Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-25 / 71. szám
12. OLDAL N Y U G P í J A S 0 K 2004. Március 25., Csütörtök Új tavaszi seregszemle A Rinya mentén kezdik a tavaszi kulturális bemutatók sorát. Tavaly készült képünkön a Nagyatádi Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület kórusa Hírek AZ IT ÜLÉSE. Tegnap tartotta idei első megbeszélését a Somogy Megyei Idősügyi Tanács. A megyei közgyűlés munkájáról, a civil szervezetek támogatásáról, az Idősügyi Tanáccsal kapcsolatos közgyűlési elvárásokról és a feladatokhoz rendelt pénzeszközről Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, az IT tiszteletbeli elnöke adott tájékoztatást. A tanács idei programjára Farkas László elnök, a pénzügyi keret felosztásának elveire Varga Zsolt titkár tett javaslatot. TAVASZKÖSZÖNTŐ. A három dél-dunántúli megye nyugdíjasainak tavaszköszöntő találkozóját május 9-én tartják a megszokott helyszínen, a Dombóvár melletti Gunarasfürdőn - állapodtak meg Somogy, Tolna és Baranya nyugdíjasszövetségeinek vezetői. Minden megye egy-egy órás kulturális műsor bemutatására kap lehetőséget. A találkozónak idén is lesz sztárvendége, kilétét egyelőre titokban tartják. A korábbi tapasztalatok birtokában mód lesz arra is, hogy délután színpadra léphetnek bemutatóra nem felkért csoportok, szólisták is. GYALOGOLNI JÓ. Pár lépés az egészségért jelszó jegyében szerveztek gyalogtúrát a simonfai nyugdíjasok. Vasárnap reggel a falut övező dombokon tettek mintegy nyolc kilométeres sétát, útba ejtve a mangalica törzstenyészet szálláshelyét. A jó kétórás séta egyik klubtársuk pincéjénél ért véget, ahol nyárson sült szalonnával, parázsra dobott, fóliába göngyölt krumplival csillapították éhüket, vendéglátójuk borával szomjukat. Közben ki mit tud?-ot rendeztek természet- és környezetvédelmi témában, melynek nagydíja egy közepes méretű Tibi-csokoládé volt. HÁLA ÉS EMLÉKEZET. Török Sándor, Boglár és környéke körzeti orvosa emlékére gyászmisét tartottak vasárnap Ordacsehiben. A szertartáson a Balatonboglári Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagjai tolmácsolták az egyházi énekeket. NYOLCADSZOR. A Régi tavaszok, új barátságok mottó jegyében nyolcadik alkalommal találkoztak négy Balaton közeli település - Fenyves, Somogy- túr, Kőröshegy és Balatonlelle - nyugdíjasai, ezúttal Lellén. A pódium minden műfaja színpadra került, kiváló előadásban, a bölcs zsűri holtversenyt hirdetett, így minden résztvevő megkapta az eseményre készített szép kerámiát. OLDALSZERKESZTÖi KATONA CSONGOR „Lobogj fel láznak ifjú serege...” - akár Ady szavaival is illethetnénk a lelkesedést, amellyel a klubok készülnek a tavaszi kistérségi kulturális bemutatókra. A nyár elejéig tartó sorozat a hét végén elkezdődik. Holnap délután a nagyatádi művelődési házban szétnyílnak a színpad függönyei, kígyóinak a rivaldafények és egy diák elszavalja Kosztolányi Dezső Európa című költeményét. A szövetség kérése volt, hogy egységesen így kezdődjenek a bemutatók, hisz európaiságunk kétség s remények közt várt deklarálásának idejére esik a szemle. Hónapok óta tart a tanulás, sötét, hideg téli estéken bandukoltak nyugdíjasok egymásba karolva a kultúrházak felé, hogy verseket, dalokat, tánclépéseket, jeleneteket gyakoroljanak. Legalább száz klubban, talán kétezren is vállalták önként, maguk és egymás örömére a fárasztó próbákat. A közreműködők köre azonban jóval szélesebb, falusi tanítók, művelődési házak vezetői, polgármesterek, önkormányzati képviselők kutattak, válogattak bemutatásra alkalmas műveket, tanácsokkal segítettek, vagy Beteglátogatást vállaltak a nyugdíjasok siófoki egyesületének tagjai. A helyi kórház krónikus osztályán fekvőket keresik föl minden délután, s az első hetek tapasztalatai igen kedvezőek.- Töltődnek, élményekkel gazdagodnak mind a betegek, mind pedig a látogatást, gondozást vállaló tagjaink - mondta Kiss Kálmánné, Öt éve jegyezték be a Taszárért Közalapítványt, céljaik között a község valamennyi lakosa életminőségének javítását, a település jobb oktatási, kulturális feltételeinek elősegítését, a munkahelyteremtést, a környezet- és természetvédelem támogatását jelölték meg. Az évfordulót adomány átadásával ünnepelték: a taszári isnéhány palack üdítőt, patyolatvászonba csomagolt meleg pogácsát vittek a szereplőknek.- A bemutatók gálajellegét szeretném mindenekelőtt hangsúlyozni - szögezte le Klnjber László, a megyei szövetség elnöke. - Azt javasoltuk a kistérségi vezetők tanácskozásain, hogy műfaji és időkorlátozás nélkül a nyugdíjasok siófoki egyesületének elnöke. - Kísérletnek szántuk ezt a kezdeményezést. Azért választottuk a krónikus osztályt, mert ott több héüg, esetenként hónapokig is bent fekszik egy beteg, míg a többi osztályon gyors a cserélődés. S ők a legelesettebbek, gyakorta magukra hagyatottak, nekik van talán a leginkább szükségük egy kis törődésre; beszélgetésre, sétálta- tásra, fölolvasásra. Tagjaink nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába; beosztást készítettek és kóla tantestületének és szülői közösségének jótékonysági estjén 130 ezer forintot adtak az iskolának videokamera vásárlására. Tavaly a kisdiákok nyári táborozásához, korábban több közösségi célú feladat, így a teleház megvalósulásához nyújtottak segítséget. Még az idén DVD-készüléket vásárolnak a helybeli nyugdíjasoknak. A közalapítvány kuratóriuma - Pataki Sándor polgármester, Kobiztosítsanak fellépési lehetőséget a kluboknak. Az elnökség minden bemutatón képviselteti magát, de a korábbi évek sok vitát és sértődést kiváltó gyakorlatával szakítva, sorrendet eldöntő zsűri nem lesz. Két kistérségi megfigyelő és a szövetség képviselője csupán egy-egy műsorszámnak az idősek hónapjának október 2-i kaposvári megnyitóünnepségén való részvételére tesz ajánlást. A szövetség elnöksége nevében lámpalázmentes, a sok-sok munka gyümölcsét meghozó sikeres bemutatkozást kívánok a kistérségi gálák minden szereplőjének, a publikumnak pedig felhőtlen szórakozást - mondta Klujber László. így minden hétköznap délutánjára jut négy-öt beteglátogató. A napokban értékeltük az első néhány hét tapasztalatait a kórház ápolási igazgatójával, aki szintén megelégedését fejezte ki, s elmondta, a betegek nagyon hálásak. Az eltelt időszakban máris számos jó kapcsolat szövődött nyugdíjasaink és a kórházban fekvők között. Tagjaink ezen fölbuzdulva kezdeményezték, hogy később - igény esetén - más osztályokra is ellátogatnának. FÓNAI vács József háziorvos, László Imre, a Veterán Repülők Egyesületének alelnöke és Török Zoltánné, az alapítvány gondozója - nevében id. Vogel József, a testület el- [ nöke mondott köszönetét a sze- J mélyi jövedelemadójuk 1 százaié- j kát felajánlóknak, és azoknak a j helybeli vállalkozóknak, akik ön- j zetlenül támogatják a közalapít- j vány nemes céljainak megvalósítását. ■ A menetrend A kistérségek többsége már döntött a gálák idejéről és helyszínéről. Eszerint március 26-án Nagyatádon, március 27-én Homokszent- györgyön, április 23-án Csurgón, április 24-én Lengyeltótiban, május 14-én Balatonföldváron, május 15-én Balatonbogláron, május 29-én Látrányban és Marcaliban, június 5-én Kaposfőn tartanak kulturális bemutatót. Az andocsi és a toponári régió még nem közölt időpontot. A lélek kivételes élménye Siófok Kamera diákoknak, DVD időseknek Taszár Három falu tartós barátsága Baté A hatéi klub ügyes kezű asz- szonyai vendégváró pogácsát, édes süteményeket készítettek a hét végén, kisgyaláni és jutái nyugdíjastársaikat hívták szombaton találkozóra. Az évek óta tartó klubbarátság sorába illeszkedő eseményen a három falu mintegy száz nyugdíjasa vett részt. A színpadon - ez már szinte kötelező a klubtalálkozókon - a vendégek és a házigazdák is bemutatták frissen tanult műsorszámaikat, mintegy főpróbaként a kistérségi kulturális fesztivál előtt. A közönség lelkes tapsából ítélve a ki mit tud?-okon is szép sikerre számíthatnak. A kulturális táplálék után gasztronómiai élmények következtek, bőséges, ízes vacsora és saját érlelésű borok formájában, majd a bál forgatagában igyekeztek megszabadulni a finom falatok okozta súlyfeleslegtől. Az asztaloknál kiváló termelői borok társaságában jó barátokként beszélgettek falujukról, családjukról. A három klub nyugdíjasai éjfél után vettek búcsút egymástól. A szombati vigasság után hétfőn már komoly feladat várt a klub tagjaira - tudtuk meg Zsalakó Ernő polgármestertől. Pályázaton nyert százharminc órás informatikai tanfolyam kezdődött a teleházban, amelyen tíz-tizen- két nyugdíjas is részt vesz. Heti két-három alkalommal sajátítják el a számítógép- és internetkezelői ismereteket, a tervek szerint nyár elején tesznek vizsgát a batéi netező nagyik. _____ ■ Fehér asztal mellett erősödik a klubbarátság fotós török anett Se gítséget ígért a képviselő Két hete Ez a sarc lesz a végső... című jegyzetünkben kifogásoltuk, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület újra küldi a jogdíjcsekket a nyugdíjasklubok névnapi, farsangi, nőnapi és egyéb rendezvényeiről tudomást szerezve. Csákabonyi Balázs szocialista országgyűlési képviselő, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnök- helyettese 2001-ben már intézkedett ez ügyben: írásbeli kérdést intézett a kultuszminiszterhez, és ennek nyomán megszűnt az Artisjus méltánytalan gyakorlata. A mostani helyzetről értesülve elmondta, a hatályos törvény alapján a jogdíjat csak nyilvános előadás után kell megfizetni, ha a zeneművek felhasználása közönség nélkül, családi, baráti, ismerősi körben történik, akkor nem. Nyilvános előadás esetén is szabad felhasználási lehetőséget biztosít a törvény például az idősek klubjaiban tartott rendezvénynek, a nyugdíjasok alkalmi, zárt körű összejöveteleinek azzal a feltétellel, ha jövedelemszerzés célját közvetve sem szolgálja. A képviselő megígérte, tájékozódni fog az Artisjus megváltozott gyakorlatának okairól, s ha szükséges, lépéseket tesz a korábbi állapot visszaállítása érdekében. Csákabonyi Balázs a parlament hétfői plenáris ülésén napirend előtti felszólalásban elemezte a nyugdíjasok helyzetét. Elmondta, a kormány idén 188 mü- liárd forinttal többet fordít nyugellátásokra, mint tavaly. A január 1-ji 6,3 százalékkal nem értek véget a nyugdíjemelési intézkedések, ha az infláció mértéke meghaladja a költségvetésben tervezettet, visszamenőleges emelésre kerül sor, az áremelkedéseket az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével fogják korrigálni. A költségvetés megszorító intézkedései az időseket nem érintik. Folytatódik a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése, az özvegyi nyugellátás is újabb öt százalékkal emelkedik év végén. A feladatokról szólva elmondta, jövőre szeretnék bevezetni a 70 éven felüliek nyugdíjkiegészítését, és jó néhány más, időseket kedvezően érintő szociálpolitikai és egészségügyi intézkedést. Csákabonyi Balázs szavaira reagálva Harrach Péter (Fidesz- MPSZ), elmondta, a kormány a bevásárlókosár könnyítésével enyhítette a nyugdíjasok terheit. A 2202-es szocialista kampány új elemet hozott a politikai életbe, nem a program, hanem a kampánytechnika volt az elsődleges. Az ígéretekből a miniszterelnök is kivette részét. Azok az ígéretek, amelyeket betartottak, tönkretették az országot, amelyeket nem, azok a kormányfő hitelét rontották. Egy fehérvári nyugdíjas házaspár gázdíját említette ezután, tavaly óta ötven százalékkal lett magasabb a számlájuk összege. Nem az ellenzék, hanem ezek a számlák keltenek az emberekben szorongást, jelentet- te jd Harrach Péter. ________■ A 20. évfordulóra készülnek A Fonómunkásklub rendezvényeinek állandó vendége Svajda József, az MSZOSZ elnöke (középen) Ritkán szerepelnek a híradásokban, csendben tevékenykedik tagjai örömére Kaposváron a Fonómunkás Nyugdíjas Klub. Közgyűlésükön meglepődve hallottuk, hogy fennállásuk huszadik évfordulóját ünnepük idén. Tavaly öt előadáson gyarapíthatták egészségügyi, történelmi és irodalmi ismereteiket a klub tagjai - foglalta össze az év történetét Tóth IUésné klubvezető. Kirándultak a Balaton-partra, Tihany páraüan panorámájában gyönyörködtek, Nagyatádon a termálfürdőt látogatták meg, a Kaposfil igali üdülőjében pedig a tavaszi nagytakarítás után bográcspartit rendeztek. Volt farsangi bál és szellemi vetélkedő, de a legemlékezetesebb a karácsonyi ünnep, ahol hetvenöt évnél idősebb tagjaikat köszöntötték. Tavaly hatan kaptak emléklapot és ajándékot, egyikük a kis dédunokát is elhozta a klubba, megható percek voltak. Karácsonykor köszönték meg Kovács Lajosné áldozatos munkáját, aki több mint egy évtized után egészségi okokból kényszerült lemondani klubvezető tisztségéről. Programjaikat példásan segíti a Kaposfil és a cég szak- szervezeti bizottsága, anyagi támogatásuk jelentette a klub biztos hátterét. Az idén is megtartották farsangi mulatságukat, a Jancsók Gyuláné vezette Kis Fonómunkás Együttes nagy sikerrel szerepelt. A rododendron virágzása idején felkeresik a jeli arborétumot, másik úti céljuk az ópusztaszeri nemzeti emlékhely. Természetesen szeretnék emlékezetessé tenni a klubalapítás huszadik évforduló- ját is. ______________________■ Fog adónapok áprilisban A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár munkatársai áprilisban az alábbi napokon tartják fogadónapjukat a megye városaiban: Marcaliban: 5-én, hétfőn reggel 8 órától délután 4 óráig, Siófokon: 6-án, kedden reggel 8 órától délután 4 óráig, Nagyatádon: 7-én, szerdán reggel 8 órától délután 4 óráig, Csurgón: 8-án, csütörtökön reggel 8 órától délután 4 óráig, Barcson: 9-én, pénteken réggel 8 órától délután fél 2-ig, Tabon: 14-én, szerdán reggel 8 órától déli 12 óráig, Balatonföldváron: 14-én, szerdán délután 1 órától 4 óráig várják az érdeklődő ügyfeleket a két intézmény munkatársai. A fogadónapokat a polgármesteri hivatalokban (Nagyatádon a volt Gamesz épületében) tartják.________________________________■