Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-16 / 63. szám

2004. Március 16., Kedd KAP 0 S V A R 5. OLDAL Vastaps a megyejárásnak Kétszer is telt ház előtt játszotta a Csiky Gergely Színház társula­ta Mohácsi János Csak egy szög című darabját a nemzeti színhá­zi megyejáráson. Teljesítményü­ket vastapssal köszönte meg a közönség. - A jegyek elővételben elfogytak, s néhányan már Ka­posváron is szerettek volna belé­pőhöz jutni - mondta Csőke Lászlómé, a színházi jegyiroda szervezője. - Hasonló érdeklő­dés fogadta a Czillei és a Hunya­diak előadását is, az utóbbit ter­mészetesen a somogyiak részé­ről. A kaposváriak részére lefog­lalt 300 helyre 1256-an jelentkez­tek, közülük sorsolták ki az uta­zókat. Csak így lehetett feljutni a nemzeti különjáratra és megnéz­ni az előadást, ugyanis Jordán Tamás kérésére nem adtak ki protokolljegyet. Mint a Nemzeti Színház igazgatója elmondta: ez az előadás azoknak szólt, akik egyébként nem engedhették vol­na meg maguknak az utazást. A nemzeti különjárat, ami Kapos­várról egészen a teátrumig szállí­totta az utasokat, a nosztalgiavo­nat elnevezéssel is büszkélked­hetett, hiszen a Czilleiben szá­mos egykor Kaposváron játszó színész föllépett. CSOKONAI Erasmusszal hét országba Idén már hét országba utazhatnak pályázaton nyertes hallgatók havi a somogyi főiskolások. Ebben a 200 eurós támogatást kapnak, to- hónapban még pályázhatnak a vábbi költségeiket önerőből kell külföldi Erasmus-ösztöndíjra a biztosítaniuk. Jelenleg Belgium- pedagógiai kar hallgatói. Az egye- bán, Hollandiában és az idén elő- temről 20 diák utazhat majd hét szőr Norvégiában tanulnak ösz- ország partnerintézményébe. A töndíjas kaposvári főiskolások. ■ __________Kaposvári arcok__________ A csipkék szerelmese ILLÉS VERONIKA 1958-ban szüle­tett Kaposváron. Adatrögzítőként dolgozott a vá­rosban. Egy ne­velt lánya van. aki 16 éves. A csipkeverést egy erdélyi szárma­zású dunatöid- vári asszonytól tanulta. A türelem és kézügyes­ség elengedhetetlen, de fontos a jó társaság is, ha valaki a csipke­verést választja a hob­bijának. Illés Veronika csipkéi bizonyítják, hogy az előbbi kettő­nek birtokában van. Két és fél év alatt pe­dig, amióta csipkeve­réssel foglalkozik, a jó társaság is kialakult.- Néhány éve a tévében láttam egy műsort a csip­keverésről, és szinte aznap pillan­tottam meg egy fonalboltban a hir­detést is, amelyben ilyen tanfo­lyamra toboroztak jelentkezőket. Akkor döntöttem úgy, hogy elsajá­títom a csipkeverés fortélyait. Egy erdélyi származású, dunaföldvári hölgytől tanultam meg az alapo­kat.- Mi mindent készít, s mennyi idő alatt végez egy munkával?- Térítőkét, gallérokat, blúzok­hoz betéteket és szélcsipkéket ké­szítek. Három-négy nap alatt is el­készülhet egy, de olyankor egész nap azon dolgozom. Átlagosan másfél hétig tart például egy kiste­rítő elkészítése. Sokan mondják, hogy nem lenne türelmük ehhez az aprólékos munkához, ez azon­ban szerintem csak divatos mente­getőzés. Könnyebb azt mondani, hogy nincs hozzá türelmem, mint kitartóan dolgozni.- Mi minden kell a csipkeve­réshez?- Elsősorban egy fűrészporral jó keményre kitömött hengeres pár­na, horgolócéma és orsók a fölte­keréséhez, gombostűk meg a min­ta. Ez utóbbit egymástól és régi új­ságokból szerezzük, de néha ma­gam is kitalálok egy-egy mintát.- Van-e hagyománya itt, So­mogybán a csipkeverésnek?- Nem igazán jellemző, tudo­másom szerint csak Balaton- endréden foglalkoznak vele. Las­san kihalnak azok, akik megtanít­hatnák a fiatalokat, és az érdeklő­dő is egyre kevesebb. Azt a tanfo­lyamot, amit én elvégeztem, tízen kezdtük, de a végére csak négyen- öten maradtunk. Ez nagyon időigényes és precíz munka. Sok türelmet igényelt, főleg az elején. Köztünk is csak egy-két fiatal volt, ők viszont nagyon szépen dolgoz­nak és ma már szerencsére nekem is gyakran akad sikerélményem.- Van igény és lehetőség az elké­szült csipkék bemutatására?- Most készülök egy kiállításra, ezt a megyei művelődési központ szervezi. Innen aztán zsűrizés út­ján lehet bejutni az országos be­mutatóra. Majd kiderül, milyen si- kerrel járok. _________Márkus kata Az összefogás Kaposvár ereje 1848 március 15-én nem véget ért, hanem elkezdődött valami - mondta a polgármester a nemzeti ünnepen fotó: láng Róbert- Hitről és hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot a márciusi ifjak, példájuk világraszóló volt, törté­nelmi tetteik üzenetében pedig nekünk is hinnünk kell - mondta Szita Károly, és arra is emlékezte­tett, hogy ahogyan a márciusi if­jak sem ünnepként fogták fel a nap eseményeit, úgy az uniós csatlakozást sem csak történelmi fordulópontként kell tekinteni, hanem fel kell készülni rá. Ehhez a polgármester szerint legfontosabb, hogy egyetértés le­gyen. Úgy, ahogy 48-ban a 12 pont előtt is ott állt: legyen béke, sza­badság és egyetértés. Kaposvár ugyanis azzal lett az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, hogy lakói közös akarattal és elszántsággal fejlesz­tették otthonukat. Mertek és tud­tak hosszú távra tervezni, igazu­kat pedig a tények és tetteik iga­zolták. Szita Károly úgy fogalma­zott, amennyiben a kaposváriak összefognak és közösen tesznek, dolgoznak városukért, úgy to­vábbra is gyarapodni fog és sike- res lesz a megyeszékhely. ■ Megvizsgálják az óvóhelyeket Huszonnégy óvóhelyet, életvé­delmi létesítményt vizsgál meg a polgári védelem a napokban. Bé­kési András őrnagy, a kaposvári polgári védelem vezetője el­mondta: két önálló óvóhely van. Ezeket rendben tartják, de az emeletes házak alatti pincékkel a lakóknak kellene törődniük.- Csaknem ezer négyzetmé­ternyi életvédelmi létesítményt tartunk számon - mondta Békési András. - Jobbára a negyvenes vagy az ötvenes években készí­tették őket, a hidegháború ter­mékei. Kiterjedt pincerendszer van a Bajcsy-Zsilinszky, a Kovács Sebestyén és a Fő utcában, vala­mint a Jutái úton, illetve a 48-as ifjúság útján. Évente két vizsgá­latot tartunk, s ha rendellenessé­get észlelünk, felszólítjuk a kö­zösséget. Ehhez a programhoz kapcsolódik, hogy napokon be­lül egy tatai vállalkozás megja­vítja, felújítja az elektromos szi­rénákat. HARSÁNYI MIKLÓS Pályázattal a védett épületekért Rendelettel nyilvánított védet­té több kaposvári épületet már nyolc éve a városi önkor­mányzat. Ezek vagy teljes egészben vagy egyes részeik­ben méltóak arra, hogy lássa a jövő nemzedék. Megóvásuk­hoz anyagi segítséget is ad a város, a pályázatokat idén május 10-ig lehet benyújtani. Az érdeklődés évről évre nő, álta­lában 5-7 pályázatot küldenek be. A cél továbbra is az, hogy ezek az épületek eredeti állapotukban fennma­radjanak. 2000-ben 775 ezer forintot fordítottak rájuk, a tavalyelőtü keret egymillió forint volt. A műszaki bizottság az idén még nem hagyta jó­vá a pályázati keretösz- szeget, de Fábián Éva fő­építész abban bízik, hogy több lesz, mint a tavalyi 500 ezer forint. Igaz, 2003- ban csak két pályázó akadt. A támogatásra azok a magántulajdonosok jelentkezhetnek, akik vállalják: legalább az 50 százalékát ők fizetik a felújítandó homlokzat vagy épület bekerülési összegének. Ugyancsak feltétel, hogy az így el­nyert pénzről és a vég­zett munkáról elszá­moljanak a műszaki igazgatósággal. A pályázatnak tartalmaznia kell a tulajdonos adatain túl az építési engedélye­zési tervet, az előirányzott költ­ségeket és egy előzetes kötele­zettségvállalást a pénz felhaszná­lásáról. Az elbíráláskor az is szá­mít, hol helyezkedik el az épület, mekkora a városképi jelentősége, a vállalt felújítási összeg, vala­mint az: mekkora szükség van a rekonstrukcióra. fábos Szépülnek a homlokzatok Kaposváron 96 védett épületet és 260 védett épülethomlokzatot tartanak nyilván. 1996 óta évente egyszer pályázatot hirdet a város­fejlesztési, környezetvédelmi, műszaki bizottság a városkép megőr­zésének és a szép, díszes homlokzatok eredeti állapotuk szerinti felújításának az ösztönzésére, vissza nem térítendő anyagi támoga­tásra. Eddig ily módon 23 homlokzatot újítottak föl. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Zsebe kertvárosi lakók: - Miért fizetünk majdnem annyi kom­munális adót, mint a belterüle­ten lakók, ha itt nincs infra­struktúra? Mire költik a tulajdo- nosonkénti évi 3500 forintot? Molnár György gazdasági igaz­gató: - A helyi adók, köztük a kommunális adó fizetésével az adózók a helyi közszolgáltatások pénzfedezetéhez járulnak hozzá. Ilyen közszolgáltatás például az oktatás, a szociális ellátás. E köz­szolgáltatásokat a város vala­mennyi lakója igénybe veszi. Az önkormányzat a Zselic kertváros­ra is minden évben költ. A ráfor­dítások összege 2002-ben 3,6 mil­lió forint volt, 2003-ban pedig 2,1 millió forint. 2002-ben 3,3 millió forint értékben építettünk utat, 2003-ban pedig 1,4 millió forin­tért útjavítást végeztettünk. Beve­zettük a konténeres hulladékszál­lítást, s ennek az évi költségveté­se az idén 480 ezer forint. Elké­szítettük tavaly a Zselic kertváros közvilágításának a terveit, és le­hetőséget teremtünk az ott lakók­nak is, hogy a közvilágítás kiépí­tésére pályázzanak a Külterületi Közműberuházási Alaphoz, s er­re az idén 4,9 millió forintot külö- nítettünk el. ■ Úton A BAJCSY-ZSILINSZKY utcá­ban két helyen is figyelni kell az autósoknak - tudtuk meg a Tele Taxi munkatársaitól. A 13-as szám előtt felfagyás miatt meg­süllyedt az úttest, és a veszélyt nem jelzi semmi. A 63-as szám előtt pedig félpályás útlezárás és 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben. ____ __■ Holl ywood multiplex PREMIER! DERÜLT ÉGBŐL POLLY* 91209 (sz) 14:30,16:45, 18:45, 20:45; PELENKÁS BAJKEVERŐ* 80656 (sz) 14:45, 17:00, 19:00; MAGYAR I VÁNDOR 11355 (m) 15:00, 17:15, 21:00; A TE­XASI LÁNCFŰRÉSZES * * * 91197 (f) 18:45; MACKÓTEST­VÉR 91203 (sz) 14:00, 16:00; ART TEREM PREMIER ELVE­SZETT JELENTÉS* (f) 18:00, 20:15; *122920* Karád - Vasárnap délután máso­dik alkalommal szervezte meg Ka­tódon a helyi Lovasbarátok Egye­sülete az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a lovas­felvonulást. Huszár vitte a nemzeti színű lobogót a menet elején, akit kokárdával feldíszített lófogatok és hátaslovasok kísértek, (kj) Kiskorpád - Tavaszköszöntő ün­nepi műsorral várta az érdeklődő­ket a Kiskorpádért Alapítvány. A helyi kultúrházzal közös rendez­vényen a kiskorpádi felnőtt- és gyermeknéptánccsoport, a nép­dalkor és a helyi fiatalok adtak műsort, de felléptek a somogysár- di általános iskola diákjai és a kaposmérői általános iskola furu­lyacsoportja is. (sza) Lakócsa - Legkésőbb nyáron megkezdi a működést az új lakó- csai gyógynövény-csomagoló üzem. A baranyai vállalkozó a lakócsai szövetkezet felszámolása során megvásárolta az egykori üze­mi konyhát, s ott szeretné kialakí­tani az üzemet. A vállalkozás tíz emberrel indul, de rövid időn belül a duplájára nőhet a létszám, (ni) Marcali - A Máltai Szeretetszolgá­lat Marcali Csoportja minden hó­napban egyszer játszóházat szer­vez a fiataloknak. Ebben a hónap­ban március 15-e határozta meg a közel húsz résztvevő délelőtti fog­lalkozását. Többek között verse­ket, történeteket hallgattak és mondtak el. Közben papírvirágo­kat, zászlókat, kokárdákat és kitű­zőket készítettek, (ve) Nagyatád - Komolyzenei koncer­tet hallgathattak az érdeklődők a városi múzeumban a Nagyatádi Tavaszi Fesztivál keretében. Kállai Enikő hegedű-, Ardita Statovci pe­dig zongoraestet adott, (sza) PatOSfa - Gépvásárlásra nyert terü­letfejlesztési támogatást a patosfai önkormányzat. A 406 ezer forintból a közterületek fenntartásához szük­séges kertészeti és munkagépeket vásárolnak. A beruházást még e hó­napban szeretnék befejezni, (fe) Porrogszentpál - Már tavaly rá lehetett kötni az előző évben elké­szült gázvezetékre, ám eddig nem sokan éltek a lehetőséggel. Hatan vezettették be a gázt. A kultúrház- ban is a környezetbarát fűtőanyag szolgáltat meleget, (va) Siófok - Vidám farsangi játékkal fűszerezve mutatta be a tanév ele­je óta tanult néptáncokat a siófoki művészeti iskola tánc tagozatának négy csoportja. Előbb a 10-16 éve­sek léptek színpadra, majd a legna­gyobbak, a Balaton Táncegyüttes adott ízelítőt táncaiból, (fi) Somogysámson - Uniós forrás­ból szeretnék felújítani a sámsoni óvodát. Somogyi Magyar József, a település polgármestere elmondta: a munkákra 35 millió forint kelle­ne, amiből öt százalék önerőt vál­lalnának a fenntartó önkormány­zatok. Ebből teljes belső rekonst­rukció és a vizesblokkok bővítése valósulhatna meg. (fe) Tengőd - Ünnepség keretében emlékeztek a tengődi általános is­kola diákjai Zsebeházy István hu­szárkapitányra, aki a szabadság- harc bukását követően a megtorlás elől menekülve Tengődön a refor­mátus templom padlásán töltött több hónapot, (kj) TÖrÖCSke - A hét végén nyílt meg Adelmann István, Balogh László, Leimer-Winicky Gabriella és Rozslay Géza kiállítása a közösségi házban. A négy fotóművész mun­káit április 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők, (sza) Zala - Az önkormányzat megren­delésére készül az új községrende­zési terv. Azt már véleményezte a Balatoni Területi Főépítészeti Iroda, s kikérték más szervezetek vélemé­nyét is. A terv készítésére 1,6 millió forintot különítettek el. (kj) ■ A karádi „Aranykalász” Mg. Szövetkezet értékesíti az alábbi feleslegessé vált erőgépeit, eszközeit, anyagait:-1 db Valmet 8400 típ. erőgép üzemképes -1 db Valmet 8400 típ. erőgép üzemképes sebváltó hibás-1 db Zetor 16245 típ. erőgép főtengelycserés-1 db IFa 50 WL tgk. - billenő platós- ekék, szántáselmunkálók -1 db XT-3 tárcsa- 1 db XT-4 tárcsa- pótkocsik- egyéb eszközök, anyagok. Érdeklődni március 20. után a szövetkezet telephelyén 8676 Karád, Hársfa u. 2., vagy 84/370-010, 011 telefonon az Igazgatóság elnökénél lehet. (124162) Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfolyaminformáció 82/428-888 Nagyatád, Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL EUR ELADÁS :250.00 _________254,99 VÉTEL Ü SD ELADÁS {202,00 207,991 Érvényes: 2004. március 12. Jogi személyeket is kiszolgálunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom