Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-02 / 52. szám
4. OLDAL 2004. Március 2., Kedd Balatoni Magazin m biuiUKi ouiya lörtjn mar nesnuK a najunai al iuui szezunia Önálló törvénymódosítást nyújtott be Kolber István országgyűlési képviselő (MSZP), a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, amelyben javasolja a menetrendi hajózás fogyasztói árkiegészítésének visszaállítását. A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi törvény megszüntette a belvízi személyszállításban a fogyasztói árkiegészítést. így a Balatoni Hajózási Rt, amely többek között a nyugdíjasok, diákok és mozgássérültek részére 50 százalékos áron adja a jegyet, a korábbiaktól eltérően nem kapja meg a különbözetet az állami költségvetésből. A javaslat ennek részbeni visszaállítását célozza.- A menetrendi belvízi hajózás olyan településeket köt ösz- sze, amelyek vagy nem közelíthetők meg közúton, vasúton, vagy csak igen jelentős időveszteséggel váltható ki a vízi útvonal - mondta tegnap Kolber István. - Másrészt jelentős idegen- forgalmi érdekek fűződnek a hajózás fenntartásához. A politikus indoklása szerint a menetrendi hajójáratokat nagy számban veszik igénybe az utazási távolság lerövidítése miatt termőföldek művelése, különösen szőlőműveléssel kapcsolatos munkálatok elvégzése érdekében, valamint egészségügyi intézmények, kórházak, szanatóriumok könnyebb elérése végett is. A jelenleg hatályos rendelkezés, amely a vízi közlekedési árkiegészítés megvonását eredményezte azért sem éri el célját, mert az utasok jelentős része rosszabb körülmények mellett más tömegközlekedési járművet vesz igénybe, és ott a kedvezmények igénybevétele megtörténik. Ma Magyarországon menetrendi személyhajójáratokat a Dunán, illetve a Balatonon üzeFOTO: GÁTI KORNÉL mehetnek. Az eddigi adatok alapján a fogyasztói árkiegészítés nyolcvan százalékát a balatoni hajózás kapta.- A balatoni menetrendi hajózás átfogja a három tóparti megye huszonkét települését, biztosítva a helyi lakosok és a turisták szabad, és a környezetet nem terhelő mozgását - tette hozzá Kolber István. - A tevékenység hozzájárul az egész térség turisztikai szolgáltatásának sokszínűségéhez, megköny- nyíti olyan nevezetességek látogatottságát, mint a tihanyi apátsági templom, a keszthelyi Feste- ties-kastély vagy a szigligeti vár. Számos olyan balatoni rendezvény elképzelhetetlen a menetrendi hajózás aktív szerepvállalása nélkül, mint a hagyományos Balatonboglár-Révfülöp közötti Balaton-átúszás, s a különböző települések által rendezett szüreti és borfesztiválok. czewe Vizsgálnák a Balaton-törvényt Balatoni Hírek HÍRTÉVÉBE KERÜLTÜNK. A CNN hírtelevízió Bukarest és Bécs mellett Budapest várható időjárását is közli. A világszerte látható tévéműsor így sok néző figyelmét hívhatfa föl Magyarországra s a Balatonra. A Magyar Turizmus Rt illetékesei nagy sikernek tartják, hogy sikerült ezt elintézni, (ca) USZODÁT A JOGARHOZ. Ér vényes építési engedély van a balatonföldvári Jogar szálló melletti uszodára. A tulajdonos Belügyminisztérium és Somogy Megyei Önkormányzat, továbbá a város vezetése arról döntött, hogy mindenképp megépítik a létesítményt, erre valószínűleg 2005/6-ban kerülhet sor. Az eredeti elképzelésnél olcsóbbal kell beérniük, s a beruházáshoz megpróbálnak pályázati forrást találni. Összesen 120 millió forintot szánnak az uszodára, az eddig beérkezett legolcsóbb árajánlat viszont 240 millió forint, (ca) ÉPÜL A REPTÉR. 300 millió forint állami támogatásból fejleszthetik az idén a Balaton régió repterét, Sármelléket. A létesítmény forgalma évről évre növekszik, a repülőgépes cégek azonban csak akkor hoznak ide továbbra is vendéget, ha megfelelőek lesznek a biztonsági berendezések. Szükség van a fénytechnikai és a rádiónavigációs eszközök telepítésére. A Balaton Fejlesztési Tanács a saját keretéből 65 millió forintot szán a sármelléki reptér fejlesztésére, (ca) m Az idén összesen 960 millió forint felhasználásáról dönthet a Balaton Fejlesztési Tanács. A legutóbbi ülésen az egyik legfontosabb feladatként azt határozták meg, hogy mértékadó erőként közreműködjenek a Balaton-törvény, valamint a régiót érintő más jogszabályok felülvizsgálatában. Nem csak a Balaton Fejlesztési Tanács számára juttatott állami pénz segíti a régió gazdasági életének fellendülését, a minisztériumok költségvetéseiben is van erre forrás. Medgyessy Péter miniszterelnök a Tihanyba kihelyezett tavalyi kormányülésen azt mondta: valamennyi tárcának van teendője a Balatonnál. Ezzel összefüggésben a tanács folyamatosan figyel arra, hogy a Balatonnal kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat végrehajtása miként áll. Ugyanakkor a szervezet a másik Erősödő érdekvédelem A tanács idei legfontosabb teendői közé sorolta a Balaton régió érdekérvényesítésének erősítését, különös tekintettel a terület- fejlesztési törvény módosítására és a regionalizáció előkészítésére. Felülvizsgálják stratégiai fejlesztési programjukat, valamint hozzáillesztik azt a Nemzeti Fejlesztési Tervhez, az EU-s pályázati lehetőségekhez és az elnyerhető hazai decentralizált forrásokhoz. S hatékonyabbá kívánják tenni a régió marketingjét. szemét az Európai Unión tartja, ahonnan sok pénzt remél a fejlesztések megvalósítására. Segítenek a régió önkormányzatainak az EU- csatlakozásra való felkészülésben, de maguk is pályáznak. A tanács ötszázmillió forintot szeretne nyerni két nagy nemzetközi pályázati forrásból, amit számos fejlesztésre, eszközbeszerzésre, valamint a kutatások finanszírozására használnának fel. A Balaton jelenlegi vízszintjét figyelembe véve valószínűleg az idén is kevés víz lesz a tóban, így ezzel az adottsággal számolva a korábbinál nagyobb összeget szánnak strandkotrásra és karbantartásra. Szeretnék elérni, hogy a Balaton legyen az ország legnagyobb játszótere, ennek érdekében gondolkodnak a szárazulatra került föveny hasznosításán. Nagyon fontosnak tartják azt is, hogy a tóparti sáv mindenki által megközelíthetővé és hangulatosabbá váljon, ennek érdekében arculattervet készíttetnek; nyilván helyet kaphatnának itt játszóeszközök és kerti bútorok is. A Balaton Fejlesztési Tanács a lehetőségek szerint olyan pályázatokat ír majd ki, amelyek gyorsan jól érzékelhető pozitív változásokat ösztönöznek a régióban. Az ülésen döntés született arról is: kutatást indítanak annak érdekében, hogy felmérjék: a gazdasági, kulturális és politikai elit milyen mértékben kötődik a Balatonhoz. Ők az ötleteikkel s támogatásukkal sokat tehetnének azért, hogy a Balaton régióban élő emberek sorsa könnyebbé, jobbá vál- jon. ___________ CZ ENE ATTILA KÉSZÜLT A BALATON FEJLESZTÉSI TANACS TAMOGATASAVAL Pályázaton nyert pályázatok Kaposvár Hazánk 2004 és 2006 között 1200-1500 milliárd forintnyi támogatásra számíthat az EU különböző forrásaiból. Ezek elnyeréséhez jól kidolgozott pályázatokra van szükség. Somogyból 129 pályázat érkezett, amelyből 25-öt támogatott az Európai Pályázat Előkészítő Alap. Az uniós pályázatok elérésének megkönnyítésére a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Kaposvár Nagy csinnadrattával begördült Kaposvárra tegnap a Nemzeti Színház ekhós szekere, rajta a teátrum meghívólevelével, melyet Jordán Tamás olvasott fel. Somogy hetedikként mutatkozhat be az ország megyéi közül a Nemzetiben. Három helyen is megállt tegnap a kaposvári sétálóutcán a „Nemzeti szekér”. Mindegyik állomáson táncosok, énekesek és szónokok csalták az érdeklődőket a kocsi után.- Ha Kaposvárra jövök, mindig meghatódom, hiszen szép emlékek kötnek ide - mondta Jordán Tamás, a Nemzeti igazgatója. - 11 évet töltöttem a Csikyben, és többek között itt született a lányom. A kaposvári éveknek köszönhető, hogy létrejött a Megyejárás programsorozat. Itt tapasztaltán, hogy mennyire nehéz a vidéki művészek sorsa, mert minden Buda- pest-központú. A Nemzeti élére kerülve úgy éreztem, eljött az idő, hogy tegyek valamit ez ellen. Két év alatt minden hónapban Az EU házhoz jön címmel rendezvénysorozat kezdődött Somogy megyében. Siófokon tegnap tartották, Tabon pedig ma lesznek előadások és szekcióülések. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 11 településen rendezi meg a programot, utoljára március 11-én Kaposváron. A térségben dolgozó kis- és középvállalkozók igényeinek megfelelően jól felkéHivatala 2003 áprilisában hozta létre hatmilliárd forintos költségvetéssel az Európai Pályázat Előkészítő Alapot. Az elgondolás lényege az volt, hogy a 2003. május 30- ig beérkező projektötletekből profi szakértők készítsék majd el az uniós pályázatokat, hogy a májusi csatlakozást követően Magyarország kész tervekkel indulhasson az uniós pályázati felhívásokon. Ennek megfelelően a PEA keretében a nyertesek nem anyagi támogatásban, hanem segítségben részesülnek. más megyét lát vendégül a nemzet színháza, ahol háromnapos fesztivál során közkinccsé teheti értékeit. Somogyból többek között a Csiky Gergely Színház, a Déryné Színtársulat, a Berzsenyi Társaság, a Rippl-Rónai életét bemutató kiállítás és kortárs művészek tárlata utazik a fővárosba. Elindul a Nemzeti különjárat, amely a megyéből 600 utast szállít a Czillei és a Hunyadiak című előadásra. Szita Károly polgármester elmondta: az önkormányzat kifizeti a kaposváriaknak a 300 jegy árát. A többszörös túljelentkezés miatt azonban sorsolással döntik el, ki utazik az előadásra. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke szerint fontos, hogy szervezett keretek között Somogy bemutatkozhasson az egész ország előtt. Mint mondta: a megyei önkormányzat az 500 fő alatti településekről válogatta elsősorban a jelentkezőket. A megnyitó után a küldöttség átvonult a megyei múzeumba, ahol megnyitották a Nemzeti Színház életét bemutató kiállítást. Láthatók korabeli ruhák, plakátok és az épület makettje is. Csokonai szült szakemberek tartanak előadást s konzultációt olyan kérdésekről, melyek az EU-csatlakozás során számukra a további működéshez nélkülözhetetlenek. Tegnap Siófokon mintegy háromszáz érdeklődő vállalkozó jelent meg, ahol a kistérséget leginkább érintő témákkal; a szőlő- és bortermeléssel, a kereskedelemmel, a turizmussal és vendéglátással, valamint az oktatással foglalkoztak. CZENE Sárái Árpád, a megyei terület- fejlesztési tanács alelnöke bejelentette: Somogyból 129 beadvány érkezett az Országos Pályázat Előkészítő Alaphoz, ebből 25-öt fogadtak be első körben. Ennél azonban jóval több támogatásra alkalmas pályázat került beadásra, azonban az egyes pályázati területek esetében előre meghatározásra került a támogatható projektek száma. A konstrukció kedvezményezettjei elsősorban önkormányzatok, illetve a nonprofit szféra képviselői voltak, amelyek főként humán fejlesztéseket terveznek megvalósítani.- A konstrukciót minden érintett fél sikeresnek és hatékonynak ítélte meg - mondta Sárdi Árpád ezért várhatóan áprilisban útjára indulhat a PEA második fordulója 4 milliárdos kerettel. A megjelölt határidőig egyéb ként országosan 2819 projektötlei érkezett be. fábos érik/ Világosságot is hoz az EU Siófok (Folytatás az 1. oldalról) j - A kistelepüléseken általábar könnyebb a szervezés, mint a városokban - mondta Takáa Zoltán, a Dédász Rt közvilágítási projektvezetője. - 161 településen kiépült és biztonságosai' üzemel az energiatakarékos közvilágítás. A 2004-es ajánlató kát elküldtük a somogyi telepéi léseknek és hamarosan dönte nek ezekről. Minél több lielyer szeretnénk megjelenni, ezén több kedvezményt is adunk. A beruházási összeg 10 szá zalékát az áramszolgáltató ma gára vállalja, még a nagyobb vá rosok esetében is, ahol elvileg több tízmillió forintra is igényi tarthatnak. A fennmaradó 9C százalékra halasztott fizetést en gedélyeznek. Újabb forrásnál számít a GKM néhány hete meg jelent pályázata, két dél-dunán túli falunak már el is készítettél a jelentkezését. Takács Zoltár szerint pozitív a hozzáállás a te lepüléseken, hiszen hosszabt távon mindenképpen jól járnak Nagyszakácsiban a kilencve nes évek közepén újult meg ; közvilágítás, ma már csak 60-7C új lámpát kell felszerelni. Testű leti döntéssel valósulhat meg ; fejlesztés, amely 2,5 millió fo rintba kerül. Ádándon 9 millic forintot fizet az új lámpákért ; falu. Kaposújlakon már a részle teket fizetik, 2007-ig évente egy milliót utalnak a Dédásznak. Ró zsás Gyula polgármester úgy jel lemezte a beruházást: soht rosszabb üzletet ne kössön a fa lu. A kamatterhek elfogadható ak, a szolgáltatás minősége lát ványosan javult, harsányi mikló! Nyertes célok A vöröskereszt megyei szervezetének egy komplex hajléktalangondozási központ építéséhez szükséges pályázatot készít el a PEA, háromszoros nyertes a Kaposvári Egyetem, a hagyományos mesterségek oktatásához egy barcsi alapítvány Kaposvár önkormányzatának a Deseda tóhoz vezető összekötő útra és egy építési törmeléket feldolgozó üzemhez készül el az uniós pályázata, Marcaliból pedig három oktatási pályázatot fogadott be a PEA. Somogyot várják a Nemzetinél Házhoz jön az Európai Unió Siófok Somogybán fl-Z-iq Baiatonszentgyörgy - Egy idős nő tegnap a kútba ugrott, ám túlélte az esetet. Az asszonyt a keszthelyi tűzoltók mentették ki, kötelek segítségével húzták a felszínre. A gyors helyszíni orvosi ellátás után kórházba szállították a 90 éves asz- szonyt. (hm) Berzence - Bemutatóval zárult a hagyományos társastánc-tanfolyam a berzencei iskolában. Az intézmény pedagógiai programjának része a 7-8. osztályos diákok számára kétévenként megrendezett tanfolyam, amelynek ezúttal 39 résztvevője volt. A foglalkozásokat Vargáné Horváth Zita vezette, (va) Csököly - Az integrációs oktatásban részt vevő diákok támogatására több mint 1,6 milliós támogatást nyert a csökölyi általános iskola. Az összeg a tanulók tehetséggondozását, felzárkóztatását, a hátrányaik leküzdését szolgálja. Hozzájárul a tanuláshoz szükséges nélkülözhetetlen készségek és képességek fejlesztéséhez. Az iskola pedagógusai felkészültek a speciális feladatokra, (mk) Dráva mente Folytatódik az aknamentesítés a határ túloldalán az udvari átkelő és a Duna közti határszakaszon. A horvát határőrség tájékoztatása szerint február végétől március 7-ig naponta 8- 14 óra között dolgoznak az aknák eltávolítását végző tűzszerészek. A jugoszláv háborúban telepítettek erre a területre aknákat, s ezek jelentős része még mindig a helyén van. Az érintett önkormányzatokat a pécsi határőr-igaz gatóság értesítette a határ túlolda Ián zajló munkáról, (ni) KapOSVár - Holtan találtak lak ? sa udvarán egy kaposvári férfi vasárnap hajnalban. A 45 évei férfire élettársa talált rá. A halott szemle során bűncselekményrs utaló körülmény nem merült fel az elsődleges orvosi vélemény szerint halálát kihűlés okozta. / haláleset körülményeit állam igazgatási eljárás keretében to vább vizsgálják, (je) Kánya - Húsz alsó tagozatos kisis kolás és négy napközi otthono: óvodás vett részt a kányái általá nos iskolának a kultúrházban ren dezett farsangi mulatságán. A gye rekek a jelmezes felvonulás mellet jeleneteket is bemutattak. Vidán bál zárta a rendezvényt, amelyei mintegy negyvenezer forint gyűl össze. A pénzt az iskolások június ópusztaszeri kirándulására hasz nálják föl. (kj) MEGYEI KÖRKÉP Állami támogatást kér a hajózás