Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-22 / 94. szám

8 2004. Április 22., Csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Félidőben a kormány Lendvai, Medgyessy, Kuncze. „Egy biztos: nem éltünk vissza a bizalommal” - mondta a kormányfő fotó: europress/kallus györgy Budapest A kormányzati ciklus félidejé­hez érkezett a Medgyessy-kabi- net. Ebből az alkalomból a mi­niszterelnök a két kormány­párt frakcióvezetőjével értékel­te a koalíció eddigi munkáját. Bár nem mindenben feleltünk meg a várakozásoknak, egy dolog biz­tos: nem éltünk vissza a bizalom­mal - szögezte le a miniszterelnök kormányának eddigi működéséről. Medgyessy Péter szerint kabineté teljesítette ígéreteinek döntő több­ségét, még akkor is, ha ezért olykor konfliktusokba került. A kormány­fő négy területet emelt ki: a szociál­politikát, a gazdaságot, a fejleszté­seket és a külpolitikát, ahol a kor­mány a leginkább érzékelhető eredményeket ért el. Juhász Endre és JJvai Katalin uniós megbízatása miatti távozásáról Medgyessy Péter elmondta, hogy „megfelelő időben” várhatók változások a kor­mányban. Az európai uniós és az esélyegyenlőségi tárca nélküli min­iszter személye értelem-szerűen megváltozik, és ennek lehetnek hatásai más tárcákra is. Lendvai Ildikó, az MSZP frakció­vezetője a társadalmi igazságtalan­ságok, egyenlőtlenségek megszün­tetésében elért eddigi eredménye­ket sorolta, leszögezve: folytatni kell az elkezdett munkát. A frakció- vezető közölte: a kormány minden döntésével egyetért, ugyanakkor el­ismerte, hogy a kabinet követett el hibákat is. Lendvai leginkább azt hiányolta, hogy a kormányoldal nem mindig tudta elég meggyőző­en közölni céljait a társadalommal. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnök­frakcióvezetője azokat az eredmé­nyeket hangsúlyozta, amelyek a szabaddemokrata irányítású mi­nisztériumok döntéseivel valósul­hattak meg. Megemlítette a sor­kötelezettség eltörlését, a diplomás minimálbér bevezetését. A frakció- vezető közölte: pártja továbbra is az adócsökkentést tartja a legfonto­sabb kormányzati feladatnak. Kuncze a hibákról szólva leszögez­te: a kormány hatalomra kerülése­kor túlbecsülte a gazdaság helyze­tét. Az értékelésen szó esett a továb­bi feladatokról is, ezzel kapcsolat­ban a kormányfő a közszolgáltatás­ok, az egészségügy és az adórend­szer reformját emelte ki. BARANYA RÓBERT Hét régió, maradnak Az elmúlt esztendőkben többször igyekeztek megreformálni a közigazgatási munkamegosztást - változó eredménnyel. Az Európai Unióban hazánknak több jelentős változtatást kell végrehajtania. Ezekről kérdeztük Tóth Zoltánt, a Belügy­minisztérium közigazgatási államtitkárát.- Vannak-e olyan kötelező szabá­lyok az EU-ban, amelyek előírják, miként működjön a közigazgatás1- Ilyen szabályok nincsenek! Az Unió azt várja el, hogy egy tagállam belső közigazgatása elősegítse a tagállamként való beilleszkedést az államszervezetbe. A másik fontos elvárás, hogy minden tagállamban azonos közigazgatási eljárásban ré­szesüljenek az emberek. A hazánk­ban tartózkodó külföldieket köz- igazgatás szempontjából ugyan­olyan elbánásban kell részesíteni, mint a hazaiakat, viszont az EU te­rületén dolgozó vagy lakó magya­roknak is a helyi állampolgárokkal azonos eljárásban kell részesülni­ük. Ez alapelv, amelyet minden tagállamnak meg kell tartani.- Tagállamként, reményeink szerint, sokoldalú és jelentős mérté­kű támogatásban lesz részünk. A támogatás módja miként függ ösz- sze a közigazgatási rendszerrel?- Az Európai Unió előnyben részesíti a regionális közigaz­gatási beosztást. Előnytelen ugyanis, ha az önkormányzatok külön-külön pályáznak támoga­tásra. Mi régebben arra töreked­tünk, hogy minden település építsen magának szennyvíztisz­títót. Gazdaságosabb, ha öt tele­pülés közösen épít egy nagyot, mert az kevesebbe kerül. Ez csak egyetlen példa. Mindenesetre nagyobb lakosságszámú, na­gyobb gazdasági erejű területek kialakítására kell törekednünk. A jelenlegi hét területfejlesztési régiónkat közigazgatási régió váltja majd fel.- Megszűnnek a megyék?- A megyék nem szűnnek meg, a közigazgatás számos területén a feladataik megmaradnak! Hosz- szabb távon az a célunk, hogy regi­onális önkormányzati képviselő- testületeket hozzunk létre, és szün­tessük meg a mai megyei közgyű­lések rendszerét. Vagyis nem a me­gyét akarjuk megszüntetni, csak a megyében működő egyik képvise­lő-testületet, hogy helyet­te létrehozzuk a régió képviselő-testületét.- Mi lesz ezek után a megyék feladata?- Miután a megválasz­tott megyei képviselő-tes­tületnek nem adtak ha­táskört, ha jól megnéz­zük, csupán az intézmé­nyek, középiskolák, kórházak, le­véltárak, könyvtárak fenntartása volt eddig a feladatuk. Ez megma­rad továbbra is megyei hatáskör­ben.- Lesz megyénk is és régiónk is.- Egyéb területen is változtat­nunk kell. Vannak olyan nem vá­lasztott kormányzati szervek, ame­lyek a lakosság által befizetett adó­val másodlagosan rendelkeznek. Ez szöges ellentétben áll az EU el­veivel. Most például az önkor­mányzatok a minisztériumoknál pályázhatnak. Egy minisztérium azonban nem a lakosság által vá­lasztott szerv, hanem hivatal, ahol jelenleg a hivatalnokok és politiku­sok lakossági kontroll nélkül ren­delkeznek költségvetési jogosítvá­nyokkal. Az EU szerint az adófize­tő polgárok pénzével a lakosság ál­tal választott képviselő-testület ren­delkezik. Ez nálunk a helyi önkor­a megyék mányzati szinteken és a parla­mentben rendben van. Ami a me­gyei önkormányzatokat illeti, azok nem rendelkeznek közpénzekkel, viszont a minisztériumok, noha nem választott szervek, rendelkez­nek. Döntenünk kell tehát arról, hogy a kormányzati szervek pénz- osztogató_ szerepét megszüntetjük, és azt egy új, regionális szerv ha­táskörébe adjuk.- Mi marad a minisztériumok feladata?- Mindaz, ami Európa többi or­szágában: a törvények végrehajtá­sa, és nem az Országgyűlés által megszavazott pénzek új­raosztása. Ugyanakkor a kormány tagjainak és ez­zel a minisztériumi dol­gozóknak jelentősen bő­vülnek a feladatai. Mun­kájuk egy részét külföld­ön, más országok főváro­saiban kell képviseleti feladatként ellátni. így például a belügyminiszterünk és az igazságügy-miniszterünk tagja a 25 ország minisztereiből álló Belügy­miniszterek és Igazságügy-minisz­terek Tanácsának, amelynek fel­adata előkészíteni azokat a dönté­seket, amelyeket az Európai Parla­ment fog meghozni. Ezek a tanács­kozások az abban a félévben elnök­lő országban vannak, tehát amikor majd mi adjuk az elnököt, nálunk tartják a tárgyalásokat. A miniszteri bizottságok tagjaként részeseivé vá­lunk egy nagyobb döntési mecha­nizmusnak, ahol elmondhatjuk nemzeti érdekeinknek megfelelő érveinket, ugyanakkor azt is látni kell, hogy szuverenitásunk egy ré­szét elveszítjük. Azokban a tárgy­körökben, amelyekben az Európai Unió vagy a Bizottság kizárólagos jogalkotási feladattal rendelkezik, a magyar Országgyűlés nem hozhat törvényt. _____________koós tamás Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 247.5000 252.0000 USD 208.0000 212.5000 GBP 371.0000 380.0000 CHF 157.8000 162.0000 SKK 6.0000 6.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: április 21. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Családvédők A Belügyminisztérium kép­zést indít azoknak a rendőrök­nek, akik családvédelmi fel­adatokat látnak el, hogy a jö­vőre életbe lépő úgynevezett családon belüli távolságtartási törvényt megfelelően tudják alkalmazni, mti Fürdő Termálfürdő, valamint sport-, szabadidő- és gyógyászati célo­kat szolgáló létesítménykomp­lexum épül Velencén. A két éve feltárt termálvízre alapozott, 2,5-3 milliárd forintos beruhá­zás két ütemben üzleti alapon, vállalkozók bevonásával való­sul meg. A központ 2009-re készül el. mti Irányelvek A Pedagógusok Szakszervezete által kezdeményezett Európai Oktatási Chartát is megvitatják a résztvevők a hétvégén egy bu­dapesti nemzetközi pedagógus­konferencián. Az Akcióhét az oktatásért című konferenciára 12 országból érkeznek tanárok. Az Oktatási Charta tíz irányelve szerint az államnak felelősséget kell vállalnia az oktatás egé­széért. EUROPRESS ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom