Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-01 / Vasárnap Reggel, 5. szám
10 LABDARÚGÁS 2004. FEBRUÁR 1. HÍREK Eltemették Fehér Miklóst 1 ■ Magyar és portugál játékostársak, sportvezetők és szurkolók búcsúztatták szerdán a győrszabadhegyi köztemetőben Fehér Miklóst, a Benfica hétfő éjjel elhunyt csatárát. Fehér korábbi klubja, a Győri ETO kezdeményezte, hogy ezentúl minden évben egy emlékmeccsen mérkőzzön meg egymással az ETO és a Benfica, sőt a zöld-fehér egylet Fehér Miklós f emlékére utánpótlás-labdarúgótornát is szervez. I I Bodnárt kivásárolta a Liga | * A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga megállapodott a Bodnár György tulajdonában lévő HTD Kft.-vei, | hogy megveszi a futballközvetítések jogait birtokló Football Duó Kft.-ben lévő négyszázalékos tulajdonrészét. így a cégben az MHLL-nek 54, az MLSZ- nek 46 százalékos tulajdona lesz. így már Bodnár | I nem vétózhatja meg azt a szerződést, amely szerint j az RTL Klub egymilliárd forint fejében két és fél | éven át közvetítheti az NB I-es meccseket. | Gyulay Zsolt lemondott ■ Lemondott posztjáról Gyulay Zsolt, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. Döntését a klub nehéz anyagi helyzetével indokolta. Gyulay nem kíván távozni az egyesülettől, a napi ügyvitel helyett a csapatot működtető kft. többségi tulajdonosánál, a Viola Ball Rt.-nél menedzserként szeretne | tovább dolgozni. Lemondásával kapcsolatban | várhatóan hétfőn születik döntés. Tokodyt elvitte az Oberhausen j; ■ Heteken át tartó egyezkedés után dűlőre jutott egymással az Újpest és a német másodosztályú . Oberhausen Tokody Tibor átigazolásáról. Az Újpest titokként kezeli a vételárat, ám az biztos, hogy a lila-fehér egylet most is, és ha majd az | Oberhausen feljut az élvonalba, akkor is komo- | lyabb összeget kap. Egyeztettek az Eb-pályázatról | ■ Az év végére várható a végső döntés a 2012-es Í Európa-bajnokság megrendezésére irányuló magyar-román pályázatról. Addig azonban Magyarországnak még konzultálnia kell a kérdés- | ben a hasonló ajánlatot tett Horvátországgal - jelentette ki Gyurcsány Ferenc sportminiszter, aki Romániában tárgyalt a témáról. Disztl bírja a német s Disztl Péter még részese volt a magyar futball utolsó két komoly sikerének. Klubjával, a Videotonnal az UEFA-kupa döntőjéig menetelt, míg a válogatottal kijutott a mexikói világbajnokságra. Az egykori szakállas portás sokáig várt arra, hogy újfent a csúcs közelében dolgozhasson, de végül megadatott neki. Kapusedzőként működhet az újdonsült szövetségi kapitány, Lothar Mattháus mellett. ■ - Boldognak tűnik. Nagyon felcsigázta a kinevezés? - kérdeztük Disztl Pétert.- Egyértelműen. Büszke vagyok rá. Óriási megtiszteltetés a válogatottnál dolgozni, ezt játékosként is így gondoltam. A nevem akkor került be a köztudatba, amikor Matthaust kinevezték. Lehet, hogy más esetben most nem lenne miről beszélnünk. Mindent elkövetek, hogy megfeleljek a feladatnak!- Lothar Mattháusnak valójában mennyi maradt meg abból a bizonyos 1985 januári NSZK-Magyar- ország meccsről?- Arra például emlékezett, hogy én védtem, s arra is, hogy akkoriban jó volt a magyar futball. Az eredményre viszont nem szívesen gondolt vissza, hiszen kikaptak. Néhány hónappal korábban súlyos hajókatasztrófa történt Hamburgban, azt a meccset az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére rendezték. Felkészülést jelentett a mexikói világbajnokságra.- Azóta 19 év telt el, s a sors úgy hozta, hogy ezentúl egy csapatban szerepelnek. Mi az első benyomása a német szakemberről?- Azt kaptam, amit vártam. Rendkívül profi és felkészült szakember. Maximálisan a német mentalitást képviseli. Szerintem megbolygatja azt az állóvizet, amely kialakult a magyar futballban. Mindenkinek ez lenne az érdeke, segíteni kell a munkáját, hogy sikeres legyen.- Meglehet, Mattháus éppen azért választotta Disztl Pétert segítőjéül, mert ön is a német futballra esküszik...- Gyerekkorom óta Bayern München-drukker vagyok, imádom a német focit. Minden jellegzetes vonása bennem van, a sportág iránti alázat, a halhatatlan küzdőképesség és a győzni akarás.- Mennyire fér bele ebbe a német mentalitásba Dárdai kijelentése, aki azt mondta, számára a Hertha fontosabb a válogatottnál?- Elvileg tiszteletben kell tartani a döntését. Ha meggondolja magát, akkor a szövetségi kapitány határoz a sorsáról. Viszont abból, hogy Dárdai nem játszik a válogatottban, még nem következik egyenesen a Hertha bent- maradása. Szerintem a kettőnek semmi köze egymáshoz. A Hertha így is, úgy is kieshet.- A Hertha kapcsán Király Gábor is ügyet szolgáltat, ráadásul ez már valóban az ön asztala. Négy hálóőrt neveztek a keretbe, első ránézésére Király és Babos Gábor küzdhet az első számú pozícióért. így látja?- Eddig nem sokat beszéltünk erről Matthausszal. Annyit mondhatok, hogy egyenlő eséllyel indul mindenki. Konkrétumokról még nem esett szó, az első edzéseket követően már tisztább lesz a kép. A végső döntés a kapitány kezében van. Nekem annyi a dolgom, hogy a lehető legjobb formába hozzam őket.- Elkészült a sorsolás. Mattháus elégedetten nyilatkozott. Osztja a véleményét?- Minden csapattal oda-visz- sza kell játszani. Azt szerencsésnek tartom, hogy a két horvát meccs keretezi be az egész programot. Ha az idén megszerezzük azokat a pontokat, amiket beterveztünk, akkor jövőre jó pozícióba kerülhetünk, vagyis az utolsó négy meccsen bármi lehet. A végén háromszor ját szunk itthon, ebből előnyt kovácsolhatunk.- Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor az idei négy mérkőzésből háromszor idegenben játszunk. Könnyen elmehet a hajó...- Erre nem gondolunk, a selejtezők előtt ilyesmi eszünkbe sem jut. Szabó Tamás A VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZO MENETRENDJE 2004. szeptember 4. 2004. szeptember 8. 2004. október 9. 2004. november 17. 2005. március 30. 2005. június 5. 2005. szeptember 3. 2005. szeptember 7. 2005. október 8. 2005. október 12. Horvátország-MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG-lzland Svédország- MAGYARORSZÁG Málta - MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG - Bulgária Izland-MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG-Málta MAGYARORSZÁG-Svédország Bulgária-MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG-Horvátország Dárdai csak 45 percet játszott, a Hertha továbbra is utolsó a Bundesligában A berlinieknél Dárdai Pál a félidőben lépett pályára. Akkorra már gyakorlatilag eldőlt a meccs, a Bremen 3-0-ra vezetett.- Gyengén játszottunk, csúfos vereséget szenvedtünk - értékelt Dárdai a meccs után. - Csupán 70 százalékos erőállapotban voltam, ezért a szünetben léptem pályára. A magyar középpályás szerint a második félidőben nem volt lehetőségük egyenlíteni, a Werder remekül játszott.- Habár a szünet után többet birtokoltuk a labdát, szervezettebben játszottunk, de ettől többre nem futotta. A kispadról öröm volt nézni a Werder játékát. Lisztes Krisztián jól illik a gépezetbe. Többször nem játszunk velük, így Krisztián miatt azt mondom: a Werdernek szorítok, nyerje meg a bajnokságot! A berlinieknél 'Király Gábor sérülés miatt nem szerepelt, Fiedler védett. A Hertha a vereségével az utolsó a tabellán. A forduló másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Stuttgart 2-0-ra verte a Rostockot. A hazaiaknál Szabics Imre 45 percig játszott, a szünetben lecserélték. Sz. T. BUNDESLIGA, 18. FORDULÓ: Werder Bremen-Hertha 4-0, Stuttgart-Rostock 2-0, Bo- chum-Wolfsburg 1-0, 1860 München-Kaiserslautern 2-1, FC Köln-Mönchengladbach 1-0, Frankfurt-Bayern München 1-1. AZ ÉLCSOPORT: 1. Bremen 42 pont, 2. Stuttgart 38. 3. Bayern München 36. A maga nemében igazi bravúrt vitt véghez Ferenczl István. Az egykori válogatott csatár sérülése miatt közel egy esztendeje nem játszott tétmeccset, ennek ellenére a német másodosztályú Osnabrück szerződtette. Ferenczl ugródeszkának szánja a klubot. ■ Kínos csend övezte közel egy | éven át Ferenczi Istvánt. A gólokat I korábban futószalagon szállító csa- : tár makacs combsérülése miatt kike- § rült az MTK-ból, s ezzel együtt a ref- É lektorfényből. Néhány hónapja is csak azért lett hirtelen téma, mert tartozás miatt feljelentette a klubját. Annak ellenére, hogy régóta i nem játszott tétmeccset, érdeklődtek iránta Bulgáriából, Svédországból, Németországból, míg j itthon egykori csapata, a Győri | ETO csábította. Végül a Bundes- liga 2 sereghajtójához, a VfL j Osnabrückhöz került másfél évre. | Az MTK viszonylag gyorsan rábólintott a megállapodásra, mégpedig azért, mert a támadó visz- I szavonta feljelentését és lemondott követeléséről.- A mendzseremnek köszön- S hetem a szerződést - mondta még ? kiköltözése előtt a 26 esztendős Ferenczi, aki a mai Osnab- rück-Ahlen meccsen debütálhat együttesében. - Csak a rólam készült filmek és néhány edzés alapján döntöttek a németek. Viszont a kimerítő orvosi és terheléses vizsgálatokon alaposan leteszteltek, főleg arra voltak kíváncsiak, hogy a lábam rendbe jött-e. A most már egészséges ötszörös válogatott labdarúgó számára gyógyírt jelentett ez a szerződés. A játék nélküli időszak egy kissé megviselte.- Csak a futball szeretete és a barátnőm tartotta bennem a lelket. Sőt, ha a barátnőm nincs mellettem, talán abbahagytam volna az egészet. Az Osnabrück vezérkara egyébként komolyan gondolja a bennmaradást, hiszen Ferenczin kívül a héten még négy futballistát is leigazolt. A vezetőedző - a Hamburg egykori mestere -, Frank Pagelsdorf 32 tagú keretből válogathat.- Pagelsdorfnál fontos az erőnlét. Még az utolsó napokban is rengeteget futottunk. Én elszoktam ettől, így egy Élesít fáradt vagyok. Fontos ez a mostani fél év: egyrészt a hosz- szú kihagyás után fel kell hoznom magam, gólokat kell lőnöm, másrészt jó lenne, ha nem esne ki az Osnabrück. Ha mindkettő összejön, akkor a nyáron talán megpróbálhatok egy osztállyal feljebb lévő csapatot keresni... (raffai) Dárdai szorít Liszteséknek A Hertha ott folytatta a Bundesligában, ahol tavaly abbahagyta. A Bundesliga 18. fordulójában 4-0-ra kikapott a Werder Bremen otthonában. A győztes alakulatban Lisztes Krisztián kezdőként lépett pályára, majd a 76. percben lecserélték. Szenvedett a Fradi ■ Finiséhez érkezett az idei Arany Ászok Terembajnokság. Tegnap a debreceni Főnix-csarnokban a végső szakaszba eljutott hat együttes két csoportban mérkőzött meg egymással az elődöntőbe kerülésért. A nap meglepetése volt, hogy a házigazda és egyben címvédő DVSC mindkét mérkőzésén csak szenvedett, és csupán két gólra volt képes. A másik ágon a múlt heti szegedi selejtezőn parádézó FTC két szerény döntetlennel vívta ki a továbbjutást. Az elődöntőkben Sopron-DVSC és Győr-FTC mérkőzésekre kerül ma sor, a két győztes küzdhet meg a terembajnoki címért. Eredmények: A-csoport: DVSC-Szeged 1-0, Szeged- Győr 2-3, Győr-DVSC 3-1. A csoport végeredménye: 1. Győr 6 pont, 2. DVSC 3 pont, 3. FC Szeged 0. B-csoport: FTC-Sopron 2-2, Sopron-Balaton FC 3-2, Balaton FC-FTC 4-4. A csoport végeredménye: 1. Sopron 4 pont, FTC 2 pont, 3. Balaton FC 1 pont. sport] első a sportban VASÁRNAP 08:45 Heti helyzet (ism.) 09:30 NBA Action (ism.) 10:00 Televíziós vásárlás 10:15 Televíziós vásárlás 10:30 Futtában-magazinmúsor (ism.) 10:45 K0 TV-profiboksz-magazin 11:15 Labdarúgás, olasz bajnokság. 19. forduló, Brescia-Roma (ism.) 13:00 Bokszmágia, louis-Sharkey (ism.) 14:00 Televíziós vásárlás 14:15 Szepesivel akkor és most...49. rész 14:45 Labdarúgás, olasz bajnokság, 19. forduló, Juventus-Chievo (élő) 17:00 Labdarúgás, angol bajnokság, 23. forduló, Arsenal-Manchester City (élő) 19:15 NHL Power Week (ism.) 19:45 Szuperbike (ism.) 20:15 Labdarúgás, olasz bajnokság, 19. forduló, internazíonale-Siena (élő) 22:30 Amerikalfutball, Út a döntőig (ism.) 23:30 Ameríkaifutbali, A sportág szabályai (ism.) 00:00 Ameríkaifutbali, Superbowl, az NFL nagydöntője, New England Patriots-Carolina Panthers (élő) TÁRSKERESÉS HANGSEBESSEGGEL! Meghallgathatja leendő párja üzenetét! Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TALÁLJON TÁRSAT MÉG MA! 06-90-230 720 A hfvó* díja 99 Ff+áfa/perc+6 Ft+áfa kapcsolási dfj. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp., PH591.Tat.: 488 -5615