Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-02 / 78. szám

2004. ÁPRILIS 2., PÉNTEK HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL A vidék jövője sorskérdés Horn Gyula úgy tapasztalja, hogy nagy a várakozás a társada­lomban az uniós csatlakozás közeledtével. Elismeri, hogy nem mindenben pozitív, mert tartanak az árak, a nyugdíjak, a bé­rek, az oktatási rendszer, az egészségügyi ellátás alakulásától. Sarkos mondatok Az Antall-kormány szétszedte a mezőgazdaságot, most nekünk kell Összerakni. Bálint György szabad demokrata politikus (Vas Népe, 1997. május 24.) A mezőgazdaságnak jelenleg öt baja van: a négy évszak és a Kisgazda- párt. Szekeres Imre szocialista politikus (Új Néplap, 1997. május 30.) Még mindig kísérleti nyúl a mezőgazdaság. Az ország vezetése ma is azt próbálgatja, hogy mit bír el a magyar paraszt. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács volt elnöke (Somogyi Hírlap, 1999. április 10.) Mezőgazdaságunk a jelenlegi állapotában versenyképtelen, ezért a szerkezetátalakítást végig kell vinni. Torgyán József miniszter (Új Néplap, 2000. április 17) Torgyán József többet ártott a mezőgazdaságnak, mint az elmúlt évek ár­vizei, belvizei és aszálya együtt. Raskó György agrárközgazdász (Új Néplap, Szolnok, január 26.) A kisgazda tárca a mezőgazdaságot, a Fidesz pedig a kisgazdapártot tet­te tönkre. Medgyessy Péter miniszterelnökjelölt (Kelet-Magyarország, 2002. április 17) Az Európai Unió azt a szerepet szánta a magyar mezőgazdaságnak, hogy a csatlakozás után nagyüzemi módon, olcsón termeljen alapanya­got. Medgyasszay László MDF-politikus (Dél-Magyarország, 2003. február 20.) A nyakamat teszem rá, hogy a mezőgazdaság a csatlakozás nyertese lesz. Vértes András gazdaságkutató (Tolnai Népújság, 2003. március 29.)- Öt-hat éve elsősorban arról hall a vidéki ember, hogy mit nem lehet majd tenni az Európai Unióban, és nem arról, hogy melyek lesznek a lehetőségek.- Én is arra helyezem a hang­súlyt, hogy bemutassam az embe­reknek, mi a hasznos, mi a jó az Unióban. Kevés teret kap például az, hogy több lesz a demokrácia abban az értelemben, hogy erőtel­jesebben érvényesül az önkor­mányzatiság elve, hogy a demok­ratikus intézményrendszer fej­lesztése most már napi kérdés egész Kelet-közép-Európában, hogy több lesz a szabadság, bele­értve az utazás, a letelepedés, a ta­nulás, a munkavállalás szabadsá­gát. Végül, de nem utolsósorban van három olyan szakasza a pénzügyi támogatásoknak, amely Magyarországon rendelkezésre eddig soha nem állt, csak most először: a 2004-2006, 2004-2013, 2007-2018 közötti fejlesztési sza­kasz, amely azt jelenti, hogy dup­lájára, vagy még nagyobb mérték­ben Magyarország pénzügyi for­rása, főleg az infrastrukturális be­ruházások számára.- Azt mondják, hogy Portugália az Unió jelenleg legszegényebb or­szága. Aki járt ott, elfogadná azt az infrastruktúrát, ami ott létrejött.- Arról nem írnak, hogy Portu­gália belépését követő öt év alatt megkétszereződtek a bérek. Tehát jelentősen változtak a jövedelmi viszonyok. Portugália, Spanyolor­szág, Görögország arról is neveze­tes, hogy rendkívül nagyméretű volt az infrastruktúra építése, ezen belül is az autópálya-hálózat fejlesztése. Végül, de nem utolsó­sorban a portugáloknak, a spa­nyoloknak és a görögöknek ugyanúgy szembesülniük kellett a mezőgazdaság problémáival, mint nekünk. Azzal a nagy kü­lönbséggel, hogy a mi mezőgaz­daságunk helyzetét külön megter­helte a kárpótlás, és az olyan torz ideológiák politikában való meg­jelenítése, ami teljesen idegen a mezőgazdaság boldogulásától. Például, hogyan lehetett csak szo­ciális kérdésként kezelni a mező- gazdaság ügyeit. Igenis kell politi­kai bátorság ahhoz, hogy úgy in­tézzék a támogatások megszerzé­sét, hogy az egyben a magyar me­zőgazdaság versenyképességét is erősítse. Ezekben kell valamiféle konszenzusra jutni az érdekeltek­kel. Nem tudom, hogy hova tűnt a Nemzeti Agrárprogram (NAP), amit 1997-ben valamennyi érde­kelt fél egyetértésével fogadtunk el, és ezt az EU is elfogadta mint olyat, amely biztosítja a beillesz­kedésünket az EU agrárpolitikájá­ba. Ennek alapján született meg 1997 végén az agrártörvény. A Fi- desz-kormány alatt a NAP és az agrártörvény teljesen eltűnt. Ők a földkérdésből csináltak nemzeti ügyet, ha úgy tetszik, keresztre fe­szítették a föld sorsát. Én a mező- gazdasággal kapcsolatban találom a legkétszínűbb jobboldali maga­tartást. Most követelik a szocialis­ta párton és kormányán a mező- gazdasági válság kezelését, mi­közben ők voltak azok, akik veze­tő szerepet játszottak ennek a vál­ságnak az előidézésében.- A félelmek is elsősorban abból adódnak, hogy számottevő az a réteg, amely nem tud megélni másból, mint a mezőgazdaságból.- A mezőgazdaságból közvet­lenül mintegy egymillió ember él, közvetve 3-4 millió. Ezt a városla­kók sem nézhetik közömbösen, hiszen ha bármi van a mezőgaz­dasággal, annak az árát mi, város­lakók is megfizetjük. Ha másként nem, az élelmiszerek árának ala­kulásában. Portugáliában létre­hoztak egy alapot, amely az élet- képtelen mezőgazdasági üzemek támogatását, és az azzal kapcso­latos szociális gondok megoldá­sát fedezte. Végre józanul, előíté­letektől, szenvedélyektől mente­sen kellene a magyar mezőgazda­sággal foglalkozni.- Nem késő ez?- Későn soha nem vagyunk. A gazdaság erős alapokon nyug­szik, ez köszönhető a privatizá­ciónak. A mezőgazdaságra ez a megállapítás nem vonatkozik, de nemzeti ügy. A vidék jövője függ az agrárium sorsától.- Ebből az is következik, hogy az uniós csatlakozást követően az ott érvényes szabályok nehezítik a mezőgazdaság felzárkóztatását.- Olyan követelményrendszer­ről nem tudok, amely ellentétes lenne a nemzeti érdekeinkkel. Nem lehet az adófizetők pénzét csak segélyekre felhasználni. Az­tán: a tulajdonviszonyokat végle­gesen rendezni kellene. A szö­vetkezeti mozgalom az EU-ban - nemcsak az új, hanem a régi tag­államokban is - nagy jelentőségű. Ha védettséget akarnak a magán- termelők, akkor azoktól a társulá­soktól remélhetik azt, amelyek érdekeltek ezen a területen. Jog­gal panaszkodnak ma, hogy a fel­vásárlók viszik el a haszon nagy részét. Akkor miért nem fognak össze, miért nem építenek raktá­rakat, hoznak létre értékesítési társulásokat?- Milyen állapotban kerül a ma­gyar mezőgazdaság az unióba?- Az EU-ban komplexen kell kezelni a vidékfejlesztést, és telje­sítményhez kötni a támogatáso­kat. Ebbe az irányba haladunk.- Biztosan vannak olyan részei a mezőgazdaságnak, amelyek ké­pesek erre a megújulásra. De ma­ga a mezőgazdaság képes erre?- Az vállalkozzon, aki képes rá.- Van, aki önhibáján kívül nem.- 2003-ban a kormány gyakor­latilag szinte minden kistermelőn segített azzal, hogy megszüntette az adósságcsapdát, s nagyon ko­moly támogatást adott a gazdasá­gok adósságainak csökkentésére. Ez nagyon fontos lépés volt. De olyan korszerű állam nem lesz, amely magára vállalja a mezőgaz­daság valamennyi terhét.- Nem is a terhek állam által történő átvállalásáról van szó, ha­nem a lehetőségek biztosításáról.- Nagyon sok minden történt, ami döntő a mezőgazdasági ter­melők számára. Az egyik a piac szabályozása, a másik az árak. Vagy partnernek tekintik egymást a kormány és a mezőgazdaság, vagy nem lesz sikertörténet.- Hazánk négy kormánya négy­féleképpen próbálta megoldani a mezőgazdaság helyzetét.- Az alapok rosszak. Az 1991- ben elfogadott kárpótlási törvény hatalmas pusztítást végzett a me­zőgazdaság területén, szétzüálták a gazdasági viszonyokat, a tulaj­donviszonyokat, és az emberek közötti viszonyokat is. kercza imre Ferrari Medgyessynek Budapest Akkor lehet az MSZP hatékony, ha a párton belüli mozaikdarab­kák a helyükre kerülnek. Az EU- csatlakozás akkor lehet eredmé­nyes, ha az ország mozaikdarab­kái együtt tudnak működni - fej­tegette Oláh Lajos, a kormány­párt Hajdú-Bihar megyei elnöke, aki a Mozaik klub találkozóján egy piros Ferrari-modellt ajándé- kozott Medgyessy Péternek, m C0R>fcR. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 246.0000 252.0000 USD 200.0000 205.0000 GBP 368.5000 378.0000 CHF 156.5000 160.5000 SKK 5.9500 6.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: április 1. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Juhász: 143 Budapest 143 ezer forintot, személyes adatainkat és egy tollat az alá­íráshoz - ennyit kér az embe­rektől az MSZP szerint nem­zeti petíciójával a Fidesz, amely szerint a sikert látva, a kormánypártok egyre na­gyobb, légből kapott összegek­kel ijesztgetik az embereket. Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy a költségvetés módosításá­ra irányuló nemzeti petíciójának aláírására csak a köztereken kérje az embereket, és ne zak­lassa a családokat otthonaikban - mondta Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A poli­ezer többlet tikus szerint az ellenzéki párt kö­vetelései 143 ezer forintos több­letkiadást jelentenének az idén minden dolgozó számára. Ju­hász figyelmeztetett: a petíciót aláírók hozzájárulnak ahhoz, hogy a Fidesz adataikat felhasz­nálhassa a jövőben, sőt aki nem írja alá a petíciót, azt „felírják”. A Fidesz közleménye szerint óriási cinizmusra vall, hogy az az MSZP aggódik az emberek adatai miatt, amelyet a bíróság szólított fel az állampolgárok törvénytele­nül tárolt adatainak megsemmi­sítésére, valamint az összes magyar állampolgár APEH-ben őrzött adatait törvénytelenül le­másolta. BARANYA RÓBERT _____________________Hírek_____________________ Új drogstratégiát dolgoznak ki Magyarország a jövőben aktívan részt vehet az Európai Unió új drog- stratégiájának elkészítésében, amelyet az év végéig fogadnaík el a tagállamok. Célja, hogy 2005 és 2012 között meghatározza az Euró­pai Unió kábítószerügyi politikáját, europress A nyelvápolás nem maradhat el Az uniós csatlakozással kapcsolatos nyelvápolási teendők áttekinté­sére Anyanyelvűnk Európában néven elnöki bizottságot alakított Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, mti A parlament és a szakszervezetek Szorosabbra kívánja fűzni a törvényhozás és a szakszervezetek kap­csolatát Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke erről biztosította a hat országos szakszervezeti szövetség vezetőjét a Parlamentben, europress Mariazelli zarándoklat A tervezett 50-60 ezer helyett több mint 80 ezren jelentkeztek a má­jus 21-23-i mariazelli Népek Zarándoklatára. Hazánkól több mint 200 zarándokcsoport, csaknem 10 ezer fő jelezte részvételét, europress Az idén több a felvételi kérelem Előzetes adatok szerint az idén körülbelül 166 ezer központi jelent­kezési lap érkezett az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodához, hat­ezerrel több, mint tavaly. Az összes jelentkezések száma jelentősen- mintegy négy százalékkal - nőtt az előző évhez képest: idén körül­belül 380 ezer lapot kaptak az egyetemek és a főiskolák, europress Gyógyszerár-tárgyalások A180 napos árbefagyasztás mielőbbi feloldására megkezdődtek a tár­gyalások a felek között. A szakminisztérium az áralku során a bete­gek biztonságos ellátását is szem előtt tartja - közölte a tárca képvise­lője. Több gyártó is cáfolta a piacról való kivonulásának hírét, europress Esélyegyenlőség a nők számára A nők munkahelyi esélyegyenlőségének növelésére, a munkaerő- piacra való visszatérésük ösztönzésére és a családbarát munkahe­lyek kialakítására 3 milliárd forint pályázat útján elnyerhető támoga­tás igényelhető a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztériumnál- közölte Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter, europress ___________■ Ki épül az egészségügyi SOS Átalakul az egészségügyben a sürgősségi és ügyeleti betegel­látás rendszere. Az új koncepció lényege az, hogy egyenlő eséllyel, kapjanak azonnali orvosi segítséget a rászorulók. Kilenc ország, egy cél Korrupciógyanús __ Buda pest Újabb szégyenletes állomásá­hoz érkezett a kormány ámok­futása a gyógyszerpiacon. Teg­nap az egészségügyi bizottság rendkívüli ülésén a szocialista párti képviselők a kormány tá­mogatásával olyan módosító in­dítványt fogadtak el, amely in­tézményesíti a korrupciót - állít­ja Frajna Imre, a Fidesz képvise­lője. Javaslatuk szerint a jövő­ben az egészségügyi miniszter „különös méltánylást érdemlő” indok esetén egyes gyógyszer- cégek egyes gyógyszereit kivon­hatja a hatósági árak köréből. Tekintettel arra, hogy a javaslat még csak példálózó felsorolást sem tartalmaz arra, hogy mik le­hetnek ezek a különös méltány­lást érdemlő indokok, teljesen önkényes döntést tesz lehetővé. Ez pedig a korrupció meleg­ágyát jelenti. Budapest Az esélyegyenlőség hamarosan az alapellátásban is érzékelhető lesz - hangsúlyozta Vojnik Má­ria, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Miniszté­rium politikai államtit­kára. A tárca finanszíro­zási segítséget nyújt azoknak a háziorvosok­nak, akik több település lakosságát látják el, il­letve azoknak, akik sze­retnének olyan körzet­ben gyógyítani, ahol az orvosi állás évek óta betöltetlen. Anyagi támogatásra számíthat­nak a sürgősségi ügyeletek, il­letve a sürgősségi betegellátó helyek is. A Sürgős Orvosi Segítség (SOS) rendszere az alapellátás, a mentőszolgálat és a kórházak működésében hoz jelentős vál­tozást - közölte Rácz Jenő, he­lyettes államtitkár. Az életve­szély elhárításához és a kínzó fájdalmak enyhí­téséhez az év minden napján 24 órás szolgálat­ban kell a betegeket el­látni. Az ügyeleteknek fix helyen kell működ­niük. Az új rendben megszűnik a kórházon belüli bolyongás is. Az elsődleges orvosi segítséget megelőzően tilos a beteg biztosí­tási jogosultságát, illetve fizető- képességét firtatni. NÉMETH ZSUZSA Nem lesz hiány Az április elsejétől érvényes ár- csökkentés, illetve árbefagyasztás hatására nem kell gyógyszerhiány­tól tartani az országban - közölte Tóth Judit, az egészségügyi mi­nisztérium szóvivője. Hávelné Szatmári Katalin, a Gyógyszerész Kamara elnöke szerint csak a kö­vetkező napokban dől el, hogy a gyártók biztosítják-e a patikák megfelelő ellátását. Sürgősségi Május 1-jétöl 10 milliárd forint jut az egészségügyi dolgozók ön­ként vállalt túlmunkájának díjazá­sára, a mentőszolgálat 5 milliárd forintot kap, az intézmények cím­zett támogatásként összesen 24 milliárd forintot a sürgősségi részlegek kialakítására. Budapest __ Má sodszor ülésezik a héten a kilenc ország részvételével 2005-ben induló Roma Évti­zed Program kidolgozásáért felelős nemzetközi bizottság. A Roma Integráció Évtizede programban részt vevő országok romapolitikájának megismerése volt a Nemzetközi Irányító Bi­zottság tegnapi ülésének fő célja. Kiss Róbert, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal elnöke az ülés után közölte: feladatuk annak feltérképezése, hogy az európai cigányság felzárkóztatását célzó programban részt vevő országok „házon belül” eddig mit tettek a romák integrációjáért. A program 2005 januárjában indul, nincs már sok idő az elvi beszélgetésre. Kiss hangsúlyozta: a program lét­rejöttével nem újabb szervezet jön létre; a közös intézkedések célja éppen az, hogy a meglé­vő intézmények hatékonyabban küzdhessenek a roma társada­lom felzárkózásáért. A magyar munkacsoportban az Országos Cigányönkormány­zat, a Roma Polgárjogi Alapít­vány, a Lungo Drom, az om- i budsmani hivatal, a Külügymi­nisztérium és a Központi Sta­tisztikai Hivatal, valamint a szakminisztériumok képviselői vesznek részt. Teleki László romaügyi politi­kai államtitkár azt mondta: a program a „kilenc ország, négy prioritás, egy cél” mondattal jel­lemezhető. Á négy fő cél: az ok­tatás, a lakhatási feltételek, az egészségügyi ellátás és a foglal­koztatás körülményeinek javítá­sa, emellett kiemelt szerepet kap az oktatás és a lakhatás. STEINER KATA

Next

/
Oldalképek
Tartalom