Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-01 / 51. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I TÜKÖR 2004. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ Bizakodó kiszervezők Szlovénia Gyors fejlődést hozhat a tevékenységkihelyezésben az uniós csati Budapest Az Európai Unió bővítése után a csatlakozó országok a régi tagok informatikai tevékenységkihelyezésének kiemelt célpontjaivá válhatnak. A 140 millió eurós hazai kiszervezési piac dinamikus fejlődésének a kedvező árak, a földrajzi közelség és a jól képzett szakembergárda kínálta lehetőségek mellett a tevékenységre vonatkozó áfa eltörlése is lendületet adhat. Az informatikai célú tevékenységkihelyezések [outsourcing) kedvelt célpontjaivá válhatnak az Európai Unióhoz csatlakozó ke- let-közép-európai államok, köztük Magyarország is - derül ki a Gartner piackutató cég közelmúltban megjelent tanulmányából. Ahhoz azonban, hogy a kínálkozó lehetőséggel élni tudjanak, a szolgáltató cégeknek a kormányok, illetve az iparági szövetségek hatékony támogatására is szükségük van - emeli ki a tanulmány. Az új EU-tagok kedvező helyzetbe kerülhetnek, amennyiben sikerül minőségi szolgáltatásokkal, kedvező árakkal megjelenniük a piacon, ezen túlmenően versenyképességüket növelheti a többi uniós tagország szemében földrajzi közelségük is. Az it-outsourcing a magyarországi informatikai piac egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Becslések szerint 2003-ban mintegy 145 millió eurót költöttek a hazai vállalatok tevékenységkihelyezésre és adatfeldolgozásra, ami a teljes magyar it-ágazat 1,4 milliárd eurós forgalmának közel egytizedét jelenti. Néhány ország alkalmassága a tevékenységek kiszervezésére a munkaerő alkalmassága (%) "*m .........y Cs ehország Szlovákia maqyarorszag Lengyelország Észtország Valóban gyors fejlődésnek indulhat Magyarországon az out- sourcing-piac - hangsúlyozta Szakát László, a tevékenységben szállítóként érdekelt amerikai Electronic Data Systems (EDS) magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. A helyben rendelkezésre álló, jól képzett szakembergárda, a viszonylag fejlett infrastruktúra, a politikai stabilitás, a kedvező földrajzi helyzet olyan tényezők, amelyek a jövőben egyre több vállalatot ösztönöznek arra, hogy Magyarországon összpontosítsák regionális, illetve európai érdekeltségeik támogatóközpontjait. A további hatékonyságnövelést és költség- csökkentést pedig az eredményezheti, hogy ezeket a támogató-központokat a későbbiekben nem a cégek saját maguk üzemeltetik majd, hanem átadják azok menedzselését, fenntartását az elsődlegesen outsourcinggal foglalkozó szolgáltatóknak. A magyar piacon az outsour- cing-szolgáltatóknak meg kell birkózniuk egyes szektorspecifikus nehézségekkel is - hangsúlyozta Szakái László. Kiemelte a pénzügyi szektort, amelynek képviselői az egyik legjelentősebb üzleti- folyamat-kihelyezők, viszont jelentős visszahúzó erő számukra, hogy jelenleg 25 százalékos áfa terheli a külső szolgáltatások vásárlását, ami komoly többletköltséget jelent. Erre a helyzetre is megoldást jelenthet a tevékenység áfater- hének eltörlésére vonatkozó törvénymódosító javaslat. Ez megerősíti múlt őszi döntésünk helyességét - emelte ki lapunknak Forrás: IMD, Gartn nyilatkozva Aldo Taddeo is, aki a Merloni csoport budapesti regionális irodáját vezeti. Kiemelte: az olasz háztartásikészülék-gyártó januártól Magyarországon üzemelteti régiós telefonos ügyfél- szolgálatát, s áprilistól több millió eurós beruházás keretében régiószintű logisztikai tevékenységet is végez Magyarországon. Hozzátette, a döntésben azt is figyelembe vették, hogy egyes nemzetközi felmérések a magyar tudásalapú gazdaságot magasabbra értékelik Francia- és Németországénál! A hazai outsourcing-ipar fejlődésére utal az is, hogy egy a külföldre irányuló befektetésekről szóló IBM-tanulmány szerint Magyarország, és különösen Budapest az utóbbi években a szolgáltató központok valóságos paradicsomává vált. ■ Brazil baromfi dömpingáron Budapest Dömpingáron érkezik a brazil baromfi az országba, és a magyar termékeknél 20-30 százalékkal olcsóbban jut a boltokba. Szakértők szükségesnek tartják a fellépést a lengyel és cseh sertéshúsimport ellen is. Növekvő felháborodást'okoz a baromfipiaeon, hogy dömping- áras dél-amerikai termékek szorítják le az egyébként is nyomottnak tartott árakat. Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója megerősítette: az olcsó brazil fagyasztott csirkecomb és -mell a hazai termékeknél 20-30 százalékkal alacsonyabb áron jelenik meg. Egyes piaci szereplők az import csirkecombot kilónként 290, a mellet 600-620 forintért kínálják, a magyar áruk 350-400, illetve 700- 800 forintba kerülnek. Szakértők szerint a dömping- árasnak tartott import olyan helyzetben sújtja a hazai piacot, amikor az egyik legnagyobb cégnek számító Hajdú-Bét Rt. válsága ellenére is túltermelés van. Az agrártárca állat-egészségügyi főosztálya lapunknak nem nyilatkozott arról, mely cégek kértek hatósági importengedélyt. Mivel a minisztérium - a madárinfluenza miatt - a behozatalt csak Thaiföldről és az USA-ból függesztette fel, a brazil termékek importjára bármely érdekelt piaci résztvevő kaphat állat-egészségügyi engedélyt, ha azt kéri - fogalmazott a tárca kommunikációs osztálya. Egyes ágazati szereplők a brazil behozatallal az állami tulajdonú Bábolna Rt.-t, vagy az érdekeltségébe tartozó cégeket- gyanúsítják. Marczali Gábor, a társaság vezérigazgatója ugyanakkor kérdésünkre határozottan visszautasította e vádakat. ■ Telefonvonal SMS-képes asztali készülékkel 4990 Ft. Telefonvonal zsinór nélküli, SMS-képes készülékkel 15 990 Ft. A megrendelés és a szerződéses feltételek vonatkozásában hívja az 1212-t vagy térjen be az Önhöz legközelebbi Matáv Pontba. Az akció 2004. február 1. óa április 30. között tart. 6ib matáv www.matav.hu Az igazán fontos beszélgetésekhez vezetékes telefon kell TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX IHIAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár ^ ^ ^ ^ ^ 10241,94 239,8659 256,58 205.45 1,249 0,13% 0.7943 pont -0.55 FI -1,10 Ft 0,50 cent FTSE-100 (London) ____4492,20 pont ___(-0,52%) Xe tra DAX (Frankfurt)___ 4018,16 pont (0,26% CA C-40 (Párizs) 3725.44 pont (0,29%) Arany (1 uncia) 396,80 USD (0,33%) Brent (1 hordó) 33,01 USD (0,45%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő_______________minimum maximum új______előző TA KARMÁNYKUKORICA 2004. március 23 300 48 500 37 960 37400 2004. május 25 400 44 350 39000 39000 2004. július 34100 45 500 39 850 39 820 2004. november 29 500 32020 29 500 29 500 2004. december 30 500 32 000 30 000 30 000 2005. március 31000 32 930 32 300 32 300 2005. május 31800 43000 33150 33150 TAKARMÁNYBÚZA 2004. március 24100 50400 45 900 45 900 2004.. május 33 500 45 300 44700 44 700 2004. augusztus 24 000 32 200 29100 29 200 2004. szeptember 29 600 32430 29 850 30000 2004. december 30000 30000 31000 31000 BÚZA 2004. március 24 200 52 500 44 820 44 250 2004. május 33 500 52 470 44 000 43 800 2004. augusztus 30 000 34100 31200 31500 2004. szeptember 29800 35 500 31510 31850 2004. december 33050 36 000 32400 32 900 2005. március 33800 35 200 34800 34800 2005. május 35 300 35 300 36 200 36 200 Forrás: Budapesti Árutőzsde AZ UNIÓBAN IS HELYTÁLL A PICK A Pick Rt. az uniós csatlakozással erősebbé váló versenyben a pénzügyi, marketing- és a beszerzési funkció megerősítésével igyekszik helytállni - mondta Kovács Károly, a társaság februárban kinevezett vezérigazgatója. A Pick csoporton belül a csatlakozás miatt kitüntetett figyelmet kap az alapanyag-ellátás. A vezérigazgató az igazgatóságoknak nagyobb önállóságot ad. Kedvezőbb WAP- és internethasználat A Westel WAP Plusz és Internet Plusz/WestelNet Plusz néven az eddigieknél is kedvezőbb csomagokat vezet be. A GPRS szolgáltatás díjaira vonatkozó, tavaly februárban egy évre meghirdetett akció kedvezményei 2004. február 1-je után változatlanok maradtak, azaz minden eddigi GPRS-tarifa továbbra is előnyös feltételekkel vehető igénybe. A véglegesített akciós díjszabás ráadásul újabb, a WAP-ot és az internetet az átlagosnál többet használó ügyfelek számára az eddigieknél kedvezőbb feltételeket kínáló új díjcsomagokkal bővül. Az előfizetéses és Domino kártyás ügyfelek számára egyaránt elérhető WAP Plusz mindössze havi bruttó 600 forint ellenében 1,5 Mbyte-nyi, azaz akár 6-8 órányi WAP-használa- tot biztosít, az Internet Plusz/WestelNet Plusz bruttó 4000 forintos havi díja pedig 50 Mbyte szabadon felhasználható internetezési lehetőséggel és nagyon alacsony éjszakai tarifával segíti a helytől független információkhoz jutást. A WAP Plusz használatával a 777mobil hazai viszonylatban egyedülálló tartalomkínálata, a számos témakörben elérhető friss hírek, a helyfüggő szolgáltatások - köztük a legújabb helyi időjárás-ismertetőkkel a játékok, élő videoadások vagy akár a kulturális gyűjtemény ezentúl még olcsóbban böngészhető. A Magyarországon kereskedelmi szolgáltatásként kizárólag a társaságnál elérhető, nagy sebességű adatátviteli megoldás, azaz az EDGE szintén a kedvező és új csomagokkal kiegészülő GPRS-díjszabás szerint kerül kiszámlázásra, azaz a legkorszerűbb és jelenleg GSM- hálózaton leggyorsabb adatátvitelért a Westel külön díjat nem számol fel. ____________a Ba nkkártyával is igénybe vehető A Westel 2003. december 1-je óta a hazai mobilszolgáltatók közül Magyarországon elsőként az ország 30 pontján - így a Ferihegy 2A, 2B terminálokon és számos Westel-üzletben - kereskedelmi szolgáltatásként kínálja a vezeték nélküli helyi hálózatelérést (Wireless Local Area NetWork) az arra alkalmas eszközökkel rendelkezőknek. A WLAN nagy sebességű internetelérést eddig kizárólag a Westel előfizetéses és Domino kártyás ügyfelei használhatták, februártól azonban dombornyomott bankkártyával is elérhető a szolgáltatás, függetlenül attól, hogy a felhasználó a társaság ügyfele vagy sem. Bankkártyás fizetés esetén bárki - külföldiek, belföldiek egyaránt - könnyen, gyorsan és biztonságosan vásárolhat WLAN-hasz- nálatot.____________ a VWMFIKA az infrastruktúra alkalmassága (%)