Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-24 / 70. szám

2004. Március 24„ Szerda KÉK TÜKÖR 13. OLDAL Veszélyes az égetés Budapest Ne hagyják felügyelet nélkül az égetés során rakott tüzet! - erre hívja fel a lakosság figyelmét az Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság szóvivője, Dobson Tibor tűzoltó ezredes. Megkezdődtek a tavaszi mun­kák a kertekben, hétvégi házak­ban, üdülőkben, amelyek során a tulajdonosok esetenként elégeük az összegyűjtött kerti hulladékot. A főigazgatóság felhívásából ki­derül, az idén már mintegy 2500 szabadterületen keletkezett tűz­esethez kellett segítségül hívni a tűzoltókat. Dobson Tibor fontos­nak tartja, hogy a tűzesetek meg­előzése érdekében a tulajdono­sok tartsák be az alapvető tűzvé­delmi szabályokat; mindig ké­szítsenek a közeibe a tűz terjedé­sének megállításához szükséges kerti szerszámokat és oltóvizet. Amennyiben a terjedő tüzet saját biztonságuk kockáztatása nélkül eloltani nem tudják, haladéktala­nul értesítsék a tűzoltóságot a 105-ös hívószámon. Fontos szempont, hogy a ker­tek rendezésekor kerüljék a gaz és a szemét égetését erős szél­ben, ne folytassanak ilyen mun­kálatokat közút és vasút mellett található fásításokban vagy erdős terület közelében. Az önkor­mányzatok ezek égetését nap vagy időszakhoz kötötten szabá- lyozhatják. ___________europress Me gölte PÉCS - PüKA A Pécsi ítélőtábla jogerős íté­letében bűnösnek találta azt a 41 éves vas megyei férfit, aki tavaly március 19-én megölte féléves gyermekét. A férfi 15 évi fegyházbüntetést kapott, a közügyektől 10 évre eltiltották. Tavaly márciusban egy dukai fér­fi több metszéssel vágta el a kis­ágyban fekvő hat hónapos kislá­nya nyakát, míg felesége és na­gyobbik gyermeke Sárváron vá­sárolt. S. József a gyilkosság nap­ján 11 óra körül megetette, meg­itatta és lefektette féléves kislá­nyát, majd átment a helyi sörö­zőbe, ahol elfogyasztott két fröccsöt és fél deci vodkát. Ezt követően hazament, és megebé­delt. ‘Kora délután elővette a konyhai késélezőt, és egy 17 cen­a lányát timéter pengehosszúságú kést fent meg a gyerekszobában, amellyel végül megölte a kis­lányt. A férfi ezután öngyilkossá­gi kísérletet színlelve megvágta a saját nyakát, és a padlásra ment. A feleség és a másik gyermek ta­lált rá a kicsi holttestére, a férfi hollétére csak a rendőrök kiérke­zése után derült fény. A hatóság kérdésére S. József elismerte, hogy ő ölte meg kislányát, és a cselekményre már három hónap­ja készült. Az ítélőtábla a Vas Megyei Bí­róság ítéletét hagyta helyben, amely a férfit bűnösnek találta emberölés bűntettében. Az ítélő­tábla nem találta bizonyítottnak, hogy a férfi nem emlékszik a gyilkosságra. Emellett megszün­tették S. József szülői felügye­leti jogát nagyobbik gyermekét illetően. SOMLAI Bor helyett börtön Lángok a gyermekotthonban Velence A szokott napirend szerint ked­den megkezdődött a tanítás a hétfőn részben leégett velencei iskola tanulóinak. Tűzkárt szen­vedett a diákotthon is; lakói egy éjszakát a szomszédos szakkö­zépiskolai kollégiumban töltöt­tek. Az intézmény április 16-ig nyújt szállást a gyermekek egy részének. Azoknak, akik nem tudják vállalni a bejárást, illetve állami gondozottak, az iskola kö­zösségi helyiségeiben alakítanak ki szálláshelyeket. A gyermek- otthonban 187 diák tartózkodott a tűz idején. Őket a gyermek- felügyelők és a pedagógusok per­cek alatt a közeli sportpályára, majd fűtött helyre menekítették. Személyi sérülés nem történt. Továbbra sem tudni, mi okozta a tüzet. A szakértők kizárták az elektromos hálózat hibáját és a szándékos gyújtogatást is. FOTÓ: OBJEKTÍV Udvar Egy határőrt állítottak meg a szolgálatban lévő kollégái, ami­kor belépett Magyarország terü­letére. Mindjárt a kocsihoz lép­tek; levették az üzemanyagtar­tály fedelét. A jelenleg érvényes szabályozás szerint naponta egy alkalommal szabad a tan­kot feltölteni, a magyar szab­ványnak megfelelő üzemanya­Pécs - Hosszúhetény A Pécsi ítélőtábla helyben hagyta az első fokú ítéletet, és bűnösnek találta O. Mi­hályt emberölés és erősza­kos közösülés bűntettének kísérletében, valamint ki­fosztás bűntettében, ezért a férfit kilencévi börtönre ítél­te, és tíz évig eltiltotta a köz­ügyektől. Miután az idős asszony nem akarta kiszolgálni a fiatalem­bert, az megtámadta: fojtogatta, késsel fenyegetőzött és erősza­koskodott. Végül négyezer fo­rinttal és egy kvarcórával távo­zott a férfi a tett helyszínéről. Az eset 2002 októberében tör­tént, amikor a 22 éves férfi egy 81 éves hosszúhetényi nőnél akart bort vásárolni, ám az asz- szony nem szolgálta ki az ittas O. Mihályt, aki emiatt feldühö­dött. A férfi a sértettet belökte a konyhába, majd fojtogatni kezd­te, és késsel fenyegetőzött. Mi­után ennek pengéje eltört, a fia­talember erőszakoskodni kez­dett az idős asszonnyal. A nő­nek sikerült kiszabadítania ma­gát, és a fürdőszobába mene­kült. A férfi ezt követően vette magához a sértett négyezer fo­rintját, illetve egy kvarcórát, s távozott a lakásból. Az ítélőtábla tegnapi határoza­tában úgy döntött, hogy a férfi­nak le kell töltenie azt a koráb­ban két évre felfüggesztett hét hónapos fogházbüntetést is, amelyet a Baranya Megyei Bíró­ság még 2001 januárjában sza­bott ki rá súlyos testi sértés bűn­tettének kísérlete, valamint társtettesként garázdaság bűn­tette miatt. SOMLAI ADRIENN Csépa - Szeged Bozótvágó karddal, tőrkéssel és puszta kézzel tartotta rette­gésben a szórakozóhely vendégeit és a kocsmárost az a 30 éves férfi, akit tegnap jogerősen 9 év 6 hónapi fegyházbünte­tésre ítélt a Szegedi ítélőtábla. déglőbe. Találkoztak egy ember­rel, akibe Ny. Mihály belekötött. Pofon vágta, majd a járókelőt a karddal fenyegetve kényszerítette arra, hogy velük tartson a kocs­mába, pénzét elvette; a vendéglő­ben pedig azt parancsolta, hogy vigyázzba állva tegyen jelentést. Ny. Mihály ezután a szórako­zóhelyen az egyik vendégét ököl­lel verte, megrugdosta; a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérü­léseket szenvedett. A vendéglő üzletvezetője nem akarta kiszol­gálni az agresszív férfit, ezért Ny. Mihály a nyakához szorította kardját, így kényszerítette arra, hogy italt adjon neki. Később egy másik vendéget ütött meg ököl­lel, eltörte az orrcsontját. Amikor A csépai Ny. Mihályt első fokon is bűnösnek találta a megyei bíró­ság, s az elmúlt év őszén rablás, kényszerítés, a sértett sanyargatá­sával elkövetett személyi szabad­ság megsértése, súlyos testi sértés és emberölési kísérlet miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte. A férfi többször volt büntetve, az első fo­kú ítélet kihirdetésekor is az ese­dékes börtönbüntetését töltötte. Ny. Mihály három és fél évvel ezelőtti ámokfutását egyik barát­jával közös italozás előzte meg, s az, hogy Ny. Mihály vett ismerő­sétől egy bozótvágó kardot és egy tőrkést. Ezekkel felfegyverkezve indultak el a helybeli Kulacs ven­pedig rájött, hogy kardját elrejtet­ték, a cimborája ellen fordult: ököllel ütötte, majd a kése mar­kolatával verte fejbe. Újabb konf­liktust okozott, hogy a kocsmáros telefonja megszólalt. Akkor a kést szegezte a tulaj nyakához, hogy ne vegye fel a telefont. Azzal fe­nyegette, megöli, ha ki meri hívni a rendőrséget. Ny. Mihály végül újra barátjára támadt: a pulthoz szorította, majd amikor az mene­külni próbált, a késsel megvágta a nyakát. A férfi sérülései nem vol­tak súlyosak, de a körülmények miatt ez a mozdulat akár a halálát is okozhatta volna. A Szegedi ítélőtábla sajtótitká­ra, dr. Bátyi Zoltán arról tájé­koztatta lapunkat, hogy a másod­fokú bíróság enyhének ítélte a korábbi döntést, ezért jogerősen 9 év 6 hónapi, fegyházban letöl­tendő szabadságvesztésre ítélte az ámokfutó férfit, horváth győző Egy társaság, száz eset Tűz a plébánián, oda a butik „Azt gondoltam, jól begyújtott a tisztelendő úr!” A kiskőrösi katolikus plébánia épületének tetőszerkezetét je­lentősen károsította a hétfő esti tűz. A lángok a sekrestye épü­letében lévő kazánházból csaptak fel, és terjedtek tova. Kiskőrös Szombathely Betörésekből származó zsák­mányok ellenértékéből vásá­rolt kábítószert egy fiatalok­ból álló banda Vas megyében. A rendőrök előtt a csoport ki- terjedtsége és a bűncselekmé­nyek száma is ismeretlen. Annyi biztos: a tettesek szám­lájára száznál is több betörés írható, amelyekkel több mil­lió forint kárt okoztak.- Szakértők vizsgálják a lefoglalt bizonyítékokat, egyelőre nem lehet pontosan meghatározni a bűncselekményekből származó tárgyak értékét - mondta az Europressnek Szálai Ferenc rendőrszázados. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője hozzátette: a lefülelt be­törőbanda több mint 100 bűn- cselekményt követett el Vas és Zala megyében. Az áldozatok között sok a külföldi, de fel­ügyelet nélkül hagyott fűnyíró­kat, traktorokat és háziállatokat is meglovasítottak a tolvajok. A zsákmánytól azonnal, de leg­később két napon belül megsza­badultak, és a kapott pénzt ká­bítószerre költötték. Az sem zárható ki, hogy a droggal ke­reskedtek. A nyomozás során több személyt őrizetbe vettek, főként fiatalokat. Szintén kat­tant a bilincs hétfőn egy 43 éves ikervári nő kezén, aki tippadó- ként működött közre a bűncse­lekményekben. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hány or­gazda és segítő vett részt a ban­da munkájában. A tucatnyi ház­kutatás során számos háztartási berendezés, bútor és régiség is előkerült, amelyeknek eredete ismeretlen. NAGY ESZTER DÓRA Paksi Dénes alezredes, kiskőrösi tűzoltóparancsnok szerint a tűz a templomot és a plébániát össze­kötő épületben lévő kazánházból indult ki. Az épület utcai frontján egy butik van, a hátsó fele pedig a templom sekrestyéjeként szol­gált. A lángok a tetőszerkezet fa­részén terjedtek szét; a butik tető­zete teljes terjedelmében leégett, és beszakadt a födém is. Az áru­készletet a tulajdonosnak a tűzol­tók segítségével időben sikerült kimentenie, de a polcok és a be­rendezés egy része odaveszett. A lángok a templomot nem károsí­tották, a plébánia tetőszerkezeté­re viszont átterjedtek. A faszerke­zeten nyugvó palatető egy része lángba borult. A kiskőrösiek szerint már jó­val a bejelentés előtt látható volt, hogy időnként lángok csapnak fel az udvari mellék- épület kéményéből. „Gondol­tam, jól begyújtott a tisztelendő úr!” - mondta egy helybéli férfi. Amikor azonban már a parókia tetőszerkezetéből gomolygott a füst, több ember is hívta a tűz­oltókat, értesítették a butik tu­lajdonosát. Perceken belül szá­mos segítő kéz hurcolta ki az árut az üzletből, majd megér­keztek a tűzoltók. Több mint egyórás megfeszí­tett munkával a kiskőrösi, kece­li, soltvadkerti lánglovagok elol­tották a tüzet. A kiskőrösi tűzol­tók segítségére siettek a kiskun- halasi, kalocsai, keceli és solt­vadkerti egységek is: 6 fecsken­dővel és 24 fővel. A tüzet 8 víz­sugárral oltották el, a leégett te­tőszerkezet megbontása azon­ban még a késő éjjeli órákban is folyt, hogy a legkisebb parázslá- sokat is meg tudják szűntetni. Az oltáshoz használt víz be- csorgott a plébánia helyiségei­be, ezért az ott tárolt kegytár­gyakat átszállították az épület épen maradt részébe. A tűzben szerencsére nem sérült meg sen­ki, az anyagi kár azonban az elő­zetes becslések szerint több mil­lió forint. A tűz pontos okát még vizsgálják. OBJEKTÍV Gyors gyógyulást! Budapest Téves információk alapján hely­telenül közöltük tegnapi lapszá­munkban az M7-es autópálya 78-as kilométerszelvényében történt vasárnapi baleset körül­ményeit. Azt írtuk, hogy a sze­mélyautó és a teherautó ütközé­se során a gépkocsi vezetője meghalt, ám valójában túlélte a balesetet; jelenleg is kórházban ápolják. A téves közlésért a csa­ládtagok és az olvasók elnézését kérjük, a sérültnek mielőbbi fel- épülést kívánunk. europress ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-íg Rablás Két fegyveres férfi kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot a bu­dapesti Ráday utcában. Beron­tottak az épületbe, a négy alkal­mazottat a kasszák tartalmának átadására kényszerítették. A pénz átadása után az alkal­mazottakat és két, a helyszínen tartózkodó ügyfelet bezárták, majd elmenekültek, europress Halálos lakástűz Lángokban állt Papos község­ben tegnap az egyik lakóház. A környékbeliek megkezdték az oltást, amit a kiérkező tűzol­tók fejeztek be. A lakásban hol­tan találták az ott lakó 74 éves férfit. EUROPRESS Iskolai szarka Az elmúlt hetekben több lopás történt Nyíregyháza egyik, gim­náziumában; őrizetlenül ha­gyott pénztárcák, mobiltelefo­nok tűntek el. A rendőröknek bejelentés alapján sikerült a helyszínen elfogniuk egy 17 éves fiút, aki nem az iskola tanulója, s aki feltehetően lopá­si szándékkal osont be. europress Gyorshajtás Szabályosan közlekedő kerék­párost ütött el egy személygép­kocsi Vásárosnaményben. Az autó egy kanyarban meg- pördült a nedves úttesten, és el­sodorta az előtte kerékpározó férfit, aki könnyű sérülést .szen­vedett. europress Veszélyeztetés A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indítottak eljárást egy 37 éves tiszaberceli férfi ellen. A gyanú szerint a fér­fi a Tiszabercel és Gávaven- csellő között haladó kisvasút pályáján síncsavarokat és alátét­lemezeket vitt el. euROPREss Üzleteltek Mobiltelefonokkal üzletelő fia­talkorúak kerültek rendőrkézre Dunaújvárosban. A három gye­rek ellen orgazdaság vétsége és önbíráskodás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, europress Tárva-nyitva Fél órára lehúzott ablakkal hagyta autóját egy nyíregyházi hölgy. Mire visszament a jár­műhöz, valaki elvitte belőle a CD-s autórádiót. Ugyancsak tegnap egy épülőfélben lévő ház nyitott udvaráról 250 ezer forint értékben loptak el építési anyagokat, europress Sírrongálók Huszonhat síremléket rongáltak meg Szendrőlád temetőjében; a kár több százezer forint. Az edelényi rendőrkapitányság nyomozást rendelt el az isme­retlen tettes (ek) ellen, europress Betont loptak A nagykanizsai rendőrök el­fogtak két férfit, akik betonla­pokat tulajdonítottak el. A tet­ten ért két zalaszentbalázsi éppen Ladájukba rakták be az anyagot, hogy magukkal vi­gyék. Azt tervezték, a beszer­zett lapokkal kirakják egy ház udvarát, europress ■ Lefülelték a határőrt mazásában áll. A házkutatás során az „akasztják a hóhért” képlet igazolódott, mert egy pálinkafőző készülékre buk­kantak. A határőr ellen mindezek alapján két eljárás is indult. Részben a jövedéki termék csempészete miatt kapott pénz- büntetést. Mint megtudtuk, a határőr-igazgatóság azonnal megszüntette a határőr munka- viszonyát. A másik eljárást a til­tott pálinkafőző miatt a vámhi­vatal indította, ez a vizsgálat még folyamatban van. MÉSZÁROS ATTILA Fűtőolajat találtak a napokban egy határőr személygépkocsi­jának üzemanyagtartályában. A csempészett jövedéki ter­mékre az udvari határátkelőn bukkantak, ahol a hivatásos határőr szolgálatot teljesített. got behozni. Ám amikor mintát vettek az üzemanyagtartályból, kiderült, fűtőolaj van benne. Az viszont jövedéki termék. Mindössze ennyi volt a csempészett áru, de ahhoz elég volt, hogy eljárást indítsanak a határőr ellen, illetve elrendel­hessék a házkutatást. A, pénz­ügyőrök is közel jártak a tűz­höz, mert a fülön csípett határ­őr felesége a vámhivatal alkal­Elítélt kocsmai ámokfutó

Next

/
Oldalképek
Tartalom