. europress Kényszerítés Kényszerítés miatt indult büntetőeljárás egy pákozdi férfi ellen. A gyanúsított társával Székesfehérváron, az Ybl Miklós lakótelepen egy idős hölgyet tuszkolt be az autójába, majd elhajtott. A járőrök két órával később akadtak rá a férfi BMW- jére a földhivatal előtt. Kiderült: a férfi pénzt adott kölcsön az asszonynak, aminek fedezetéül a nő egy ingatlant ajánlott fel. A kölcsön visszafizetése és a fedezet tulajdonjoga miatt alakult ki köztük vita. europress Sikeres elfogás Egy székesfehérvári polgárőr autójából vette észre, hogy két gyerek épp egy asszony táskáját próbálja kifosztani. A fiúk futásnak eredtek, de a polgárőr utánuk rohant, és elfogta őket. Kiderült, hogy a két kamasz néhány perccel korábban egy kisfiút is kirabolt, europress ■ tT dbasku intézkedés fÁ ramm 'SZTÍNAa KORÚ I y). JslUGYi SZKKVKZBTfeK. ÁtLAVJJS PSÍiÖtmiTiv : -------------------—-------;______ EV EKIG JÓL JÖTT R FOilá® MÓnim PSZAF<=Í>K0R!1ÁNY (BBf tmw * ffTWRE 1VITAJA = ■ JE'V iJS KISEMBEREK BEFEKTETŐK DEMONSTRÁLTÁK. A Baumag Szövetkezet mintegy 60 károsultja tüntetett szerdán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének székháza előtt. Petíciójukat a felügyelet vezetői nem vették át. Az egyik bajai károsult csalás miatt feljelentést tett, s a bajai rendőrkapitányság a Baumag Szövetke- zet ellen elrendelte a nyomozást.______________________________________fotó: eubopress/kerék Ágnes Brókerbotrány: bővül a kör A következő hetekben újabb gyanúsítottakat hallgat ki a rendőrség a brókerbotrány kapcsán. A napokban a K&H Bank újabb feljelentéseket tett a hatóságoknál. Titkos? Nem titkos? Büntetőfeljelentést fontolgat a Fidesz - MPSZ, mert Demeter Ervin, a brókerbizottság elnöke és két másik ellenzéki honatya nem tekinthetett be szerdán Kulcsár Attila lehallgatásának jegyzőkönyveibe. A testület vezetője szerint a bizottság törvényi joga, hogy a munkáját érintő iratokhoz hozzáférjen. A Fidesz - MPSZ az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságához fordul jogorvoslatért. Az ellenzéki honatyák szerint azért nem nézhették meg az államtitkot nem képező dokumentumokat, mert Tóth András titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár szerdán magához kérette azokat. Gyanúba keveredett a zászlós Felfüggesztették beosztásából J. Albert rendőr zászlóst, körzeti megbízottat, aki az Egercsehi külterületén történt lövöldözés gyanúsítottjává vált - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Bállá Ferenc rendőr ezredes. Egercsehi - Eger Az egri rendőrkapitányság vezetője közölte: az esetről vasárnap délután fél 6-kor érkezett a bejelentés az ügyeletre. A négy - két mezőkövesdi, illetve két helybeli - sértett korábban egy eladásra szánt versenymotort tesztelt a település melletti krosszpályán. Váratlanul lövések dörrentek, a golyók a fejük mellett süvítettek el. Amikor a hang irányába fordultak, a távoli alakban a község körzeti megbízottját vélték felismerni. A forró nyomon munkához látó rendőrök még aznap este két 9 milliméteres pisztolylövedék hüvelyét találták meg a pálya közelében, a póthelyszínelés során pedig további négy hüvelyre akadtak. A nyomozók még vasárnap este felkeresték lakásán a gyanúsítottat, aki már aludt. A rendőrök először a házban engedéllyel tartott szolgálati fegyverre voltak kíváncsiak, és a hozzá tartozó 14 lőszert hiánytalanul, egymástól elkülönítve, szabályosan tárolva meg is találták. Ezt követően az aznap szolgálaton kívüli zászlós délutáni programjáról érdeklődtek. J. Albert - miután ehhez joga van - nem kívánt beszámolni arról, hogy mit csinált szabadidejében, de az ellen nem tiltakozott, hogy vért vegyenek tőle. A vérvizsgálat eredménye egyelőre nem áll rendelkezésre. A körzeti megbízott fegyverét, valamint a helyszínen talált hüvelyeket vizsgálatra a fővárosi bűnügyi intézetbe küldték. A fegyverszakértő megállapította, hogy két lövést minden kétséget kizáróan a zászlós pisztolyából adtak le, a további négy hüvelyt még vizsgálják. Annyi bizonyos, hogy a kilőtt lőszerek nem a rendőrség készletéből származnak. Bállá Ferenc a továbbiakban elmondta, hogy az egyébként 12 éve rendőrként, három éve helyi körzeti megbízottként szolgáló J. Albertét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt felfüggesztette beosztásából. Az ügyet a Heves Megyei Ügyészségi Nyomozó- hivatal vizsgálja. SZILVÁS ISTVÁN Álgyermekrabló Budapest Egymillió forintot követelt egy eltűnt kamasz fiú szüleitől egy ismeretlen férfi. A tettes azt állította, hogy a fiút ő tartja fogva, és csak akkor engedi szabadon, ha a szülők fizetnek neki. Kiderült azonban, hogy a gyerek nincs nála. A 17 éves budapesti F. Mihály március 11-én tűnt el otthonról. A fiú édesanyja és nevelőapja bejelentést tett a rendőrségen. A következő napokban a szülőket többször felhívta telefonon egy ismeretlen férfi azzal, hogy a fiú két társával együtt felgyújtotta dunaharaszti nyaralóját. Kijelentette: mindhárom gyereket fogva tartja, és addig nem engedi el őket, amíg kára megtérítéséért 1 millió forintot át nem adnak neki. Végül március 29-én estére a Népligetbe beszéltek meg találkozót a telefonálóval. A zsaroló egy furgonnal érkezett, de a szülőknél nem volt pénz. Egy nappal később az ismeretlen ismét felhívta őket, és azt követelte, hogy vigyék a pénzt a népligeti Planetárium elé. Erre a találkozóra azonban már nem jött el a zsaroló. A szülők emberrablás miatt tettek feljelentést. Az ügyben eljáró nyomozók felkeresték az eltűnt fiatalember barátnőjét, aki elmondta, hogy az utóbbi három hétben ö tartotta a kapcsolatot a fiúval, és személyesen is beszéltek egymással. Ezután felkeresték a fiú egyik ismerősét, akinek segítségével a Nyugati térre hívták F. Mihályt. A fiú azt mondta, hogy ő a családi viszályok miatt, önszántából ment el otthonról, és fogalma sincs arról, ki zsarolhatta a szüleit. EUROPRESS Csecsemőgyilkos Szeged A Szegedi ítélőtábla jogerősen 4 év 2 hónapi börtönbüntetésre ítélte azt a pilisi nőt, aki 2000 májusában megölte csecsemőjét. Az Uzsoki utcai kórházban dolgozó 24 éves nő azért titkolta el terhességét a családja elől, mert gyermeke nem akkori szerelmétől, hanem korábbi partnerétől fogant. Édesanyja és öccse is megkérdezte tőle, hogy nem állapotos-e, de ő letagadta ezt. A gyereket szerelme farmosi házának fürdőszobájában, a vízzel teli kádban szülte meg. A babát vízbe fojtotta, majd a holttestet a kerti kútba dobta. Ezután leült beszélgetni a többiekkel. Később mentőt kellett hívni hozzá, mert erősen vérzett. A kórházban az orvosoknak bevallotta tettét. EUROPRESS Senki sem felelős Eger Senkit nem terhel felelősség azért a gázrobbanásért, amely egy családi ház összeomlását és négy ember sérülését okozta tavaly ősszel Egerben. A városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Szilvás Zoltán őrnagy elmondta: a közúti forgalom keltette rezgés következtében megsérült gerincvezetékből szivárgott be a gáz az úttest mellett álló épületbe, s ez okozta a detonációt. Büntetőjogi felelősséget -nem állapítottak meg a gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt elrendelt eljárás során, ezért az ügyészség a nyomozást megszüntette. _____________mti Ha lál a síneken Balatonboglár Vasúti baleset miatt bénult meg a forgalom tegnap reggel Balaton- bogláron. Egy 46 éves nőt ütött el a Nagykanizsáról Budapest felé közlekedő gyorsvonat. Vígh Attila, a fonyódi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztály- vezetője szerint a nő öngyilkossági szándékkal állt a sínek közé A baleset a bogiári kisposta melletti vasúti átjáróban történt, ahol néhány héttel korábban lett öngyilkos egy bogiári férfi. A két eset között a rendőrség szerint nincs összefüggés. A vonatok a reggeli órákban 20-30 percet késtek. A közlekedés a baleset után egy órával, fél tíz körül állt helyre. Bertalan Bernadett Idegenrendészeti razziák Illegális külföldi munkavállalók Kecskemét A tavaszi mezőgazdasági munkák közeledtével egyre több a feketemunkás Bács- Kiskun megyében. Ezért hát megkezdődtek az idegen- rendészeti razziák is. Idegenrendészeti, közbiztonsági és közlekedési akciót szerveztek a kiskőrösi és a kiskun- halasi rendőrkapitányságok illetékességi területén kedden a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság vezetésével. Együttműködtek a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság bevetési alosztályával, a Bácska Határvadász Század kijelölt erőivel, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Délalföldi Regionális Igazgatóságának munkatársaival, és az akciót segítette a Készenléti Rendőrség légi rendészetének egy helikoptere is. Március 30-án 13 óra körül egy román állampolgárt fogtak el az akcióban résztvevők Kiskunmajsa belterületén: magyarországi tartózkodási engedélye 45 napja lejárt. A külföldit átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Délalföldi Regionális Igazgatóságának. A Bácska Határvadász Század részvételével március 30- án Kiskőrösön és Soltvadkerten különböző időpontokban ösz- szesen tizenhárom román állampolgárt fogtak el, akik a külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértést követték el, ezért átadták őket a bevándorlási hivatalnak. Semmitmondó tanúvallomás Budapest Nem tett vallomást a zálogházi rablássorozat büntetőperében megvádolt Horváth Szilárd a Fővárosi Bíróságon szerdán. A büntetett előéletű férfit a rendőrség korábban a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással is összefüggésbe hozta. Horváth Szilárd ezt követően feladta magát. Abban az ügyben azonban nem gyanúsították meg. A szerdai tárgyaláson, miután Horváth Szilárd megtagadta a vallomástételt, a bíró ismertette korábbi nyomozati vallomásait, amelyekben a vádlott tagadta, hogy bűncselekményt követett el. A jegyzőkönyvek szerint Horváth Szilárd pusztán annyit ismert el, hogy találkozott már korábban vádlott-társaival, továbbá nem zárta ki, hogy ült az egyik autóban azok közül, amelyekkel bűncselekményt követtek el, s az autóban talált cigarettacsikkek akár tőle is származhattak. A szerdai tárgyaláson a bíró jelezte, hogy a következő hónapokra kitűzött több tucatnyi tárgyaláson mintegy 150 tanút kívánnak meghallgatni. A vádiratból kitűnik: Horváth Szilárd és egyik társa 2001. augusztus 27-én egy miskolci zálogház kirablását követően tűzharcba keveredett az őket üldöző rendőrökkel. Horváth Szilárd társa akkor megsebesült és elfogták. Horváth a rendőrségen azt vallotta, hogy csak a sajtóból értesült az ismerősével történtekről. MTI Beváltak a táblák Az átszervezés után felgyorsult az ítélkezés ______ Szeged __ Lo mnici Zoltán főbíró a szegedi összbírói értekezleten szerdán úgy ítélte meg, hogy a táblabíróságok felállításával jelentősen gyorsult hazánkban az ügyek elbírálása. A Legfelsőbb Bíróságról átadott, évek óta várakozó ügyeket a Szegedi ítélőtábla háromnegyed év alatt szinte kivétel nélkül feldolgozta - mondta az ítélőtábla 2003. évi munkáját értékelő összbírói értekezletet követően a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. A táblabíróságok létrehozásával megváltozott a Legfelsőbb Bíróság szerepe, a korábban itt tárgyalt ügyek 60 százaléka volt fellebbezés, amelyek átkerültek a ítélőtáblákhoz. A Legfelsőbb Bíróság feladata egyre inkább az egységes ítélkezés megteremtése, a jogegységi és elvi határozatok meghozatala lesz. A bíróságok biztonságának kérdéséről szólva Lomnici Zoltán kijelentette: 2003 novemberében és decemberében összesen 28 fenyegetés, támadás ért bírót vagy bírósági épületet. Ez a szám több mint nyolcszorosa az előző év hasonló adatának. „Fontos, hogy ne a bajok után lépjünk!” - mondta az elnök, aki szerint megoldást az hozhat, ha az európai mintákhoz hasonlóan a felsőbb fokú bíróságok épületének őrzését a rendőrség látja el. MTI meggyanúsítottakkal. Papp nem kívánta részletezni, hogy a most felmerült nevek azonosak-e azokkal, akiket a következő hetekben a hatóságok gyanúsítottként akarnak kihallgatni. A pénzintézet a feljelentésében sikkasztással és más bűncselekménnyel hoz összefüggésbe tíz személyt, köztük több ügyfelet is. A nyomozók Kulcsárt azért nem gyanúsították meg pénzmosással, mert ez nem szerepelt a kiadatási dokumentumokban. A rendőrök felhívták a figyelmet arra, hogy pótkiadatási eljárásban erre még sor kerülhet. nagy eszter dóra Budapest A rendőrség jelenlegi adatai szerint Kulcsár Attila az ügyfelek pénzéből összesen 21 milliárd forintot forgatott meg jogtalanul, de a kár csak 10 és fél milliárdra tehető. Ez az összeg azonban a vizsgálatok során több is lehet. Sőt, az ügyfelekből is gyanúsítottak lehetnek - erősítette meg a rendőrség korábbi közlését Papp Csaba. Az alezredes lapunknak elmondta: a K&H Bank március 25-én újabb feljelentéseket tett a brókerügyben 10 személy ellen, akik nem azonosak az eddig