Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-10 / 59. szám

10. OLDAL AUTÓ T E C H N I K A 2004. Március 10., Szerda Több százan vettek részt a kaposvári Renault nyílt napokon FOTÓ: TÖRÖK ANETT Tizenheten egy életre szóló él­ménnyel lettek gazdagabbak a Renault nyílt hétvégéjén. A rossz útviszonyok ellenére százak csodálták meg a Ka­posvár Cár Kft autócsodáit: a Thaliától a luxus Vei Satisig mindent egy helyen. A felnőttek is gyermeki kíváncsi­sággal nézegették, méricskélték az új modelleket. Volt látnivaló, s időt is adtak rá a kaposvári sza­lonban: nem csoda, ha a vendé­gek egész nap egymásnak adták a kilincset. A márkakereskedés hangulata kísértetiesen idézte a megnyitót, ami valóságos népün­nepély volt. Kovács Levente ügy­vezető igazgató szerint beigazo­lódik a tény: a Renault eredmé­nyességének alapvetően két oka van. A kiváló minőségen kívül olyan anyagi konstrukciót veze­tett be, amely majdnem minden gépkocsivásárlót rabul ejt. S Ka­posváron megnyugtató kereske­delmi szolgáltatással és szerviz- háttérrel szolgálnak: helyben feb­ruártól már műszaki és eredet- vizsgálatot is vállalnak.- A cégnél számon kérhető, le­vezethető valamennyi különleges hitelajánlat - hangsúlyozta Ko­vács Levente. Kamatmentes hitelt igényelhet a vásárló, egyes esetek­ben a teljes hiteldíjmutató 1,73 Kaposvár Cár Kft 7400 Kaposvár, Pécsi út 4. (a Rákóczi pálya mellett) Tel.: 06(82) 526-250 526-251. 526-252 százalék. S ha valaki egymillió fo­rint hitelt vesz föl, abban az eset­ben 60 hónapig kamatmentesen jut pénzhez. Nincs olyan modell, ami ne sze­repelt volna sikerrel a hét végi be­mutatón. A fogyasztásban bajnok Twingón, a családi Thalián kívül a Megane limuzin és kupé volt az abszolút befutó. Nemcsak a kiváló ár-érték aránynak köszönhetően, hanem a hitelügyintézést is elis­meréssel díjazták a vásárlók. Szá­zak jöttek, és biztosra vehetjük: ti­zenheten feltétlenül elégedetten távoztak. Ennyien rendeltek új gépkocsit a kaposvári márkakeres­kedésben. S úgy tűnik, hogy a jó hír futótűzként terjed... Az év első két hónapjában mintegy 150 új gépkocsit vásároltak a Kaposvár Cár Kft munkatársaitól. a Megvalósult autós álom Auló-LargoKfl.JL HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: [pécs. Vadász u 83 Tei: 1 20/9228-424.20/9767-767 Citroen C5 Break 2.0 HDi SX ’03,D8.f digtt klíma., elektromos üfésáSlítás. szintszabályozás.toiafecsr. keréknyomás ellenőrzés eső-érzékelős ablaktörlő, fedélzeti computer,CD tár, 3.500 Km, részletre is! 7 325.(XX) FT helyett 5.999.000 Ft Citroen Xsara Picasso 1,6i SX '03,09., túl! extrás, bemutató autó, 4.000 Km,részi. is! 4 070.000 FT helyett 3.570.000 Ft Citroen Xsara Break 1.6M6V ’03,1Q. automata klíma. ABS, rádió, 4 légzsák, fűti extra, bemutató autó, autóbeszámitás lehetséges, 3 500 Km, részletre is! 3 880 000 FT helyett 3.530.000 Ft VW Polo Classic 1.4-16V Comfortline '01.05., szervo. 2 légzsák,centráí, nasztó, el. ablak, vonóhcrog. megkímélt, 32 E Km, királykék, szervizkönyv, részletre i$! 2,06QE Ft VW Polo Classic 1.4-16V Comfortline ’C1.08., szervo. 2 légzsák.centraf. riasztó, el. ablak, sérülésmentes, hibátlan. 28 E KM ezijsimetál. szervizkörsyv, részletre is! 2.10ÖE Ft Renault Megane Scenic; 1.6 '97.09., ABS, légkondi, szervó, 2 íégzsák, el ablak-tükör, gyári rádió, 101E Km, részletre is! 1.855E Ft Renault Megane Scenic; 1.6 '98.04., ABS, légkondi, szervé, 2 {égzsák. el. ablak-tükör, gyári fádé, friss műszaki könnyűfém felni, kp.zár,részletre rs! 1.855E Ft VW Golf 1,4i Trend '97.10., szervé, légzsák.centrál spoiler, piros el. 3blak, k. fém felni, SS Ekm. részi, is 1.590E Ft Opel Corsa 1.0-12V ’OO., szervókorfnány, 2 légzsák., elektromos, ablak,riasztó, központi zár. 45 E Km részletre is? 1.530E Ft Mazda 323 Sedan1.3/16V '93.. riasztó, rádió, jó állmot, 119.000 km, részl.is 830E Ft Szekszárd, Bor u 8. Tel {74} 512-23: 20/9739-411, 30/398-5001 Cítroén Berlino 2.0 HDí SX 02.09., szervo, 2 !égzsák(központi zárektromos ablak,első tulaj, szervízkönyv, ezüstmetáí .klíma rádsósmagnó.hiteire s! 3.08GE Ft Renault Thalia 1.4 RT ’01.1 l.szervókcrmány, 2 légzsák, el. ahlak. kp. zár, sarkifény metál, első túl., szervízkönyv. újszerű á!iapot,.20 E Km, hiteire ;s 1.750E Ft VW Golf Hl. 1.6 GT101 LE '96., klíma, sok extra, ezüsfmeíáí, kifogástalan állapot, hitelre is! 30/471-8233 1 590E Ft Suzuki Swift Sedan 1.3 GL '99.06, gyári klíma, rádió magnó, 1 tulajdonos, szervízkönyv, hitelre is? 1.270E Ft Opei Astra Caravan Club 1.4i (82 LE) ’95, szervokormány, légzsák. ABS, központi zár, köráámpa, gyári magnó, ülésmagasság átütés! 1.050E Ft Ford Sierra; 1.8 TD GL Combi ’92.05, kp. zár, napi tető, szk plüss k. 630E Ft Hasznái^ufeak Idilli1! m f:1 tfl S PEUGEOT] Honda CR-V 2.0i ki., ABS, stb. '97 3 300 000 Ft Volvo S70 2.0 T klíma, ABS, stb. '97 2 750 000 Ft Hat Brava 1.9 TDkl., ABS '99 1 750 000 Ft Hat Bravó 1.2 16V Yellow 58000 km 2000. 1 640 000 Ft Renault Twingo 1.2 16V Cinetic 53000 km 2001. 1 590 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.3 GC 7600 km 2002. 1 S90 000 Ft Nissan Almera 1.6 SLX, ki., ABS '96 1 520 000 Ft VW Golf III. 1.4i Trend '98 1 450 000 Ft Peugeot 306 1.6i XN Sedan '98 1 420 000 Ft Peugeot 306 1.4i XN Sedan '97 1 390 000 Ft VW GoH III. 1.6i benzin-gáz '97 1 350 000 Ft Peugeot 106 Activ '99 1 290 000 Ft Peugeot 1061.1 Itinea '98 980 000 Ft Fiat Punto 60 SX '94 890 000 Ft Renault 19 Chamade 1.4 RL '96 . 890 000 Ft Seat Toledo 1.6 I '93 650 000 Ft Hat Clnquecento 63000 km '94 650 000 Ft Peugeot Partner 170 HDi 58000 km ÁFA visszaig. 2001. 2 100 000 Ft Peugeot Expert FT HDi ki., ABS, ÁFA visszaig. 2002. 3 500 000 Ft Tromf eredetiség vizsgálattal rendelkeznek. Hitel ügyintézése a helyszínen!! EBSESIH Mitsubishi ■ TJ 'lü- l/ llT.'l ■' I 1*1 L ; 7mokks Fiat Ducato '95 központizár, riasztó, ÁFA visszaig. 1 562 500 Ft Suzuki Swift 1.6 '00 2 légzsák, szerva, kp.zár, 1 550 000 Ft Nissan Navara 2000. ki., Izs., ABS, ÁFA visszaig. 4 362 500 Ft Opel Astra '92 vonóhorog benzin-gáz 790 000 Ft Mitsubishi L200 GL '94 keményt., kp.z., ÁFA visszaig. 2 112 500 Ft Opel Campo '93 felép. ÁFA visszaigényelhető 1375 000 Ft Space Star 1.3 '01 klíma, riasztó, 2 Izs., szervo 2 400 000 Ft Mitsubishi L200 GL '96 keménytető ÁFA visszaig. 1975 000 Ft Mitsubishi L200 GL '96 keménytető, szervo ÁFA visszaig. 1 912 500 Ft Renault Scenic 2.0 16 V RXI 2000.11. ABS, aut. ki. 3 350 000 Ft Renault Megane II. 1.4 16V 2003. 04. ABS, aut.kl. 3 360 000 Ft Ford Hesta 1.3 '99 10. 1 350 000 Ft Skoda Fábia 1.4 16V 2003. 04. ABS, ASR 2 599 000 Ft Suzuki Wagon R+ 1.3 Sport 2002.11. 9000 km, ki. 2 250 000 Ft Renault Thalia 1.4 RT 2001. 05. 1 830 000 Ft Peugeot 206 CC Coupe 2.0 16V 2002. 02. full e. 3 550 000 Ft Renault Thalia 1.4 RT 2002. 02. 1 899 000 Ft Ford Mondeo 2.0 16V '98 05. ki. 1 760 000 Ft Ford Escort Van 1.8 TD '98 01. 1 100 000 Ft VW GoH 1.4 16V 2002. 06. ABS, aut. ki. 2 999 000 Ft Nissan Almera 2.2 DTi 16V 2001. 02. ABS, ki. 3 199 000 Ft Renault Megane II. 1.4 16V 2003. 05. ABS, ki. 2 990 000 Ft Renault Clio II. 1.4 16V 2003. 02. ABS, ki. 2 499 000 Ft Renault Megane 1.4 16V 2001. 04. ABS 2 129 000 Ft VW Golf kombi 1.4 CL '99 11. 29000 km kitűnő áll. 1 799 000 Ft Renault Megane Classic 1.416V 2002. 05. ABS, ki. 2 650 000 Ft _________Megtekinthetők a szalonunkban! Hitellehetőség már 10% befizetéstől!________ Se at Cordoba 1.4 Stella klímás 2 db 2000. 1920 000 Ft Seat Cordoba 1.4 Se '99 1 520 000 Ft Seat Cordoba Vario 1.4 klímás '99. 1 690 000 Ft Seat Ibiza 1.0 2002. 1 790 000 Ft Seat Ibiza 1.4 Max ki. ABS, 24000 km 2002. 2 220 000 Ft Seat Árosa 1.0 klímás '97 1 220 000 Ft Seat Toledo 1.9 PDTDI 2001. 5 200 000 Ft VW Polo Classic 75 2001. 2 190 000 Ft Peugeot 306 Sedan XRTD '97 1 720 000 Ft Peugeot 206 2000. 1 760 000 Ft Audi A4 1.8 T '96. 2 190 000 Ft Hat Bravó 1.4 12V '98 1 360 000 Ft Renault Thalia 2001. 1 720 000 Ft Renault Clio 1.2 '99. 1550 000 Ft Suzuki Swift 1.3 '99 1190 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.3 '98 1 090 000 Ft Opel Astra Caravan G 1.6 Club 2000. 1990 000 Ft Opel Astra 1.6 Sedan '92 880 000 Ft A gépkocsik hitelre is megvásárolhatók! Hitel ügyintézés eredetiség vizsgálattal kezelési költség nélkül! Bizományos értékesítésre gk.-t keresünk! Eredetiség vizsgálat! Skoda Octavla Elegance 1.61 2001. 2 880 000 Ft Ford Focus Combi 1.6 Ghia '99 2 390 000 Ft Ford Escort 1.6 CLX '98 1 440 000 Ft Ford Ka 1.31 ‘98 1419 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 2000. 13S0 000 Ft Honda Clvic 1.6116V ’93 1 230 000 Ft Mazda 1211.31 '98 1 199 000 Ft Ford Escort 1.6116V CLX '94 999 000 Ft Ford Hesta 1.1 '95 940 000 Ft Ford Escort Combi 1.8i 16V '92 889 000 Ft Renault 19 1.9 0 '92 889 000 Ft Daewoo Racer 1.51 '95 850 000 Ft Részletfizetés, autóbeszámitás! Hyundai Santa Fe 2.0 CRDI 36000 km 2002. 6 250 000 Ft Hyundai Accent LS Sa. 99000 km '99 1350 000 Ft Hyundai Atos Prime 4500 km 2003. 1850 000 Ft Hyundai Atos 7000 km '99 1 800 000 Ft Daewoo Kalos SX 1.4 8000 km 1980 000 Ft Skoda Praktik 135 L tgk. '93 389 000 Ft Mazda 626 aut. '85 319 000 Ft Lada 2101 '85 benzin-gáz 95 000 Ft Opel Kadett LS 1.3 '85 230 000 Ft Szalonauték 10% befizetésétől, helyszíni hitelügyintézéssel. Opel Corsa B. 1.2 5 a. Swing '93 900 000 Ft Opel Corsa C 1.0 5a Viva kát. Immo. légzs.rádiésm. '03 1 950 000 Ft Opel Corsa B City 1.0 5a kat.RM.immo,pétfékl. '99 1 280 000 Ft Opel Corsa B Swing 1.2 5a. rádiém.ri.kaL '94 990 000 Ft Opel Corsa 1.2 5 a. szin.üv.immo.légzs.rm.kat. '99 1 250 000 Ft Opel Corsa B Joy 1.5 D ford.sz.mérö,kp.zár,rm.el.abl. kát. '96 1 340 000 Ft Opel Astra 1.4 GL 5a. rm.légzs.ford.sz.m.el.abl.kat,immo,kp.z. '96 1 200 000 Ft Opel Astra 1.6 G S.O. comfort el.abl.klíma,ford.sz.immo.kat. Kp. 00 2 200 000 Ft Opel Aglla 1.0 légz$.kat.met.szervo.lmmo. '03 1 740 000 Ft Ford Escort Club 1.3 Combi rádiém.kat,met.immo. '96 1 200 000 Ft VW Golf Variant 1.4 CL kat.immo.el.abl.kp.zár '96 1 290 000 Ft Daewoo Lanos 1.5 SE ri.kat.klíma,l légzs.ford.sz.m. '99 1 500 000 Ft Suzuki Swift 1.0 GL 5.a. rádiém.kat. '99 1 100 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.3. kp.z.immo.rádiésm. '03 1 760 000 Ft 49 900Ft befizetéssel elvihetők! IBBBBPunto BBBBSeleento • S ajtós Punto ISO OOO Ft ajándék extrával/. : Sajtás áron! (metálfény, központi zár. | ' % Ajándék elektromos ablakemelő, t“-——ja — -A tN k ^ i00 metálfény és vezetőoldali légzsák) Ív**#??/ lökhárítók! KEDVEZŐ KAMATOZÁSÚ HITEL! Kaposvár, Gyár u. 64. Tel: 82/429-400, 429-500 e mail: vhfiat@axelero.hu- RENAULT Sziko Petrol Bt. í w- 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tei./fax: 74/566-223, 30/2578-503 Részletfizetési lehetőség 20-30% -tél! Renault Megane Classic 2000. 1,416v 1,960.000,­Renault Megane Scenic klímás 1998. 1,6 i 2.030.000,­Renault Megane Scenic klímás 2001. 1,616v 2.990.000,­Renault Megane Combi 1999 1,416v 1.790.000,­Renault Megane Classic klímás 1999. 1,416v 1.740.000,­Renault 19 diesel 5 ajtós 1992. 1,9 590.000,­Nissan Micra 5 ajtós 2001. 1,0i 1.840.000,­Suzuki Wagon klímás 2002. 1,3i 1.790.000,­Skoda Favorit 1 tulaj. 1993. 1 3 480.000,­Suzuki Swift 1998. 1,3 840.00.0,­Renault Master diesel 2000. 2,5 2.000.000,-+Áfa Zalai Autóház Kft. |™.’ WELTAUTO-AJÁNLATOK | HASZNÁLTAUTÓK ÚJ VILÁGA***** * Skoda Fellcla 1.3 LX 2001. VII. 1399 E Ft Skoda Fellcla Combi 1.3 LX 1999. XI. 1399 E Ft Skoda Fabia 1.9 PD TDI 2001. I. 2899 E Ft _______________________________Használtautók:_______________________________ Audi A6 2.5 Tdl full extra 2000. 5699 E Ft Ford Escort Combi Ghla 16V 1997. 1390 E Ft Opel Vectra 2.0 16V 1992. 799 E Ft Opel Vectra GT 2.0 1990. 699 E Ft Skoda Fellcla Combi 1.3 1996. 1050 E Ft VW Caddy 1.4 1999. 1199 E Ft Suzuki Swift 1.3 1997. 989 E Ft WWW.zalaiautO.hu Mozgáskorlátozott utalványt beszámítunk! i SUZUKI VARGA LÁNYCSÚK: HASZNÁLTAUTÓ RÉSZLETVÁSÁRLÁSI AKCIÓ! Most bármilyen régi autói 120 OOO Ft-ért beszámítunk! HASZNÁLT WAGON fí+ VÁLASZTÁSAKOR 150 000 FT-ÉRT BESZÁMÍTUNK! Típus _____________________ Évjárat Futott km Irányár_______ Wa gon R+1.3 GLX7AC 5sz. 2003. 09. 10 000 2 200 000 Wagon R+1.3 GLX/PS 5a. 2002.03. 23 000 2 050 000 Wagon R+1.3 GLX/PS 5a. 2002.12. 18 000 1 990 000 Wagon R+1.3 GLX/PS 5a 2001. 24 000 1 880 000 Wagon R+1.3 GLX/PS 5a 2000. 134 000 1 550 000 Wagon R+1.3 GC 5sz. 2003. 09. 1000 2 090 000 Sedan 1.3 GLX/PS 4a. 2002.12. 6000 2 090 000 Sedan 1.3GLX/PS/Manager 1998 92 000 1 350 000 Swift 1.3 GC/PS 5a. 2001 14 000 1 450 000 Swift 1.3 GS 3a. 2001 16 000 1 550 000 Swift 1.0 GLX 5a. 2000 19 000 1 320 000 Swift 1.0 GLSilver 5a. 2003 7000 1 620 000 Swift 1.0 GL 5a. 2002 3000 1 610 000 Swift 1.0 GL 5a. 2002 21 000 1 460 000 Swift 1.0 GL Comfort 5a. 2001 21 000 j 1 350 000 Mazda E2200 D zárt tgk._________1993. _________ net.950 000 AC =légkonői, PS=sze/V(tanány Figyelem! Mozgáskorlátozottak utalványát teljes értéken számítjuk be! www.suzukivarga.hu e-mail: suzuki-varga@axelero.hu Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. Nyitva: H-P.: 8-17, Szó. 8-14.30, Vas.: ZÁRVA _________________Tel ./fax: 69/364-723,364-494_________________ ábel^ Íóház Pécs, Pécsváradi út 23. I Tel.: 72/539-333,06(30 9375376_ Audi A6 2.4 1998, klíma, Légzsákok, ABS, Szervo, 3 590 OOO Ft BMW 525i 1989, klíma, riasztó, szervo 990 OOO Ft Daewoo Nubira GLX 2.0 1998, klíma, ABS, szervo, légzsák 1 680 OOO Ft Fiat Marea Combi 2.0 16V 1997, klíma, ABS, szervo 1 430 OOO Ft Ford Mondeo Combi 1.8TD 1997, klíma, Szervo, Légzsák, ABS, 1 750 OOO Ft Ford Escort Combi 1.8TD 1998, klíma, Szervo, Közp.zár, 1 750 OOO Ft Ford Escort 1.8 16V 1998, klíma, szervo, légzsákok 1 550 OOO Ft Ford Focus 1.8 16V 1998, klíma, szervo, légzsákok 1 990 000 Ft Hyundai SantaFe 4X4 Terepj. 2.7/V6 2002, bőr, automata váltó, klíma 5 950 OOO Ft Mazda Premaci 2.016V. GT. 2003, aut.váltó, klíma. Légzsákok, ABS, 4 890 OOO Ft Mercedes A160 Avangarde 1.6/16V 1998, aut.váltó, légzsákok 2 850 OOO Ft Mercedes C 220 CDI Classic 1998, klíma, légzsákok, telefon, ABS,rádió 4 200 OOO Ft Mercedes E 240 Classic 2000, aut. váltó, klíma, xenon, légzsákok 6 290 OOO Ft Mercedes E 300 TD Elegance 1998, aut.váltó, klíma, PTS 5 490 OOO Ft Mercedes E 220 CDI Classic 2000, aut.váltó, klíma, légzsákok 7 190 OOO Ft Mercedes E 220 CDI Elegance 2001, aut.váltó, xenon, klíma, PTS, riasztó 7 190 OOO Ft Mercedes CLK, 230 Komp. 2000, bőr, klíma, Légzsákok, Szervo, 6 850 OOO Ft Mercedes S 400 CDI 2003, fullextra 26 500 OOO Ft Mitsubishi L 200 GLS 2.5 TD 2000, klíma, ABS, légzsákok 3 990 OOO Ft Opel Tigra 1.6 16V 1995, Szervo, ABS. Elektr.Ablak+Tükör, 1 420 OOO Ft Opel Astra 1.6 16V 1998, klíma, szervo, Mo.-il túl. 2 150 OOO Ft Opel Astra G Caravánl.6/ 16V 1999, klíma, Légzsákok, Szervo, 2 250 OOO Ft Opel Astra G Caravan 1.6/ 16V 2003, klíma, szervo, légzsákok 3 190 OOO Ft Opel Astra G Caraván 1.8/ 16V 2000, Aut.Váltó, Klíma, Légzsákok, 2 390 000 Ft Toyota YarisVerzo 1.3VVTI. 2001, klíma, Szervo, Légzsákok, 2 490 OOO Ft Peogeot Boxter 2.5TD Platós 1999, Szervo, 1-Tul. Mo-i. 77.000 Km. 2 400 OOO Ft+áfa e-mail cím: abe.lauto@dravanet.hu .......................... Sz emély- és haszongépjárműnek adásvétele, bizományos értékesítés, lízing, hitigyintkés

Next

/
Oldalképek
Tartalom