Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-05 / 55. szám

| 2004. Március 5., Péntek KAP 0 S V Á R 5. OLDAL Ösztöndíjjal Belgiumban A Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karáról évente tíz-tizen­öt hallgató valamelyik uniós tagországban ta­nulhat. Az Erasmus- ösztöndíjjal egyebek kö­zött Hollandiába, Norvé­giába, Belgiumba és Né­metországba utazhat­nak. Természetesen a pedagógiai kar is fogadja a partnerintézmények külföldi hallgatóit. A negyedéves Rom­ján Ágota és Tóth Haj­nalka az első félévben Belgiumban tanult. Csaknem négy hónapot töltöttek Torhoutban, s egyebek között angol irodalmat, zenét, peda­gógiát és flamand nyel­vet tanultak. Nagyon hasznos volt ez a néhány hónap - mondta Tóth Hajnalka. - Miu­tán hazajöttem, sikerült leten­nem a középfokú angolnyelv­vizsgát is. Megismertük másik TÓTH HAJNALKA KOMJATI AGOTA országok kultúráját. Cseh, nor­vég, olasz, német és lett diákok­kal tanultunk együtt. A fiataloknak a tanu­lás mellett volt idejük utazásra is. A magyar diákok összetartottak, így több utat szerveztek a szomszédos orszá­gokba, jártak Hollandiá­ban, Luxemburgban és Franciaországban.- Lenyűgöztek a bel­ga városok - mondta Komjáti Ágota sok­szor órákig sétáltam és néztem a jellegzetes stí­lusú házakat. S nagyon megkedveltem a belga konyhát. Étkezésük ha­sonló a magyarokéhoz, de mindenhez párolt zöldséget tálalnak. Mindketten elmond­ták, hogy számos él­ménnyel lettek gazda­gabbak. Nemcsak a belga kultú­rát ismerték meg, hanem a spa­nyolok, olaszok és más népek szokásait is. varga tímea PENTA UNIÓ Oktatási Centrum Akkreditált Intézmény 7400 Kaposvár. Rákóczi lér 12/a. J'el./fax: 82-411-763,82-422-480 Szakképzési ajánlatunk / pénzügyi-számviteli ügyintéző / mérlegképes könyvelő / társadalombiztosítási ügyintéző / pénzügyi számviteli szakellenőr / számítógép-kezelő (-használó) /adótanácsadó Német kezdő nyelvtanfolyam Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése A meghirdetett szakképzésekre még tavalyi áron jelentkezhetnek! Munkanélküliek a munkaügyi központtól támogatást igényelhetnek! 30% személyi jövedelemadó kedvezmény. Szakköny v-értékes ítés Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Hatósági nyilvántartási szám: 03-0147-03 Kukorica termelők figyelem! Már tavasszal gondoljon a nyári aszályra! A Kiskun Kutatóközpont meghitelezi Önnek a * Kiváló termőképességű és szárazságtűrő Kiskun hibrid kukoricavetőmag széles választékát, legkedvezőbb áron * Azoter műtrágya helyettesítő tápanyagpótló szert * Növényvédőszert A hitelezett összeg kukorica termelésből kerül visszafizetésre a mindenkori piaci áron. Vetőmag vásárlás előtt forduljon bizalommal területi képviselőnkhöz: Zimonyi Tamás, dunántúli igazgató; telefon: 06-30-9469-332 Kiskun Kutatóközpont Ékes Zoltán telefon: 06-30-3533-554 Cseh György telefon: 06-30-8561-106 Ferenc Lajos telefon: 06-30-336-8180 Kovács Imre telefon: 06-30-641-5313 Kiskun Kutatóközpont Kiskunhalas, Füzespuszta 42. Telefon: 06-77/423-323 • Fax: 06-77/422-755 Mélygarázs a belvárosban Újabb pályázatot írt ki a város a Teleki-tömbbelsőben épülő par­kolóház létesítésére. Az első körben ugyan négy pályázat ér­kezett a munkákra, de a kiírás feltételeinek nem feleltek meg. Várhatóan több száz jármű szá­mára lesz parkolóhely abban a parkolóházban, amit a Teleki­tömbben, a Dédász melletti terü­leten akar megépíttetni az önkor­mányzat. Ezzel a belváros megle­hetősen kaotikus parkolási hely­zetén szeretnének javítani. A leg­utóbbi közgyűlésen a képviselők arról döntöttek: a beruházásra új pályázatot ír ki a város. A leendő beruházó térítés- mentesen megkap a várostól egy mintegy kétezer négyzetméter­nyi területet. Ezért a nyertes pá­lyázónak a Városház utca jelenle­gi parkolói helyett 24 térszíni parkolót kell kialakítania és átad­nia a városnak, valamint meg kell építenie a mélyparkolót. Ez utób­biban 200-250 jármű elhelyezé­sére volna lehetőség. A mélypar­koló üzemeltetőjének vállalnia kell, hogy a terület egy részét, legalább 150 parkolót közcélú parkolóként üzemeltet. A pályá­zat elbírálása során természete­sen az a pályázó van előnyben, aki a legtöbb közcélú parkolót kí­vánja üzemeltetni. A beruházás a tervek szerint 2006 júniusára fejeződhet majd be. _______jakab • • Összekötöznek a szolgáltatók Új irodaház épül a Toponár felé vezető úton, a Guba Sándor utcá­ban. A Dédász és a Kögáz több szervezeti egysége költözik az épületbe, az átadást áprilisra terve­zik. Várfalvi Ferenc, a Dédász Rt ré­gióvezetője elmondta: az eon Hun­gária egy helyre vonja össze ka­posvári érdekeltségeit. A kéthektá- ros terület beépítése 400 millió fo­rintba kerül. A kétszintes, egyen­ként 700 négyzetméter alapterüle­tű központ hamarosan benépesül, mivel a kivitelező heteken belül végez a munkával. Az irodaház közelében több mint ötszáz négy­zetméteres raktárt és a gépeknek, műszaki fölszereléseknek tárolót húztak föl. Mindegyik épületet korszerű számítógépes hálózattal szerelik föl, az egyes részlegek ál­landó kapcsolatban állnak egy­mással. A Dédász Kontrássy és Hársfa utcai telephelye, valamint a Kögáz Izzó utcai központja így fel­szabadul. Ezek sorsáról még folyik a cégnél az egyeztetés. Várfalvi Fe­renc azonban hangsúlyozta: a Kos­suth utcai ügyfélszolgálati irodát fenntartják. ______harsányi miklós Me gfürdették a fürdőt A városi fürdő nagy medencé­jéből leengedték a vizet. A fél­évente kötelező munka véget ért és a hét közepére újra fel- töltötték a medencét, a hat- százharminc köbméternyi víz fölmelegftése több mint száz­ezer forintba kerül. A termál reggeltől estig nyitva volt, a fedett külső medencében külön úszósávot különítettek el az úszni vágyóknak. így a sportoló­kon kívül bárki kedvére úszkálha­tott a szabad pályán. Ezalatt a hu­szonöt méteres medencét takarí­tó- és építőbrigád vette birtokba. A fürdő vezetői számítottak a csaknem kétmillió forintos ki­adásra, és a burkolat javítására, valamint az új csempék beszerzé­sére is kigazdálkodták a forinto­kat. Az állandóan párás zuhany­zóba új fűtéscsövet és radiátort té­tettek, a teljes felújítás 3,8 millió forintba került. Mivel csak a köte­lező vízcserekor vállalhatnak na­gyobb munkát, ezért rendbe tet­ték a szociális helyiségeket is.- A dolgozók hétfőn leeresztet­ték a vizet, vegyszerrel kitakarí­tották a medencét - mondta Frank József, a fürdő vezetője. - A befo­lyó hideg vizet 27 fokra kell fölme­legítem. Erre három napunk van. A vendégek hétfőtől már újra igénybe vehetik a 25 méteres me­dencét. A leállás nem okozott különö­sebb anyagi kiesést, a téli idény pedig várakozáson felüli volt. Tíz- százalékos forgalomnövekedést jelez a statisztika, s egész évben 230 ezer vendéget fogad a fürdő. HARSÁNYI MIKLÓS UNIÓS ALLATKERT. Somogy megyében a kaposvári terrárium-krokodil zoo az első hivatalosan is el­fogadott állatkert. Pécsi Tibor, a terrárium tulajdonosa a napokban egyeztetett a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel, és szerintük az állatkert megfelel az uniós előírásoknak, egyebek között a műsza- ki és személyi feltételeknek is. _______________________________ fotó: török anett Vár oslakók kérdezték Név nélkül: - Akinek kezelést ír fel a reumatológus, annak első nap bejelentkezéskor a kórház fizikoterápiás részlegén fél na­pot kell várnia, mire bejut. Attól fogva időre kell mennie keze­lésre, de egyes ápolóknál órákat várunk. Mecseki László osztályvezető főorvos: - A fizikoterápiás részle­gen naponta 350-400 beteget lát­nak el, s ez 1000-2000 kezelést je­lent. Első alkalommal két okból kell többet várni. Részben azért, mert többen jönnek felvételre, mint ahánynak aznap befejező­dik a kezelése, s az érkezők és tá­vozók kezelésének az időtartama sem egységes. A másik ok, hogy a jelentkező beteget azonnal be­fogadják a rendszerbe, hogy ne kelljen heteket várnia a kezelés megkezdésére. Az előjegyzettek­nél is előfordul néhány perces időbeni csúszás, s ez a betegek nagy számára való tekintettel a déli órákra már torlódást jelent. Igyekszünk személyre szabott előjegyzést adni, ennek érdeké­ben a kezelések megkezdése 6.30 órakor kezdődik. A fenti okok mi­att kérjük és köszönjük megérté­süket. ■ Hollywood multiplex PREMIER PELENKÁS BAJKE­VERŐ* 80656 (sz) 14:45, 17:00, __ 19:00,21:00; * A TEXASI LÁNCFŰRÉ­21:15; AZ UTOLSÓ SZA­MURÁJ** 91206 (f) 14:30, 17:30, 20:30; MACKÓTESTVÉR 91203 (sz) 14:00, 16:00; SNOW- BOARDER* 80653 (f) 16:30; MONA L1SA MOSOLYA* 91187 (f) 18:45; ART TEREM PREMI­ER GETNO* 11369 (m) 18:00, 20:15 • *122920* Alpesi, svéd, szibériai luc-, vörös-, és borovi fenyő' műszárítva! Somogyi Erdőmester Kft. Kaposvár, Avanti kút mellett Tel.; 82/526-260 (121391)| Mezőcsokonya - Három hét alatt két bált is rendeztek a mező- csokonyai általános iskolásoknak. A belépőkből és a tombolából 210 ezer forint gyűlt össze, amelyet a gyermeknapi kirándulásra és ün­nepi ajándékvásárlásra költenek. Az 1-8. osztályos általános iskolá­nak 107 tanulója van. (hm) Nagyatád - Megkezdődött a Kos­suth utca átépítése. A díszburkolat­ra, a zöldterület felújítására 3 millió forint támogatást nyert a város a megyei területfejlesztési tanácstól. A 200 méter hosszú utcarész park­szerű átalakításával megnövelik és látványosabbá teszik a zöldfelüle­teket és a virágágyásokat. Az újsá­gos- és a trafikosbódé körül díszbe­ton burkolatot építenek. Az Éltes Mátyás iskola előtt is kialakítanak egy díszteret, ahol korábbi helyére kerül a Kossuth-szobor. (bm) Nemesvid - Bálint György, közis­merten Bálint gazda, volt a vendé­ge a nemesvidi gazdáknak. A fó­rumon teljesen háttérbe szorultak az agrárpolitikai kérdések. A két és fél órás beszélgetés fő témája a természet, a konyhakertek növé­nyei, fái, virágai voltak. Emellett a hóolvadást követő időszerű tenni­valók és a növényeket megtáma­dó különböző betegségek meg­előzése, illetve kezelése került te­rítékre. (ve) Ságvár - Kimaradt a közműellá­tásból Ságvár ötven léve lakott, ám külterületi része. A szőlőhegy felé vezető út mentén akad, aki állandó jelleggel ott lakik, mások hétvégi háznak használják az in­gatlanokat. Az önkormányzat most tervezteti oda az ivóvízveze­téket, s ezzel együtt szilárd bur­kolatú utat is építenének a külte­rületi házakig, (fi) Simonfa - Eleget tett a közegész­ségügyi elvárásoknak a simonfai óvoda. Ugyanis faburkolattal fedte be az összes, a gyermekek által használt helyiségekben lévő radiá­tort. Az intézmény százezer forin­tos támogatást kapott a közoktatá­si közalapítványtól a burkolatok el­készítéséhez. Á hiányzó százhat­vanezer forintot pedig a fenntartó önkormányzat finanszírozta, (sza) Siófok - A városi kórház véradó ál­lomása három helyen tartott nagy létszámú véradást a napokban, amelyeken összesen 214-en vettek részt. A legtöbben, 74-en a vérellá­tóba mentek el, de a balatonszaba- di kultúrházban, illetve az ádándi öregek napközi otthonában meg­tartott véradáson is sokan részt vet­tek. Mindkét faluban 70-en adtak vért. A három településen a dono­rok 96 liternyi életmentő vérhez se­gítették a siófoki kórházat, (kz) Szülök - Csaknem 800 ezer forint értékben nyert orvosi műszereket a szuloki német önkormányzat az országos kisebbségi önkormány­zat pályázatán, amelyet a telepü­lések egészségügyi helyzetének javítására írtak ki. A kollekció leg­értékesebb darabja a defibrillátor, s emellett digitális testsúlymér­leggel és zsírtömegmérő műszer­rel gyarapodott még a szuloki or­vosi rendelő eszköztára. A mű­szerek Szekeres Sándor, Szülök és Kálmáncsa háziorvosának munkáját segítik, (ni) Teleki - Immár egy éve havi rend­szerességgel rendeznek játszóhá­zat a közösségi házban, melyen legalább egytucatnyi fiatal vesz részt. Az idősek is követték a fiata­lok példáját, rendszeresen talál­koznak a közösségi házban, (kz) Zala - A zalai kultúra házának re­konstrukciója 8,1 millió forintba kerül, amelyhez 4,8 milliós támo­gatást nyert a település a megyei területfejlesztési tanács pályáza­tán. A Zalai Családokért Egyesü­let tagjai új függönyöket varrtak és raktak föl a kultúrház nagyter­mébe és öltözőibe. A közösségi ház felújításának teljes befejezése 2005-re várható, (kj) _________■ Nói­FERFI Diavatáru Üzlet Kaposvár. Fő u. 7. NŐNAPI AKCIÓ március 5-6-8-án! Kosztümök, KAO/ pulóverek vw /0 bőrkabátok és J (f 0/ egyéb áruféleségek 1 v /0 kedvezménnyel Március 12-én megjelenő számunkban 35% kedvezménnyel adhatja fel hirdetését minden alapítvány, társadalmi szervezet és intézmény. Leadási határidő február 10., szerda Telefon: S2/52S-106, 82/528-165, 82/528-164, 82/528-167

Next

/
Oldalképek
Tartalom