Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-01 / 51. szám

2. OLDAL Hírek Öngyilkos merénylő Hét lengyel katona és 14 iraki sebesült meg vasárnap az iraki Kerbela környékén egy lengyel katonai bázis ellen elkövetett öngyilkos merényletben, mti Ausztria-választások Nem akarja elhagyni Karintiát a következő öt évben Jörg Haider tartományi elöljáró, ha pártja ismét megnyeri a tar­tományi választásokat. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt vezetője ezt egy interjúban jelentette ki, tekin­tettel arra, hogy egy hét múlva tartományi választásokat tar­tanak Karintiában. mti Szlovákia-kisebbség Vissza kell hívni a rend- fenntartó erőket azokról a területekről, ahova a roma éhséglázadások miatt a kor­mány a múlt a héten rend­őröket és katonákat vezényelt ki - jelentette ki Rudolf Schuster szlovák államfő. Schuster az után adott hangot véleményének, hogy Kassán találkozót kezdeményezett a romaparlament válságstábjának vezetőivel, mti Ceku-ügy Budapesten feltartóztatták Ágim Ceku egykori koszovói albán gerillavezért, a Koszovói Védelmi Hadtest jelenlegi parancsnokát. Cekut ugyan­azért tartóztatták fel Feri­hegyen, amiért tavaly a szlové­niai hatóságok a ljubljanai repülőtéren. 2002 júliusában Ceku ellen nemzetközi el­fogatóparancsot adtak ki a szerb hatóságok, mti Robbanásveszélyes Az észak-koreai atomprogram­mal kapcsolatos tárgyalások egy helyben topogása hosszabb távon robbanásveszélyes helyzetet idézhet elő, amely végső soron katonai be­avatkozással is fenyegethet Oroszország közelségében, Alekszandr Loszjukov külügy­miniszter-helyettes szerint, mti Nemzetközi haderő Jean-Bertrand Aristide haiti elnök vasárnap elhagyta hazáját, meghajolva az otthoni lázadók és a külföldi diplo­maták nyomása előtt. Az országba a jövő héten nemzetközi haderők érkeznek, hogy megfékezzék a zavargá­sokat. Arisüde távozásának hírét egyik minisztere, Leslie Voltaire jelentette be, majd a francia külügyminisztérium is megerősítette, mti Próbajogosítvány Drákói szigorúságú új közlekedésbiztonsági ren­delkezés lép életbe hétfőtől Franciaországban: az első vizs­gát letevő új autóvezetők és motorosok hároméves próba- jogosítványt kapnak, amelyet a hatóságok súlyosabb szabálysértés esetén azonnal bevonhatnak, mti Iraki újjáépítés Az adományozó országok úgy döntöttek, hogy az iraki újjáépítésre előirányzott 33 mil­liárd dollárból 1 milliárdot befizetnek abba a két alapba, amelyet az ENSZ és a Vüágbank kezel, mti A gyermekekért A fiatalok, elsősorban a nélkülöző gyermekek segítését kérte vasárnap úrangyala imád­sága kapcsán a katolikus hívők­től II. János Pál pápa. A kato­likus egyházfő szokásos vasár­napi angelusa előtt a Szent Péter téren összesereglett hívők és kíváncsiskodók ezreihez szólva a „veszélyeztetett és nehézségekkel küszködő” gyermekek megsegítésére szólí­totta fel híveit, mti ■ VILÁG TÜKÖR 2004. Március 1., hétfő HAVASAK A VELENCEI GONDOLÁK. Az erős széllel kísért havazás Európa több térségében meg­bénította vagy rendkívül nehézzé tette a közlekedést. Nem kímélte az ítéletidő Spanyolország és Olasz­ország északi részét, Franciaország nyugati, Németország keleti területeit, valamint Horvátország középső és északnyugati körzetét. Spanyolország 475 településén 17 ezer embert zárt el a hó a kül­világtól; Bordeaux és a spanyol-francia határ között 5 ezer kamion akadt el vasárnap délelőttig. Fran­ciaország nyugati részén, Bretagne-ban ezrek maradtak áram nélkül. Németországban, a Ruhr-vidé- ken, 230 kilométer hosszan álltak a gépkocsik a szombati hóesésben. Lengyelország déli részén hó­akadály miatt nem járható a Krakkó és Zakopane közötti autópálya. Megnehezítette a közlekedést az ítéletidő a kárpátaljai, a slaski és kis-lengyelországi vajdaságban. A havat az érintett körzetek jelentős részében az úttisztítók nem tudják eltakarítani. ________________________________fotó, europress/epa 61 NAP A CSATLAKOZÁSIG Együttműködés az Unióban is A híd szerepét akarja betölteni a Közép-Európai Club Pannónia Egyesület (KÉP) az EU tagországai és nem tagorszá­gai között az uniós csatlakozás után. A KÉP terveiről Czeglédi József, a civil szervezet ügyvezető elnöke számolt be az Europressnek. Budapest Fontos volna valamennyi közép­európai országban létrehozni a képviseleteket, a meglévő ma­gyar, osztrák, német és vajdasági szekciók mellett - állítja Czeglédi József. Mivel többféle közép-eu­rópai régióhatár ismere­tes, így pontosítani kell: a fogalom alatt Auszt­riát és Magyarországot, illetve ezek szomszédos országait, valamint Len­gyelországot és a Balti­kumot értik. Az egyesület tevé­kenysége a csatlakozás előtt és után is egyfor­mán a küldetésnyilatko­zatban megfogalmazott elvek szerint zajlik. A közép-európai kapcsola­tok fejlesztését tűzték ki célul a gazdasági élet, a tudomány, a környezet- védelem, a kultúra, a történelmi hagyományok, a nemzetiségi ügyek és a közvélemény tájékoz­tatása területén. A nagyobb hord­erejű tervek között szerepel egy széles körű összehasonlító kuta­tás elkészítése arról, hogy a má­jusban integrálódó országok mi­kor tudják elérni az Európai Unió átlagos életszínvonalat. Az egye­sülettel szoros kapcsolatban álló Jövőkutatási Alapítvány előre­jelzéseket készít a gazdasági, szo­ciális, társadalmi, kulturális mu­tatók alakulásáról. A határokon átnyúló szerveződés budapesti szekciója a csatlakozás után nagyobb figyelmet szentel azoknak a ma­gyar közösségeknek, amelyekkel szemben Magyarország (az EU- előírások miatt) vízum- kényszert vezetett be. Együttműködésüket segí­ti: a jelenlegi uniós pályá­zati rendszer egyre in­kább lehetővé teszi, hogy a schengeni határokon kívüli országokkal közös pályázatokat készítsenek. Czeglédi József szerint a sze­mélyes kapcsolatok építése ugyanolyan fontos, mint a rendez­vények szervezése és az informá­ciócsere fenntartása. Ezért 2004- ben amellett, hogy részt vállalnak Klubtörténet A Club Pannónia Egyesületet több mint 10 évvel ezelőtt Czeglédi József hozta létre Bécsben, aki akkor az Ausztriai Magyar Nemzeti Idegenforgalmi Képviseletet vezette. A budapes­ti szervezet - amelyhez jelenleg az ausztriai és a többi szekció is tartozik - 2001. szeptember 11-én alakult meg, épp a New York-i terrortámadások napján. Ennek hatására került bele az alapító nyilatkozatba: „tapaszta­latcsere a közbiztonság fenntar­tása és a terrorizmus elleni harc területén”. A pártoktól független egyesületnek mintegy 300 re­gisztrált tagja van, jogi és magán- személyek fele-fele arányban. a konferenciák szervezésében, és véleményt nyilvánítanak az uniós csatlakozás kérdéseiben, kiemelt fontosságot tulajdonítanak tanul­mányutak, kirándulások szerve­zésének; vitaklubot tartanak fenn kutatók, vállalkozók, valamint újságírók számára. Az elnök úgy véli, az Unióhoz való csatlakozás után újabb lehetőségek nyílnak meg egyesületük előtt, mivel a kö­zösségben a civil szervezetek mozgástere lényegesen nagyobb, mint Magyarországon. NAGY VAJDA ZSUZSA ÁLLÁSPONT SZALAY ZOLTÁN A közélet gyermekei A közélet gyermekei a honi politikusok. Sajnos elég neve­letlen rosszcsontjai. Legalábbis amilyeneknek az elmúlt évek­beli viselkedésük alapján rengetegen látjuk őket. Egymással gonoszkodóknak, akik folyton csínytevésen törik a fejüket. Más sem jár az eszükben, mint hogy miként babrálhatnának ki a másik táborhoz tartozókkal. Mindeközben sűrűsödnek a megoldandó gondok, erősödik a bizonytalanság az uniós lét­tel összefüggő ismeretek hiányosságai miatt. Komoly, sorsfor­dító kérdések várnak mielőbbi feleletre, csak hát a válasz­adásra hivatottak energiáját javarészt a hatalomért való ön­célú, kicsinyes torzsalkodás köti le. Lehetséges-e kiút ebből az inkább kisded közösségekre jellemző állapotból? Bízzunk benne, hogy igen. Részben azért, mert a négy parla­menti párt legutóbbi közös megbeszélésén már körvonalazó­dott a rendszeres egyeztetés lehetősége a hazánkat érintő leg­fontosabb témakörökben. Részint pedig erre utal az MDF el­nök asszonyának egyik nyilatkozata is, miszerint a magyar polgárok bajainak orvoslása, gondjainak enyhítése kell, hogy a nemzeti összefogás középpontjában álljon! Dávid Ibolya úgy véli, sem a kormányzati munkát lehetetlenné tévő ellen­zéki, sem a minden rosszért az előző hatalmat felelőssé tévő kormánypárti szerepvállalás nem folytatható tovább! Nyil­vánvaló, s a társadalom mind nagyobb része által óhajtott igény „a gyerekes közélettel való mielőbbi szakítás”. Reménykeltő, hogy egy vezető politikus ezt végre felismer­te, és nyilvánosság előtt ki is merte mondani, megtoldva Széchenyi alapigazságával: „a politikusok hasznot hajtani vannak a közéletben”. így igaz. Örvendetes, hogy a közélet gyermekeinek az első leckét közéjük tartozó adta. így talán nem hárul még a nevelésük terhe is az ország lakosságára. EGYETÉRTEK: 06-9M3W22 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja A PÁRT AUTÓJA - FEBRUÁR 24. Nő: - Ez már nem autó. Csak egy roncs. Gyorsan tenni kellene valamit, hogy az ország ne legyen a roncsderbi színhelye. Nő: - Lehet bármilyen jó az autó, és kiváló a sofőr, de nagyon nehéz úgy haladni, száguldani főleg, ha mindig eltorlasztolja valaki az utat. TURÁNI ÁTKUNK - FEBRUÁR 25. Nő: - Ettől a kormánytól nem vártam semmi jót, igaz, nem is kaptam. Nem ígérgetni kell, hanem cselekedni. E-FOGYASZTÁSUNK - FEBRUÁR 25. Férfi: - Az újságíróknak is tudniuk kellene, hogy az E-szám csak egy mankó, segít az adalékanyagok közti eligazodásban. Arra kellene felhívni inkább a figyelmet, hogy csak á termé­szetes élelmiszereket egyék az emberek. EGY FRANCIA ÉJSZAKA BUDÁN - FEBRUÁR 26. Nő: - Örülök, hogy Medgyessy Péter megkapta ezt a kitünte­tést, mert ő legalább egységesíteni akarta az országot. Sajnos a mai ellenzék épp az ellenkezőjét akarja, továbbra is meg­osztani ezt az országot. A SZLOVÁK MÉTELY - FEBRURÁR 26. Nő: - Attól félek, hogy ez a lázadás előbb-utóbb átterjed min­den szegényre. Nő: - Szóhoz sem jutok. Megdöbbentő az írás, és a jelenség is. Nő: - A jogok mellett kötelességei is vannak az embernek; például hogy dolgozhassanak, hogy ehessenek. Férfi: - Sok család él hasonló helyzetben, mégis beosztja a pén­zét, és akkor is megpróbál dolgozni, ha csak nagyon nehezen kap munkát. Merénylet kizárva Mostar Két fogkefe évente Bécs Nem merénylet okozta a Bo­risz Trajkovszki macedón elnököt szállító különgép lezuhanását Bosznia felett. „A gép lelövéséről szóló elmé­letek kizárhatók” - mondta Rokszanda Krsztevszka ma­cedón államügyész-helyettes. A gép elektronikus berendezése­it jó állapotban találták meg, ami kétségkívül meg fogja könnyíte­ni a vizsgálatot - mondta az ál­lamügyész-helyettes. A külön­gép, egy Beechcraft 200 Super King Air - amely több forrás sze­rint kifejezetten rossz műszaki állapotban indult útnak - né­hány másodperccel tervezett föl­det érése előtt tűnt el és zuhant le csütörtökön, 10 kilométerre Mostartól. A szerencsétlenség idején különösen rossz volt az időjárás. Áz előzetes vizsgálatok szerint a becsapódás előtt nem sokkal a gép 500 méternél alacsonyabban repült. A macedón pilóták és a mostari légiirányítók közötti be­szélgetések elemzését már szom­baton megkezdték, miután a pi­lótafülkében elhangzottakat és a repülés paramétereit rögzítő fe­kete dobozokra előző nap rábuk­kantak. Még nem dőlt el azon­ban, hogy melyik nyugati ország csúcstechnológiával felszerelt laboratóriumába küldik további alaposabb vizsgálatra a két ké­szüléket. A kilenc áldozat - az el­nök, személyes tanácsadói, két biztonsági tiszt és a kétfős le­génység - földi maradványait DNS-vizsgálattal azonosítják, amely még napokig eltarthat. MTI Kapcsolaterősítő körút Szingapúr Abdullah Tamiléival, a szinga­púri parlament elnökével talál­kozott szombaton a Szili Katalin házelnök vezette magyar or­szággyűlési küldöttség. Az Or­szággyűlés küldöttsége megálla­podott, hogy a parlamenti kap­csolatok erősítése révén első­sorban az oktatásban, a kulturá­lis életben és a kutatás-fejlesztés területén, ezen belül is a gyógy­szeriparban erősítik az együtt­működést. Az Országgyűlés elnöke ma­gyarországi látogatásra hívta meg szingapúri partnerét. A ma­gyar Országgyűlés küldöttsége, amelyben Puch László (MSZP) és Simicskó István (Fidesz - MPSZ) kapott helyet, délkelet­ázsiai körutat tesz, hétfőn Viet­namban kezd látogatást. MTI Felmérések szerint az átlagos osztrák két fogkefét, 4,3 tu­bus fogkrémet és 7,7 borotva- pengét használ évente. A leg­többet hajápolásra, a legkeve­sebbet dezodorokra költik. A 14 évesnél idősebb osztrákok évente 86 eurót (21 ezer forintot) fordítanak kozmetikai és testápo­lási cikkek vásárlására - írja a Compress sajtóügynökség. 23 eurót költenek hajápolási cikkek­re, dezodorokra viszont csupán 4,8 eurót adnak ki. A ránctalan bőrt, erős, fénylő hajat és ápolt lábakat elvárásként hirdető reklá­mok ellenére az átlag osztrák évente csak 0,2 tégely arckrémet ken magára, és két fogkefére 4,3 tubusnyi fogkrémért nyom ki ti­zenkét hónap alatt. A borotvapenge-felhasználás 7,7 körül van, bár mind több fér­fi fordít egyre nagyobb gondot a külsejére. Sokan szívesen ké­nyeztetik magukat a speciálisan az erősebbik nem számára kifej­lesztett „fór mén” termékváltoza­tokkal, és kétharmaduk nem bíz­za párjára a kozmetikumok meg­vásárlását. Míg tavaly alig négy százalékkal növekedett a test­ápolási és kozmetikai szerek összforgalma, addig a férfiaknak szánt termékekből csaknem 25 százalékkal több fogyott, mint 2002-ben. A megkérdezettek fele drogé­riákban, a másik fele főleg szu­permarketekben-vásárol kozme­tikai cikkeket, bár a kényesebb arcápolási termékek esetében a megkérdezettek 77 százaléka már inkább a szakboltokat vá­lasztja^ ____________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom