Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-29 / Vasárnap Reggel, 9. szám
Lothar Mattháus, az új szövetségi kapitány ismerkedik a magyar nyelvvel, de az még sokára lesz, amikor a mondatokba rejtett aknákat is megérti. íme közülük néhány, amely már Mattháus ciprusi debütálását (két győzelem, egy vereség) követően látott napvilágot. Mattháus azóta sem érti, Tököli miért játszott olyan fásultan a románok ellen ■ „Nagyon jó játékos volt, tisz- teletre méltó a sportmúltja.” Értsd: edzőként még semmit nem tett le, miért éppen őt választották erre a pozícióra? Ilyen tréner itthon is van. „Jó dolog ez a ciprusi portya, még ha a sportértéke nem is olyan nagy.” Aki ezt megfogalmazta, nevetségesnek tartja, hogy 29 játékost próbált ki a három mérkőzés során, egy szó mint száz, szakmai ballépésnek tartja a túrát. „Szépen énekelte a Himnuszt, csak mi volt az a kis cédula a kezében?” Erre szokták mondani, hogy ezt már kommentálni sem kell. Utoljára dr. Lakat Károly szövetségi kapitány szánta rá magát, hogy ilyen sok játékost kipróbáljon előkészületi találkozókon. A Ferencváros egykori kiváló fedezete és sikeres szakvezetője, akinek persze Tatabányán is állíthatnának szobrot, hat találkozón ült a- válogatott kispadján, vagyis ilyen rövid ideig tartott szövetségi kapitányi megbízatása. Lakat mester képes volt arra is, hogy posztról posztra régi neves labdarúgókat, világklasszisokat kérjen fel, hogy a váloga- + ~1t a s s á k , mert tanárként hitt abban, hogy igenis a tudás átplántálható. Ez a csodálatos tréner mindig törte a fejét, hogy valami frappáns nyilatkozatot adjon. A szövetségi kapitányi munkával kapcsolatban eképpen fogalmazott: „Ha bukás van, akkor a kapitánynak egyedül kell megennie a még oly dohos, szavatossági idején túl lévő tortát. Ám ha siker van, győzelem után neki még morzsa sem marad.” Miért jutott eszembe dr. Lakat Károly? Ő ugyanis hagyta, hogy kiénekeljék a szájából a sajtot, Lothar Matthausszal ez nem történhet meg. Amikor szövetségi kapitány lett, leült beszélgetni kollégáival. Mesélik, .sokat hallgatott, nem szónokolt, hanem inkább figyelt, vele lévő segítői pedig jegyzeteltek, a félmondatokra, elejtett szavakra is odafigyeltek. Megtörténtek az első próbálkozások is a ciprusi torna előtt. Néhány edző elmondta, hogy kiszemelt labdarúgói közül többen is náthával küszködnek, illetve konok húzódás akadályozza őket a felkészülésben. Mattháus szinte rezzé- néstelen arccal csak annyit válaszolt: minden járóképes futballista csak legyen a margitszigeti gyülekezőn. Ha valami nem tetszik, képes minden játékosnak személyesen elmondani, nem érdekli, hogy az illető a címeres mezben vagy klubcsapatában sztárnak érzi magát. Miért is ne tenne így, hiszen Lothar Mattháus még nem ismeri vagy nem is kíváncsi a kis magyar futballkézi- szótárra. Gyaníthatóan mások törnek majd be, nem pedig ő. S ha egyszer mégis ráunna a magyar ugarra, biztos nem marad adósa senkinek, kapunk majd egy pontos látleletet a magyar fociról. Mattháus mindig azt mondja, felejtsük el a múltat, számára viszont biztos emlékezetes marad a magyar kaland. Gyenes András Csank, a táltos ♦ ■ Csank János mindig megtáltosodik, ha pénzről van szó. A válogatott volt, s a Videoton jelenlegi edzője vad dolgokat tud mondani, s szerinte jók a magyar játékosok, jók a magyar edzők, csak az a fránya pénz hiányzik, ezért nem megy a magyaroknak. Most is azt mondta, hogy könnyű a Bayern München focistáinak önbizalommal telve pályára lépni, amikor ők a legszebb nyugati kocsikkal érkeznek meg az edzésre, egy munkás elviszi megtankolni, és az egyesület fizeti még a benzint is. Bezzeg nálunk, állítja Csank, nem járnak autóval a játékosok, s többen hónapok óta nem kaptak fizetést. Kétségtelen, hogy egy-két egyesületnél voltak és lesznek is fizetési gondok, de azért a játékosok többségének még telik nyugati autóra, sőt többen azért nem szerződtek külföldre, mert itthon is nagy pénzt keresnek jóval kisebb hajtással. S bár a „kis pénz, kis foci” mondás Puskás Öcsitől ered, tehát nem a maiak találták ki, és nem is Csank, ám Puskásék tudtak focizni, bárkit megvertek a világon. Tököli vagy Kenesei pedig nem azért hagyta ki a tizenegyest Cipruson, mert nem telik nekik nagy nyugati kocsira, meg ben-zinre. HÍREK Gebrselassie mégsem jön Budapestre ■ ATLÉTIKA - A kétszeres olimpiai bajnok etióp Haile 1 Gebrselassie a szezon során végig azt hangoztatta, hogy eljön a budapesti vb-re, s 3000 méteren szeretné megvédeni ’ világbajnoki címét. Egy hete még versenyzett, s semmilyen sérülést nem szerzett azóta sem, viszont országa szövetsége | közölte, hogy sérülés miatt visszalép a fedett pályás vb-től. | I Sok volt a háromgólos hátrány ■ VÍZILABDA - A Ferencváros 7-5-re legyőzte a görög Vuliag- menit a férfi LEN Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, ám mivel az első meccsen három góllal kapott ki, így nem sikerült a legjobb négy közé jutnia. A Vasas Euroliga-találkozón 9-7-re nyert a szerb Partizán Beograd ellen. Eltörölték az aranygólszabályt ■ LABDARÚGÁS - A sportág független szabályalkotó testületé londoni ülésén úgy döntött, hogy július 1-jétől eltörli az aranygólt és az ezüstgólt, s újra a régi rendszer - 2x15 perces hosszabbítás, és ha szükséges, 11-es párbaj - lép ér- j I vénybe. A változás még nem érinti az idei Eb-t, amelyen az j ezüstgólszabályt alkalmazzák. Ronaldo: Madrid mindörökké • ■ LABDARÚGÁS - Spanyol lapértesülés szerint a Reál Madrid további két évvel meghosszabbítja a vb-aranyérmes brazil j Ronaldo 2006-ban lejáró szerződését. Az AS című sport- I napilapnak azt mondta a világsztár, hogy a klubnál szeret- né befejezni pályafutását. Ronaldo 2002 szeptemberében szerződött az Internazionalétól Madridba. Balogh Gábor győzött Kairóban ■ ÖTTUSA - Balogh Gábor nyerte meg az öttusázók kairói : nyílt Afrika-bajnokságát. Az ezüstérmet a francia Sebas- f tien Deleigne, a bronzot a brit Giles Hancock szerezte 1 meg. Horváth Viktor kilencedik lett. Balogh egyenletes, jó I teljesítményt nyújtott, lövészetben 190 körig jutott, lovag- j lásban pedig hibátlanul teljesítette a pályát, ff I5 Jól állnak a magyar kardoslányok ' s ■ VÍVÁS - Öt magyar léphet pástra a legjobb 64 között vasár- : nap a budapesti női kard Világkupa-versenyen. A selejte- | zőből az 1999-ben győztes Nagy Orsolya, valamint Csaba § Edina, Sznopek Gabriella, Gergácz Veronika és Kardos j Eszter került fel a főtáblára. A viadalra - amelyen ranglista- % pontokat lehet szerezni az olimpiai kvalifikációhoz - 23 ország 113 kardozója nevezett. manuális klímaberendezés, szervokormány, rádiómagnó, ABS, 4 légzsák, elektromos ablakemelők elöl, elektromosan állítható visszapillantó tükrök, széles motorválaszték. Találkozzatok márkakereskedéseinkben! www.ren^t.hu Nyílt hétvége: március 6-7. „...végre megtaláltam, akit kerestem!’ Clio'Azúré már 2 530 000 Ft-tól! Renault andevú AUTÓKAT ALKOTUNK Kis magyar foeikéziszótár