Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-01 / Vasárnap Reggel, 5. szám
2004. FEBRUÁR 1. GAZDASAG Outletes megoldás Márkás termékek, akár 30-70 százalékos árengedménnyel. Ugye jól hangzik? Nos, ezt kínálja majd az az outletcenter is, amely idén Biatorbágyon nyílik. Az Amerikában kitalált, s már Nyugat-Európában is elterjedt outiét üzletforma lényege, hogy a márkás, ám már kifutóban lévő ruházati modelleket, cipőket a gyártók, illetve a iicenctulajdonosok ahelyett, hogy raktároznák, inkább olcsón kiárusítják. ■ Kifacsart szójátékkal élve az outiét nem más, mint egy jó ötlet. A márkás ruházati termékek gyártói, illetve a nagy kereskedelmi láncok régóta küzdenek azzal, hogy az egyes modellek hamar elavulnak. A már nem egészen friss fazonú ruházati cikkek raktározása óriási költséggel jár - ezért találták ki az USA- ban a factory outletcentere- ket, vagyis az olyan bevásárlóközpontokat, ahol a visszamaradt árukészletet a gyártók koncentráltan, márkánként értékesíthetik, jelentősen olcsóbb áron. Az árengedmény legalább 30 százalék, de az is előfordul, hogy egy-egyjó minőségű, márkás termék a harmadába kerül. Persze kérdés, hogy miként hat majd a biatorbágyi Budapest Ouüet Center a hipermarketek és plázák forgalmára. Balatoniné Kiss Juditnak, a Magyarországi Bevásárlóközpontok Szövetsége főtitkárának erről ez a véleménye:- Egy outletcenterben kizárólag előző szezonokból visszamaradt, „kifutó” termékeket lehet kapni. A divatra érzékeny vevőket ez nem vonzza. A megközelíthetőség is a plázák mellett szól, hiszen a tervezett biatorbágyi outletcenter a városon kívül lesz. Néhány, ruházattal foglalkozó kereskedőnek talán módosítania kell az árain, de nem hinném, hogy a plázák forgalmán érződne az outiét megjelenése. Hasonló a véleménye Tiltó Róbertnek, a Budapest Outiét Center üzleteinek bérbeadásával foglalkozó GVA Hungary Kft. igazgatójának. Mint mondta, a biatorbágyi üzletközpont elsősorban a hétvégi piacokon árusító kereskedőknek jelent majd erős konkurenciát.- Szerződés köti ki, hogy az outletcenterben nem le- hét olyan terméket kínálni, amely a márkaboltokban mmmmm mmmmmrnmmmmmmmm H Outiét üzletek a '90-es I evek elejétől már nálunk ! is vannak, ám olyan üz- | letközpontért, ahol az eh féle boltok koncentráltan 1 | lelhetők fel, Ausztriáig kell autózni. A hegyes- I halmi határtól 15 kilomé- I | térré, Parndorfban 1998 1 | júliusa óta működik egy | outletcenter. amely egy 1 western kisvárosra hasonlít. Nem ritka a cse- I hül, szlovákul magyarul beszélő eladó, mivel a vásárlók nagy részét ezek j a nációk teszik ki. A törzsközönség negyede | magyar, még Budapest- I ről is járnak oda. Hasonló i outletcenter nemsokára Bécs közelében is nyílik. még forgalomban van - mondta. - Emiatt az ismert márkák forgalmazói nem is tartanak az első hazai outletcenter megjelenésétől. Sokkal inkább félhetnek a keleti áruk forgalmazói. Az outiét üzletekben ugyanis márkás terméket lehet kapni lényegesen olcsóbban. Ez a lehetőség pedig azok figyelmét is felkeltheti, akik eddig nem is gondoltak rá, hogy márkás holmikat vegyenek. Sokan dönthetnek úgy: inkább adnak a hétvégi piacok árainál 2-3 ezer forinttal többet valamiért, ha tudják, hogy ez garantálja a minőséget. í K A biatorbágyi Budapest Outiét Center az egyetlen ilyen | típusú bevásárlóközpont lesz Magyarországon, több nem I is épül. Egyszerűen nincs rá szükség, mivel egy-egy outletcenter egész országrészeket lát el. A szakemberek szerint ott éri meg ilyet építeni, ahol 90 percnyi távolságból ; egymillió emberre számíthatnak. A majdani Budapest Outiét Center a számítások szerint szinte az egész országot lefedi. Az üzletek csaknem felét már kibérelték, s bár az itt megjelenő márkák közül soknak a neve még nem publikus, a kivételek között olyan kaliberű cégek vannak, mint a Tóm Tailor, a Mustang, a Budmil vagy a Camel. Szélerőművek az Alföldön? | Az idei év egyik jelentős, kereken félmilliárd forint értékű beruházásaként szélerőműpark épül Törökszentmiklós határában - jelentette be a település polgármestere, hozzátéve: az Eurowind Kft. tervének megvalósításához a helyi önkormányzat hozzájárult. Bakk Zoltán elmondta: a három, 100 méter magas széltornyot a 46-os út mellett, egy 70 hektáros mezőgazda- sági területen építik fel. A szélerőműpark teljesítményét 4,5 megawattra, élettartamát 35 évre tervezik. A város számára szükséges energia egyharmadát termelik meg, ám ezt Törökszentmiklós közvetlenül nem tudja megvásárolni, csak a területi áramszolgáltató hálózatán keresztül. A beruházó számításai szerint a széltornyok által termelt áram eladásából évente 220 millió forintos bevételre tehetnek szert, megvalósulás esetén az alternatív energiaforrást kínáló, környezetbarát szélerőműpark üzemeltetője csaknem ötmillió forint iparűzési adót fizet majd Törökszentmiklósnak. Uniós szinten a munkanélküliség A 2002-es munkaerő-piaci adatok szerint a magyar- országi foglalkoztatottság 56,2 százalékos volt (ez az arány azóta már elérte az 57 százalékot). Az Európai Unió átlagos foglalkoztatottsági szintjét egyébként is az északi, skandináv államok „húzzák fel”, a déli országok inkább hazánkhoz hasonló eredményeket produkálnak - kivéve Portugáliát. Az EU átlagához Franciaország, illetve Németország áll a legközelebb. Igazán magas szintű foglalkoztatottságot és alacsony munkanélküliséget csak Hollandia ért el, de a szomszédos Ausztriában is kedvező a helyzet. HÍREK Több jut a beruházások csábítására | B Az idén beruházásösztönzési célú pályázatokra összesen 12,2 milliárd forintot vehetnek igénybe a vállalkozók, amelyből 3,8 milliárd forint hazai, 8,3 milliárd pedig társfinanszírozásban hazai és európai uniós forrás - jelentette be Erdösi Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főigazgatója. Mint mondta, idén február közepétől lehet majd pályázni. Próbaüzem a bioélelmiszer-gyárban ■ Megkezdődött a próbaüzem a petneházi új bioélel- miszer-gyár hűtőházában. Bárány László, a családi vállalkozásként működő nyírkércsi Baromfi COOP tulajdonos igazgatója elmondta: a gyár 890 millió forintból épített üzemrészei márciustól teljes kapacitással működnek, a jelenlegi 80 helyett akkor már 120 dolgozóval. A gyárban antibiotikumok és tápok nélkül tenyésztett magyar baromfit, tanyasi tyúkot, gyöngytyúkot, bronzpulykát dolgoznak fel. Gazdaság: visszanyerhető a bizalom HA gazdaságpolitika hitelességének visszaszerzéséhez következetesen végig kell vinni a megkezdett fordulatot - jelentette tó Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke. Mint mondta, a magyar gazdaság helyzete jobb, mint nemzetközi és hazai megítélése. A GKI arra számít, hogy a kormányzat elkötelezett az idei új, reális, a GDP 4,6 százalékát kitevő államháztartási hiány mellett. Arra is reális esély van, hogy 2005-ben az infláció 4 százalékos legyen. Ráfizetnek a tejtermelők ü Szakmaközi megállapodáson alapuló árcentrumot kell kialakítani a tej árának meghatározására - jelentette tó Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára. Szerinte ugyanis tarthatatlan, hogy a termelőktől a feldolgozóüzemek átlagosan literenként 62 forintért veszik meg a tejet, míg az előállítás önköltsége 80 forint körül mozog. Ugyanakkor a szaktárca továbbra sem akar irányárat hirdetni. Új csődtörvény 2006-ban? ü Még a 2006-os országgyűlési képviselő-választás előtt a parlament elé kívánják terjeszteni az új fizetésképtelenségi törvény tervezetét - jelentette be Keller László közpénzügyi államtitkár, hozzátéve: az új törvény akár 2006. január elsejével hatályossá válhat. Elhangzott: olyan feltételeket szeretnének teremteni, hogy az átmeneti gondokkal küszködő gazdálkodó szervezetek a törvényi keretek között biztosított továbbélést válasszák. Ingyenpapucs szerelmes férjeknek ü Buda legnagyobb, lábbeliket árusító áruháza nyílik holnap a Flórián Üzletközpontban. A mintegy 600 négyzetméter alapterületű Valentina cipőáruház 100 millió forintos árukészlettel, 10 ezer pár lábbelivel, és több mint 800 modellel nyit. Kínálatában a lábbeliken kívül megtalálható lesz mindaz - zokni, cipőápoló szer, kiegészítők -, ami a lábnak jó. A tulajdonosok azt ígérik, hogy a nyitáskor és minden hónapban egyszer óriási meglepetéssel várják a vásárlókat. Valentin napon, február 14-én például azok, akik egy esztendőn belül házasodtak össze, egy pár női cipő mellé ingyen férfipapucsot kapnak. Nagy cég több utalványt ad Egyre több cég számol az étkezési utalványok adómentes határának évenkénti emelkedésével. Egy esztendeje még több vállalat azért adott kisebb értékű juttatásokat a dolgozóinak, mert az éves költségvetésüket még a régi adómentes értékkel számolták. Most kevesebb céget ért váratlanul a parlament novemberi döntése, amely „melegétkezés'' esetén 4000-ről 6000 forintra, „hidegétkezés’’ esetén pedig 2000-ről 3500 forintra növelte az utalványok adómentességének határát. ■ A cégek 94 százaléka nyújt legalább egy béren kívüli juttatást munkatársainak - állapította meg nemrégiben az a felmérés, amelyet a Dimenzió Csoport megbízásából a Fact Intézet végzett ötszáz, többségében 250-nél több dolgozót foglalkoztató magyarországi vállalat körében. A vizsgálat szerint a közmű szektor alkalmaz a legszívesebben béren kívüli juttatásokat, legkevésbé pedig a kiskereskedelemben, illetve a textiliparban jellemző ez. Azt is megállapították, hogy a részben vagy teljesen állami tulajdonban lévő vállalatokra nagyobb mértékben jellemző a béren kívüli juttatási formák alkalmazása, mint a magántulajdonban lévő cégekre. Különösen nagy eltérést tapasztaltak e két cégcsoport között az üdülés, illetve az időskori előtakarékosság támogatása terén. Az alkalmazotti létszám már kevésbé befolyásolja egy cég juttatási politikáját, ám általánosságban elmondható, hogy a több dolgozót foglalkoztató cégek több juttatást nyújtanak.- Az idén már előrelátóbbak voltak a cégek, mint tavaly, amikor néhányan még nem számoltak az adómentesség határának emelésével, s az előre megtervezett költség- vetés miatt év elején még kisebb értékű utalványt adtak - jelentette tó Glattfelder Mónika, az utalványkibocsátó Accor Services Magyarország Kft. marketing- és üzletfejlesztési igazgatója. Mint mondta, egyre több cég ismeri fel az adómentesen adható juttatás pénzügyi előnyeit.- Ha csak egy dolgozóra vetítve számolunk, tizenkétszer 6000 forint adómentesen jobb, mintha ezt az összeget fizetésemelésként adná a vállalat, a bérköltségre rakódó összes közteherrel együtt. Két évvel ezelőtt az hideg- étel-utalványok adták az étkezési utalványok forgalmának 90 százalékát - ma már az arányok lassan kiegyenlítődni látszanak, éppen a növekvő adómentesség nyújtotta kedvezmény miatt. Bár az adómentes értékhatár emelésével a magyar szint egyre közelebb |8ieaaiaiW«ffisaii|»iirclfctriiini]iirli[iHTOl«oom[íitiiiHWlMoooiiiMi]i«a Az Accor étkezési utalványait országszerte 12 ezer helyen fogadják el. Ezek között vannak nagy áruház- I láncok és kis üzletek egyaránt. A „hidegutalványokért” a törvény szerint csak élelmiszert lehet venni - bár ezt a nagyobb áruházak sok esetben nem tudják ellenőrizni. Egyébként havi 3500 forintot ma már különösebb erőfeszítés nélkül el lehet költeni élelmiszerre. kerül az uniós átlaghoz, ez még nem a plafon - mondta Koszmovszky-Pellet Laurent, a társaság ügyvezető igazgatója. Franciaországban egy dolgozó például naponta egy menü árát kapja. Ha nálunk ezt napi 600 forinttal számoljuk, akkor kiderül, hogy a meleg- étel-utalványok ideális adómentes határa 12 000 forint lenne.