Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-05 / 30. szám
I 2004. Február 5., Csütörtök S8S8a83 BmSSS H I R D E T É S 15. OLDAL Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium volt tanára, a komlói gimnázium első igazgatója, aranydiplomás pedagógus, T CSORDÁS JÁNOS életének 81. évében január 31-én elhunyt. Temetése február 9-én, hétfőn, 15 órakor lesz Csurgón a Nagyváthy utcai temetőben. Táviratcím: Csordás Jánosné, 8840 Csurgó, Kossuth u. 17. „Véget ért szenvedésed, Szívedben nyugalom, A miénkben, kik itt maradtunk, El nem múló fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy t PETŐ-ZÓKA BÉLÁNÉ sántosi lakos 63 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése február 6-án, pénteken, a 13 órai gyászmisét követően lesz a sántosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Mi köszönjük, hogy Ő lehetett az édesanyánk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VENCZEL ANIKÓ 42 éves korában elhunyt. Temetése február 6-án 15 órakor lesz a Siófok, Szépvölgyi utcai temetőben. Gyászoló gyermekei t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOVAS FERENCNÉ Jámbor Magdolna Kereki lakos 62. évében elhunyt. Temetése február 7-én, a 14 órai gyászmise után 15 órakor lesz a Kereki temetőben. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett lányom, BÁLLÁ ERZSÉBET életének 44. évében végleg hazaköltözött az Úrhoz. Búcsúztatásáról később intézkedünk. Gyászoló édesapja t Fájdalommal tudatjuk, hogy IFJ. TAKACS SÁNDOR életének 38. évében elhunyt. Temetése február 7-én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz a táskái temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKACS KÁLMÁN t a Zamárdi Fővárosi Nevelőotthon nyugalmazott tanára február 1-jén, életének 75. évében váratlanul elhunyt. A gyászmisére február 7-én, 11 órakor kerül sor a balaton- földvári katolikus templomban. Temetése 12 órakora balatonföldvári régi temetőben lesz. Táviratcím: Takács Kálmánná 8621 Zamárdi, Petőfi u. 53. „Csak az hal meg, akit elfelednek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték SKiirlr* és szerették, hogy NÉMETH JÓZSEFNÉ József Eszter gigei, majd nagybajomi lakos hosszú szenvedés után 73 éves korában elhunyt. Temetése január 7-én, szombaton, 13 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család MEGEMLEKEZES „Csoda volt, hogy éltél, minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, Örökké szeretünk és soha nem feledünk téged." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk HUJBER LÁSZLÓ volt balatonboglári lakos halálának 3. évfordulóján. Szeretteid ni + Fájdalommal tudatjuk, hogy Fájó szívvel tudatjuk, hogy POHLANDOR FEKETE PÁL somogysárdi lakos 83 éves korában szennai lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése február 7-én, a elhunyt. Temetése február 9-én, hét- 13 órai gyászmisét követően, 14 főn, 14 órakor lesz a szennai teme- órakor lesz a jutái temetőben. Eztőben. Köszönetünket fejezzük ki ütőn mondunk köszönetét mindmindazoknak, akik utolsó útjára el- azoknak, akik utolsó útjára elkísékísérik. gyászunkban osztoznak. rik. Gyászoló család Gyászoló család INGATLAN INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLÖ OKJ-s _____________________________ képzés indul Kaposváron. Vizsgadíjjal, jegyKAPOSFÜREDEN, a Rezeda utcai sorházban 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás ház, garázzsal eladó. Ár: 19,8 M Ft. Érdeklődni a 06-30-959- 2036,17 óra után 82-416-838.--------------------------------------------------------------------------------1119642* PETÖRKEI tó legszebb részén, tóparti hétvégi ház halál eset miatt eladó. Tel.: 82/357-503. KAPOSVÁRON építési telek eladó. Irányár: 3,15 M Ft. 82/320-818. este------------------------- >120843* KAPOSVÁRON Búzavirág u-ban, 2,5 szobás, igényes lakás eladó. 06-30/969-8909.------------------------------------------------------------------------------*121123* KA POSVÁR, Kinizsi Itp-n 58 m2-es, 1. em-i, 2 szobás felújított lakás eladó, lár: 8,5 M Ft. 30/324-5119, 30/253-4394.-------------------------------------------------------------------------------->121172* BALATONLELLÉN csendes, jó helyen lévő bővítés miatt álló családi ház kedvező áron eladó. Irányár: 10,6 M Ft. 20/9643-040.------->----------------------------------------------------------------------•121218* KA POSVÁRON 1+3 félszobás+étkezős lakás garázzsal eladó. 30/225-9679.---------------------—------------------------:-----------------+---------*121227* ______ ____JÁRMŰ__________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.------------------------------------------------------ *118423* SKODA Felicia kombi '99-es eladó, új gumikkal, új akumlátorral. 30/336-9776. Bendix indítómotor generátor szerviz Alkatrész forglamazás, javítás. Digitális kilométerórák beállítása, beszabályozása, javítása. Nagyakanizsa Tel.: 06-93/320-989: 06-30-9940-888, www.kilometerora.hu FIAT ULISSE EL 2.0. i. 94.12. havi, 6 személyes busz, gyári extrákkal, műszakival, zöldkártyával eladó, lár: 1,84 M Ft. 70/315-5516.--------------------------------------------------------------------------------*121186* FORD F0CUS GHIA 1.6 i. 2002. 11. havi, klíma+gyári extrákkal, 2 e km-el eladó, lár: 3,2 M Ft. (hitel megoldható) 30/201-7199. ------------------------------------------------------------------------------*121186* BENZIN AKCIÓ! 95-ös benzin -8 Ft Kaposváron, a Raktár utcai Gáztöltő-állomáson. ÁLLÁST KÍNÁL KAPOSVÁRI söröző gyakorlott,- fiatal pultos hölgyet felvesz. 30/901-3539,.--------------------------------------------------------------------------------*118934* ANGOL és német nyelvtanárokat keres kaposvári nyelviskola 82/422-130,20/455-6795 — --------------------------------------------------------------------------*120698* HÚSIPARI Kft. németországi munkahelyre szakmunkásokat keres. 20/9288-498.--------------------------------------------------------------------------------*120747* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1-210-4904,210-4673--------1-------3—-----------------:---------------------------------------*120748* OR SZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-5984 — ----------------------------- *120750* ROK KANTNYUGDÍJASOKNAK kétműszakos könnyű betanított fizikai munka Kaposváron. Érdeklődni munkaidőben: 06- 30/226-7122.------------------------------------------*121020* KÖ NYVELŐIRODA keres gyakorlott mérlegképes könyvelőt azonnali belépéssel. Pályázatokat 121057. számra a kiadóba.--------------------------------------------------.-----------------------------*121057* ER EDETISÉGVIZSGÁLÓT felveszünk Fonyódra. Tel.: 30-9476-225.--------------------------------------------------------------------------------*121091* JUHÁSZT alkalmaznánk. Szállás biztosított. Tel.: 30/3403-001,30/9375-502.----------------------------------------*121102* ÉD ESSÉG importőr és forgalmazó cég keres megbízható, agilis és elkötelezett területi képviselőt, üzletkötőt, alap plusz jutalékos rendszerben. Autó és jogosítvány szükséges. Önéletrajzot várunk előző munkahelyek megjelölésével a 280-8442 budapesti faxszámra.--------------------------------------------------------------------------------*121113* KAPOSVÁRI sütöde keres férfi cukrászt, gépjárművel és gyakorlattal rendelkező üzletkötőt és árukiszállítót. Érdeklődni személyesen: Kaposvár, Jutái u. 69.--------------------------------------------------------------------------------*121161* NAGYATÁDI bálásruha butik fiatal eladót keres. 30/392-7078,10-22 óráig.----------------------- —*121205* * KŐMŰVEST felveszek. 20/220-0868.-------------------------------------------------------------------------------*121256* KA POSVÁRI Kft gépi forgácsoló szakembereket keres kiemelt kereseti lehetőséggel. CNC ismeretekkel rendelkezők előnyben. 20/559- 6068.-------------------------------1-----------------------------.---------------—*121261* LA KATOSOKAT-HEGESZTŐKET, lakatos brigádokat kiemelt fizetéssel felveszünk kaposvári munkahelyre. Vidéki brigádoknak gépkocsival bejárási lehetőséget biztosítunk. 06-30- 9598-957.----------------------------------------------------------------- *121269* OKTATÁS ABISAI ANGOL! kezdőtől alapfok, középfok. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! - 30% ABISÁI Okt. Kp. 82-415-681 (03-0082- 03) AL-194. ECDL Tanuljon ott, ahol vizsgázhat! Számítógépkezelő tanfolyamok és vizsgák az ABISAI Okt. Központban. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! -30%! 82-415- 681 (03-0082-03) AL-194 zettel 85 E Ft. Kapós Bróker Kft. 30/384- 2871. . ------------------------------------------*120000* ggg| FELNOTTKEPZES 508.SZ. fBliP Kertvárosi Szakképző Iskola Képzéseink:- GÁZSZERELŐ IGAZOLVÁNY HOSSZABBÍTÁS 2004. FEBRUÁR 12-14.-IPARIGÁZ-ÉS OLAJTÜZELŐ BEREND. KEZELŐ (OKJ-s)- GÁZ- ÉS OLAJTÜZELŐ-BEREND. SZER., ÜZEMBE HELYEZŐ (OKJ-s)- GÁZ-ÉS OLAJTÜZELŐBEREND. MINŐSÍTŐ, FELÜLVIZSG. (OKJ-s) 30 %-os SZJA KEDVEZMÉNY 7632 Pécs, Malomvölgyi út 1/b. Tel/Fax: 72/550-756 Mobil: 70/289-1955 E-mail:: eoeriesi0ipafiSO8-Decs.sulinet.hu OKÉV nyilv.sz.: 03-0086-02 Akkreditációs lajstromszám: 0110 KÉZ- és lábápoló, müköröm építő OKJ-s képzés indul Kaposváron február 20-án. Kapós Bróker Kft 30/458-2105.------------------------------------------------------------------------------*120666* AN GOL ÉS NÉMET nyelvtanfolyamok a Talentum Nyelvstúdiónál! A tandíj 30%-a visszaigényelhető. Kaposvár, Fő U. 45., 82/422-130.----------------------_--------------------------------------------------—*120698* KE RESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletvezető szakképesítést nyújtó Kaposváron, Siófokon, Nagyatádon, Fonyódon, Barcson januárban induló tanfolyamokra (OKÉV: 03-0126- 03,03-0120-03) várjuk jelentkezését. ABC eladói képzés Siófokon indul. Telefon: KISOSZ 82/510-666.-------------------------------------------------------------------------------*120876* KE RESZTUR0N német 100 óra tanfolyam a Polgármesteri Hivatalban. Jelentkezés: 85/450-182.----------------------------------------------------------------------.--------*120901* DÁR IUSZ 13 Oktatási Stúdió tanfolyamokat szervez Kaposváron és környékén. Februárban induló tanfolyamok: angol kezdő és haladó 80/120 órás, számítástechnika ECDL Start 80 órás, ECDL teljes vizsgafelkészítő 120 órás. OKÉV: 03-0174-02. Érdeklődni: naponta 14-18-ig 70/5444-553 telefonon. r-—-—7-r———:----------1---------------------———*120936* LI TE NÉMET NYELVTANFOLYAMOK Akreditált intézményünkben. Kezdő német nyelvtanfolyam II. 16. Újrakezdő: II. 18. Középhaladó II. 17. Beszédcentrikus módszerrel. Ingyenes tudásszintfelmérés. Falvai és Társa Kft LITE Nyelviskola OKÉV: 03-0022-02 Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. BOGLÁRON ÉS FÖLDVÁRON angol és német tanfolyam indul a Müv. Házban. BB. Nyelviskola 85/450-182.----------------------------------------------------- —*121149* NÉMET tanítást és vizsgafelkészítést, angol és fizikai korrepetálást vállalok. 30/376-6454. (15 óra után). —--------------------------------------------------------------------------*121183* ES ZPERANTÓ NYELVI KÉPZÉS kéthetente szombati napokon. Kezdés: február 7. Ezópus Tanoda 82/429-246. (AL-0196).--------------------------------------------------------------------------------*121285* SZOLGÁLTATÁS 8 KÖNYVELÉS, adóbevallás. 20/910-3221.------------:------------------------------------------------------------------*118787* AK CIÓ 40-75% REDŐNY! Egyéb redőnyös munkák, kamatmentes hitel! 82/410-546.-------------------------------------------------------------------------------*119276* RE DŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 75% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10%! 82/413-384, 30/620-8258.--------------------------------------------------------------------------------*119393* GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybélelés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. 82/321-517.-------------------------------------------------------------------------------*119537* H. A.C.C.P. rozsdamentes saválló munkák végzése. 20/9255-352. HASZNÁLT RUHASOK! A nyári árukészlet már kapható, fajtára válogatott extra és I. oszt. kiszerelésben. Áttekinthető! 06-1/424-8250/51,06-52/448-134.-------------- *120164* CS ALÁDI ház gépi vakolásához vállalkozót keresek Kaposváron. 20/9255-352.----------------------------------------------------------*120690* REDŐ NYÖS munkák legolcsóbban referencia- munkákkal. 85/360-201,84/363-928.----------------------------------------------------------*120928* 8 PALATETŐ-felújítás, zsindelytekercs ragasztás több színben, lapostetők szigetelése. 20/9318-900.----------------------------------------------------------*121067* BONTÁS, korszerűsítéseket és tetőmunkákat vállalok rövid határidővel. 30/522-1364.----------------------------------------------------------*121242* DOBJA EL! reszelőjét! Motorfűrészláncát megélezzük géppel 250 Ft-ért. Csavarbolt, Kaposvár, Vásártéri u. 17.------------------------------------- *121248* __________KIADÓ__________ KA POSVÁR, Németh I. fasorban üzlethelyiség kiadó. 20/397-1212.------------------------------------------*121201* KAPOSVÁRON a Teleki utca Kossuth ' tér felöli oldalán üzlethelyiség kiadó. Telefon: 70/319-3598 KAPOSVÁR belvárosában 80 m’-es iroda kiadó. 30/9825-444.----------------------------------------• 121208* KA POSVÁRON a központban 18 m2-es helység kiadó irodának, üzletnek. 06-30/314-3807. ------------------------------------------*121211* BA LATONLELLÉN a központban főútvonal mellett 110 m2-es üzlethelyiség kiadó. 20/9643-040.^ KAPOSVÁRI családi háznál 100 m2-es helyiség raktárnak kiadó. 30/901-3539. _________VEGYES_________ BÚ TORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13.--------------------------------------------------------------------------— *119337* » PARKETTA AKCIÓ! Szalagparketta 1600 Ft/m2-től, hagyományos 2100 Ft/m2-től, lambéria 1000 Ft/m2-től. Barcs, 06-30/946-6174.---------------------------------------------------------------,----------------*119545* CIPŐ AKCIÓ-30-50% minden téli lábbelire. Step By Step Cipőbolt, Kaposvár, Honvéd utca. Patkó Üzletház.-------------------------------------------------------------------------------*120292* AK CIÓ! Kabátvásár 30-50% engedménnyel! Farmer és sportruházat, nagy választékban (Ego, G.Gecco, Saguaro)! Kaposvár, Honvéd u., Patkó Üzletház (sávház végén). , ———— -*120793* ZSOLNAY búzavirágos mokkáskészlet, új áron alul eladó. Tel.: 82/321-402 18 óra után. TÁRSKERESÉS CRONOS B.szemesi iroda ha komolyan gondolja... 5000 ügyfél fényképével: 30-641- 3502.-------------------!--------------------------------------*116846* ÖT VENEN felüli férfiakat is várnak leendő társaik! Tel.: 06-30-419-5893. PARTNER közvetítés Kaposváron. 30/209-8406. 120276* SZAGADIDŐ partnert keresek. 70/558-3857.--------------------------------------------------------------------------------*120991* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON belvárosban, 2,5 szobás lakás kiadó. Tel.: 82/423-644.------------------------------------------*121200* KA POSVÁR szívében a Kossuth téren 2 szobás, 2 erkélyes, igényesen berendezett, egyedi gázfűtéses lakás hosszú távra kiadó. Tel.: 30/517-7430.------------ *121264* KAP OSVÁRON 1,5 szobás, Honvéd utcai, bútorozott lakás kiadó. 06-20/5451-374.-------------t-----------------------------------------------------------------*121283* __________ÁLLAT__________ BE AGLE Tricolor kiskutya, 1 kan, 2 szuka eladó. 82/315-318,30/348-0064.----*----------------------------------------------------*120981* 8 FIATAL kanca csikók eladók. 82/370-848.-----------------------------------;-------------------------------------------*121046* EL ADÓ 1 db fejős tehén, 2 db szopós borjú, 6 db hús jellegű bikaborjú. 20/569-1226.------------------------------------------------:-----------------------------*121136* BO GLÁRI Baromfitenyésztő Kft ismét elkezdte napos-és előnevelt csirkék és kacsák összeírását tápbiztosítással. Oltott, yakcinázott áh lomány. Kedvező termelői ár! Újabb összeíró- kat is keresünk. Tel.: 85/353-200. ÁLLÁST KERES BEJÁRÓNŐ heti két-háromszori alkalommal munkát vállalna. 30/377-1003,30/997-8857.--------------------*121050* FESTÉS, mázolás, tapétázás épületek külsőbelső díszítése, hőszigetelése, nemesvakolat készítése, takarítása. 30/997-8857.-------------------------------------------------------------------------------* 121051* AL BÉRLETET KERES GARZONT keresek (bútorozatlant), Kaposváron a belvárosban. Tel.: 06-70-312-2172.------------------------------------------------:------------------------------*119123* AP RÓ-CSEPRŐ a BŐRKABÁT AKCIÓ 2000 FT-TÓL börnadrág-szoknya-kabát érkezett! Szombaton is nyitva! Kvár, Arany J. u. 25. (mentőállomás bejárata).-------------------------------------------------------------------------------*121232* ÜZ EMKÉPES villanybojler eladó 20/362-2403.--------------------------------------:----------------------------------------*121274* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON a Petőfi u.5.sz. alatt a Domus mögött garázs kiadó. 30/209-1992.-----------------------------------------------------------------------------*121229* ME ZŐGAZDASÁG DARABOLT cser-tölgy 1050 Ft/q darabolt akác 1150 Ft/q Kaposváron eladó 20/943-8669--------------------------------------------------------,----------------------*119056* 8 AKÁC tűzifa, akác rönk és vegyes kemény tűzifa eladó Kanizsa mellett. 30/9408-896. *121054* TŰZIFA kuglizva eladó. 20/9187-417. AKÁC tűzifa akciósán eladó. 30/3511-458.------------------------------------------------------------------------------*121087* SZ ALMÁT nagytételben vennék. 20/9369-957 -------------------------------,----------*121112* TI SZTELT HITELEZŐ! Megvásárolnám a KOMETA 99 Élelemiszeripari Kft-vel (7400 Kaposvár, Pécsi u. 67-69.) szemben fennálló követelését, a számla értékének 10%-án. Válaszokat a 121224. számra aTesco Áruház Somogyi Hírlap | hirdetésfelvevőjéhez kérjük. I K\I*U és NYÍLÁSZÁRÓ TECHNIKA Kaposvár. Dombóvári 11. 1. Tol: 82-512-070 LAKATOSOK, BARKÁCSOLOK, ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! <s\ KOVÁCSOLTVAS KERÍTÉS ELEMEK, KAPU- /a % VASA LATOK, KAPU AUTOMATIKÁK SZÉLES ^ árjVÁLASZTÉKA, CYÁRTÓKNAK KEDVEZMÉNYEK !% fi KERÍTÉS , KAPU, KORLÁT MINTÁK! INGYENES ÁRLISTA! j \ Tavaszi akció! JUMZ 8240 Tornádó traktor továbbra is kapható tavalyi áron! 83 LE Ivcco motor, Carraro egyenes híd. Már 892 000 Ft-tól elvihető! Ára: 3 570 E Ft Telefon: 06-30-9467-995 Megtekinthető: Kaposvár, Agroker Telep MUNKÁLTÁTOK FIGYEL EM! Gyors, minőségi munkaerő közvetítés. Folyamatosan bővülő adatbázisunkból 17 h I M A Q igény szerint közvetítünk munkavállalót RiaJLiTLÍAÍ| Ha időt, energiát szeretne megtakarítani forduljon hozzánk bizalommal. TOVÁBBRA IS VÁRJUK MUNKAVÁLLALÓK JELENTKEZÉSÉT IS. Kalmár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kaposvár, Irányi D. u. 10. 82/416-827, 30/3304-304 mmmmmmamm/mm KALMAÍI