Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-06 / 56. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Március 6., Szombat j Gyilkolt a csalódott férfi A kettős tragédiáról értesítette a rendőrséget JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY Lelőtte élettársát, majd magá­val is végzett egy 50 éves férfi a lakásán. A végsőkig elszánt ember, mielőtt cselekedett volna, telefonon értesítette a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletét. F. Imre tegnap reggel 6 óra után pár perccel telefonált be a rend­őrségi ügyeletre, hogy közölje: gyilkosságra készül. Mindezt szerelmi csalódásával indokol­ta. A rendőrséget arra kérte, gondoskodjon a házban alvó négyéves kisgyermekükről. Az ügyeletes tiszt ugyan megpró­bálta jobb belátásra bírni a fér­fit, ám nem járt sikerrel. A tele­fonban hallotta a nő sikoltozá­sát, majd a hamarosan eldördü­lő két lövést is. A helyszínre küldött mentők és környékbeli rendőrök már semmit sem te­hettek. A rendezett porta alsó épületében már csak a két halott embert találták meg. A gyilkos­ságot, majd az azt követő ön- gyilkosságot a férfi engedéllyel tartott sörétes vadászfegyveré­vel követte el, míg kisfiúk a fő­épületben aludt. Róla a rend­őrök intézkedése nyomán a hozzátartozók gondoskodtak. Annyit a nyomozók már a vizsgálat elején tisztáztak, hogy történteken rágódó nő. Éppen ezért nem értette, hogyan került most vissza a házba. A főkapitányság emberölés miatt megindította az eljárást, ám a szakértői vélemények beszerzé­sét követően - minden bizonnyal - azt az elkövető halála miatt meg is fogja szüntetni. HORVÁTH GYŐZŐ Ildikó, a 37 éves élettárs már egy ideje megszakította a kapcsola­tot, és most csak a hétvégére jött el kisgyermekével a férfihoz láto­gatóba. A település kis utcájának lakói értetlenkedve fogadták a kora reg­gel óta futótűzként terjedő híre­ket. - Csak arra tudok gondolni, hogy nem egyeztek egymással, de hát ilyet csinálni! - szörnyül- ködött az egyik járókelő. Az asz- szony ismerte őket. F. Imrét so­kan ismerős emberként köszön­tötték a faluban, régebben a téesz párttitkára volt, utóbb gazdálko­dó lett, sok földje volt. - A pár ka­rácsonykor még együtt ment az éjféli misére, de újévkor már elpa­kolt a fiatalasszony - mondta a Robbanás a parkettagyárban Berobbant a fűrészpor a barcsi parkettagyár raktárában. A porrobbanásnak egy súlyos és egy könnyebb sérültje van. A szakemberek szerint a finom por bejutott a kazánokba, s láng ra kapott a hamutól. Barcs Robbanás rázta meg csütörtök este a barcsi parkettagyárat; a kazánba került por kapott láng­ra, s ez terjedt át a szomszédos helyiségben tárolt 200 mázsa fűrészporra. Az épületben tar­tózkodó kazánfűtőt súlyos sé­rülésekkel szállították a pécsi Honvéd Kórházba. Testének öt­ven százaléka megégett, súlyos belső sérülései is vannak. Egy másik dolgozó könnyebben sé­rült, őt már hazaengedték az or­vosok. A robbanás következtében az épület egyik fala kidőlt, s még húsz méterrel távolabb, a szem­közti helyiségekben is lángra gyúlt fűrészporral találkoztak a tűzoltók. A barcsi, nagyatádi és szigetvári szakemberek egész éj­jel dolgoztak. Bázing György barcsi tűzoltóparancsnok azt mondta: a kazánok a fűrészpor- beszállító helységen keresztül jutottak levegőhöz, s a finom porral keveredett levegő belob­bant a kazán hamujától. Ez gyúj­totta lángra a közelben tárolt nagy mennyiségű fűrészport. A szándékosság kizárható, a gon­datlanság azonban nem. Becslések szerint hárommillió forint kár keletkezett. A parket­tagyár szakemberei a robbanás okozta legnagyobb kárnak a ter­meléskiesést tartják. Nem zárha­tó ki azonban a rejtett hibák le­hetősége sem. Éppen ezért, amíg a rendszert nem vizsgálták át alaposan, addig nem indítják új­ra a porelszívó rendszert. A baleset igazán nem hiány­zott a társaságnak, hiszen egyébként is súlyos gondokkal küszködik. Múlt év májusa óta felszámolás alatt áll, s ez idő alatt mintegy félszáz embert bo­csátottak el. Bár korábban gya­kori vendégek voltak az üzem­ben a tűzoltók, az utóbbi három .évben nem történt itt hasonló baleset. hagy László Tűzoltók a barcsi parkettagyár raktáránál. Anyagi nehézségek Betöréssorozat Nagyatádon Nagyatád----------------------------------------------\ VE TŐMAG ELADÓ Kiváló minőségű, fémzárolt, csávázott TAVASZI ÁRPA és TAVASZI BÚZA közvetlenül a vetőmagüzemből! Telefon: (30) 335-8788 V______________ Is mét három intézmény esett áldozatul annak a betörésso­rozatnak, melyet ismeretlen tettesek péntekről szombat éj­jelre virradóan követtek el Nagyatádon. Egy év alatt már harmadszor fordul elő, hogy kifejezetten a gyengén védett önkormányzati oktatási és gyermekintézményeket cé­lozzák meg a betörők. Az Árpád fejedelem általános is­kolában decemberben is történt egy különösen nagy kárt okozó betörés, amikor a rongáláson kí­vül mintegy 800 ezer forint kész­pénzt is felmarkoltak a rablók. A tettesek máig sem kerültek elő.- Az elkövetők ugyanazok a legutóbbi esetnél is, mivel meg­egyeznek a módszerek - mondta Szabó Miklós, a nagyatádi rend­őrkapitányság bűnügyi osztály- vezetője. - Az intézmények okul­va a kárból már nem tartanak készpénzt, s ilyen értelemben most nem is jártak szerencsével a betörők. A zeneiskolából, a váro­si könyvtárból és az Árpád iskolá­ból együttesen alig 5 ezer forint készpénzt tudtak elvinni, míg a rongálással okozott kár százezres nagyságrendű. A rendőrség keresi az elköve­tőket, az intézmények pedig a ta­nulságot. Vagyon és felelősségbiztosítást minden intézményére köt az ön- kormányzat, bár az ilyen esetek elkerülésére ez nem jelent megol­dást. A biztonságtechnikai szak­értők szerint egy 5-10 évig műkö­dő védelmi rendszer mintegy 200-500 ezer forint egyszeri tech­nikai beruházást igényelne, s eh­hez társul az ügyeleti szolgálat évente mintegy 70-80 ezer forint további költsége. Szakályné Pin­tér Mária iskolaigazgató szerint azonban az intézmény költségve­tése nem elég egy megbízható ri­asztórendszer működtetésére, az olcsóbb járőrszolgálattal pedig, ahogy a példa is mutatja, nem ér­tek el hatékony védelmet. - Na­gyon fontos az önkormányzati in­tézmények biztonsága, értékének és vagyonának megőrzése - mondta Ormai István polgármes­ter. - Az intézmények eddig is maguk döntöttek a védelem mód­járól, s a dologi kiadásaikból kü­löníthettek el erre a célra. Az önállóságuk megtartása mellett azonban szükséges, hogy önkor­mányzati szinten is összegezzük a tapasztalatokat és hatékony megoldást találjunk a vagyonvé­delemre. BÍRÓ MÁRIA Készült a halálra Balatonboglár Tegnap hajnalban a vonat alá ve­tette magát egy férfi Balaton­boglár külterületén. A rendőrség­re négy óra után érkezett a beje­lentés. A helyszínelőket borzal­mas kép fogadta: a férfi testét annyira szétroncsolta a vonat, hogy nem lehetett felismerni. Elő­ször azt sem lehetett tudni, hogy baleset történt-e vagy öngyilkos­ság. Órákba telt, míg a férfi sze­mélyazonosságát sikerült megál­lapítani. Az áldozatnál semmi­lyen iratot nem találtak, mind­össze egy kulcs volt az a nyom, amelyen a rendőrök elindulhat­tak, így először a lakást találták meg, ahol a férfi élt. Később kide­rült: a középkorú férfi Balatonbogláron lakott. Egyedült élt egy bérelt lakásban, s lelkileg meglehetősen rossz állapotban volt. Választ kaptak arra a kérdés­re is, hogy öngyilkosság vagy bal­eset volt-e, ugyanis a férfi lakásá­ban még októberi keltezéssel egy búcsúlevelet találtak. Valószínű­leg hónapok óta készült arra, hogy véget vet életének. Végül a tegnap hajnalt választotta, hogy a Nagykanizsa irányába tartó te­hervonat elé vesse magát. A haláleset körülményeit a rendőrség államigazgatási eljárás keretében szakértők bevonásával folytatja. ________________jakab Mű kincsek a buszon Budapest A rendőrség és a határőrség együttműködésével péntekre vir­radóra a hegyeshalmi határátke­lőnél sikerült megakadályozni egy ukrán férfit abban, hogy mintegy egymilliárd forint érté­ket képviselő műkincseket vi­gyen ki az országból a Buda- pest-Bécs menetrend szerinti au­tóbuszjáraton. Az ukrán állam­polgár poggyászában 17 darab műkincsre bukkantak. A régisé­gek - különböző díszes csatok, pénzérmék, lámpák - a folyamat­ban lévő szakértői vizsgálatok szerint a gepidák, az egykor a Kárpát-medencében élő keleti germán népcsoport tulajdonát képezték. Az ukrán férfi ellen visszaélés kulturális ja­vakkal bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt indí­tottak eljárást. MTI A MARCALI VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ZSIGMOND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 8734 Somogyzsitfa, Ady u. 8. Telefon: 85/312-051, 30/342-1704 OKÉV engedély szám: 03-0164-03 • OM azonosító: 034190 Felnőtt tanfolyamot indít: fakitermelő (motorfűrész-kezelő) aranykalászos gazda erdőművelő ezüstkalászos gazda mezőgazdasági gépkezelő mezőgazdasági vállalkozó Jelentkezés: levélben 15 fő felett kihelyezett tanfolyam. ___________________________________________________________________________________________(123611) Takarmánygyártásban érintett országos hálózattal rendelkező cég üzletkötő-szaktanácsadó munkatársakat keres több megyés dunántúli működési területre. Alkalmazási feltételek: állattenyésztési és vagy takarmányozási, takarmánygyártási és értékesítési területen szerzett többéves szakmai gyakorlat, felső- vagy középfokú (technikusi) képesítés, gépjárművezetői engedély. Leendő munkatársunk versenyképes jövedelemre és korszerű munkafeltételekre számíthat. Jelentkezését, szakmai önéletrajzát: „Szakértő 123622” jeligére az alábbi címre küldje: Somogyi Hírlap, Hirdetés 7401 Kaposvár, Pf.: 31. E.mail: plhumanszaktra777westel.hu .1S3SM A tragédia helyszíne. A kora reggel eldördült két lövést nem hallották a környéken élők „ W KÖGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Tisztelt Ügyfelünk! a' Egyszer Csengetünk! A napokban kézbesítünk az Ön számára egy szerződésmódosító nyilatkozatot. Mi a teendője? • * * PONTANNYI elszámolási mód esetén: I - Kérjük, aláírva küldje vissza a válaszborítékban a szerződésmódosító nyilatkozat egy példányát.- A telefonos ügyfélszolgálat átmeneti túlterheltsége miatt, kéijük mérőállását a mellékelt ingyenes válasz-levelezőlapon, vagy a www.kogaz.hu honlapunk virtuális ügyfélszolgálatán juttassa el társaságunk részére. MINDIGANNYl elszámolási mód esetén: I - Nincs más teendője, mint aláírás után a válaszborítékban visszaküldeni a szerződésmódosító nyilatkozatot társaságunk részére.- Az esetleges részszámla módosítási igényét és az elszámolási módon való változtatási szándékát kérjük, szíveskedjék írásban jelezni társaságunk felé. Szíves közreműködését köszönjük. KÖGÁZ Rt

Next

/
Oldalképek
Tartalom