Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-23 / 45. szám

1 OLDAL TÜKÖR 2004. Február 23., Hétfő MAR C A L I Hírek MEGÚJUL A NAGYPINCEI ÚT. A szükséges pénz rendelkezésre áll, már csak az építőt kell kivá­lasztani. A marcali önkormány­zat kiírta a Nagypincei út felújí­tásának kivitelezésére a pályá­zati felhívást. A Berzsenyi utca végétől a Nagypincéig húzódó út burkolata ugyanis elhaszná­lódott. Az arra közlekedők már nem győzték kerülgetni a kátyú­kat és az egyre nagyobb gödrö­ket. Az 1200 méteres útszakaszt egy méterrel bővítik, így négy méter széles lesz. Új aszfaltbur­kolatot is kap az úttest, az út­padkára pedig fél-fél méter zú­zott követ terítenek. Az útfelújí­tás mintegy 19 millió forintba kerül majd, amihez az önkor­mányzat 14 millió forintot nyert a Dél-dunántúli Fejlesztési Ta­nácstól sikeres pályázatával. TERÜLETET VETT MARCALI. Aláírták a dokumentumot, Mar­cali területet kap Gadánytól. A község a hulladéklerakó teleptől Nyugatra lévő területből adott át a városnak 1,83 négyzetkilomé­tert. Az európai uniós támogatá­sok igénybevételéhez szükséges 105 négyzetkilométer elégésé­hez 3,5 négyzetkilométerrel kell növelni Marcali közigazgatási határait. A további területek megszerzéséért Somogysám- sonnal egyeztet az önkormány­zat. A szomszédos település a horvátkúti dombon adna át te­rületrészt a városnak. HORGÁSZPARADICSOM. A Marcali víztározó tulajdonjoga a Vízhasznosító Kft-é, a terület halászati joga viszont a Balatoni Halászati Rt-é. Az önkormány­zata szeretné elérni, hogy a vá­ros horgászegyesülete horgásza­ti jogot kapjon itt. Nem zárják ki a turisztikai hasznosítást sem, a helyi lakosoknak pedig vízparti kirándulásokhoz, és vízi spor­tokhoz szeretnének helyet adni. CSATORNÁZÁS. A Balaton törvény kötelezővé teszi a ki­emelt üdülőkörzetek területén a szennyvízhálózatok kiépítését. Marcali boronkai városrészében az elmúlt évben fejeződött be a csatornázás. Idén a város bizei településrészén építik ki. A be­ruházással egy időben a horvát­kúti városrész csatornahálózatát tervezik. Marcaliban és városré­szeiben a Balaton-törvény értel­mében 2005. december 31-ig minden ingatlannak rá kell köt- nie a szolgáltatásra. _________■ Sz épen növekednek a marcali parkjaiba nevelt virágpalánták SZÖCSÉNY A szőcsényi középiskolában már négy centiméteresek azok a virág­palánták, amelyeket először ültet­nek majd ki Marcaliban. Januártól a város takarékossági programjá­nak megfelelően megszüntették a Gamesz virágkertészetét. Ezt a fel­adatot a szőcsényi iskolának ad­ták, mert itt az oktatás keretében biztosítják a szükséges virág­mennyiséget. A Széchenyi Zsigmond Szakkö­zépiskolában és Szakiskolában 1992-ben kezdődött a dísznövény­kertészeti szakoktatás. Évente át­lagosan 20-25 diák vesz részt eb­ben a képzésben. A kezdetekkor a tanulók állították fel a fóliasátrat, és két évvel később elkészült az első üvegház is. Majd három éve még egy fóliasátrat igényelt az ok­tatás, és a szaktechnikusi képzés elindításával újabb sátrat telepítet­tek. így most az iskolának egy üvegháza és három fóliasátra van mintegy 1200 négyzetméteren. A melegházakat kazánokkal tették fűthetővé, és egy-egy sátorban például cserepes virágból közel 18 ezer darab fér el. Kiss Vince, az iskola igazgatója elmondta, hogy a harmadik fólia­sátor szerkezetére hárommillió forintot nyert az intézmény. A fel­építés és a berendezés a különbö­ző szakmát - például a kovács­mesterséget - tanuló diákok és a pedagógusok összefogásával ké­szült el. A melegházat teljesen modem kivitelezésű belső rend­szerrel, tolható, mozgatható asz­talokkal látták el, hogy minél több egynyári virág férjen el benne. A virágmagok már a földben van­nak, a palánták szépen fejlődnek. Hamarosan megkezdődhet a vá­ros virágosításának első üteme. Az igazgató hozzátette: a fóliák­ban lévő növényekből más telepü­lésekre is jut. Felvette a kapcsolatot a kör­nyékbeli önkormányzatokkal, polgármesterekkel, ha igénylik, az iskola szívesen áll rendelkezé- sükre virágaival. _____________■ Mu nkatárs a máltai szolgálatnál A Magyar Máltai Szeretetszolgálat marcali csoportja 1989-ben ala­kult, és 22 társadalmi munkában dolgozó tagja van. Mára a Somogy megyei szervezet központjává vált a csoport. 2003-ban a Baranya Me­gyei Munkaügyi Központ pályáza­tot írt ki, mellyel fiatal munkanél­külieknek segítettek az elhelyez­kedésben. A Somogyból beérke­zett 32 sikeres pályázat közül egyet a marcali Máltai Szeretet­szolgálat nyert el, így január 15-től főállású munkatárssal gyarapo­dott, bérének jelentős részét há­rom évig a munkaügyi központ biztosítja.- Az első félévben a helyisme­ret megszerzése, és a máltai admi­nisztráció elsajátítása lesz új kollé­gánk feladata, aki szociális segítő és szervező koordinátor munka­körben dolgozik. A második félév­től elkezdődik a kapcsolatfelvétel a 34 kiemelt kistérségi önkor­mányzattal, és az ott dolgozó szo­ciális munkásokkal. Együtt dol­gozzuk ki azt a rendszert, mely­nek segítségével a térség fogyaték­kal élő tagjainak adatait ismerjük meg, és igyekszünk visszavezetni őket a munkába - mondta Tanasits Elemér, a marcali csoport vezetője. A főállású munkakör be­töltésével a munkaügyi központ­nak is segítenek, mert nyilvántar­tást vezetnek a munkaerőigények­ről, és megkönnyítik a fiatalok el­helyezkedését. A rászorulók szá­mára is elérhetőbb a segítség, bár­mikor felkereshetik a Máltai Szere­tetszolgálatok________________■ Versek hitről és szülőföldről AZ OLDAL CIKKEIT FÁBOS ERIKA, KERNER KRISZTINA ÉS VIGMOND ERIKA ÍRTA FOTÓ: KOVÁCS TIBOR ÉS TÖRÖK ANETT Kukorica napraforgó termelés finanszírozás! Vetőmagok teljes választéka (NK, Dekalb Pioneer, Limagrain stb.), nitrogén- és komplex műtrágyák, növényvédőszerek forgalmazása integrációs szerződés keretében hosszú fizetési haladékkal. Termény felvásárlás 8 napos fizetéssel. Új termésű napraforgóra és repcére jó áron szerződést kötünkl Agrimpex-Agriprodukt Kft. Nagyatád: tel.: 82/352-604, 30/9499-605 Mernyeszentmiklós: 82/704-294 Igali Istvánná Gazda Irma 45 évvel ezelőtt írta meg első versét. A költemények örö­met és elismerést hoztak az évtizedek során és egy meg­lepetést is. Tavaly karácsony­kor megvalósult az álma, amiben ő maga sem remény­kedett. Rengeteg jó szándékú segítőnek köszönhetően megjelent első verseskötete.- Mindig nagyon szerettem a ver­seket - mondta Igali Istvánná Gazda Irma. - Egy hirtelen jött hangulattól vezérelve aztán meg­írtam a legelső saját versemet, Téli este címmel. A férjem, aki mindig mindenben mellettem állt, már akkor biztatott, hogy ír­jak, de mégis csak sokára, 1973- ban készült el az újabb költe­mény. Akkor egy lábsérülés miatt szobafogságra kényszerültem. Mindig tevékeny voltam, szere­tem az embereket, nagyon meg­viselt a bezártság. írni kezdtem. Az elszántság azóta is tart: százötven vers és számos novel­la született az évtizedek alatt. Ezeket a család, a szenyéri szü­lőföld és a hit ihlette. Az újabb és újabb verseket jó darabig csak a hozzátartozók és a legjobb bará­tok olvashatták. Aztán a férj és Simon Istvánnak, az írószövet­ség akkori elnökének biztatására több folyóiratnak is elküldte a költeményeket. Közülük legtöb­bet a Katolikus Újság közölt. A nyomtatásban megjelent versek rendszerint nemcsak az ismerő­sök körében arattak nagy sikert. Éppen Igali Istvánná Gaza Irmá­ban már régen megfogalmazó­dott, hogy könyv formájában is megjelenteti a költeményeket. Ennek évtizedekig az szabót gá­tat, hogy nem volt elég pénz a ki­adáshoz. Marcaliban támogatók­ra talált és ezzel valóság lett az álomból.- 1996-ig Nikla mellett, Kölkeden éltünk. A férjem ott volt tanító. Aztán 1996-ban Mar­caliba költöztünk. Mindig sze­rettem ezt a várost. Azért is hálás vagyok neki, mert itt újfent olyan támogatókra találtam, akik hitet adtak és biztattak az alko­tásban. Sokat köszönhetek pél­dául az egyházközségnek, hi­szen Kiss Iván segítségével majd minden egyházi ünnepen és ösz­Igali Istvánná Gazda Irma szejövetelen felolvashattam újabb és újabb szerzeményei­met, amiről így sokan értesültek. A város így segíthetett abban, hogy életem legnagyobb álma megvalósulhasson. Karácsonyi ajándéknak kaptam, hiszen az ünnep előtt jelent meg az első verseskötetem. Nemcsak a kötet, hanem az is örök élmény marad számomra, ahogy nagyon sokan önzetlenül segítettek nekem. ■ Sportra nem sajnálják a pénzt Tavaly több mint 42 millió forint támogatást kapott a város sportja. Idén is hasonló összeg áll rendelkezésre. Meg­kérdeztük marcali olvasóinkat: egyetértenek-e a támogatással vagy másra fordítanák a pénzt? Kocsis János nyugdíjas: - Szeretem a sportot, rendszeresen kijárok------------------ a mérkőzésekre, a város sporteseményeire. Örülök, an nak, hogy az önkormányzat ilyen jelentős mértékű , i támogatást nyújt *a város sportjának. Az elosztás mód­ii jával azonban nem mindig értek egyet. A labdarúgó­ul csapatban évről évre cserélődnek a hozott profi játé- I kosok, míg a marcali focisták kiszorulnak a keretből. I Szerintem a stadionépítés helyett inkább egy atlétika- I pálya létesítésére kellett volna fordítani a pénzt. Déghy Ivánné vállalkozó: - Én is fontosnak tartom a sport támoga­tását, bár jómagam nem járok ilyen eseményekre. Marcalinak ismertséget, hírnevet szerezhet egy-egy jó sportteljesítmény. Azonban az iskolák és az után­pótlás-nevelés helyzetére egy kicsit több figyelmet kellene fordítani, és minél több gyerekkel megszeret­tetni a mozgást. így a fiatalok egészségi állapota is ja­vulna, és hosszú távon kifizetődő lenne a sportra for­dított támogatás. Mészáros Tibor esztergályos: - Nagyon fontos dolognak tartom, ■P f ■ hogy a mai szűkös időkben a sportot ugyanannyi jk pénzzel tudja támogatni az önkormányzat, mint az el­it jrfJBtí rnúlt évben. Marcali mindig híres volt a sportszereteté- * Kim hrl, *s szívesen járok a színvonalas mérkőzésekre. Elsősorban a kézilabdát kedvelem, de a többi sportág versenyeit is örömmel megnézem. Járnék asztalite- nisz-meccsekre is, ha ezt a szép sportágat feléleszte- l___JÉSnék a városban. Szerintem másokat is érdekelne. Herceg Lászlóné vállalkozó: - Bár első hallásra soknak tűnik a 42 millió forint, tudom, hogy ez nem nagy összeg ennyi sportág támogatásához. Az elosztási arányokat ugyan nem ismerem, de jó lenne, ha az utánpótlás je- I lentős részt kapna belőle. Véleményem szerint ez * jfl hozzájárulna ahhoz is, hogy sok marcali fiatal ma- Jkí radjon a városban a sport miatt. A labdarúgás körüli kálvária kicsit kiábrándította az embereket, a többi '• -í rl sportágban azonban nincs probléma. Osvald Csaba számítástechnika-tanár: - Az a véleményem, hogy a rendelkezésre álló összegek felosztása bizonyos sú­lyozással történjen. Fontos, hogy az élvonalban sze­replők mellett az utánpótlás-nevelés is hasonló arányt tudjon a magáénak mondani. Elismerem, hogy a bizonyos sikersportágakat előnyben kell ré­szesíteni, ugyanakkor például a rallycross, amely szinte kizárólag önerőből gazdálkodó csapat, szintén nagyobb figyelmet érdemelne. _________________■ Be vásárlóközpont a piacon Elkészült a Szegedi utcai régi piac épületének statikai vizsgálata. Az eredmények szerint a csarnok ál­lapota jó, néhány helyen szorul megerősítésre. A felújítást végző nagykanizsai Kötő Kft 3 kivitelezé­si tervet is bemutat a képviselő­testületnek. Az épület új homlok­zatot kap. Látványtervekből vá­lasztják ki a városképhez legjob­ban illeszkedő modellt. A régi piac az átalakítások és a korszerű hom­lokzat kialakítása után bevásárló- központként működik tovább. ■ Hirdessen hatékonyan! A Somogyi Hírlapban! Az Ön hoz legközelebbi hirdetés felvevő helyeink Marcali, Hírlap-Lottózó, Hungária-ház Balatonboglár, Semsev Nyelviskola Silver Üzletház, Dózsa György u.13. Virágot nevelnek Marcalinak

Next

/
Oldalképek
Tartalom