Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-26 / 72. szám

2004. Március 26., Péntek T Ü K Ö R 7. OLDAL BARCSI Vezetőváltás a központban Varga Ilona személyében új veze­tője van a szociális központnak. Az igazgató Szigetvárról költözik Barcsra. Március köze­pétől új vezetője van a szociális központnak: Varga Ilona. Az egész­ségügyben 29 éves szakmai gyakorlata van, s egy év múlva végez a Pécsi Tudományegye­tem szociálpolitikai sza­kán. - Az eddigiek alap­ján nagyon jó vélemé- nyem van a barcsi intéz- mény munkájáról, kedvezőek a benyomásaim. Nem volt teljesen ismeretlen a szociális központ, valamennyire tudtam, hogy hová jövök - mondta az új vezető. - A VARGA ILONA pályázatom beadása előtt eljöt­tem ide, hogy tájékozódjam. Az egészségügyből mindenképpen váltani szerettem volna, ezért is jelentkeztem az egyetem szociálpoliti­kai szakára. Erre a vál­tásra Szigetváron nem volt mód, Barcson azonban most lehető­ség kínálkozott. A lá­nyommal együtt költö­zünk ide, ő középisko- lás Szigetváron; a tanul­mányait természetesen ott szeretné befejezni. Az új igazgatót két pályázó kö­zül választották ki, s öt évre bíz­ták meg az intézmény vezetésé­vel. ■ Hiánycikk a jó szakember Somogy Polgáraiért díjat vett át Seres László. Ez a kitünte­tés nemcsak a sikeres vállal­kozó elismerése, hanem a mecénásé is. Ma már ötven embert foglalkoz­tat a kommunális gépgyártással foglalkozó barcsi üzem, s Ka­posváron további tíz dolgozónak nyújt meg­élhetést a Seres kft. A napokban nyitott Pé­csen is műhelyt, s ott újabb tizenöt embert alkalmaznak.- A talponmara- dáshoz elengedhetet­len, hogy jelen legyünk a megyeszékhelyeken is. Barcs az ország Szé­lén van, mindentől távol. Hogy az üzemnek folyamatosan le­gyen munkája, szem előtt kell lennünk - állítja a cégvezető. Persze a határvárosban is meg­találják őket a megrendelők, hi­szen a régióban például egyedül ők gyártják a kommunális gép­gyártásban nélkülözhetetlen hidraulikus munkahengereket. S már ma is uniós színvonalon dolgoznak, megfelelnek a minő­ségi feltételeknek. - Kisebb tétel­ben most is szállítunk alkatrészt Németországba. Reméljük, a csatlakozás után ez növekedni fog, mivel jó minőségben és sok­kal olcsóbban állítjuk elő, mint a többi uniós tagország. Újabb versenytársakra nem számí­tunk, hiszen ebben az ágazat­ban a nagy külföldi cégek már rég megvetették a lábukat Ma­gyarországon. A díj nemcsak a sike­res vállalkozó elismeré­se, hanem a mecénásé is. Seres László rend­szeresen támogatja a barcsi civil szervezete­ket, rendezvényeket, s alapítványt hozott létre a tabi középiskolai kol­légium javára. - Ott ta­nultam meg azt a szak­mát, amiből ma élek. Jó tanára­im voltak, és tudom: a pénzem jó helyre kerül. Igyekszem segí­teni az eredményes diákokat. Jól tudja, hogy mennyire fon­tos a képzett munkaerő. Maga is érzi, hiszen a Dráva mentén „hi­ánycikk” a jó lakatos. - Óriási a munkanélküliség, ugyanakkor a barcsi gépgyártó cégek nehezen találnak jó szakembert. Itt máig nincs lakatosképzés, bár jó fize­tés, biztos egzisztencia várná a fiatalokat. ■ Háremhölgyek az Arany-kapunál Látványos volt a kicsinyek felvonulása is, sót ezúttal háremhölgyek serege bűvölte el a közönséget az Arany kapunál Háremhölgyek és kalózok lakhe­lye lett egy napra az Arany János iskola. A hagyományos Arany-na­pon tanulás helyett felvonuláson és játékos vetélkedőn vett részt minden kis és nagyobb diák. Ki­lencedik alkalommal ünnepelték meg névadójuk születésnapját; az ünnepségre meghívták az iskola egykori dolgozóit és a város veze­tőit is. Feigli Ferenc barcsi polgár­mester nem jött üres kézzel: ötven­ezer forintot hozott az intézmény­nek. Ezt a pénzt - mint megtudtuk - számítógépes eszközökre költik. A gyerekeket játékos vetélkedők, bábszínház, mazsorettbemutató, floorball, asztalitenisz és sakkver­senyek várták. Az Arany-nap előtt háziversenyeket rendeztek min­den tantárgyból, s az eredményét is ezen a napon hirdették ki. Siszler Ottóné igazgató elmond­ta: az idén 62 elsős vonult át az Arany-kapun. Hagyományosan ez­zel avatták őket Arany-diákká. S hagyományosan ekkor adják át az Arany-díjat eredményes munkájá­ért az iskola egyik dolgozójának. Ezt az idén Kovács Józsefné vette át. A tanulók közgyűlésén a diák­jogok és kötelességek, illetve az is- kóla rendje került napirendre. ■ Lovagkereszt a polgármesternek Hiába keresték polgármeste­rüket a városlakók a március 15-i ünnepségen. A város első emberének Budapestre kellett utaznia, hogy átvegye a Ma­gyar Köztársaság Érdemrend­jének lovagkeresztjét.- Somogyi polgármesterként, poli­tikusként egyedül kapott ilyen el­ismerést. Mit jelent ez önnek?- Váratlanul ért, hiszen előtte két nappal jött a meghívó, s abban sem volt benne, hogy a kitüntet­tek között vagyok. A kitüntetés azt jelenti, hogy 54 évesen van már értékelhető munka mögöt­tem, s mások szerint több benne az eredmény, mint a kudarc. So­sem foglalkoztam a kitüntetések­kel; az elismerés az öröm mellett nekem mindig egyfajta belső kényszert is jelent, hogy még na­gyobb sebességre kapcsoljak. Az eredmény sosem egyetlen embe­ré, mindig csapatmunka van mö­götte. A képviselő-testület, a hiva­tal szakembergárdája és a barcsi polgárok mind dolgoztak ezért az elismerésért: munkájukkal, ja­vaslataikkal, kritikájukkal...- Vannak időszakok, amikor ez utóbbiból van a legtöbb. Eze­ken hogyan jut túl?- Bárhol dolgozzék is az em­ber, az élet teli van aknákkal. Mindenütt helyt kell állni, talpon kell maradni. Az a legfontosabb, hogy önmagunkkal legyünk rend­ben, akkor a konfliktusokból is megtaláljuk a kiutat. Az az alapel­vem: a szakmai támadásokból ta­nulni kell, a politikaiakat pedig el kell hárítani. Megsértődni, indu- latoskodni luxus olyan időben, amikor valamennyiünk munkájá­ra szüksége van az országnak, a városnak. Politikától függetlenül azon kell dolgoznunk, hogy mi­nél jobb feltételekkel érkezzünk az unióba.- Barcson hol tart ez a munka?- Meggyőződésem, hogy szép időszak előtt áll a város. Elkezdő­dik egy másfél milliárd forintos fürdőberuházás, horgászparadi­csomot építünk, s folytatjuk a ki­kötői fejlesztéseket. Bízom ben­ne, hogy Barcs a földrajzi helyze­téből adódóan logisztikai köz­pont lehet, és abban is bízom, hogy Horvátország mielőbb euró­Feigli Ferenc az érdemrend lovagkeresztjével pai uniós tag lesz. Mindenképpen javítani kell Barcsnak a megköze­líthetőségén; el kell érjük azt, hogy a gyorsforgalmi utaknak végpontja Barcs legyen. Az óriási munkanélküliség csökkentésé­hez kormányzati segítségben bí­zom: fejleszteni kell az infra­struktúrát és ide irányítani a lete- lepülő vállalkozásokat. _______■ Te tten érték a betörőbandákat Két betörőbandát fogott el rövid idő alatt két fiatal rendőr. Éjsza­kai járőrözéskor föltartóztatták az autójukat, s az ellenőrzésnél kiderült: gyanújuk mindkét eset­ben indokolt volt. Eredményes munkájukért nemrégiben pénz­jutalmat kaptak. Első alkalommal három betö­rőt állítottak elő, március elején pedig újabb két betörőt hoztak a fogdába. Mindkét kocsiban betörésből származó dohányárut és italt talál­tak. Mind a két csoport barcsi ven­déglátóhelyeket keresett föl nem sokkal korábban. - Ha rossz álla­potú autó gyorsan hajt éjszaka, az már eleve gyanús. A barcsi éj­szakák csöndesek, alig van for­galom. Az ilyen autóknak érde­mes utánamenni, mert szinte biz­tos, hogy rosszban járnak - állí­totta Tóth Máté és Hollóst Zoltán. A két rendőr őrmester szol­gálatban együtt járőrözik, és civil­ben is nagyon jó barátok. Mind­ketten pályakezdők, hiszen a ho- mokszentgyörgyi fiatalember 2003 nyara óta, a hencsei Hollósi Zoltán pedig 2002-től van a testü­letnél.- A nagyapám is rendőr volt, a Balatonon dolgozott vízi rendőr­ként. Gyerekkori álmom volt, hogy én is rendőr legyek - mond­ta Hollósi Zoltán. - Korábban a vendéglátóiparban dolgoztam. Az ugyan jobban fizet, de ez biz­tosabb egzisztencia.- Én is mindenképpen fegyve­res testületnél igyekeztem elhe­lyezkedni. A rendőrség első helyen szerepelt a listámon - tette hozzá Tóth Máté. A nemrég kapott juta­lomról azt mondták: ösztönzi őket. - Mindkettőnknek jólesett, hogy elismerték munkánkat. ■ A két őrmester civilben is jóbarát Hírek BARCSI ANTOLÓGIA. A mi kis városunk címmel antológiát állított össze Bagi Gáborné Barcs várossá válásának 25. év­fordulója alkalmából. A kiadásá­hoz 200 ezer forintot nyert az Alkotótárs művelődési alapít­ványtól, a költség többi részét önkormányzati támogatással szeretnék előteremteni. A könyv a tervek szerint 400 példányban jelenik meg, s a költsége 450 ezer forint. BEÍRATÁSOK. A tanköteles korú gyermekek behatásának az időpontját április 20. és 21. nap­jában jelölte meg legutóbbi ülé­sén a városi képviselő-testület, s jóváhagyta a barcsi általános js- kolák felvételi körzetét. Az óvo­dai beiratkozások időpontjának április 14. és 15. napját jelölte ki a testület. 35 ÉVES A ZENEISKOLA. Hangversennyel ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Vikár Béla zeneiskola. A tanárok és növendékek közös fellépése nagy sikert aratott. Vértes György tanácsnok köszöntőjé­ben elmondta: ma már 400-nál több diák tanul itt, a színvona­lat pedig jelzi, hogy száz egyko­ri diákjuk ment innen zenei pá­lyára, s közülük többen nemzet­közi hírű művészekké váltak. KÉT LOTTI. Erich Kástner A két Lotti című regényét állította színpadra, s mutatta be Barcson a győri Forrás Színházi Műhely. A művelődési központ színház- termében előadott darab iránt elsősorban a felső tagozatos is­kolások érdeklődtek. A kiseb­bek sem maradtak színház nél­kül: néhány nappal korábban ugyanez a csoport Lázár Ervin meséjét adta elő az óvodások­nak és az alsós diákoknak. SZIVÁRVÁNYOS SIKER. Atléti­kában mérték össze gyorsaságu­kat a gyerekek és játékos sport- vetélkedőn a Szivárvány gyógy­pedagógiai intézet sportnapján. Hat feladatot kellett megoldani a nyolc intézet csapatainak. A Szi­várvány nyert a tanulásban aka­dályozottak vetélkedőjén, a má­sik csoportban a Zomba „A” csa­pat. Összetett pontversenyben Somogyvár győzött, egyéniben a szivárványos Horváth Péter, il­letve az Old A csapat és Lukács Imre. (ga) AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA ÉS A FOTÓKAT KÉSZÍTETTE: NAGY LÁSZLÓ Autó László Kft. Barcs Karosszéria és Fényező Szerviz Új szolgáltatásunk:- Műanyag hegesztés- Szélvédő javítás Alkatrész és autóüveg értékesítés! Használt autók adás-vétele! Barcs, Dohány u. 22/1. Tel/fax: 82/565-212; tel.; 06-20-9572-800 Barcson hirdetését feladhatja Mendöl József Telefon/fax: 463-336 Hirdessen hatékonyan! A Somogyi Hírlapban! Az Önhöz legközelebbi hirdetés felvevő hely ^tt^Kustán és Társai Villamossági, Műszaki Kft. 8800 Nagykanizsa, Űrhajós u. 1. Tel.: 06-93/326-142 (Az üzlet megközelíthetősége a Magyar u. felől, jó parkolási lehetőségi) Kínálatul^ á villanyszerelési^anyagod széles választéka: Vi-Ko Mintabolt Az árak a 25%-os ÁFÁ-t tartalmazzák! Egypólusú kapcsoló 660 Ft Nyitva tartás: Dugalj 660 Ft _ _ _ h-p. 8-16.30; Fali és mennyezet lámpák már I 200 Ft-tól szo. g-11 óráig Most könnyedén vásárolhatja meg új SUZUKI gépkocsiját! 3L Részlet esetén 2,004%-os THHI-el számolhat 10% kezdő iOpK befizetéstől. ÉHsfellBI : .T.■ ■ A kedvezmények $s nem összevonhatók. IBSE h W |||" ..... I .............11 I £6 _____ __» *■ <*________________ —I SMi l SUZUKI. A mi autónk! ü $ SUZUKI Karvalics Kft. — ............................... ka rvallcs@axetero.hu — 7570 Barcs, Bajcsy Zs. u. 86. Tel.: 82/460-290, 82/565-211. Fax: 82/565-210

Next

/
Oldalképek
Tartalom