Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
2004. Március 4„ Csütörtök N Y U G D Í J A S 0 K 13. OLDAL Megújulást ígér az új elnökség Lengyeltóti A nyolc pártolóval együtt százhetvenhárom tagja van az egyesületnek, a 2001 óta történteket Kiss Lajos elnök foglalta össze a nemrég tartott beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlésen. A megbecsülés jeleként értékelte, hogy az egyesület két tagja - Kóczián Lászlóné és Szabó Péter - a képviselő-testületben, kettő pedig - Szentgyörgyi Gyuláné és Vajda Imre - szakbizottságokban vesz rész a város önkormányzatának munkájában. Az elnökség minden csütörtökön fogadóórán várja az időseket, tanácsot adnak, segélykérelmeket, egyéb ügyesbajos dolgokat intéznek. Énekkaruk az ünnepek állandó szereplője volt, virágokat ültettek a köztereken, utak mentén. Megnézték tavaly a Bánk bánt a Nemzetiben, három napot töltöttek a Nyírségben, Deák Ferenc sírjánál tisztelegtek. Programjaik megvalósítását segíti a város, Papszt Lajos polgármester, Németh Márta művelődési- ház-igazgató, Zsombok Lajos iskolaigazgató és a helyi vállalkozók támogatására mindig számíthatnak, több önkormányzati képviselő tiszteletdíját ajánlotta fel az egyesület céljaira. A megyei közgyűlés és a Somogyért elnökéhez is bizalommal fordulhattak, mindig megértésre találtak. Beszámolója végén Kiss Lajos bejelentette a vezető testület lemondását és kérte, ne jelöljék újra az elnöki posztra. A közgyűlés azonban méltányolta Kiss Lajos több mint egy évtizedes munkáját, és az ajándéktárgy mellett az egyesület tiszteletbeli elnökévé választotta. Az elnöki teendőkkel Wolf Sándornét, az óvoda nyugdíjas vezetőjét bízták meg, munkáját két elnökhelyettes,' Illosvay István és Sípos Ferenc segíti. A titkári feladatokat Horváth László, a gazdasági vezető tisztét rovatunk szorgalmas tudósítója, Szentgyörgyi Gyuláné látja el. A felügyelőbizottságot Polgárdi Lászlóné vezeti és hét vezetőségi tag - Balogh Ferenc, Pacskó Sándorné, Szentes Istvánné, Bódis Lajosné, Németh József, Vajda Imre és Kesztyűs István - teszi teljessé az egyesület tisztikarát. Az újonnan választott elnökség nevében Wolf Sándorné a lengyeltóti nyugdíjasélet felfrissí- tését, megújítását ígérte. ______■ Sz ínes Falevelek klubja SOMOGYVÁR A megyei szövetség látványos gyarapodásának éve volt a 2003-as, húsz-huszonöt új szervezet kérte felvételét. Úgy látszik, a klubalapító lendület idén is töretlenül folytatódik. A közelmúltban a so- mogyváriak jelentkeztek, a hangulatos Színes Falevelek néven hozták létre huszonhét tagú klubjukat. Már jó két éve összejárnak a község nyugdíjasai, de csak most jegyeztették be hivatalosan is klubjukat, tudtuk meg Farkas Gergelyné elnök asszonytól. A környék falvaival is régebbi a kapcsolatuk, a múlt hónap közepén Somogyjádon vendégeskedtek, most hétvégén pedig a gadányiak meghívásának tesznek eleget. Énekkaruk van, versmondóik állandó szereplői a község ünnepeinek. Nemrég íróolvasó találkozón Ujkéry Csabát látták vendégül, aki Harangszó a vizek fölött című új kötetéről beszélgetett az érdeklődőkkel. Terveik is tartalmasak, legközelebb Bősze Sándor levéltár-igazgató lesz a klubdélután előadója. Kirándulni készülnek a somogy- fajszi őskohómúzeumba, Niklá- ra, a Berzsenyi-kúriába, a szépséges Duna-kanyart, a Rezi- várat, Bükfürdőt keresik fel, de tesznek somogyvári sétát is. A klubdélutánokon kézimunkáznak, recepteket cserélnek, megtartják a húsvéti, karácsonyi ünnepeket, azt szeretnék, ha mindenki örömét lelné a Színes Fale- velek közösségében. _________■ Fog adónapok márciusban A Megyei Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság és a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyfél- szolgálatának munkatársai márciusban az alábbi rend szerint tartják fogadónapjukat a megye városaiban: Csurgón: 4-én, ma reggel 8 órától délután 4 óráig, Barcson: 5-én, pénteken reggel 8 órától délután fél 2-ig, Marcaliban: 8-án, hétfőn reggel 8 órától délután 4 óráig, Siófokon: 9-én, kedden reggel 8 órától délután 4 óráig, Nagyatádon: 10-én, szerdán reggel 8 órától délután 4 óráig, Tabon: 11-én, csütörtökön reggel 8 órától délig, Balatonföldváron: 11-én, csütörtökön délután 1 órától 4 óráig várják az ügyfeleket a két intézmény munkatársai. A fogadónapokat a polgármesteri hivatalokban (Nagyatádon a volt Gamesz épületében) tartják.__________■ Ha gyomány lett a faluszínház SOMOGYTÚR Telt ház fogadta, tapsvihar, hatalmas siker jutalmazta a falu nyugdíjasainak színpadi előadását. A somogytúri klub tagjai, tízéves hagyományukhoz ragaszkodva, farsangkor színházi bemutatóval szórakoztatták közönségüket. Idén az idősek mellett a fiatalabb korosztály is fellépési lehetőséget kapott a produkciókban. Az unokák szerepeltek ugyanis versekkel, dalokkal, Garlati Magdolna angol keringőt tanított be a gyerekeknek. Horváth Józsefné, a klub vezetője és SelegaJózsefné, a színpadi darabok szervezője szeretné, ha unokáik lennének kezdeményezésük folytatói. A nyugdíjasklub tagjai egyfel- vonásos, rövid jeleneteket mutattak be a jó hangulatú esten. Népmeséket írtak át és adtak elő ékelődve, humorral fűszerezve. Különös fényjátékkal szórakoztatták közönségüket a Honfoglalás című film kellemes zenéjére. Színpadi játékaik mindennapi témákat is feldolgoztak, mint például az orvosok és betegek kapcsolatát. Az est fénypontjaként egy kedves zenés tévéjátékot vittek színpadra. Nagymamák és nagypapák táncoltak, bolondoztak fiatalos lendülettel. Az Mai népmesék a somogytúri nyugdíjasok feldolgozásában fotó: marton László évek óta teljes egyetértésben mű- végig a bemutatót. A jeles esemé- ködő kis csoport három hét megfe- nyen természetesen ott volt Müller szített munkájával készült el a pro- Tibor, a település polgármestere is, dukciókkal. Ruháikat, jelmezeiket aki bizony nem távozhatott anél- maguk varrták, és saját kezűleg ké- kül, hogy az asszonykák meg ne szítették színpadi díszleteiket. A fa- táncoltatták volna. A kis falu lelkes lu kultúrházában hajnalig tartott a nyugdíjasai ígérik, jövő februárban mulatság. A nyugdíjasok családtag- újra színházba hívják Somogytúr jai, barátaik, ismerőseik tapsolták lakosságát. Bertalan Bernadett Az időseken nem spórolnak Somogy megye 2003-ra nem lehet panasz, a megyei közgyűlés különféle forrásokból gavallérosan támogatta a szövetség rendezvényeit, a klubok, egyesületek programjait. Mire számíthatnak a nyugdíjasszervezetek az egy hete elfogadott idei költségvetés számai alapján? - erre kértünk választ Stikel Jánostól, a társadalmi kapcsolatok referensétől.- Azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy a 2003-as év kiemelkedően eredményesnek mondható a megye nyugdíjasszervezeteinek életében, ezzel párhuzamot vonva érdemes vizsgálni az idei lehetőségeket - kezdte tájékoztatóját a főtanácsos. - Mintegy húsz új egyesülettel, klubbal gyarapodott a megyei nyugdíjasszövetség tagszervezeteinek száma, de talán ennél is fontosabb a rendezvények szervezettségében, színvonalában bekövetkezett kedvező minőségi változás. Az ismert gazdasági körülmények ellenére sem a költségvetés kidolgozói, előterjesztői, sem a bizottságok, sem a közgyűlés tagjai az időseket érintő tételeken nem kívántak takarékoskodni, sőt a tavalyihoz képest bővült is a támogatások köre. A részletekre térve Stikel János az új lehetőségek közül elsőként az „így látjuk a szépkorúakat” címmel meghirdetésre kerülő pályázatot említette. Általános iskolások számára rajz-, vers- és novellapályázatot írnak ki még a nyári vakáció előtt kor szerinti kategóriákban. A legjobbakat októberben, az idősek hónapja megnyitó ünnepségén jutalmazzák, és egy kis füzetben az arra érdemes munkák nyomtatásban is megjelennek. Az erre szánt pénz ugyan nem közveüenül az idősekhez jut, de alapvetően az irántuk megnyilvánuló szeretet kifejezését, tekintélyük, megbecsülésük, a nagyszülők és az unokák kapcsolatának erősítését szolgálja. Szeptemberben újra várja a nyugdíjasokat Fonyódligeten az Őszi napfény-tábor. Jó hír, hogy a tavalyi, rekordnak számító igény nyomán idén valószínűleg már három turnusban, vagyis kétszázharminc helyett mintegy háromszázötvenen pihenhetnek utószezonban a Balaton-parton. Főként azok jelentkezését várják, akik a korábbi években nem voltak vendégei az ingyenes táboroknak, helyet biztosítanak a bentlakásos szociális intézmények lakóinak is. A három dél-dunántúli megye nyugdíjasainak gunarasi találkozója is új tétel a költségvetésben, kétSTIKEL JÁNOS százezer forinttal járul hozzá a megyei önkormányzati hivatal a somogyi résztvevők utazási és egyéb költségeihez. Megkapta pályázati keretét az idősügyi tanács, a különböző bizottságok pénzéből és az elnöki keretből van lehetőség támogatásra. A Somogyi Hírlapot idén is előfizették minden nyugdíjasklubnak. Összességében a tavalyinál egymillió forinttal több jut a költségvetésből az időseknek.- A megye nyújtotta kedvezményeket csak a szövetség tagszervezetei vehetik igénybe?- Számunkra minden nyugdíjas egyformán fontos, minden hivatalosan bejegyzett, élő, működő klub, egyesület azonos eséllyel kérhet támogatást, részesülhet a kedvezményekben, nem kell hozzá szövetségi tagság. A baj csupán az, hogy szinte semmit sem tudunk ezekről a szervezetekről. Az alkalmat megragadva ezúton is arra kérem a szövetséghez nem tartozó klubok vezetőit vagy a települések polgármestereit, levélben, telefonon, személyesen vagy bármilyen úton jelezzék nekem létezésüket, hogy felvegyük egymással a kapcsolatot a jó együttműködés reményében - fejezte be tájékoztatóját a társadalmi kapcsolatok referense. ■ Farsang A-tól Z-ig A somogyi nyugdíjasklubok a nagyböjt előtti utolsó napokat, a farsang farkát alaposan kihasználták a vidám mulatozásra, ezekből szedtünk néhányat csokorba. Kaposvár. A Fonómunkás Nyugdíjas Klub múlt heti farsangján saját színházuk, a Kis Fonómunkás Együttes gondoskodott a szórakoztató műsorról Jancsók Gyuláné igényes betanításában. A bohózatok, versek mellett a mezítlábas cigánylányok vérpezsdítő tánca aratott szép sikert. A vidám találkozón rés# vett Svajda József, az MSZOSZ megyei elnöke is. Kaposszentjakab. Az énekkar tagjai félelmetes maskarába öltözve, kereplőkkel, rigmusokkal űzték a telet a nyugdíjas-egyesület farsangi mulatságán. Kurucz István saját készítésű sült házikolbásszal vendégelte meg az összejövetel résztvevőit, a szalagos farsangi fánkok illatozó választéka is minden igényt kielégített. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház hajnalig vidámságtól volt hangos. Kőröshegy. A kőröshegyi egyesület farsangi báljára meghívta a Leiisi Kék Balaton Egyesület tagjait is. A találkozó nagy szenzációja Hófehérke és a hét törpe meséjének teljesen újszerű, napjainkhoz igazított feldolgozása volt. A százkilencven centis, száztíz kilós Bánffy Lőrinc formálta meg nagy hiteleséggel Hófehérke törékeny alakját, szemtanúk szerint a hét törpe sem volt matyóhímzés. A vacsora után Hófehérke vállára vette a tangóharmonikát, zeneszóra mulattak késő éjszakáig. Taszár. A Taszári Idősekért és Fiatalokért Egyesület a falu házasságkötő termében tartotta meg farsangi összejövetelét, a helyőrségi művelődési ház hirtelen bezárása miatt kényszerültek ide, de a jó hangulatot ez természetesen nem befolyásolta. A vidám órák előtt id. Vogel József fafaragóművész legújabb munkáit bemutató kiállítást tekintették meg a taszári farsangolók. Toponár. A Toponári Frézia Nyugdíjas Klub beszámoló közgyűléssel kötötte össze a farsangi mulatságot. Komoly dolgokról esett szó először, faluszépítésről, az idei kirándulási tervekről. A szombathelyi virágvásárra, a balatoni borhetekre szeretnének eljutni. A jól végzett munka tudatában vigadtak aztán éjfél utánig________________________1 Ságvár. A jelmezek parádéja tette emlékezetessé a Ságvári Szivárvány Nyugdíjas Klub farsangi mulatságát. Sok az idős ember, most először vállalkoztak arra, hogy maskarát öltenek. A Bádogember, a Varázsló, a Mikulás, a Bohóc és a többiek maszkja azonban olyan jól sikerült - önbizalmukat a polgármester és aljegyző dicsérete is növelte hogy már most eldöntötték, jövőre is lesz jelmezes felvonulás. Hírek Elnökségi ülés Ma délelőtt a megyeháza földszinti kistermében tanácskozik a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének elnöksége. A megbeszélés napirendjén a március 25-i küldött- értekezlet előkészületeiről, a Nemzeti Civil Alapprogram helyzetéről, pályázati lehetőségekről, a tavaszi kistérségi kulturális bemutatókról hangzik el tájékoztató. Szavalóverseny A kaposvári Petőfi Emlékkönyv- tár felhívására több mint harmincán jelentkeztek a Petőfi versmondó versenyre, megyénkén túlról is. A március 15-i ünnepek sorába illeszkedő vetélkedő március 10-én délután 2 órakor kezdődik a könyvtár Honvéd utcai olvasótermében. Szív és erek A köztisztviselők nyugdíjasklubja rendezésében március 9- én, kedden délután 5 órakor, a Megyeháza földszinti tanácstermében dr. Lepény Éva orvos természetgyógyász tart előadást a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, gyógyításának természetes módszereiről. Kaposi bál A Kaposi Őszi Napfény Nyugdíjas Klubja márciusi bálját 10-én, a jövő hét szerdán délután 4 órától tartja a szokott helyen, az Együd Árpád Művelődési Házban. Közgyűlés Beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlést tartott a múlt héten a Kaposszerdahelyi Nyugdíjas Egyesület. Mozgalmas, sikeres esztendőt hagytak maguk mögött, Balogh József polgár- mester és Stikel János, a társadalmi kapcsolatok megyéi referense külön is elismeréssel szólt a népdalkor magas színvonalú művészi munkájáról. A megyei szövetség jókívánságait Kovács Lajos tiszteletbeli elnök tolmácsolta. A közgyűlés egyhangú szavazattal újra Simon Ferencnét választotta meg elnökké. Boldog időskor Zamárdiban tartotta esedékes tanácskozását a kelet-balatoni kistérségi egyesülés. Kiss Jenőné polgármester asszony, Gál Péter, a művelődési ház vezetője és Friez Gyuláné, a nyugdíjasklub elnöke ismertette meg a vendégeket a falu örömeivel, gondjaival. A kistérségi klubok vezetői terveiket ismertetve adtak ötleteket egymásnak. Következő összejövetelüket Balatonföldváron tartják. Az egészségügy, a társadalom, az érdekvédelem helyzetét ismerő neves előadókat kérnek fel a Boldog időskor - esélyek és veszélyek című tanácskozásra. Új tagszervezet A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége újabb taggal gyarapodott: A 69. Nagyatádi Harckocsizó Ezred Baráti Köre nevében Hortobágyi Ferenc elnök a napokban küldte el felvételi kérelmét Klujber Lászlónak, a megyei szövetség elnökének. Beszámoló Évértékelő tanácskozást tartott a múlt héten a Toponárért Nyugdíjas Egyesület. Ács Fe- rencné elnök foglalta össze 2003 színes eseményeit, a részönkormányzat nevében Laki János köszönte meg a közterületek szépítésében, rendben tartásában vállalt lelkes munkájukat, a városrész közéletében való tevékeny részvételüket. A toponáriak a jól végzett munka tudatában ülhettek vacsorához. OLDALSZERKESZTŐ: KATONA CSONGOR