Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-03 / 28. szám

? Ili 2004. Február 3., Kedd H I R D ÉTÉ S 15. OLDAL „Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Az Országos Mentőszolgálat Kaposvári Mentő Szervezete és a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja, hogy KUPI KÁROLY répáspusztai lakos 57 éves korában elhunyt. Temetése február 4-én, szerdán, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a toponári temetőben. Az elhunytat az Országos Mentőszolgálat saját halottjának tekinti. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy T NAGYJÓZSEFNÉ Hampok Mária Kaposvár, Árvaház utcai (volt mezőcsokonyai) lakos 91 éves korában elhunyt. Teme­tése február 6-án, pénteken, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Hosszú volt az út, mely véget ért, Beteg szíve örök pihenőre tért.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN FERENCNÉ zimányi, volt kisgyaláni lakos 72 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése február 5-én, csütörtökön, 10.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. i A gyászoló család „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, V&á De mivel nem így történt, ezért búcsúzom mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletekl" ▼ Fájó szívvel tudatjuk, hogy VISNYEIISTVÁNNÉ Kristóf Mária kaposfüredi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése február 4-én, a 10 órai gyászmi­sét követően 11 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t t f f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SIMON JÓZSEFNÉ Horváth Margit Marcali, Szigetvári utcai lakos 78 éves korában, február 1-jén váratla­nul elhunyt. Temetése február 4-én, szerdán, 11 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Előtte 10 óra­kor gyászmise a római katolikus templomban. Gyászoló család t Megrendültén tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS LÁSZLÓNÉ Gál Ilona balatonboglári férfi fodrász életé­nek 59. évében elhunyt. Február 4- én, szerdán, a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor a balaton­boglári temetőben helyezzük őrök nyugalomra. Gyászoló család T „Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, Soha nem felejtünk el." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KASZA FERENC csökölyi lakos 87 éves korában el­hunyt. Utolsó útjára február 4-én 15 órakor kísérjük a csökölyi temető­ben. Gyászoló Patak család t „Az égen egy fényes csillag, Ma egy éve, hogy ott ragyog." Fájó szívvel emlékezünk GYANÓ LÁSZLÓNÉ Ilike halálának első évfordulójára. Szerettei „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA LÁSZLÓ volt kaposújlaki lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése február 6-án 15.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Kérjük a részvétnyil­vánítás mellőzéséti Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkí­sérik. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy T JUHÁSZ ÁDÁM volt kaposvári lakos 31 éves korában elhunyt. Temetése február 6-án, all órai gyász­misét követően a bárdudvamoki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t „Véget ért a szenvedésed, Szívedben nyugalom. A miénkben, akik itt maradtunk, El nem múló fájdalom." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. KOSA MIKLÓS töröcskei lakos életének 77. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkat február 6-án, pénteken, a 10.45 órai gyászmisét követően 11.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a töröcskei temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó út­jára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei t A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁR, Pipacs utcai egyedi gázos III. emeleti, 1+2 félszobás, 62 m2-es étkezős, er- kélyes jó állapotú lakás nyári költözéssel el­adó. Irányár: 10,6 M Ft. 30/294-4951.-------------------------------------------------------------------------------*120786* r--------------------------------------------------------------------------------------­Bala tonlellén a mólósétányon, a vitorlakikötőnél, exkluzív környezetben szaunával felszerelt appartmanházban 32 m2-es amerikai nappalis nyaraló márciusig kedvezménnyel eladó. Telefon: 06-30-9453-932 ____________________ KA POSVÁR belvárosában 69 m!-es 2 szoba, étkezős, erkélyes, felújított, III. em-i tégla, gá­zos lakás eladó. Irányár: 11,4 M Ft. 82/428- 945.--------------------------------------------------------------------------------*120843* BALATONKERESZTÚRON 4400 m! telken 400 m!-es ház, főúton sürgősen eladó. (Autó, la­kás beszámítás). Ár: 24 M Ft. 30/9583-180.-----------------------------------------------------------------------------*120934* IN GATLANT KERES? Irodánkban választhat kaposvári, vidéki laká­sok és családi házak, nyaralók közül! Kapos­vár, Bajcsy Zs. u. 50. 82/410-476, 20/487- 8019.--------------------------------------------------------------------------------*121004*-----------------------------------------------*< Ba latonlellén 50 méterre a strandtól, csendes parkban, rendkívül igényes appartmanházban amerikai nappalis stúdió márciusig 20% kedvezménnyel, 7 600 e Ft-ért eladó. Telefon: 06-30-397-7281 MAGYAREGRESEN 3 szobás, téglaépítésü csa­ládi ház eladó vagy lakásra cserélhető. Irány­ár: 7 M Ft. 06-70/511-5554.-------------------------------------------------------------------------------*121017* KA POSVÁRON a Bajcsy-Zs. u-ban, 110 m!-es igényes lakás garázzsal eladó. 20/9804-892.-------------------------------------—--------------------------------------*121023* a P ANORÁMÁS építési telkek eladók 82/370-848-------------------------------------------------------------------.------------*121047* Sze kszárdon a város elkerülő útján (a ré­gi Shell kút mellet) márkaszervizként mű­ködött, berendezésekkel felszerelt szerviz bérbe adó. 30/9295-526. * 90M, JÁRMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.--------------------------------------------------------------------------------*118423* * * * * * UJ UTÁNFUTÓK MAR 126 E FT-TOL valamint utánfutó kölcsönzés. Buzsák, Május 1 út 4. 30/294-7433.-------------------------------------------------------------------------------*120412* FI AT Fiorino 1.4., 3 éves, 134 ekm-rel eladó. 20/569-4159.-------------------------------------------------------------------------------*120865* HI VATALOS IVEC0 DAILYCENTER IVECO JÁRMŰVEK Értékesítés, szerviz és garanciális javítás, műszaki vizsgáztatás. Felépítmény gyártás. Kaposvár, Füredi u. 180. Értékesítés 82/506-166, szerviz 510-802 V____________________________________________ SK ODA Felicia Pick up 1.9D, ‘96-os eladó. Irányár: 700 E Ft. 30/300-5013.--------------------------------------------------------------•----------------• 120989­VÁ SÁROLNÉK benzines 1,9 ccm 16 szelepes Peugeot vagy Citroen komplett motort. Tel.: 30/99 48-222.--------------------------------------------------------------------------------*121017* SKODA Felicia kombi '99-es eladó, új gumik­kal, új akumlátorral. 30/336-9776.------------------------------------------*121021* ÁL LÁST KÍNÁL VILLANYSZERELŐT felveszek Kaposváron. 30/9552-712.--------------------------------------------------------------------,-----------*120601* ANGOL és német nyelvtanárokat keres kapos­vári nyelviskola 82/422-130,20/455-6795-------------------------------------------------------------------------------*120698* AU SZTRIAI munkára keresek szak és segéd­erőt, minden szakterületre. 20/318-8405, 20/973-3696.------------------------------------------------------------------------------• 120914* AN GLIÁBA keresünk au-pair ill. work&study programunkba 18-25 év közötti fiatalokat, emellett többféle munkalehetőségeket kíná­lunk. „Everest” Kaposvár, Honvéd u. 20/a. Tel ./fax: 82/321-104.-----------------------------—---------------------------------------------*120734* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4604,210-4673-----------------------------------------------i------------------------------*120748* OR SZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselő­ket keres átképzéssel! 06-1-210-5984--------------------------------------------------------------------------------*120750* VILLANYSZERELŐT felvennénk fonyódi telep­helyre. Tel.: 30/300-7140.--------------------------------------------------------------------------------*120753* CUKRÁSZT, PÉKET és betanított munkást felveszek Kaposvári munkahelyre. Érd: 9-10 óra között a 82/510- 093.---------------------------------•--------------------------------------------*120807* AU SZTRIAI szakmunkák, segédmunkák! Nyelv- ismeret nélkül is. 30/394-2235 (13-19-ig). ——------------------------------------------------------------------*120894* ÚJ ÉV-ÚJ lehetőség! Fehérneműk értékesítése mellékállásban. Kereset: 30-50000 Ft/hó. 88/442-854, 88/325-373.--------------------------------------------------------------------------------*120909* KAPOSVÁRON Nemzetőrsori, bejáratott fod­rászüzletbe manikűröst felveszünk. Tel.: 20/981 2729.--------------------------------------------------------------------:-------*120944* KA POSVÁRI munkahelyre épületasztalosok je­lentkezését várjuk. Tel.: 30/491-8008. —--------------------------------------------------------------------------*120956* ÉPÍTŐIPARI cég művezetőt és műszaki előké­szítőt keres szakirányú végzettséggel. Jelent­kezés: 84/563-940.--------------------------------------------------------------------------------*120967* BIZTONSÁGI őröket keresünk. 70/208-8448.------------------------------------------------------------------------------*120997* KA POSVÁRI reklámcég gyakorlott, kreatív szá­mítógépes grafikust keres felvételre Tel.: 30/3510-000.---—-----------------------------------*121002* SZ ÁMÍTÓGÉPES ismerettel (excel, word, SAP) és könyvelési gyakorlattal (vevő, szállító, bank) rendelkező könyvelőt keresünk. Fény­képes önéletrajzot a Siófok, Pf. 148. várjuk.-------------------------------------------------------------------------------*121005* RO KKANTNYUGDÍJASOKNAK kétműszakos könnyű betanított fizikai munka Kaposváron. Érdeklődni munkaidőben: 06- 30/226-7122.------------------------------------------• 121020* GYAKORLATTAL rendelkező pultost lányt felve­szünk, kaposvári étterembe. 30/552-4422;---------------------------------------*---------------------------------------*121027* LA KAT0S0KAT-HEGESZTŐKET kiemelt bérezés­sel felveszünk. 30/9598-957. —------------------------------------------------------------------------*121041* 8 ÜZLETKÖTŐT keresek Somogy megyében sorsjegy árusításra, fizetés alap+jutalék+költ- ségtérítés. 30/3102-745. ­—*-------------------------------------------------------------:-----------*121044* KÖ NYVELŐIRODA keres gyakorlott mérlegké­pes könyvelőt azonnali belépéssel. Pályázato­kat 121057. számra a kiadóba.-------------------------------------------------------------------------------*121057* ______OKTATÁS______ AB ISÁI ANGOL! kezdőtől alapfok, középfok. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! - 30% ABISÁI Okt. Kp. 82-415-681 (03-0082- 03) AL-194.--------------------------------------------------------------------------------*H9006* ECDL Tanuljon ott, ahol vizsgázhat! Számítógép­kezelő tanfolyamok és vizsgák az ABISAI Okt. Központban. Munkanélküliek, kismamák ré­szére támogatás igényelhető! -30%! 82-415- 681 (03-0082-03) AL-194--------------------------------------------------------------------------------*119006* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s képzés indul Kaposváron. Vizsgadíjjal, jegyzet­tel 85 E Ft. Kapós Bróker Kft. 30/384-2871.------------------------------------------*120000* KÉZ- és lábápoló, műköröm építő OKJ-s kép­zés indul Kaposváron február 20-án. Kapós Bróker Kft 30/458-2105.--------------------------------------------------------------------------------»120666* ANGOL ES NEMET nyelvtanfolyamok a Talentum Nyelvstúdiónál! A tandíj 30%-a visszaigényelhető. Kaposvár, Fő u. 45., 82/422-130.___ BO GLÁRON ÉS FÖLDVÁRON angol és német tanfolyamok indulnak. Bboglár Nyelviskola. Tel.:85/450-182.-------------------------------------------------------------------------------*120787’ BA LATON NYELVSTÚDIÓ Siófokon, Fonyódod angol, német, olasz, fran­cia tanfolyamok indulnak. Tel.: 20/9454- 104, 84/319-419, 85/560-270. OKÉV: 03- 0122-03. Munkanélkülié, gyes,- gyed, gyet-en támogatás kérhető. Akkreditált iskola: 30% szja kedvezmény!------------------;-----------*-----------------------------------------------*120877* KE RESZTÚRON német 100 óra tanfolyam a Polgármesteri Hivatalban. Jelentkezés: 85/450-182.--------------------------------------------------------------------------------*120901* DÁRIUSZ 13 Oktatási. Stúdió tanfolyamokat szervez Kaposváron és környékén. Februárban induló tanfolyamok: angol kezdő és haladó 80/120 órás, számítástechnika ECDL Start 80 órás, ECDL teljes vizsgafelkészítő 120 órás. OKÉV: 03-0174-02. Érdeklődni: naponta 14-18-ig 70/5444-553 telefonon.-------------------------------------------------------------------------------*120936* LI TE NÉMET NYELVTANFOLYAMOK Akreditált intézményünkben. Kezdő német nyelvtanfolyam II. 16. Újrakezdő: II. 18. Kö­zéphaladó II. 17. Beszédcentrikus módszerrel. Ingyenes tudásszintfelmérés. Falvai és Társa Kft LITE Nyelviskola OKÉV: 03-0022-02 Ka­posvár, Zárda u. 21., 82/415-920. — ---------------------------------------------------------;----------------• 120968* _______KIADÓ_______ KA POSVÁR Plazaban 65 m!-es üzlet kiadó. 30/9398-560.-------------------------------------•-------------------:---------------------*120918* KA POSVÁRON, parkolóval, I. em. (400 m!) épület egyben, megosztva, cégképviseletnek sürgősen kiadó. 30/9583-180.--------------------------------------------------------------------------------*120934* SZ OLGÁLTATÁS FÜRDŐKÁDAK, mosdók felújítása bontás nél­kül garanciával. 30/204-2144.--------------------------------------------------------------------------------*118103* 8 KÖNYVELÉS, adóbevallás. 20/910-3221.--------------------------------------------------------------------------------*118787* AKCIÓ 40-75% REDŐNY! Egyéb redőnyös munkák, kamatmentes hitel! 82/410-546.--------------------------- *119276* KÉS, OLLÓ, DARÁLÓ korcsolya expresz élezése. Mogyorósy, Kapos­vár, Somogy Üzletház. — •-■■*■­-----------——------------------ -•-*119325* RE DŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 75% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10%! 82/413-384, 30/620-8258,--------------------------------------------------------------------------------*119393* MEN YASSZONYOK! Mona Lisa Esküvői Ruhaszalon, igényes új ru­hakollekció, tervezés, méretrekészítés Kapos­vár, Szigetvári u. 15. Tel.: 30-989-6444.--------------------------------------------------------------------------------*119999* HASZNÁLT RUHÁSOK! A nyári árukészlet már kapható, fajtára válo­gatott extra és I. oszt. kiszerelésben. Áttekint­hető! 06-1/424-8250/51,06-52/448-134.-------------------------------------------------------------------------------*120164* BÁSTYA É TTEREM Füredi u.-Sopron u. sarok Lakomák, pizzák, rendezvények Nyitva: hétfőtől-szombatig 12-22 óra között. ASZTALFOGLALÁS: 82/320-739 0712)J REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30- 70% engedmény. Hevederzár. 82/320-880.--------------------------------------------------------------------------------*120477* Fuvarvállalás 5-25 tonnáig, billenős te­hergépkocsikkal, akár szerződéssel is. 30/377-3968. *121006* MEDENCEFEDÉS ívelt, egymásba tolható eloxált alumínium vázszerkezet, polycarbonát felület, hosszabb fürdőszezon. 30/225-7213.--------------------*----------------------------------------------------------*121016* KE RÍTÉSEK-KAPUK legnagyobb választékban 300 Ft/m-től. 30/530-2787.--------------------------------------------------------------------------------*121039* GIPSZSTUKKÓ legkedvezőbb áron 30/499-6290.--------------------------------------------------------------------------------♦121049* 8 PALATETŐ-felújítás, zsindelytekercs ra­gasztás több színben, lapostetők szigetelése. 20/9318-900.------------------------------------------------------------- *121067* _______VEGYES_______ NÉ METORSZÁGBÓL importált használt vendég­látóipari gépek (hűtők, gáztűzhelyek, friteuse, lapsűtők, stb.) eladók. 06-70/3607-052 -------------------------------------------------------------------------------*118811* BÚ TORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13.------------------------------------------------------------------------------*119337* CI PŐ AKCIÓ-30-50% minden téli lábbelire. Step By Step Ci­pőből! Kaposvár, Honvéd utca. Patkó Üzletház.------------------------------------------------------------------------------*120292* EL TARTÁSI szerződést kötne lakásért egész­ségügyi végzettséggel rendelkező 51 éves egyedül álló nő . Cím: Kovács Éva Kaposvár, Benedek E. u. 38., 82/413-424.--------------------------------------------------------------------------------*120596* BOLTI berendezések eladók. 30/225-3464.-------------------------------------------------------------------------------*120664* CS ERESZNYE és kőris légszáraz deszka és pal­ló eladó. 82/372-228,30/901-3447.--------------------------------------------------------------------------------*120719* HULLADÉK vasat veszek. 30/232-9515.------------------------------------------------------------------------------*120990* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON lakás+garázs kiadó 30/285- 9116.------------------------------------------------------------------------------*120602* KA POSVÁR, Béke u. II. emeleti, 2 szobás lakás kiadó, 30 E Ft+rezsi. 20/934-2491.-------------------------------------------------------------------------------*121013* TÁ RSKERESÉS CRONOS B.szemesi iroda ha komolyan gon­dolja... 5000 ügyfél fényképével: 30-641- 3502.--------------------------------------------------------------------------------*118846* ÉLETTÁRS-PARTNERKÖZVETÍTÉS. 82/421-886.------•-----------------------------------;-----------------------------------*120455* 8 ISMERKEDÉSI est társkeresőknek 30/9945-968------------------------------------------------------------------------------*120875* KA POSVÁRI hölgy szabadidő partnerét keresi. 20/572-8676,30/529-7243.----------------------------------------------------------------- —*120935* SZAG ADIDŐ partnert keresek. 70/558-3857.------------------------------------------*------------------------------------*120991* ÁL LAT BEAGLE Tricolor kiskutya, 1 kan, 2 szuka el­adó. 82/315-318, 30/348-0064.-------------------------------------------------------------------------------*120981* a FIATAL kanca csikók eladók. 82/370- 848.-------------------------------------------------------------------------------*121046* ÁL LÁST KERES BEJÁRÓNŐ heti két-háromszori alkalommal munkát vállalna. 30/377-1003, 30/997- 8857.-------------------------------------------------------------------------------*121050* FE STÉS, mázolás, tapétázás épületek külső­belső díszítése, hőszigetelése, nemesvakolat készítése, takarítása. 30/997-8857.-------------------------------------------------------------------------------*121051* AL BÉRLETET KERES GARZONT keresek (bútorozatlant), Kaposvá­ron a belvárosban. Tel.: 06-70-312-2172.-------------------------------------------------------------------------------*119123* AP RÓ-CSEPRŐ PARKETTA, LAMBÉRIA! Kiárusítás. Tölgy, bükk, akác, hagyományos parketta 1998 Ft/m2, osztárk lambéria 1298 Ft/m2, hajópadló 1598 Ft/m2, akác mintás kerítés elem 1 m-es 179 Ft/db. 20/9475- 970.---------------------------------------j---------------------------------------* 118714* KA ZÁNOK, RADIÁTOROK gyári áron garanciával akár kiszállítással is. 20/9475-970.------------------------------------------------------------------------------*118715* GA RÁZS KAPOSVÁR, Berzsenyi utcában udvari garázs kiadó. Tel.: 30/223-0045.------------------------------------------------------------------------------*120644* KA POSVÁRON a Petőfi u. 5 sz. alatt a Domus mögött garázs kiadó. 30/209-1992.------------------------ -----------------------------------------------*120864* ME ZŐGAZDASÁG DARABOLT cser-tölgy 1050 Ft/q darabolt akác 1150 Ft/q Kaposváron eladó 20/943-8669--------------------------------------------------------------------------------*119056* 8 VETŐMAGOK folyamatosan kaphatók, postán, utánvétel rendelés, házhoz szállítva. Lucernamag, moharmag, fűkeverék, vörös­here, fehérhere, bíborhere, bükköny, zab, rozs, szudáni fű. 22/439-664,30/304-1438.--------------------------------------------------------------------------------*120048* NAGY kockabála és körbála szalma eladó. 30/965-4441. —-------------------------------------------------------—-------------* 120383* SZ ALMÁT nagytételben vennék. 20/9369-957-------------------------------------------------------------------------------*120800* ERDŐT vásárolok készpénzért. 20/366-4578.---------------- *121015* a A KÁC tűzifa, akác rönk és vegyes kemény tűzifa eladó Kanizsa mellett. 30/9408-896.----------------------:--------------------------------------------------------*121031* AL APÍTVÁNYOK KAPASZKODÓ ALAPÍTVÁNY a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelke­dő gyermekek, fiatalok életesélyeit szolgálja. Kérem, hogy személyi jövedelem adójának 1 %-val segítse az alapítvány tevékenységét. Adószám: 18767696-1-14. -------------------------------------------------------------------------------*121026* PÉ NZPIAC a JELZÁLOGHITELEK, személyi hitelek kivál­tása 5%-os kamatra. 06-70/293-2889.-------------------------------------------------------------------------------*118875* a H ITELÜGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641.-------------------------------------------------------------------------------*118892* MINDEN típusú hitel gyors, korrekt ügyintézé­se PSZÁFengedéllyel! 30/389-2780.--------------------------------------------■----------------------------------*120723* ÜZ LETHELYISÉG KAPOSVÁRON a Szondi Ltp-en 20 m!-es üzlet­helyiség kiadó. 30/300-8908. --------------------------------------------------------------------------*121018*

Next

/
Oldalképek
Tartalom