Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-25 / 71. szám

| 2004. Március 25., Csütörtök H I R D E T É S 15. OLDAL Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS JULIANNA kutas! lakos életének 88. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása március 29-én, a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a kutasi temetőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, bará­toknak, szomszédoknak, ismerő­söknek, akik ANTAL MIKLÓS Kaposvár, Szegfű utcai lakos teme­tésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel mérhetetlen gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család „Szeretteim, én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet. Isten veletek." ♦ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LAJOSNÉ Kovadzslev Marijka siófoki lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett halottunktól március 29- én, hétfőn, 15 órakor veszünk végső búcsút a balatonszabadi temetőben. Előtte gyász­mise 14 órakor a szabadi katolikus templomban lesz. Gyászoló család „Drága jó szívét, dolgos két kezét Áldd meg Atyám, S én megköszönöm, hogy Ő lehetett az én Édesanyám." * Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSONTOS JÁNOSNÉ Bertalan Margit volt magyaregresi lakos 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 27-én, a 10 órai gyászmisét követően a magyaregresi temetőben lesz. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Küzdöttem értetek, szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy ÖZV. KOVÁCS LAJOSNÉ Mlháldinecz Margit volt Kaposmérő, Dózsa Gy. u. 44. szám alatti lakos 89 éves korában elhunyt. Temeté­se március 30-án, a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően 13.30 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, ^■—vsSSrSpSÍS Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom. ” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR GYÖRGY volt sömyepusztai, majd jutái lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése március 28- án, vasárnap, 14 órakor lesz a somogysárdi temetőben. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei t t t Y f Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, anyósunk, nagyma- Fájó szívvel tudatjuk, hogy mánk, testvérünk, BAUER SÁNDOR HORVÁTH ISTVÁNNÉ asztalosmester magyaregresi lakos 60 éves korá- életének 65. évében tragikus hirte­ban elhunit. Temetése március 29- |enségge| e,hunyt Akik ismerték és en, 13.30 orakor lesz a magyaregre­si temetőben. Ezúton mondunk kö- szerettek' utolso u,Jara marclus 21' szünetet mindazoknak, akik utolsó en'.10-30 orakor klserhetlk az óreS~ útjára elkísérik. köztemetőben. Gyászoló család A gyászoló család «|» köszönetnyilvánítás .. .... Hálás szívvel mondunk köszönetét Köszönetét mondunk mindazoknak, mindazoknak akik akik szeretett édesanyánk, mindazoknak, akik MOLNÁR KÁROLYNÉ volt Kara Lajosné PAPP LÁSZLÓ temetésén részt vettek és virágaik- volt zimányi lakos temetésén részt kai, koszorúikkal fájdalmunkat eny- vettek, gyászunkban osztoztak, híteni igyekeztek. Gyászoló család A gyászoló család GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GEDŐ LAJOS életének 79. évében elhunyt. Temetése március 26-án, pénteken, 11.30 órakor a ka­posvári Keleti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: leánya, unokája és távol élő szerettei Y Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MATYIKÓ IMRÉNÉ Bányász Anna életének 94. évében csendesen el­hunyt. Temetése március 26-án lesz a balatonszabadi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ DOMBÓVÁR Gunarason a fürdőhöz közel tár­sasban egyszobás nyaraló eladó. Napközben 74/478-783, este 74/478-156. •116483* ÖREGLAK, Fő u. 1. sz. alatt 2 szobás családi ház eladó. 85/454-830. *122081* BALATONLELLÉN csendes, jó helyen lévő bőví­tés miatt álló családi ház kedvező áron eladó. Irányár: 10,6 M Ft. 20/9643-040. *123399* FONYÓD-BÉLATELEPEN közművesített vízparti építési telkek, önálló telken lévő 1-2 szobás nyaralók, társasházi lakrészek 4 M Ft-tól el­adók! Tel.: 06-20/968-4901 * 123547* KAPOSVÁRON a József A.u-ban épülő társas­házi lakások és a mélygarázsban garázs el­adó. Teljeskörű hitel, szoc.pol, és Áfa ügyinté­zés. 70/381-5354. *124136* a BOGLÁR 20 km körzetében keresünk, há­zakat telkeket. BB iroda Bogláron a Földhiva­tal mellet. 85/450-276 délelőtt, 20/399- 3618 •124326* NÉMET-OSTZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4904, 210- 4673. •124440* KAPOSVÁRON, ikertelken, új, 90%-os készült­ségi 216 m!, 5 szoba, nappalis, panorámás ház ikergarázzsal eladó. 06-30/9563-113. •124614* BALAT0NB0GLÁR0N vízparti újonnan kialakí­tott lakóparkban 25 lakásos liftes társasház­ban új lakások eladók. Ár: 270 E Ft/m2. Tel.: 06-20-9703-046. • 124637* MARCALIBAN 90 m2 félkész családi ház eladó. Tel.: 06-70-387-3678. ♦124642* MARCALIBAN új amerikai típusú 300 m2 csa­ládi ház eladó. Lakást vagy autót beszámítok. Tel.: 06-30-936-2910. •124643* KAPOSVÁR, Baross G. u. 31. sz. alatt épülő társasházban lakások és 2 db üzlet leköthető. 20/9608-025, 20/455-9458. •124656* KAPOSVÁR, Virág u. meglévő társasházban mélygarázsok és 1 db 45 m2-es tetőtéri lakás eladó. 20/9608-025,20/455-9458. *124656* TASZÁR0N 100 nm-es 15 éves családi ház el­adó. Irányár: 14 M Ft. 20/311-4109. •124755* KAPOSVÁRON a Szent Imre utcában 162 m2- es családi ház eladó. Irányár: 45 M Ft. Érdek­lődni: 20/950-9952. •124764* MARCALI központjában két szobás összkom­fortos panel lakás eladó. Telefon: 30/222- 6091. *124765* KUTASON 7200 m! építési telek bekerítve, fá­sítva eladó. I.ár: 700 E Ft. 82/713-841. •124774* 6X16 m-es bontott faház eladó. I.ár: 500.000 Ft. Tel.: 06/30/9453-530 •124814* KAPOSMÉRÖBEN családi ház eladó. 82/477- 972 •124913* KAPOSVÁRON a Tescohoz közel 2,5 szobás la­kás eladó. Irányár: 7,9 M Ft. 20/988-7586. *124991* KAPOSVÁR, Búzavirág u-ban II. emeleti, 61 m!-es, erkélyes, belül igényesen felújított, kivül tavasszal felújításra kerülő panellakás sürgősen eladó. Irányár: 8,65 M Ft. 30/902- 2566. •125014* S OSZTOPÁN 3 szobás, 10 éve épült csa­ládi ház, tetőtér beépítési lehetőség, gáz a fa­lon, eladó. 82/489-142. *125017* KAPOSVÁRON a Fő u. 86-ban 80 m!-es lakás eladó. Ár: 16 M Ft. Tel.: 06-30/459-2543. *125025* KAPOSVÁRON a Béke u. 2,5 szobás II. em. la­kás eladó, nyári költözéssel. 30/283-7839. *125027* JUTÁBAN 2 szoba-hallos, gázos családi ház garázzsal, több melléképülettel eladó. Irány­ár: 9 M Ft. 82/313-731, napközben. •125028* KAPOSVÁR, Dózsa Gy. u-ban 35 m2-es lakás eladó. 06-30/479-5779. *125039* 9 MAGYARATÁDON a volt Akác vendéglő el­adó. 30/440-2966. •125061* JÁRMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •118423* PEUGEOT 309,1300-as, 1987-es, benzines, 5 ajtós, érvényes műszakival, jó állapotban el­adó. 420 E Ft. 82/320-335,16 órától. *124783* MERCEDES 308-as, dobozos, 90-es, kevés km-el eladó. 06-30/413-5604. *124886* PASSAT Highline 1,9 PDTDI bőr kivételével, extrás fekete, hitelátvállalással, 8 hónapos el­adó. 06-30/413-5604-. •124886* FORD Escort ‘95. decemberi, friss műszakival eladó. Irányár: 890 E Ft. 82/705-547. • 124942* RENAULT 5, fehér 2004. novemberig érvényes műszakival, központizár, riasztó, rádiósmag­nó, eladó 380 E Ft-ért. 06-30/575-0200. •124944* PALTÓS Barkas, 1987-es, 2004 novemberig érvényes műszakival, gyári tartalék alkatré­szekkel 120 e. Ft-ért, lakókocsival alvázra épített őrbódé térvilágítási berendezéssel 100 e. Ft-ért eladó. 06-309-771-096 *124954* TOLÓLAPOS árokásó 1989-es jó esztétikai és műszaki állapotban eladó MTZ 80-as csere érdekel: 06-30-255-6620. *124984* NYÁRI GUMI és alufelni vásár! Műgaker Kft. Kaposvár, Fa­zekas M. u. 150. tel.: 82/706-076 •125123* TALAJMARÓ eladó. Tel.: 06-30-534-5643. •124986* SKODA Octavia 1.6 GLX ezüstmetál, 1999. novemberi ABS, elektromos ablak, légzsák, 15"alufelnik, sok extrával első tulajdonostól eladó: 06-70-382-2529. *124992* SKODA Felicia LXi eladó. 06-20/331-7205. *124993* ÁLLÁST KÍNÁL KANADAI munkalehetőségek. Minden munka­körben, segédmunkák is! Tel.: 06-24/540- 411. •122931* ORSZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselő­ket keres átképzéssel! 06-1-299-0629. •124420* RECEPTI0NIST needed fór the summer in Balatonlelle! English and Germán are musts. Contact: 82/410-715, Mo. - Eri. 09:00-17.00. •124467* SZAKKÉPZETT idegenvezetőt keresünk a nyár­ra Balatonlellére angol és német nyelvtudás­sal. 82/410-715, H-P: 9.00-17.00. *124467* KÖNYVELÉSI és bér-munkaügyi feladatok ellá­tására főállású alkalmazottat keresünk. Felté­tel: önéletrajz, fizetési igény megjelölésével. A fenti tevékenységi körben már megszerzett szakmai tapasztalat és annak rövid bemuta­tása. Ajánlatokat 124499 számra a kaposvá­ri hirdetőbe. •124499* DOLGOZZON otthon! Közölje sms-ben címét, tájékoztatom. 20/482-4146. *124512* NYÁRI szezonra szakácsot-pultost Boglárra felveszek. 20/966-3335. •124554* KŐMŰVESEKET és 1 fő építésvezetőt felveszek kaposvári munkahelyre. 06-30/9563-113. *124612* GYAKORLATTAL rendelkező építési művezetőt keresek Balatonlellére. Tel.: 06-20-9703- 046, és 06-20-9390-721. *124635* ÉPÍTŐIPARI Kft. jó kereseti lehetőséggel ka­posvári munkahelyre 2 fő kőművest felvesz. 20/455-9458. •124656* KAPOSVÁRI étterembe 35 éves kortól konyha­lányokat felveszünk. 30/281-8333. *124668* s GONDOZÓNŐT keresek, idős szüleim mellé Balatonlellére. 30/9366-353. •124704* GYAKORLOTT adminisztrátort számítógépes is­merettel felveszünk. Jelentkezés 124784 jel­igére a kaposvári hirdetőbe. •124784* NYOMDAI előkészítésben gyakorlott személyt keresünk. I.C.C. Kft. 85/360-870. •124794* S HÉVÍZI szálloda szakácsot és konyhai al­kalmazottat keres. 83/340-482. •124901* GYAKORLATTAL “B,C" kategóriás vezetői enge­déllyel rendelkező árukiszállító munkatársat keresünk, kaposvári lakost, 30-50 éves korig. 82/510-562. *124939* ÁLLÁSBÖRZE! Munkatársakat keresünk cím­kézésre játék figura készítésre, borítékolásra, adminisztratív feladatok ellátására. Érdeklőd­ni írásban, válaszborítékkal! S-S Bt 8302 Ta­polca 2, Pf.: 408. * 124948* FIATAL munkavállalót keresünk kaposvári munkahelyre irodavezetői munkakörbe. Felté­tel számviteli gyakorlat. Fényképes önéletraj­zokat 3 napon belül 124955 számra a kiadó­ba kérjük. ■ *124955* KŐMŰVEST felveszek. 20/236-7393. •124964* SZÁMÍTÁSTECHNIKAI oktató cég munkatársa­kat keres képzései szervezéséhez. Amit kíná­lunk: kötetlen munkaidő, karrierlehetőség, 200-300 E Ft jövedelem, fiatalos, dinamikus csapat. Amit várunk: jó megjelenés, jó kom­munikációs készség, agilitás. Jogosítvány és üzletkötői gyakorlat előny. Időpontegyeztetés a hirdetés napján 9-16-ig a 82/315-611-es telefonon. *124980* GYAKORLATTAL rendelkező szakképzett élelmi­szereladót felveszünk. Jelentkezni a helyszí­nen: Tropical Non-Stop Kaposvár, Honvéd u. 63., 82/31-940. *124994* NEHÉZGÉPKEZELŐT gumikerekes forgókotróra rézsüzési gyakorlattal autópálya építéshez azonnali kezdéssel felveszünk. Tel.: 06-30- 9292-567. •125003* OKTATÁS ABISÁI ANGOL, NÉMET kezdőtől alapfok, középfok. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! - 30% ABISÁI Okt. Kp. 82-415-681 (03-0082- 03) AL-194. *119006* LITE: INGYENES NYELVVIZSGA! Tanulj nálunk, s mi fizetjük nyelvvizsgádat! Kezdő angol nyelvtanfolyam III. 29. Újrakezdő IV. 22. Középhaladó IV. 1. Vizsgaelőkészítő: IV. 3. Jelentkezz most! Ingyenes tudásszint felmérés, támogatás, kedvezmények! Falvai és Társa Kft LITE Nyelviskola OKÉV: 03-0123- 03 Kaposvár, Zárda u. 21, 82/415-920. —t---- *124683* Vi vacQ Nyelviskola Kaposvár, Fő u. 12, Ankerház Tel.: 82-512-178, 30-294-4959 Angol közép ill. felsőfokú nyelvtanfolyam indul 500 Ft/óra S S fos csoportok OKÉV: 03-0098-03 KIADÓ IRODA KIADÓ különálló lakrésszel vagy anélkül Kaposvár belvárosában. 30/403-4735. •124522* ÜZLETHELYISÉGET keresek Kaposvár terüle­tén, min. 200-600 m2 területűt. Ajánlatokat a 06-30-268-8415-ös telefonszámra kérek. *124789* IGAL-FÜRDŐN melegkonyhás étterem új be­rendezéssel hosszú távra kiadó. 30/956- 9103. •124838* SZOLGÁLTATÁS GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybéle­lés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. 82/321-517. •119537* LÉPCSŐHÁZ takarítást Kaposváron vállalunk. 20/336-6716. *122839* REDŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 75% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10%! 82/413-384, 30/620-8258. *123655* PALATETŐ-FELÚJÍTÁS zsindelytekercs ragasztás, több színben, lapostetők szigetelése. 06-20/931-8900. *124041* ÁRNYÉKOLÓK A legnagyobb választékban! Rpont Bemutató- terem, Kaposvár, Damjanich u. 4. 82/311- 000. *124055* BRAMAC AKCIÓ! l/l-es tetőcserepek és beton tartozékok je­lentős kedvezménnyel és házhoz szállítással. Katona László Kiskorpád. Tel.: 30/9477-672. E-mail: Acsl@axelero.hu *124175* ÁCS, tetőfedő munkát vállalok. Telefon: 06- 20/806-8933 REDŐNY erkélyredönyözés, reluxa, szalagfüggöny, he­vederzár, szúnyoghálók, árnyikák, vásznas ro- letták, harmonikaajtó. Minőség, garancia a gyártótól. Most 20-80% kiárusítás. Ingyenes árajánlat, sok referenciával 10 napos határ­idővel. Tel.: 82/413-556. •124365* PÉNZTÁRGÉP kötelező áfa programozása, adómemória le­olvasása. Pénztárgépek részletre. Presztízs Kft Kaposvár, Petőfi u. 11, 82/424-157. •124398* ÁCS, TETŐFEDŐ, BÁDOGOS munkát vállalok. Új tetők kivitelezése, régi te­tők javítása. Pontos, precíz munka. Damó Vik­tor 06-70/503-7734. •124449* SOFA CONSTRUMA AKCIÓ! Árzuhanás a nyílászáróknál. Bitutec Kft, Ka­posvár, Damjanich u. 4. Tel.: 82/412-457. •124627* TETŐ és bádogos munkák, bontást - korszerű­sítést vállalunk határidőssen. 30/522-1364 •124791* TETŐCENTER Bt. Palatetők szigetelése Tel.: 06-30-606-6733. *124858* REDŐNYÖS munkák legolcsóbban referencia- munkákkal 85/360-201,84/363-928. *124866* UPC DIRECT Akció! Már csak néhány napig! Kaposvár, Somssich u. 2. Tel.: 70/244-7417 *125035* VEGYES LAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ szárított anyagból folyamatosan kapható. Al- fa-Tóth Kft Kaposvár, Szent L. u. 5, 82/419- 819. •121722* 8 SÓDER 2900 Ft/m3. 82/412-942. •124599* S HOMOK 2100 Ft/m3.82/412-942. •124599* BONTOTT tégla és cserép: 06-20-365-8033. *124989* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON, a Sportcsarnoknál, 4. emeleti, bútorozatlan lakás kizárólag hosszú távra ki­adó. 30/3368-669. •124604* KAPOSVÁRON 3 szobás, bútorozott családi ház igényesnek kiadó. 20/329-1002. *125055* TÁRSKERESÉS CRONOS-SZEMES 18-88 éveseknek 30/332- 5073. •118846* FOTÓS, hangos, egyéni társkeresés. Tel.: 06- 30-419-5893. •119372* FALUSI életet kedvelő 50 év körüli hölgy társat keresek tartós kapcsolatra. Levelet 124792 számra a kaposvári hirdetőbe várok. •124792* SZABADIDŐ partnert keresünk 0-24 óráig. 70/241-0682, 70/206-7707. •124899* HÖLGYEKET keresünk 20-50-ig német úriem­berekkel ismerkedni. 20/99-75-573, SMS is! •125004* KAPOSVÁRON partner közvetítés. 06- 30/600 1039 :i25056* ÁLLAT S KEN DERMAGOS és vörös előnevelt csibe folyamatosan kapható. Somogyszob 82/445-154. •124674 ÖREGLAKI csirketelepen március 29-től ápri lis 2-ig. pecsenyecsirke eladó. Értékesítés 7 16 óráig. Tel.: 85/432-137. *124988 8 VEMHES koca, malacok eladók 82/424-472. *125057 MÉHEKET vennék 10-12 családot 30/348 2965. *125059 ÁLLÁST KERES KERTI munkát, hétvégi és hobbikerték tel­jeskörű gondozását, parkok, gyümölcsösök, szőlők rendbetartását, tavaszi nagytakarítást vállal leinformálható ezermester. 30/605- 6041, 30/573-8689. •124971* APRÓ-CSEPRŐ BETONOSZLOPOK eladók! Komplett kerítés kivitelezést válla­lunk. 06-20/424-4218. *122718* BONTÁSBÓL kis és nagyméretű tégla, faanyag, cserép, hullámpala olcsón eladó. Kapospula, Rákóczi u. 17. 30/209-7956. *124874* S HASZNÁLT Elekthermax villanytűzhely el­adó. 30/205-3000. *124941* ELADÓPULT üzletbe (sok rekeszes, tölgyfa) és komplett szörf eladó. Telefon: 06-30/9576- 649. *124966* SONY Plajstation 1.14 db játékkal és MTB ke­rékpár eladó. Tel.: 06-20/9671-444. •125048* _________GÉPEK_________ JA PÁN használtkistraktor-kereskedés Kiskun- halas.Tavaszi végkiárusítás! Telefon: 06- 30/3703-877. •124605* •124864* t Fájó szívvel tudatjuk, hogy édes­anyánk, DITTRICH FERENCNÉ Czárt Katalin volt polányi lakos 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása március 29-én, 14.30 órakor lesz a polányi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom